2010. március 21. vasárnap

márc. 21
16:14
Sífutás: Northug győzött, Manificat parádésan hajrázott a vk-döntőn (She)
A férfi 15 kilométeres szabad stílusú hendikepes versennyel zárult a svédországi Falunban a sífutók vk-döntője és egyben az idei világkupaidénye is. Elsőként a norvég Petter Northug ért célba a tizenkettedik helyről induló francia Maurice Manificat és a svéd Marcus Hellner előtt.
márc. 21
16:16
Tereprali: Fazekasék a 3., Szalayék az 5. helyen zárták az Italian Baját (She)
A harmadik helyen zárt a Fazekas Károly, Maurer Péter páros az Italian Baja elnevezésű olaszországi tereprali-viadalon. A másik versenyben maradt magyar egység, Szalay Balázs és Lukács József az ötödik lett a negyven autót számláló mezőnyben.
márc. 21
16:18
Rövid pályás gyorskorcsolya-vb: kiestek a magyarok 1000 m-en (She)
A vasárnapi záró napon sem termett babér a magyaroknak a szófiai rövid pályás gyorskorcsolya-világbajnokságon: Huszár Erika, Oláh Bence és Béres Bence már a selejtező első fordulójában búcsúzott 1000 m-en.
márc. 21
16:30
Formula-1: Nyomasztó a Red Bull fölénye Hamilton szerint (She)
A McLaren brit pilótája, Lewis Hamilton újságíróknak elmondta, az idény első nagydíjából, Bahreini GP-ből kiindulva már-már nyomasztó a Red Bull fölénye, jelenleg egyértelműen az övék a leggyorsabb autó.
márc. 21
16:48
Man.United: Rio Ferdinand titkolta sérülése súlyosságát Ferguson előtt (She)
A Premier League első helyén álló Manchester United védője, Rio Ferdinand sokáig titkolta hátproblémájának súlyosságát a csapat menedzsere, Sir Alex Ferguson előtt.
márc. 21
16:50
Premier League: a Manchester United legyőzte a Liverpoolt (She)
Egygólos győzelmet aratott a Manchester United a Liverpool ellen az angol labdarúgó-bajnokság 31. fordulójában.
márc. 21
16:52
Atlétika: Tadese világcsúcsot állított fel a félmaratoni távon Lisszabonban (She)
Az eritreai Zersenay Tadese világcsúcsot állított fel a félmaratoni távon a Lisszabonban rendezett vasárnapi futóversenyen.
márc. 21
16:54
Tenisz női fedett ob: Susányi Zsófia nyerte a döntőt Pump Luca ellen (She)
Susányi Zsófia nyerte meg a kamaraerdei Grand Slam Park salakos teniszpályáin rendezett női fedett pályás országos teniszbajnokságot, miután a vasárnapi döntőben legyőzte Pump Lucát.
márc. 21
16:56
Videó: Pak csukafejese hozta meg a Manchester United diadalát a Pool ellen (She)
Újabb rangadót nyert a Manchester United! A Liverpool elleni mérkőzésen ráadásul fordítottak Rooneyék, miután Torres fejesével az összecsapás elején még a "vörösök" szereztek vezetést. Nézze meg a vendégek találatát és az angol támadó, illetve Pak Dzsi Szung gólját videón a 2–1-re végződő meccsen!
márc. 21
16:58
Sílövészet: Gombos Károly és Simon Ágnes győzött a galyatetői ob-n (She)
Gombos Károly nyerte meg a férfi sílövők 10 km-en rendezett országos bajnokságát a galyatetői sífutó- és biatloncentrumban.
márc. 21
17:06
Eredivisie: Bodor Boldizsárék idegenben kaptak ki a Groningentől (She)
A holland labdarúgó-bajnokság 28. fordulójában Bodor Boldizsár együttese, a Roda 1–0-s vereséget szenvedett a Groningen otthonában. A magyar játékos 88 percet töltött a pályán és begyűjtött egy sárga lapot.
márc. 21
17:06
Manchesteri siker a rangadón (Metropol)
A címvédő Manchester United hátrányból fordítva győzte le a vendég Liverpoolt az angol labdarúgó Premier League 31. fordulójának vasárnapi rangadóján, ezzel visszavette az első helyet a szombaton élre állt Arsenaltól.
márc. 21
17:08
Sílövészet: Cserezov győzött, Svendsen még vezet az összetettben (She)
A férfi 15 kilométeres tömegrajtos versennyel folytatódott a sílövő-vk Norvégia fővárosában, Oslóban. A győzelmet az orosz Ivan Cserezov szerezte meg az osztrák Christoph Sumann, illetve a norvég Emil Hegle Svendsen előtt, aki így továbbra is az élen áll az összetett világkupában.
