A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága az Újpest elleni mérkőzés miatt 5,5 millió forintra büntette a Fizz Ligában szereplő Diósgyőri VTK-t, melynek a következő három hazai bajnoki mérkőzésén lezárják a miskolci stadion H szektorát.
A magyar női kosárlabda-válogatott felkészülési mérkőzésen ismét magabiztosan legyőzte Csehország együttesét pénteken a szövetség (MKOSZ) székesfehérvári edzőközpontjában.
A McLaren csapatfőnöke meggyőződéssel állítja, hogy jelenleg a Forma-1 történetének legjobb pilótagenerációját láthatjuk, és csapata két sztárja, Lando Norris és Oscar Piastri is a világbajnoki címért küzd.
Christian Horner, a Red Bull korábbi vezetője továbbra is azon dolgozik, hogy visszatérjen a Forma-1-be. Szeptemberben hivatalossá vált a Red Bull és Horner útjainak elválása, és úgy tartják, 80 millió fontot kapott végkielégítésként a csapatával kötött, 2030 végéig szóló szerződésének idő előtti felbontásáért.
A világbajnoki selejtezők utolsó előtti állomásán Jerevánban mérkőzött meg a magyar válogatott Örményországgal. Az első félidő nyugodt, kiszámítható, kontrollált játékképét a másodikban már egy ránk nézve sokkal aggasztóbb, hektikusabb váltotta fel. Nézzük, hogy csúszott ki az irányítás a kezünk közül és miben mutatkozott meg igazán a két félidő kö
Dzsudzsák Balázs – a válogatott mérkőzései miatti szünetet kihasználva – Dubajban lazít, ahol összefutott a brazil világsztárral, Roberto Carlosszal, akivel annak idején az orosz Anzsi Mahacskalában fociztak együtt.
Az Inter elnöke a RCS Academy Business School által szervezett eseményen beszélt a sportmenedzsment szakos hallgatóknak, ahol Daniele Dallera, a Corriere della Sera sportrovatának főszerkesztője kérdéseire válaszolt.
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) péntek este közzétette a jövő évi világbajnoki selejtezők menetrendjét, ami alapján a magyar női válogatott március 3-án Andorrában kezdi meg a sorozatot.
Története során először győzte le Finnországot a máltai labdarúgó-válogatott, amely péntek este idegenben nyert 1–0-ra az európai világbajnoki selejtezősorozat G csoportjában.
Pénteken a világbajnoki címvédő argentin labdarúgó-válogatott 2-0-ra nyert Angola vendégeként az ország függetlenségének 50. évfordulójára rendezett gálamérkőzésen. A nyolcszoros aranylabdás Lionel Messi góllal és gólpasszal jelentkezett.
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) péntek este közzétette a jövő évi világbajnoki selejtezők menetrendjét, ami alapján a magyar női válogatott március 3-án Andorrában kezdi meg a sorozatot.
Első alkalommal találkozott a Hydro Fehérvár AV19 és az FTC-Telekom az osztrák bázisú jégkorongbajnokságban (ICEHL). A különleges mérkőzéshez különleges hangulat és játék is társult. A sporttörténeti mérkőzésen a Volán megmutatta, ki az úr a házban és 5–1-re legyőzte a ligaújoncot.
Életének 73. évében elhunyt Xabier Azkargorta spanyol labdarúgóedző, aki 1994-ben –történelmet írva – kivezette a világbajnokságra a bolíviai válogatottat. A baszk mestert a Real Madrid is gyászolja, ugyanis dolgozott a királyi klub nemzetközi sportiskoláinak az igazgatójaként is.
A válogatottságot májusban lemondó klasszis kapus a róla szóló könyv bemutatóján adott interjút, melyben elárulta, az ő pályafutása se az, ami folyamatosan felfelé ívelt, komoly tervei vannak még a labdarúgásban és nagyon bízik benne, hogy a nemzeti együttes ott lesz a világbajnokságon.
Mint ismert, október végén Szabó István menesztése után Bódog Tamás ült le a Nyíregyháza kispadjára. A tapasztalt szakember kinevezése óta három alkalommal irányította a csapatot, a Kisvárda és a Puskás Akadémia elleni döntetlen után a kiesőhelyen álló együttes csütörtökön 4–1-es győzelmet aratott a Karcag elleni felkészülési mérkőzésen.
Carlos Alcarazt Torinóban, az Inalpi Arénában, edzői stábja és családja körében ünnepelték, miután bebiztosította az ATP-ranglista év végi első helyét, amivel karrierjében másodjára zárta az adott évet világelsőként.
Finoman szólva is csalódást keltően teljesít a nyári átigazolása óta a Liverpool labdarúgócsapatának színeiben Florian Wirtz: annyira, hogy a külföldi sajtóban már a német sztár távozását rebesgetik. Ugyanakkor a 22 esztendős futballista édesapja, Hans Wirtz szerint a fia nagyon is jól érzi magát Liverpoolban, és esetében "minden a tervek szerint h
A Gurulj be lassítva is! legújabb adásában a csütörtöki örmények elleni győzelmét és a portugálok meglepő vereségét értékelte Hajdú B. István, Berkesi Judit és Virányi Zsolt. A beszélgetés során szóba került Cristiano Ronaldo kiállítása, a vasárnapi Írország elleni mérkőzés és az is, hogy milyen esélyekkel menetel tovább a magyar válogatott.
Pénteken a német labdarúgó-válogatott 2–0-s győzelmet aratott Luxemburg ellen, míg a szlovákok 1–0-ra felülmúlták az északíreket az európai világbajnoki selejtezősorozat A csoportjában.
Horvátország 3-1-re nyert hazai pályán a Feröer-szigetek ellen az európai világbajnoki selejtezősorozat péntek esti játéknapján, ezzel pedig egy fordulóval a vége előtt biztosította részvételét a jövő évi világbajnokságra.