A norvég válogatott a második félidő közepén még két góllal vezetett Spanyolország ellen, ám végül 27–25-re kikapott a férfi kézilabda Európa-bajnokság B-csoportjában, amelyben a magyar csapat is szerepel. Az A-csoportban a házigazda dánok négy góllal nyertek Ausztria ellen.
Az ország szempontjából a lehető legkedvezőbb pénzügyi megállapodásra törekszünk, a pénzügyi tárgyalások a két új paksi erőművi blokk megépítéséről még nem zárultak le - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a HírTV Magyarország élőben című műsorában kedden este.
A tavaszi szezonban is Détári Lajos irányítja a Felsőtárkány labdarúgócsapatát, amely a 9. helyen várja a márciusi rajtot az NB III Keleti csoportjában.
Összesen hétszáz fiatal francia állampolgár és hivatalosan Franciaországban élő külföldi utazott eddig Szíriába, hogy az iszlamista felkelők oldalán harcoljon – mondta kedden Francois Hollande elnök, aki aggasztónak nevezte a jelenséget.
A világbajnok spanyol válogatott 27-25-re nyert a norvég csapat ellen kedden, a dániai férfi kézilabda Európa-bajnokság magyar érdekeltségű csoportjának második fordulójában.
A Szolnoki Olaj nem tudta borítani a papírformát: a magyar csapat 90–68-ra kikapott az olasz Reggio Emilia vendégeként a férfi kosárlabda EuroChallenge-sorozat második csoportkörének nyitányán, a J-csoport kedd esti mérkőzésén.
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára szerint pótlólagos intézkedések nélkül tartható a következő években a 3 százalék alatti hiány Magyarországon.
A délutáni kedvező kiskereskedelmi adatnak és a felvásárlási híreknek köszönhetően optimista hangulatban telt ma a kereskedés a tengerentúli tőzsdéken. A vezető tőzsdeindexek 0,7-1,7 százalékos...
Gyönyörű kapáslövéssel talált be Zlatan Ibrahimovic a hazaiak kapujába a Bordeaux–PSG francia Ligakupa-negyeddöntő mérkőzésen, a partjelző azonban úgy látta, lesen volt a svéd klasszis, így nem adták meg a gólt.
Tovább bővíthetők a magyar-orosz agrárkapcsolatok, amelyek az utóbbi időben dinamikusan fejlődtek - közölte Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter kedden az MTI-vel.
Sikertörténetnek nevezte Manninger Jenő (Fidesz) országgyűlési képviselő, a Zala megyei közgyűlés elnöke az elmúlt két évtized balatoni természetvédelmét és a környezetvédelmét kedden Gyenesdiáson, a zöld Balaton-kampány zárórendezvényén. Hozzátette ugyanakkor, jó lenne, ha ezt az épített örökségről is el lehetne mondani.
Barack Obama amerikai elnök a tervei szerint a közeljövőben találkozik Ferenc pápával - jelentette be kedden Washingtonban Jay Carney, a Fehér Ház szóvivője.
A szociális turizmust (Sozialtourismus) választotta 2013 legcsúnyább német szavának a Darmstadti Egyetem nyelvészekből és újságírókból álló független bizottsága. A kifejezés az Európai Unió közép- és kelet-európai tagállamaiból bevándorló munkavállalók szociális juttatásairól szóló közéleti vita révén terjedt el.
A TakarékBank elemzője arra számít, hogy a paksi erőműblokkok építése szignifikánsan hozzájárul a beruházások növekedéséhez, ezáltal a bruttó hazai termék (GDP) bővüléséhez. A GKI Energiakutató Kft. ügyvezető igazgatója szerint a nukleáris energiának helye van a magyar villamosenergia-rendszerben, a mostani döntés azonban elsietett.
Újdonságnak számító módszerrel kíván megszabadulni a jövőben a kutyapiszoktól Nápoly: regisztrálják a négylábúak DNS-ét, hogy ürülékük alapján könnyen azonosíthatóvá váljanak.
Az angol FA-kupa 32 közé jutásért rendezett mérkőzésen, az újrajátszáson a Fulham hazai pályán Darren Bent, Askan Dezsagah és Steve Sidwell góljával 3–0-ra legyőzte a Norwich Cityt, így az élvonalbeli csapatok csatájában a londoniak jutottak tovább. A Fulham a következő körben a Sheffield United vendégeként lép pályára. A Liverpool legközelebb a Burtont búcsúztató Bournemouth ellen játszhat a…
Bejutott az elődöntőbe a Paris Saint-Germain a francia Ligakupában, miután a Girondins Bordeaux vendégeként 3–1-re nyert. Zlatan Ibrahimovic remek kapásgólt szerzett az első félidőben, ám les miatt nem adta meg a játékvezető. Javier Pastore viszont még az első játékrész hosszabbításában vezetéshez juttatta a párizsiakat, amire Adrien Rabiot nagy hibája után – leghátsó védőként veszített labdát –…
Az ausztriai Flachauban a nők műlesiklásával folytatódott az alpesi sízők világkupa-sorozata. A győzelmet az amerikai Mikaela Shiffrin szerezte meg két svéd, Frida Hansdotter és Maria Pietilä-Holmner előtt.
Klaus Regling, az Európai Stabilitási Mechanizmus (ESM) vezérigazgatója szerint derűlátásra ad okot az európai gazdaság helyzete, az euróövezet reformstratégiája működik.
A labdarúgó spanyol Király-kupa nyolcaddöntőjének visszavágóján az Atlético Madrid 2–0-ra legyőzte a Valenciát, így 3–1-es összesítéssel búcsúztatta ellenfelét. Akárcsak az első meccsen – amikor a madridiak kapujában Thibaut Courtois parádézott – a „denevérek” ezúttal sem játszottak alárendelt szerepet, ám a hazaiak jobban használták ki lehetőségeiket: az 51. percben Diego Godín használta ki…
A svájci Adelbodenben, a férfi alpesi sízők világkupa-sorozatának állomásán majdnem tragédiába torkollt Henrik Kristoffersen siklása. Az óriás-műlesiklás első körében ugyanis a norvég egészen komoly tempóban száguldott le a hegyről, amikor is az egyik pályamunkás megjelent a kapuk között. A 19 éves versenyző centiméterekkel tudta csak elkerülni az ütközést, és a szinte biztosan nagyon komoly…