A lengyelek elleni 7−3-as siker után az olaszokat kapott gól nélkül győzte le (4−0) az U18-as jégkorong-válogatott a Tüskecsarnokban zajló Olimpiai Reménységek Versenyén.
Több fontos esemény is rángatta ma a világ tőkepiacait és köztük az amerikait. Először Kína jelentette be, hogy bizonyos amerikai termékek esetében megemeli a vámot, később a Jackson Hole-i konferencián Jerome Powell Fed-elnök tartott...
Súlyos pénzbüntetésre számíthatnak a szemetelők Berlinben 2020-tól, a tartományi rangú német főváros vezetésének tervei szerint a kutyapiszok feltakarításának elmaradása akár 1500 euróba (490 ezer forint) is kerülhet, egy cigarettacsikk vagy egy rágógumi eldobásáért pedig 120 eurós bírságot szabhatnak is.
Varga Barnabás három percen belül szerzett két góljára alapozva az SV Lafnitz vert helyzetből felállva 3–2-re legyőzte idegenben az Austria Wien II-t az osztrák másodosztályú labdarúgó-bajnokság 5. fordulójában.
A francia élvonalbeli Lille labdarúgócsapata a hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződtette a Bayern München középpályását, Renato Sanchest. A 22 éves portugál válogatott játékos négyéves szerződést kötött a francia együttessel.
Vegyesen alakult a forint árfolyama a bankközi piacon a főbb devizákkal szemben péntek este a reggeli szintekhez képest. Az euróval szemben idei mélypontjára gyengült pénteken a forint.
Több fontos esemény is rángatta ma a világ tőkepiacait és köztük az amerikait. Először Kína jelentette be, hogy bizonyos amerikai termékek esetében megemeli a vámot, később a Jackson Hole-i konferencián Jerome Powell Fed-elnök tartott...
Sztrájkot hirdettek a British Airways pilótái három szeptemberi napra. Először szeptember 9-én, majd 10-én és 27-én nem veszik föl a munkát, miután nem sikerült megállapodni a légitársasággal a fizetések emeléséről.
Dzsudzsák Balázs csapata, az al-Ittihad Kalba 3–0-s vereséget szenvedett az al-Naszr vendégeként az egyesült arab emírségekbeli Ligakupa csoportkörének első fordulójában. A végeredményt a 73. percben a korábbi spanyol válogatott Álvaro Negredo állította be, aki gyönyörű lefordulás után még annál is szebb megoldást választva, bal külsővel emelt a jo
A tavalyi botrány miatt a portugál Carlos Ramos nem lesz székbíró azokon a mérkőzésen, amelyeken Serena vagy Venus Williams játszik a hétfőn kezdődő amerikai nyílt teniszbajnokságon.
Habár jócskán megnehezítette ellenfele dolgát az 1. FC Köln, a Borussia Dortmund az utolsó húsz percben fordított az újonc ellen, így 3–1-es vendégsikerrel kezdődött meg a német Bundesliga 2. fordulója.
Több fontos esemény is rángatta ma a világ tőkepiacait és köztük az amerikait. Először Kína jelentette be, hogy bizonyos amerikai termékek esetében megemeli a vámot, később a Jackson Hole-i konferencián Jerome Powell Fed-elnök tartott...
A Ferencváros hazai környezetben 3–0-ra legyőzte a Rubeolát a futsal NB I nyitányán. A zöld-fehérek mindhárom gólját Jenei Krisztián szerezte, aki a második és a harmadik találatát egyaránt az utolsó percben, üres kapura jegyezte. A nyáron alaposan megerősödő FTC-hez hasonlóan a Dunaferr is nyert az első játéknapon.
Két év plátói szerelem után Eszter végre tett egy nagy lépést. És ő lepődött meg a legjobban, amikor kiderült, hogy nem csak képzelődik. Most már csak egy utolsó nagy lépés van hátra...
A magyar női röplabda-válogatott magabiztos játékkal 3-0-ra legyőzte Észtországot a budapesti társrendezésű Európa-bajnokság csoportkörének első fordulójában, a Papp László Budapest Sportarénában.
A magyar válogatott simán megverte az Európa-bajnoki újonc Észtországot a kontinenstorna C-csoportjának első fordulójában. Az NSO Tv kamerája elé a találkozó után Szakmáry Gréta és az élete első felnőtt Eb-meccsén 19 évesen parádézó Németh Anett állt.
Az Aston Villa a brazil Wesley és Anwar El Ghazi góljával 2–0-ra legyőzte az Evertont a Premier League harmadik fordulójának péntek esti nyitó mérkőzésén.
Ez a hitel nem az a hitel, amelyet vissza kell fizetni a banknak, mert ha nem teszi az ember fia, olyan adósságspirálba kerül, hogy arról kódul. Ez a...
A Sevilla 1–0-ra nyert az újonc Granada vendégeként, míg e Lavente hazai pályán 2–1-re legyőzte a Villarrealt a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 2. fordulójában pénteken.
Vegyesen alakult a forint árfolyama a bankközi piacon a főbb devizákkal szemben péntek este a reggeli szintekhez képest. Az euróval szemben idei mélypontjára gyengült pénteken a forint. Az euró jegyzése 329,30 forintra emelkedett este negyed nyolckor a reggel nyolc óra előtt jegyzett 328,06 forintról. Az euró pénteken 327,97 forint és 329,56 forint
Sokan összekeverik a barbecue és a grillezés valódi jelentését. Sokakban az a kép él, hogy a barbecue során a húst bekenjük barbecue-val és azt megsütjük valamilyen arra alkalmas sütőn. A különbség azonban ennél sokkal jelentősebb, ugyanis két különböző eljárásról beszélünk.
Donald Trump nem hagyta szó nélkül a kínai válaszcsapásokat a kereskedelmi háborúban, és a devizapiacok zárását követően újabb tweeteket tett ki, melyekben tovább emelte a vámokat. A lépéseit megelőzte, hogy a Fed wyomingi konferencián...
Mága Jennifer és Burai Krisztián közös száma felrobbantotta a színpadot a Thália Színházban, ahol április végén bemutatták az idei legjobb Budapest dalokat. A páros szerzeménye csont nélkül zsebelte be az első díjat, és kétség sem fért hozzá, hogy a remekmű klipért kiabál.
A nyár utolsó hétvégéjén sem maradnak kulturális program nélkül a Balaton környékén nyaraló vendégek és a helyiek. Az elmúlt hétvégékhez hasonlóan ezúttal is adottak lesznek a feltételek a kellemes kikapcsolódáshoz és a töltekezéshez. Az Orlai Produkció népszerű darabjával, a Párterápiával, valamint Csányi Sándor, Hogyan értsük félre a nőket? című