2010. április 16. péntek

ápr. 16
18:20
Belgium: Bölöni László is a kapitányjelöltek között szerepel (She)
A Het Nieuwsblad napilap szerint Bölöni László is ama szakemberek között található, akik közül kikerülhet a belga labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. A poszt azután üresedett meg, hogy a hét hónapja hivatalban lévő Dick Advocaat csütörtökön egyoldalúan felbontotta szerződését a belga szövetséggel.
ápr. 16
18:22
Kézilabda: Ratko Djurkovics montenegrói szövetségi edző lett (She)
A Pick-Szeged korábbi beállósa, Ratko Djurkovics idén fejezte be aktív pályafutását, és máris komoly megbízatást kapott. A montenegrói szövetség az utánpótlás szövetségi edzőjének nevezte ki a korábbi védekező specialistát.
ápr. 16
18:36
Kézilabda: a győriek leendő kapusa is jelölt az IHF év legjobbja szavazásán (She)
A Nemzetközi Kézilabda-szövetség (IHF) kijelölte azt a három-három férfi és női játékost, akik közül kikerülhet a 2009-es esztendő legjobb játékosa. A jelöltek között ott találjuk a norvég Katrine Lunde-Haraldsent, aki a nyártól a Győri Audi ETO KC együttesét erősíti majd.
ápr. 16
18:38
Oroszország: Dick Advocaat lehet a válogatott szövetségi kapitánya (She)
Egy nappal azután, hogy meglepetést keltve azonnali hatállyal lemondott a belga válogatottnál betöltött szövetségi kapitányi posztjáról, Dick Advocaat pénteken elismerte: tárgyalásokat folytat az Orosz Labdarúgó-szövetséggel, s hamarosan aláírhatják a szerződést.
ápr. 16
18:40
Férfi kézilabda: a volt debreceni Bakó Botond lett a Csurgó edzője (She)
Az élvonalbeli férfi kézilabda-bajnokságban szereplő Csurgó a Debrecen női együttesének volt trénerét, Bakó Botondot szerződtette.
ápr. 16
18:54
Újpest: Balajcza betegsége és Horváth sérülése utat nyitott Esterházynak (She)
Az ujpestf.hu tájékoztatása szerint a lila-fehér klub szerződtette Esterházy Mátyást, aki június 30-ig érvényes szerződést írt alá az Újpesthez.
ápr. 16
18:56
Soproni Liga: korábban kezdődik a KTE-ZTE bajnoki (She)
A Magyar Labdarúgó-szövetség versenybizottsága megváltoztatta az április 24-én (szombat) 17 órára kisorsolt Kecskeméti TE-Ereco–ZTE FC Soproni Liga-mérkőzés kezdési időpontját. A találkozó az eredeti napon, de 16 órakor lesz.
ápr. 16
19:42
Két MLSZ-elnök üdvözölheti a németeket (Behaviour)
Nagy nap lesz 2010. május 29. a magyar és a német labdarúgás történetében. Mi MLSZ-közgyűlést tartunk és a válogatott a világbajnoki bronzérmes német együttes ellen lép pályára barátságos mérkőzésen.
ápr. 16
19:48
Férfi kézilabda: a Szeged átlövője, Vladimir Oszmajics Koperba tart (She)
Az átalakulóban levő Pick-Szeged átlövője, Vladimir Oszmajics a szlovén Cimos Koperba tart.
ápr. 16
19:50
Bajnokok Ligája: A Barcelona is otthon érezheti magát a Bernabéuban - Pérez (She)
Bő egy hónappal a május 22-ei labdarúgó Bajnokok Ligája-döntő előtt megérkezett a finálé helyszínére, a Santiago Bernabéu Stadionba a győztesnek járó serleg. Ennek kapcsán a házigazda madridi klub elnöke, Florentino Pérez arról nyilatkozott: adott esetben még az örök rivális Barcelona is otthon érezheti majd magát a létesítményben.
ápr. 16
19:52
Birkózó Eb: szavunk sem lehet az első kötöttfogású sorsolásra (She)
Szombaton megkezdődik a kötöttfogásúak versenye Bakiban. Régóta tudjuk: Európa erre a fogásnemre tette le a voksát. Most is ez derült ki, hiszen a négy alsó súlycsoportban 88 birkózó lép szőnyegre. Összehasonlításként: mind a hét súlycsoport összesítésében a szabadfogás 115, a női birkózás pedig 98 versenyzőt tudott felvonultatni az idei Európa-bajnokságon.
