A DK listavezetője azzal vádolja a köztársasági elnököt, hogy magyar termőföldet segített átjátszani külföldieknek zsebszerződéseken keresztül. De mi egyáltalán az a zsebszerződés, mire használják, és ez miért illegális? Elmagyarázzuk.
A gödi Samsung-üzemnél pártok képviselői és aktivisták tüntettek a gyár bezárása miatt, közben a Pest Vármegyei Kormányhivatal közleményt adott ki, amiben azt írják, hogy a bíróság nem a gödi Samsung-gyár bezárását, hanem csak egyes tevékenységek korlátozását írja elő.
A hagymás növények széles körben elterjedtek a világon, számos dísznövény van közöttük, de zöldségeket és gyógy-, valamint fűszernövényeket is találunk soraikban.
A kriptovaluta közösség szerint a Wikipédia Solanáról szóló bejegyzése kritikán aluli; élesen kritizálták továbbá a platform egyik legaktívabb szerkesztőjét is.
Németh Balázs, aki közösen vezeti a jövő heti, az MTVA által szervezett választási vitát a volt köztársasági elnök kommunikációs igazgatójával, Volf-Nagy Tündével, azt mondta korábban egy vele készült interjúban, hogy nem hisz a televíziós vitákban.
Megjelent az amerikai jegybank, a Federal Reserve legújabb kamatdöntő ülésének jegyzőkönyve - tudósított a CNBC. Az amerikai monetáris politika döntéshozói továbbra sem elégedettek teljesen az infláció alakulásával; addig nem vágnak az irányadó kamatokon, amíg nem ér közelebb a fogyasztói árindex változása a kijelölt, 2%-os célszámhoz.
Magyarországon öt emberből négy használja az e-receptet, a páciensek kétharmada pedig kért már online vizsgálati időpontot, beutalót. A lakosság 50 százaléka vesz igénybe okoseszközöket, egészséggel kapcsolatos szenzorokat, applikációkat, derül ki a Semmelweis Egyetem Digitális Egészség kutatócsoportjának legújabb felméréséből.
Május 22-től lehet jelentkezni a Yettel és az Óbudai Egyetem It és mérnöki területen tanuló nők számára meghirdetett ösztöndíjprogramjára. Az ösztöndíj a diákok tudományos terveinek megvalósításához járul hozzá; a program keretösszege egy évre összesen 5 millió forint és szemeszterenként 4 diák nyerheti el.
A játék, az élmény és a könyv a legnépszerűbb gyereknapi ajándék a magyar családoknál – derült ki a Regio Játék friss kutatásából. A jó idő beköszöntével a szabadtéri játékok vezetik a toplistát, de sokan választanak kreatív játékot vagy LEGO készletet az ünnepre. A játékáruház értékesítési adatai szerint az ország keleti, észak-keleti részén a leg
Hogy mi várható június 7-én és 8-án ezen a lenyűgöző helyszínen? Ünnep vagy fesztivál? Mindkettőre hívunk a magyar jazz kiválóságait felsorakoztató hétvége alkalmából, mely a Magyar Jazz Szövetség és a Margitszigeti Színház közös szervezésében valósul meg.
Habár a hazánkban megjelent ázsiai tigrisszúnyogot cikkek tucatjai állítják be „halálos veszélyt” jelentő kórokozók hordozójának, a kutatók a vizsgált példányok egyikében sem találták meg egyelőre a nyugat-nílusi lázat terjesztő kórokozót.
Az infláció lecsengésével párhuzamosan felgyorsult a lakossági megtakarítások gyarapodása Magyarországon. A 10% felett ragadó megtakarítási rátának, a rekordszintű állami kamatkifizetéseknek, a kockázatvállalás erősödésének és a kedvező piaci hozamoknak köszönhetően 2006 óta nem látott ütemben, 17,6%-kal gyarapodtak a megtakarítások egy év alatt, a
A HUN-REN–ELTE Fehérjemodellező Kutatócsoport olyan matematikai módszer alapjait fektette le, amely fehérjék háromdimenziós szerkezetének számítógépes összehasonlítását teszi lehetővé. A technika az atomok helyzete mellett már az atomok kémiai információját is figyelembe veszi.
A jegybank júniusban folytathatja a kamatcsökkentési pályát és az alapkamat a 6,75-7,00 százalékos sávba kerülhet, azonban a jelenlegi adatok alapján az év második felében nagyon visszafogott tere van a további kamatvágásnak - mondta Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke a monetáris tanács keddi kamatdöntését követő online háttérbesz
Kihúzták a Skandináv lottó 2024/21. heti nyerőszámait. Ezen a héten nem volt telitalálatos szelvény, így a következő héten már 140 millió forint lesz a tét.
A hitelintézetek nem-pénzügyi vállalatok felé fennálló hitelállománya 2,5 százalékkal, míg a háztartási hitelállomány 4,2 százalékkal bővült éves alapon 2024. március végéig. Az új vállalati hitelkihelyezések volumene 2024 első negyedévében érdemben elmaradt a 2023. első negyedévi szinttől.
A program keretében a meghatározott területek ingatlantulajdonosai kérhetik az ingatlanok lakó- és pihenőhelyiségeiben található nyílászárók utólagos szigetelését vagy cseréjét, illetve a hálószobákba az alapítvány költségére szellőztetőberendezés telepítését.
Kecskeméten, a Portfolio konferencia keretében hívták életre az első Agrofood rendezvényt május 22-én. A hazai élelmiszeripar helyzetével foglalkozó előadássorozat első szekciója a támogatások közelgő megjelenéséről és kihasználásáról szóltak.
A többszörösen díjnyertes és világhírű hegedűművész, a 27 millió követővel rendelkező Lindsey Stirling bejelentette 2024-es európai és brit turnéjának dátumait. Az új albumát, a Duality-t népszerűsítő turné során Lindsey október 11-én Budapestre is ellátogat, ahol az MVM Dome-ban lép fel. A koncert különlegessége, hogy NYA, a vendégművész is csatla
Visszatért az orosz autómárka, a Volga. Az autógyártó egyszerre 3 modellel is debütált. Azonban a járműveknek gyakrolatilag egyetlen eleme sem orosz gyártmány. Teljes egészében Kína támogatta a fejlesztést. Körülbelül 1 évvel ezelőtt született meg a döntés az orosz államvezetés részéről, hogy felélesztik a Volga márkát. Az autógyártó most egyszerre
A Mindenki Magyarországa Néppárt meghívót küld minden párt részére, hogy üljenek le egy asztalhoz és egyezzenek meg a tévévita keretszabályairól, hogy azt ne az MTVA határozza meg.
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter kedden fogadta a Magyar Bankszövetség elnökét, Jelasity Radovánt. A tárcavezető a bankszövetség vezetőjével áttekintette a makrogazdasági folyamatokat, valamint a vállalati és háztartási hitelezés egyes folyamatait - tájékoztatott szerdai közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
Lengyelországban a vártnál erőteljesebben nőtt az ipari termelés áprilisban éves összevetésben, amikor a vártnál nagyobb mértékű volt a termelői árak csökkenése - áll a lengyel statisztikai hivatal (GUS) szerdai jelentésében.
Közös vállalatot alapított 50-50 százalékos tulajdoni arányban az AutoWallis csoport portugál partnerével, a Salvador Caetano csoporttal, és várhatóan idén nyáron megnyitják első budapesti Renault és Dacia kereskedésüket - olvasható a cégcsoport közleményében.