A legújabb statisztikai adatok arra vallanak, hogy tetőzhetett a koronavírus-fertőzések terjedési üteme a legfertőzöttebb észak-angliai térségekben, és a terjedés intenzitását mérő R reprodukciós ráta is csökkent országos átlagban.
Egy nap szünet után ismét elromlott a hangulat a nemzetközi tőzsdéken, a méretes amerikai esést a technológiai cégek vezetik. Az internetes óriások jelentései nem voltak meggyőzőek, ma olajcégek jelentettek, de az olaj is tovább szakad. A BUX szembe ment az árral és emelkedett, a forint is erősödni tudott. Nagy siker volt a kínai részvénykibo
Megint gyorsult a koronavírus-járvány terjedése Ukrajnában, péntekre az egy nap alatt azonosított fertőzöttek száma nyolcezer fölé emelkedett, a halottaké pedig átlépte a hétezret. Magyarországot pénteken a vörös zónába sorolta át Ukrajna.
Hamarosan megkezdi tényleges működését a Magyar Bankholding Zrt. A Takarék Csoport, az MKB Bank Nyrt. és a Budapest Bank Csoport meghatározó tulajdonosai a mai napon korábbi szándéknyilatkozatukat megerősítve befektetési és szindikátusi szerződést írtak alá, valamint döntöttek arról, hogy apportálják banki részesedésüket a közös holdingtársaságba.
Akár az összes rendelkezésre álló eszközét bevetheti decemberben az Európai Központi bank, hogy a válság tüneteit enyhítse – vélik elemzők a jegybank csütörtöki bejelentése után. A CNBC-nek nyilatkozó szakértők arra számítanak, hogy egy átfogó csomaggal rukkol majd elő az eurózóna jegybankja a jövő hónapban, aminek része lehet akár a kamat további
Éva magazin írása: Miért használ egy szerző álnevet? Talán mert ki akarja próbálni, sikeres-e úgy is, ha a kutya nem ismeri fel. Talán mert más-más műfajokban szeretné kipróbálni magát. Talán mert hidegen hagyja a reflektorfény.
Ötmillió forintos nyomravezetői díjat tűzött ki a Pest megyei rendőrfőkapitány egy maglódi férfi gyilkosának kézrekerítéséért - közölte a police.hu pénteken.
Felfüggeszti miskolci beruházását a Lufthansa Technik, a cég azzal magyarázza a lépést, hogy a járvány hatalmas veszteséget okozott nekik – számolt be róla az ATV Híradója. A 43 milliárd forintosra tervezett szolgáltató központ 400 embernek adott volna munkát a borsodi megyeszékhelyen.
Kétszáz egészségügyi dolgozóval segíti a hétvégi szlovákiai országos tesztelési programot Magyarország – szúrta ki a 444 Ivan Korčok szlovák kül- és EU-ügyekért felelős miniszter Twitter-bejegyzését.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2020/10/30/2247/
Változnak a kgfb-szabályok, rengeteg autósnak ugorhat meg a díja - figyelmezttet az egyik alkuszcég. A mintegy 1,1 millió, tíz évnél régebben vásárolt autók, kismotorok, utánfutók, egyéb rendszámozott járművek érintettek. Ezek tulajdonosai
Kétszáz egészségügyi dolgozóval segíti a hétvégi szlovákiai országos tesztelési programot Magyarország – szúrta ki a 444 Ivan Korčok szlovák kül- és EU-ügyekért felelős miniszter Twitter-bejegyzését.
A lépést azzal magyarázzák, hogy hatalmas veszteséget generált a járvány számukra: a Lufthansa csoport az első fél évben több mint 100 millió eurós veszteséget termelt.
A hétvégére ezer eurós díjazással keres magyar orvosokat és medikusokat a Belügyminisztérium, hogy segítsenek Szlovákiában az országos tesztelésben – értesült az Index. A lap szerint a magyar szakemberek elsősorban a Felvidéken vehetnek részt a tesztelésben.
A hétvégén a teljes lakosságot meg akarják szűrni, de nincs elegendő szakképzett ember hozzá. Tőlünk ötven embert kértek, de Szijjártó Péter ennek négyszeresét ígérte.
Az európai embereknek elegük van a politikai korrektségből - írta Varga Judit igazságügyi miniszter pénteken a Facebook-oldalán, ismertetve a Financial Timesnak és német közszolgálati ARD-nek adott interjúi "üzenetét".
Tovább szigorított a koronavírus-járvány megfékezésére bevezetett országos szintű intézkedéseken Belgium, az ország nem zárja le határait, de a külföldi utazás nem ajánlott, a nem alapvetően szükséges árukat kínáló üzleteknek azonban be kell zárniuk vasárnaptól - jelentette be Alexander De Croo belga miniszterelnök pénteken. Hollandiában
Az európai embereknek elegük van a politikai korrektségből - írta Varga Judit igazságügyi miniszter pénteken a Facebook-oldalán, ismertetve a Financial Timesnak és német közszolgálati ARD-nek adott interjúi "üzenetét".
Rekorderedményt ért el a harmadik negyedévben a dél-koreai LG Electronics elektronikai és elektromos készülék- és berendezésgyártó konszern a honlapján közzétett beszámoló alapján.
A párt elnöke, Fekete-Győr András korábban úgy fogalmazott: az ellenzéknek meglesznek azok az eszközei, melyekkel választási győzelem esetén "fideszteleníteni" tudja a magyar gazdaságot és a magyar államot. Szerinte ebben az esetben a köztársasági elnököt és a legfőbb ügyészt is le kellene cserélni.
Magyarország teljes egészét felvették pénteken az új típusú koronavírus (SARS-Cov-2) terjedése miatt kockázatosnak minősülő területek listájára Németországban.
Az elmúlt hónapokban tapasztalt bizonytalan gazdasági körülményekre és a gazdasági teljesítményre visszatekintve talán nem is ad csodálkozásra okot, hogy nem nőtt hazánkban a vállalkozási kedv. Bár több megyében is emelkedett a működő
A látszólag gondtalan életet élő hírességeknek is számos problémával kell szembenézniük: van köztük HIV-pozitív, vesebeteg, cukorbeteg, Parkinson-koros is.
A győri Széchenyi István Egyetem és a Huawei Technologies akkreditált, infokommunikációs és távközlési kurzusok közös indításáról írt alá megállapodást. Az együttműködés része az egyetem és a világ egyik legnagyobb technológiai cége között 2016 óta fennálló stratégiai megállapodásnak. Dr. Lukács Eszter, az egyetem rektorhelyettese és Colin Cai, a H