márc. 21
17:10
Lósport: Overdose sikeres patkolása, kettő helyett egy felhozó verseny (She)
Újabb sikeres patkoláson van túl Overdose, azonban a mindig óvatos Mikóczy Zoltán már csupán egy felhozó versenyről beszélt a korábban említett kettő helyett a PannoniaOverdose.hu-nak.
márc. 21
17:12
Videó: a kezdés után, félpályáról talált be a középpályás Japánban (She)
A Nagoja Grampus Eight–Jubilo Ivata találkozón (2–0) már a 20. másodpercben megszerezte a vezetést a hazai csapat. Méghozzá milyen góllal! Igor Burzanovics a félpályáról küldte kapura a labdát, amely be is akadt, kellően megalapozva a meccset. Tekintse meg a gólt videón!
márc. 21
17:14
Skócia: Robbie Keane a nyáron visszatérne a Tottenhamhez (She)
Robbie Keane, a skót labdarúgó-bajnokságban szereplő Celtic csatára vasárnap úgy nyilatkozott, a szezon végén szeretne visszatérni a Tottenhamhez, ahonnan 2010. január 1-jén kölcsönben került Glasgow-ba.
márc. 21
17:16
Serie A: csak döntetlent játszott, így nem állt élre a Milan (She)
Az olasz labdarúgó-bajnokság (Serie A) 29. fordulójában a Milan nem tudta kihasználni az Inter botlását, csak 1–1-es döntetlenre végzett a Napoli ellen. Koman Vladimir végig a kispadon foglalt helyet a szintén 1–1-et játszó Bariban.
márc. 21
17:24
Megnyerte a Manchester United a Liverpool elleni rangadót (Infostart)
A címvédő Manchester United hátrányból fordítva győzte le a vendég Liverpoolt az angol labdarúgó Premier League 31. fordulójának vasárnapi rangadóján, ezzel visszavette az első helyet a szombaton élre állt Arsenaltól.
márc. 21
17:24
NB II, Keleti csoport: a REAC hetet vágott a Makónak idegenben (She)
A REAC hét gólt szerzett és ezzel vasárnap délután kiütötte idegenben a Makót a labdarúgó NB II Keleti csoportjának 18. fordulójában.
márc. 21
17:26
NB II, Nyugati csoport: a Tatabánya nem bírt a Győrrel idegenben (She)
A Tatabánya 2–0-ra kikapott idegenben a Győri ETO FC II-től a labdarúgó NB II Nyugati csoportjának 18. fordulójában.
márc. 21
17:42
Pontokat vesztett a Milan, nem állt az élre (Infostart)
Az AC Milan 1-1-es döntetlent játszott a vendég Napolival az olasz labdarúgó-bajnokság 29. fordulójának vasárnapi játéknapján.
márc. 21
17:42
Videó: nem tudott nyerni és élre állni a Milan az olasz bajnokságban (She)
Hazai pályán "hagyta ki" a ziccert a Milan, nem sikerült legyőznie a Napolit, így nem tudott az élre állni az olasz labdarúgó-bajnokságban. Tekintse meg az 1–1-re végződő milánói találkozó góljait videón!
márc. 21
17:44
Bundesliga: iksz a vasárnapi rangadón, a Bayern maradt az élen (She)
Pontosztozkodással zárult a német labdarúgó Bundesliga vasárnap délutáni rangadója, a Hamburg–Schalke 04 összecsapás. A döntetlennek köszönhetően a Bayern München a tabella élén maradt a 27. fordulót követően.
márc. 21
17:46
Premjer-liga: Mourinho gól nélküli moszkvai derbit látott (She)
Az orosz labdarúgó-bajnokság (Premjer-liga) 2. fordulójának második vasárnapi mérkőzésén nem bírt egymással a CSZKA Moszkva és városi riválisa, a Dinamo.
márc. 21
17:48
Soproni Liga: Pápa-Újpest mérkőzés élőben az NSO-n! (She)
A Soproni Liga 19. fordulójának záró mérkőzésén a Lombard Pápa az Újpestet fogadja. A találkozóról élő, szöveges tudósítást olvashatnak itt, az Nemzeti Sport Online-on!
márc. 21
18:00
Öttusa-vk: Kasza Róbert ötödik lett Kairóban (She)
Kasza Róbert az ötödik helyen végzett vasárnap az öttusázók kairói világkupaversenyén. A 36 fős férfidöntőben még egy magyar szerepelt: Demeter Bence 27. lett.
