A következő napokban is folytatódik a változékony, meleg nyári idő. Többször lehetnek záporok, zivatarok, de a maximumok továbbra is 30 Celsius-fok körül alakulnak az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzése szerint, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-nek.
Padániától szenvedett 3–1-es vereséget utolsó csoportmeccsén Székelyföld válogatottja a CONIFA foci vébén, így másodikként jutott be a negyeddöntőbe, ahol Nyugat-Örményországgal mérkőzik meg kedden, a csoportgyőztes Kárpátalja pedig Kaszkádiával.
Van köztük, aki beismeri, hogy gyerekként maga is bully volt. A UNICEF #nemvagyegyedül hashtaggel futó kampánya nem csak ismeretterjesztésre szolgál – az áldozatok tanácsot is kérhetnek a hírességektől egy erre a célra létrehozott oldalon.
Vezet Janez Jansa volt miniszterelnök pártja, az ellenzéki jobboldali Szlovén Demokrata Párt (SDS) a vasárnapi szlovéniai előre hozott parlamenti választásokon a leadott szavazatok 25 százalékos feldolgozottságánál - közölte a szlovén választási bizottság.
Rejtélyes okokból tépték tegnap a vásárlók az EHEP papírjait, dacára annak, hogy a társaságnak már elfogyott a pénze, s heteken belül filléres névértékű részvénnyé válhat.
Nem mindennapi kalandban volt része egy szálloda vendégének a Norvégiához tartozó Spitzbergákon: egy jegesmedve tört be az Ifjord Radio nevű hotelbe, ahol megdézsmálta a kidobott élelmiszereket, majd sietve távozott.
A spanyol válogatott 22 esztendős jobbhátvédje, Álvaro Odriozola nyitotta meg a gólok sorát a Spanyolország–Svájc felkészülési mérkőzésen. A Real Sociedad fiatalja remekbe szabott kapáslövés után ünnepelhetett gólt – másodszor játszik a nemzeti csapatban, és első gólját szerezte.
Nagy meglepetést senkinek nem okozunk azzal, ha felidézzük, hogy Peter Crouch nem került be az angol válogatott világbajnokságra utazó keretébe – sőt, a tartalékok közé sem. A korábban többek közt a Liverpoolban és a Tottenhamben is játszó, jelenleg az angol másodosztályba kieső Stoke Citynél futballozó 42-szeres válogatott csatár azonban nem adja
A következő napokban is folytatódik a változékony, meleg nyári idő. Többször lehetnek záporok, zivatarok, de a maximumok továbbra is 30 Celsius-fok körül alakulnak az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzése szerint, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-nek.
Az oroszországi világbajnokságra készülő Costa Rica-i labdarúgó-válogatott hazai pályán magabiztos, 3-0-ás győzelmet aratott az északír együttes felett.
Szicília nem válhat Európa menekülttáborává, európai válasz kell a migrációs helyzet megoldására - mondta Matteo Salvini olasz belügyminiszter a szicíliai Pozzallóban működő regisztrációs központban vasárnap, ahol bejelentette, hogy az új római kormány újra akarja tárgyalni az európai migrációs dossziét.
Kevesebb mint egy hónap múlva, június 30-án rendezik a Balaton-átúszást, amelynek 5.2 kilométeres távjának teljesítéshez Olasz Anna világ- és Európa-bajnoki ezüstérmes nyílt vízi úszó rendszeresen ad majd tippeket – elsőként a bemelegítés fontosságára hívta fel a figyelmet.
A soron következő, 2019-es európai parlamenti választás az értékek és a kultúrák küzdelme lesz, és itt nagyon sok mindent lehet veszíteni - erről is beszélt a 17. kötcsei találkozón Orbán Viktor miniszterelnök.
Az oroszországi világbajnokságra készülő Costa Rica-i labdarúgó-válogatott felkészülési mérkőzésen könnyed játékkal 3–0-ra legyőzte Észak-Írországot. Szintén vasárnap este, Svájcban két vb-résztvevő csapat mérte össze a tudását, Peru többek között a doppingvétség miatti eltiltása felfüggesztése után visszatérő Paolo Guerrero duplájával 3–0-ra legyő
Pedig ő nem volt bűnöző, csak udvariasan megkért valakit valamire. A bíróságon viszont kiderült, hogy visszaeső, ezért az ügyében elrettentő ítélet született.
A fellendülést táplálja a gazdasági növekedés, az építőipar bővülése, valamint a jó állami támogatási programok, mint a családi otthonteremtési kedvezmény (csok).
Teljessé vált az év végi női kézilabda Európa-bajnokság mezőnye, miután vasárnap lezajlottak a selejtezők. Oroszország Ausztria legyőzésével váltotta meg a jegyét a franciaországi kontinenstornára, Szlovénia a Csehország elleni döntetlennel kvalifikált.
A következő napokban is folytatódik a változékony, meleg nyári idő. Többször lehetnek záporok, zivatarok, de a maximumok továbbra is 30 Celsius-fok körül alakulnak az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzése szerint, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-nek.
A Google Maps új funkciója, hogy a helyiek is tölthetnek fel településükről videókat. Egy tajvani hölgy azonban félreértelmezhette a feladatot, mert ehelyett saját bájait osztotta meg a nagyvilággal!
A vasárnapi szlovéniai előrehozott parlamenti választásokon leadott szavazatok közel 90 százalékos feldolgozottságánál is vezet a Janez Jansa volt miniszterelnök pártja, az ellenzéki jobboldali Szlovén Demokrata Párt (SDS) - közölte a szlovén választási bizottság.
Jorge Lorenzo mai győzelme sok mindenre rávilágított és döntő jelentőséggel bírt. De nem úgy, ahogy azt először gondolnánk. A spanyol most először mondta ki nyíltan és határozottan: nem folytatja tovább a Ducatival.
Szövetséget kell kötni magunkkal és szövetséget kell kötni szomszédos országokkal is azért, hogy minden magyar és magyar közösség szabadon élhesse meg identitását, bárhol is éljen Európában - mondta Szili Katalin a nemzeti összetartozás napja alkalmából megtartott beszédében a szlovákiai Kisgéresen (Maly Hores) vasárnap.
Ezt a fellendülést táplálja a gazdasági növekedés, az építőipar bővülése, valamint a jó állami támogatási programok, mint a családi otthonteremtési kedvezmény.