2020. április 3. péntek

ápr. 3
19:36
Valorant - így küzd a Riot Games a csalók ellen (GameStar)
A stúdiónál jól tudják, hogy a csalók egy pillanat alatt tönkre tudják tenni a játékot, ezért már most alaposan felkészülnek, hogy leszereljék őket.
ápr. 3
19:36
Hasznos eszközöket hozott a Windows 10-be az új PowerToys (PCWorld)
Lehetőség van az Intézőből a képek tömeges átméretezésére és érkezett szövegalapú feladatváltó is.
ápr. 3
20:06
Menekülés helyett néha érdemesebb inkább szembenézni Nemesisszel a Resident Evil 3 Remake-ben (GameStar)
Bizonyos esetekben nem távozunk üres kézzel, ha megküzdünk a Raccoon Cityben császkáló mutánssal.
ápr. 3
20:30
Összeszedtük, hogy milyen mobilok jönnek ebben a hónapban (GSMring)
Nem telik el úgy hónap, hogy nem érkezne egy újabb telefon, bár a március erős volt ezen a téren most áprilisban is lehet majd számítani pár újdonságra. Mutatjuk mik is lesznek ezek. Ahogy általában az év elején lenni szokott, most is elég sok telefon mutatkozott be az elmúlt három hónapban. Márciusban sem volt hiány az
ápr. 3
20:42
Kojima szívesen ránk ijesztene úgy, hogy a gatyánkba csináljunk (GameStar)
A játékfejlesztőnek elég konkrét elképzelése van arról, hogy milyen hatással lenne egy esetleges horrorjátéka a rajongókra.
ápr. 3
21:06
Busás jutalmat kap mindenki, aki belép a GTA Online-ba (GameStar)
Egyszeri ajándékkal készült a Rockstar mindenkinek, aki áprilisban felnéz Los Santosba.
ápr. 3
21:06
A járvány hatására valósággal felrobbant a VPN-piac (PCWorld)
A távmunka miatt sokak számára szükségszerűvé vált valamilyen VPN használata, ez pedig nagyon meglátszik a piacon.
ápr. 3
22:06
Jöhetnek Aliens, Marvel és Star Wars témájú flipperasztalok ingyen? (GameStar)
A PC-s és a konzolos játékosoknak is ajándékot hozott a Zen Studios.
ápr. 3
22:08
Így variálta át a koronavírus a Marvel filmek következő fázisát (GameStar)
Új premierdátumot kapott a Fekete Özvegy, de ennek következtében minden elmozdul az MCU 4. fázisában - lesz, ami előrébb jön.
ápr. 3
22:10
Csúszik az Indiana Jones 5 és a Free Guy is, új premierdátumot kapott a Mulan (GameStar)
Sajnos Ryan Reynolds gyanúsan a GTA Online-t idéző filmjét sem láthatjuk idén júliusban.

Keresés