márc. 21
18:02
Ciprus: az Omonia Leandróval a soraiban nyert nicosiai derbit (She)
Drámai végjátékban szerezte meg a nicosiai derbi három pontját a Leandróval felálló Omonia az APOEL ellen a ciprusi labdarúgó-bajnokság élvonalában. A magyar-brazil légiós 73 percet kapott, és két jó lövéssel vétette észre magát. Az Omonia vezet négy ponttal az Anorthoszisz előtt.
márc. 21
18:18
Skót Ligakupa: kettős emberhátrányban nyert a Rangers a St. Mirren ellen (She)
A skót Ligakupa vasárnapi döntőjében a mérkőzés 71. percétől kettős emberhátrányban játszó Rangers egygólos győzelmet aratott a St. Mirren felett. A glasgow-Iak gólját Kenny Miller szerezte a 84. percben.
márc. 21
18:20
Premier League: Gera közel állt a gólhoz, de kikapott a Fulham a Citytől (She)
Az angol labdarúgó-bajnokság 31. fordulójában a Gera Zoltánnal felálló Fulham hazai pályán 2–1-es vereséget szenvedett a Manchester Citytől.
márc. 21
18:22
Sunderland: a csapat menedzsere nagyon elégedett Fülöp riválisával (She)
Steve Bruce, a Sunderland menedzsere nagyon elégedett volt Craig Gordon szombati teljesítményével, akit csapata első számú kapuvédőjének nevezett. Fülöp Márton vetélytársát a Birmingham elleni meccs emberének választották, így a magyar kapusnak továbbra sincs sok esélye a kezdőcsapatba kerülésre, és távozhat a nyáron.
márc. 21
18:24
Anglia: a West Ham társtulajdonosa szívesen szerződtetné Beckhamet (She)
A West Ham United társtulajdonosa, David Gold a jövőben David Beckhammel erősítené meg együttesének keretét.
márc. 21
18:26
Női röplabda Extraliga: könnyedén nyert a BSE (She)
A női röplabda Extraliga elődöntőjének második mérkőzésén magabiztosan nyert a BSE a MÁV Előre SC otthonában, így már csak egy siker választja el a döntőbe jutástól.
márc. 21
18:36
48 nap, 7 óra és 44 perc alatt a Föld körül (Behaviour)
A francia Franck Cammas trimaránjával megdöntötte a Föld körüli vitorlázás gyorsasági csúcsát.
márc. 21
18:54
Női kézi BL: a Győr 11 góllal verte meg a Leipziget az utolsó körben (She)
A női kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjének utolsó fordulójában tét nélküli mérkőzésen fogadta a győri Audi ETO KC a német HC Leipziget. Az előzetes várakozásoknak megfelelően igazi gálamérkőzést láthattak a kilátogató nézők, és 13–7-es félidő után végül 30–19-es arányú győri siker született.
márc. 21
18:54
Belga futó halála a Róma Maratonon (Metropol)
Az etióp Siraj Gena nyerte a vasárnapi Róma Maratont, méghozzá úgy, hogy az utolsó 500 métert futócipőjét levéve tette meg. Az 55 éves Tom Van Der Gucht a 39. kilométernél szívroham következtében összerogyott, s mire a mentő megérkezett vele akórházba, elhunyt.
márc. 21
19:12
Ligue 1: nyert a hazai pályán játszó Montpellier és Bordeaux is (She)
A francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokság két vasárnapi mérkőzésén a Montpellier a Valenciennes-t fogadta és bajnokesélyhez méltóan otthon tartotta a három pontot. A Lille a Bordeaux otthonába látogatott, ahol – bár a 23. percben a vezetést is megszerezte – kétgólos vereséget szenvedett. A Girondins vezeti a tabellát, de szorosan tapad rá a Montpellier és az Auxerre, ráadásul este az üldözők közül…
márc. 21
19:14
Premier League: csak döntetlent játszott a Chelsea a Blackburn ellen (She)
A Chelsea nem bírt idegenben a Blackburnnel a Premier League 31. fordulójának záró mérkőzésén: hiába szerzett vezetést Didier Drogba már a hatodik percben, a találkozó 1–1-es döntetlennel ért véget, így az Inter elleni, keddi Bajnokok Ligája-kudarc után a bajnokságban sem remekelt a londoni együttes ezen a héten, míg riválisai nyerni tudtak.
