Liam Lawsont szólta le, de a csapatától kért bocsánatot Cunoda Juki Austin kapcsán. Egy kínos jelenet a sajtótájékoztatón két jövőjéért küzdő versenyző között.
Liam Delap még augusztusban sérült meg a Fulham ellen, most újra megkezdte az edzéseket, mondta Enzo Maresca vezetőedző a Sunderland elleni mérkőzés előtt.
Immár a legjobb nyolcban! A Ferencváros csütörtöki, Salzburg elleni győzelme újabb pontokat hozott a csapatnak, így a zöld-fehérek jelenleg hetedikek az Európa-liga főtábláján. A Gurulj be lassítva is! legújabb adásában Berkesi Judit és Hajdú B. István is értékelte a mérkőzést, valamint az Európa-liga tabellájának eredményeit, de szó esett a Bajnok
Az Aston Martin a Forma–1 pénzügyi szabályainak jelentésével kapcsolatos késedelem miatt csak kisebb bírságot kapott, mivel a mulasztás nem a csapat hibájából történt.
Itt a Bajnokok Világa második évada, ahol újfent az európai top futballal foglalkozunk. A Bajnokok Ligája ligaszakaszának harmadik körében rekordot döntött a gólok száma, a Liverpool is visszatért a győzelem útjára, Szoboszlai Dominik góllal és asszisztal segítette csapatát. A Sportal Tv stúdiójában állandó BL-szakértőnkkel, a Cube adatelemzőjével,
Kós Hubert edzője, Bob Bowman mindössze három szóban gratulált tanítványának, miután megúszta élete első felnőtt világrekordját. Az olimpikon szerint azonban ez többet jelent számára, mint a korona, amit harmadik győzelméért kapott.
A sportközvéleményt felkavarta a híres kosárlabdázók letartóztatásainak sorozata, és most Damon Jones, egy korábbi NBA-játékos is felkerült a letartóztatottak listájára.
A nyolcszoros világbajnok Sébastien Ogier az idei Észt Rallyt megnyerő Oliver Solberget támogatja, szerinte megérdemelné a teljes évre szóló Toyota-szerződést.
Az argentin teniszező, Facundo Bagnis ideigelens felfüggesztést vállalt, miután pozitív doppingtesztet produkált a hidroklorotiazid nevű tiltott anyagra – jelentette be a Nemzetközi Tenisz Integritási Ügynökség.
Nyíltabbá teszi a jövő évi a Tour de France-t az utolsó napokra beiktatott két brutális hegyi nap, amely egyaránt az Alpe d'Huezen ér véget – véli Jonas Abrahamsen.
Előre szólt, hogy ez lesz. Kós Hubert nemrégiben elmondta, hamarosan "megkóstolhatja" a világcsúcsot, és Torontóban sikerült neki. Ezzel csatlakozott Milák Kristófhoz.
Sikeres volt az idei Kolonics György Emlékfutás! Derűs, csendes emlékezés volt ez futással és sárkányhajózással, ahol amatőr és profi sportolók százai álltak rajthoz, vagy ültek hajóba a Népszigeten.
Sok önbizalmat szerzett Luxemburg négygólos legyőzésével a női labdarúgó-válogatott, erről beszélt az M4 Sportnak a pénteki mérkőzés után Szarvas Alexandra szövetségi kapitány, Csiszár Henrietta csapatkapitány és Mayer Zsófia.
Meggyőző teljesítménnyel rukkolt elő a 2026-os Forma–1-es lehetőségre váró Arvid Lindblad Mexikóban. A Red Bull főnökei értékeltek, és a közelgő döntésről beszéltek.