A büszke édesapa elmondta, hogy Kevin ötéves kora óta játszik, és azt gondolja, ezzel a góllal koronázta meg mindazt a menedzselést, azt a támogatást, amivel a kezdetektől fogva igyekeztek segíteni őt.
Bemutatjuk az immár 39 esztendős korábbi francia válogatott kapust, Steve Mandandát, aki a sérülés miatt kihagyott 2014-es világbajnokságon kívül 2008 és 2022 között az összes tornán képviselte hazáját, mégis Hugo Lloris árnyékában összesen csak 35 fellépésig jutott.
A Telexnek írt válaszában az Európai Futballszövetség azt állítja, hogy minden a protokoll szerint zajlott, 15 másodpercen belül Vargánál voltak, a hordággyal az orvosok jelzésére vártak.
Az A-csoportból két fordulót követően már volt egy biztos továbbjutó és egy csapat, amely kvázi a nyolcaddöntőben érezhette magát. Kettejük találkozóján így a csoportelsőség volt a tét. A házigazda vért izzadva, de megőrizte az idei veretlenségét, ám az Európa-bajnokság kezdete óta először gyengélkedett.
Bajnoki aranyérmesként és kupagyőztesként hagyja el az AC Sparta Prahát a 25 éves kiválósága, Ladislav Krejcí. A bal lábas belső védő a spanyol élvonal meglepetéscsapatát választotta, ahol a sokoldalúságát remekül kihasználhatja Míchel, de akadnak olyan aspektusai is Krejcí játékának, amin mindenképp dolgoznia kell a BL-ben való tisztes helytállás
Többen - köztük a magyar csapatkapitány, Szoboszlai Dominik - is kritikát fogalmaztak meg, nem értették, hogy a mentősök miért nem rohantak be azonnal a pályára és miért nem hozták be gyorsan a hordágyat. Az Uefa most válaszolt.
A 29 éves focista a második félidőben ütközött össze az egyik skót játékossal, hordágyon vitték le a pályáról. Már túl van a műtéten, de azt egyelőre nem tudni, hogy mikor engedik ki a stuttgarti kórházból.
Mindenképpen a hosszúba akart lőni, mert a skót kapus rövid oldalról jött, és szerencsére nem is ért át. A gól utáni pillanatokat áramszünetként jellemezte a vasárnapi meccs hőse.
A Ferrari háza táján változás készülődik: a formu1a.uno információi szerint a technikai igazgató Enrico Cardile az Aston Martinnál folytatja pályafutását a következő szezontól. Cardile munkakapcsolata 2002 óta tart a Ferrarival, először közös aerodinamikai kutatási projektet végeztek együtt, majd 2005-től a GT-versenyrészleghez került. A Ferrari F1
A Lengyel Rally utoljára 2017-ben kapott helyet a WRC-naptárban, majd ezt követően kikerült onnan a folyamatos nézői problémák miatt. Az idei versenyen változik a biztonsági protokoll, hogy még időben kezelni lehessen az esetleg rossz helyen álló nézőket.
Elemzés a skót-magyarról, ami sokáig az Eb egyik legrosszabb meccse volt. Rossi konzervatív felállást választott nem túl hatékony védelme és Szoboszlai sérülése miatt is, de a feljavuló labdás játék és az akarati tényezőkben hatalmasat mutató válogatott meghozta a győzelmet.
A korrupciós botrányt is túlélő Jorge Nuno Pinto da Costa 42 éve vezette az FC Portót, de idén áprilisban kihívta őt André Villas-Boas, és óriási vereséget mért rá. Villas-Boas karrierje meseszerű, a város szülöttjeként, a klub vérmes szurkolójaként lett az FC Porto egyik legsikeresebb és legkedveltebb edzője, most pedig első számú vezetője. Az egy
A 29 éves magyar csatár a vasárnapi meccsen ütközött össze a skótok kapusával. Varga többszörös arckoponyacsont-törést szenvedett, de már túl van a műtéten.