márc. 21
19:16
Primera División: Vadóczék hazai pályán kaptak ki a Racingtól (She)
A spanyol labdarúgó-bajnokság (Primera División) 27. fordulójában Vadócz Krisztián együttese, az Osasuna hazai pályán 3–1-re kikapott a Racingtól.
márc. 21
19:30
Soproni Liga: az Újpest vereséget szenvedett Pápán (She)
A Lombard Pápa az őszi mérkőzés után a labdarúgó Soproni Liga 19. fordulójában is legyőzte az Újpest együttesét. A hat nyeretlen meccs után diadalmaskodó hazaiak Tóth Gábor találatával nyertek, a gólszerzőről ráadásul kiállították Rajczi Pétert is ütésért.
márc. 21
19:30
Nem bírt a Blackburnnel a Chelsea (Metropol)
Bár hamar vezetést szerzett, végül meglepetésre csak egy ponttal távozott a Blackburn otthonából a harmadik helyen álló Chelsea az angol labdarúgó Premier League 31. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.
márc. 21
19:48
Bundesliga: a Hertha megsemmisítő vereséget mért a címvédőre (She)
Hatalmas meglepetés a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban: a sereghajtó Hertha BSC a három gólt szerző Teofanisz Gekasz vezérletével 5–1-es, megsemmisítő vereséget mért a Wolfsburgra – ráadásul a címvédő otthonában. Dárdai Pál a 87. percben állt be a berlini csapatba.
márc. 21
19:50
Championship: Gyepes Gáborék két góllal legyőzték a Watfordot (She)
Gyepes Gábor csapata, a Cardiff City 3–1-re legyőzte a Watfordot otthon a Championship 38. fordulójában. A magyar védő végig a pályán volt a győztes találkozón.
márc. 21
20:06
Karate: S. Kovács Ádám újabb magyar bajnoki címet gyűjtött be (She)
S. Kovács Ádám megnyerte a tizenkettedik felnőtt magyar bajnoki címét. A Világjátékok-győztes WKF-karatés a Budapesten megrendezett bajnokságon magabiztos győzelmet aratott a 67 kilogrammosok között. Az ezüstérmet Tadissi Martial szerezte meg, míg a dobogó harmadik fokára Diószegi Bence állhatott fel.
márc. 21
20:06
Ismét legyőzte az Újpestet a Pápa (Metropol)
A korábbi lila-fehér kedvenc, Véber György irányította Pápa legyőzte a vendég Újpestet a labdarúgó Soproni Liga 19. fordulójának vasárnapi zárómeccsén.
márc. 21
20:08
Férfi kézilabda NB I: a Tatabánya tíz góllal kikapott a PLER-től otthon (She)
A Tatabánya nagy vereségbe szaladt bele a PLER elleni hazai meccsen: tíz góllal, 35–25-re kapott ki a férfi kézilabda NB I alapszakaszának 25. fordulójában.
márc. 21
20:10
PSV: Dzsudzsák dühös a rangadó után - „Nem futunk, nem harcolunk!" (She)
Meglehetősen dühösen értékelte a szombat esti, kudarccal felérő Twente elleni döntetlent (1–1) Dzsudzsák Balázs, a PSV magyar légiósa. Az eindhoveni csapat a vasárnapi meccsek után a 3. helyre szorult a tabellán a Twente és az Ajax mögött.
márc. 21
20:12
Izrael: Luis Fernandez lesz a labdarúgók szövetségi kapitánya (She)
Luis Fernandezt nevezték ki az izraeli labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányi posztjára, ahol Dror Kasthant váltja.
márc. 21
20:24
Ismét legyőzte az Újpestet a Pápa (Infostart)
A korábbi lila-fehér kedvenc, Véber György irányította Pápa legyőzte a vendég Újpestet a labdarúgó NB I 19. fordulójának zárómeccsén.
márc. 21
20:24
Női röpi Extraliga: idegenbeli győzelmével közel került a döntőhöz a Vasas (She)
A női röplabda Extraliga elődöntőjének második mérkőzésén idegenben nyert a Vasas Gödöllőn, így a BSE-hez hasonlóan már csak egy siker választja el a döntőbe jutástól.
márc. 21
20:42
Görögország: Olympiakosz-diadal a derbin, Németh nélkül nyert az AEK (She)
Ismét nyílttá vált a görög élvonalbeli labdarúgó-bajnokság: az Olympiakosz az athéni derbin Matt Derbyshire 67. percben szerzett találatával győzni tudott a listavezető Panathinaikosz otthonában. A pireusziak ezzel négy pontra csökkentették a Pana előnyét.

Keresés