A román energiapiaci szabályozó hatóság (ANRE) együttesen több mint 537 millió lejes (40,8 milliárd forint) bírságot szabott ki négy áramkereskedő cégre a nagybani piac tiltott manipulálása miatt - jelentette be a hatóság pénteken.
Enyhe áremelkedés után csatlakozott a millió feletti átlagos négyzetméterárral rendelkező kerületek közé a hatodik legdrágább fővárosi kerületnek számító Xiii. kerület.
A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ), valamint a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) szervezésében gazdatüntetést tartottak a hazai termelők a záhonyi határátkelőhelyen.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 53,5 millió forint bírságot szabott ki KDB Bank Európa Zrt.-re (KDB Bank) a vállalatirányítás, a belső védelmi vonalak, a kockázatmenedzsment, a működési és hitelkockázatok kezelése, illetve az IT-biztonság terén feltárt hiányosságok miatt – közölte a jegybank pénteken az MTI-vel.
Mintegy ezer gazdálkodó, több száz járművel tartott demonstrációt a záhonyi magyar-ukrán határállomás közelében pénteken, tiltakozva az ellen, hogy az Európai Bizottság egy évvel meghosszabbítaná az ukrán mezőgazdasági termékek korlátlan importját.
Új a pontszámítás, mint tudjátok, hiszen idéntől változik az 500 pontos felvételi pontszám összetétele és az emelt szintű érettségi lehetséges végleges pontértéke. Az 500 pontos felvételi rendszer megmarad ugyan, de az egyetemek ez évtől nagyobb mozgásteret kapnak abban, hogy mely tantárgyakat fogadják el, és milyen pluszteljesítményért adnak többl
A Hungexpon immáron 30. alkalommal nyílt meg a horgászat, a vadászat és a fegyver kedvelőinek egyik legnagyobb európai kiállítása, a FeHoVa. Külön pavilonban kapott helyett a vadász- és a horgászszekció, valamint a Meoesz nemzetközi kutyakiállítása.
Enyhe áremelkedés után csatlakozott a millió feletti átlagos négyzetméterárral rendelkező kerületek közé a hatodik legdrágább fővárosi kerületnek számító Xiii. kerület.
Ukrajnában éves és havi szinten egyaránt lassult a fogyasztói árak emelkedésének üteme januárban. Az ukrán statisztikai hivatal honlapjára felkerült adatok szerint az éves fogyasztói áremelkedés mértéke januárban 4,7 százalék. 2020 novembere óta a legalacsonyabb volt a novemberben és decemberben jegyzett 5,1 százalék után. Januárban az éves szintű
A Honor már laboratóriumi környezetben és a sztratószférában is tesztelte a Honor Magic6 Pro akkumulátorának hidegállóságát, most pedig újabb kihívásokban remekelt a készülék.
Míg korábban a kormány döntése értelmében kellett bevezetniük, most az ügyfelekért zajló egyre komolyabb verseny miatt saját üzletpolitikai érdekek alapján jelent meg a banki kínálatban, az MBH Banknál a fizetési moratórium: a hitelfelvevőknek hónapokkal később kell csak megkezdeniük kölcsönük törlesztését – hívta fel a figyelmet Gergely Péter, a B
Mindenhonnan bikás szignálok érkeznek a bitcoin árfolyamát illetően, ezt bizonyítja, hogy január után először lépte át a legnagyobb kriptovaluta árfolyama
Február első hetében rendkívül enyhe légtömegek érkeztek fölénk. A meleg idő megzavarja a vegetáció téli fázisát, a növények fejlődni kezdtek, pedig a télnek még nincs vége, és a túl korai fejlődés a tavaszi fagykárok veszélyét növeli.
Míg korábban a kormány döntése értelmében kellett bevezetniük, most az ügyfelekért zajló egyre komolyabb verseny miatt saját üzletpolitikai érdekek alapján jelent meg a banki kínálatban, az MBH Banknál a fizetési moratórium: a hitelfelvevőknek hónapokkal később kell csak megkezdeniük kölcsönük törlesztését – hívta fel a figyelmet Gergely Péter, a B
A vártnál kedvezőbb inflációs adat jót tett a forintnak. A januári infláció 3,8 százalék volt éves összehasonlításban, ami előrevetíti, hogy öt százalék alatti lehet idén az egész éves infláció.
Elismerte a Media1-nek az Országgyűlés elnökének stábja, hogy hibáztak, amikor engedély nélkül és az alkotó nevének feltüntetése nélkül felhasználták Pápai Gábor karikaturista Kövér Lászlót ábrázoló karikatúráját. Pápait is megkeresték a történtek miatt.
Az Európai Bizottság a következő hetekben várhatóan vizsgálatot indít majd a TikTok közösségi médiaplatform ellen, mivel a gyanú szerint nem tett maradéktalanul eleget a digitális szolgáltatásokról szóló törvényben foglaltaknak.
A Malagrow Kft. 25 éve foglalkozik biostimulátorokkal, erre az élettani szakértelmükre alapozva kínálnak olyan készítményeket, amelyek nem minősülnek növényvédő szernek, hatásuk azonban bizonyított. Az új technológiát sajtótájékoztatón mutatták be.
Tavaly a turisztikai térségek 2,8 milliós nemzetközi forgalma 3 százalékkal múlta felül a 2019. évi értéket, míg a 19,3 millió belföldi éjszakával gyakorlatilag megismételte azt. A Balaton után a Mátra-Bükk, Budapest környéke, Debrecen és térsége, valamint Tokaj és Nyíregyháza voltak a legnépszerűbb térségek a belföldiek körében. A Nemzeti Turiszti
Németországban 2,5 éves mélypontra csökkent az éves infláció januárban a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis pénteken ismertetett végleges adatai szerint – közölte az MTI.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 540,35 pontos, 0,84 százalékos emelkedéssel 64 982,98 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 6,0 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest. Az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint a pénteki kereskedés a külső körülményekhez képest jó
Vegyes kezdés után vegyesen, bár többségükben veszteséggel fejezték be a pénteki kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok. Az FTSEurofirst 300 összeurópai index 0,09 százalékkal, a STOXX 600 index 0,07 százalékkal alacsonyabban végzett, az euróövezeti Euro Stoxx 50 index viszont 0,09 százalékkal emelkedett. Londonban 0,30 százalékkal gyengült az