ápr. 16
20:24
Női röplabda Extraliga: a bronzcsata első meccsét a Gödöllő nyerte meg (She)
A női röplabda Extraliga 3. helyéért folytatott párharc első összecsapásán a TEVA-Gödöllői RC három játszmában nyert a MÁV Előre SC ellen. A bronzcsata az egyik csapat harmadik győzelméig tart.
ápr. 16
20:26
Görögország: játszott perc nélkül ért véget a lusta világbajnok kavalai kalandja (She)
Egyetlen percet sem játszott görög klubcsapatában, a Kavalában Denílson, a brazil válogatottal 2002-ben világbajnoki címet szerző középpályás.
ápr. 16
20:42
Férfi kézilabda: egygólos szlovák siker a Pannon-kupa nyitányán (She)
A férfi kézilabda Pannon-kupa nyitányán a szlovák válogatott egygólos győzelmet aratott Görögország ellen. A félidőben döntetlenre állt a két együttes.
ápr. 16
20:44
NB II: a Bp. Honvéd II pontot csent a listavezető Gyirmót otthonából (She)
A másodosztályú labdarúgó-bajnokság 22. fordulójában a Nyugati csoportban éllovas Gyirmót hazai pályán nem bírt kiesőjelölt Bp. Honvéd II-vel.
ápr. 16
21:00
Soproni Liga: az FTC Tóth bombagóljával legyőzte a DVSC-t (She)
A Soproni Liga 23. fordulójának nyitó mérkőzésén a Ferencváros Tóth Bence 69. percben szerzett bombagóljával 1–0-ra legyőzte a címvédő DVSC-TEVA-t.
ápr. 16
21:12
Ferencváros - DVSC-TEVA 1-0 (Metropol)
A tavasszal veretlen Ferencváros hazai pályán egygólos győzelmet aratott a címvédő Debrecen felett a labdarúgó Soproni Liga 23. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén.
ápr. 16
21:36
A Fradi legyőzte a címvédő Debrecent (Infostart)
A tavasszal veretlen Ferencváros hazai pályán egygólos győzelmet aratott a címvédő Debrecen felett a labdarúgó Soproni Liga 23. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén.
ápr. 16
22:12
Női kosárlabda NB I: Quigley volt a MiZo nyerőembere, oda az MKB pályaelőnye (She)
Az élvonalbeli női kosárlabda-bajnokság fináléjának első mérkőzésén a címvédő MKB Euroleasing Sopron hazai pályán hatpontos vereséget szenvedett a MiZo Pécs 2010 ellen. A vendégek és a mezőny legjobbja Alexandra Quigley volt. A párharc az egyik fél harmadik győzelméig tart, folytatás kedden, 18.45-től Pécsett.
ápr. 16
22:30
Videó: így verte Tóth Bence bombájával a Fradi a Debrecent (She)
A Soproni Liga 23. fordulójának nyitómeccsén a Ferencváros Tóth Bence bombájával verte a Debrecen együttesét. Nézze meg a mérkőzés legnagyobb helyzeteit és gólját videón!
ápr. 16
22:48
Bundesliga: a Köln Zoran Tosics duplájával két góllal verte a Bochumot (She)
A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 31. fordulójában a Köln hazai pályán két góllal nyert a Bochum ellen, a győztes csapat mindkét gólját a szerb légiós, Zoran Tosics szerezte.
ápr. 16
23:06
Futsal NB I: a Cső-Montage kétgólos győzelmet aratott Gödöllőn (She)
Az élvonalbeli futsalbajnokság 21. fordulójában az Üllő FC Cső-Montage kétgólos győzelmet aratott a Gödöllő-Fortuna vendégeként.
ápr. 16
23:18
Két orosz arany a birkózó Eb-n (Behaviour)
A nők négy pénteki súlycsoportjának mindegyikében döntőbe jutott az orosz induló, végül a négyből kettő győzött a Bakuban zajló birkózó Európa-bajnokságon.

Keresés