Korai petefészek-elégtelenségben elsősorban az alacsony ösztrogénszint miatt kialakuló szövődményeket kell kezelni. Ezzel megelőzhető a legtöbb kísérőtünet vagy szövődmény kialakulása, ám sajnos jelenleg nincs olyan kezelés, amivel a termékenység biztosan és teljesen helyreállítható.
Alig több, mint egy hét múlva életbe lép a bejelentési kötelezettség, amely minden adószámmal rendelkező magánszemélyre, egyéni vállalkozóra, alapítványra, cégre és egyesületre hatással van! Aki számlát állít ki, annak minden számláját be kell küldenie a NAV-hoz július elsejétől. A Sikermánia bocsátotta a rendelkezésünkre az alábbi tartalmat, a
Nincs még meg a mezőnyből kiemelkedő páros, ezért tovább kell kísérletezni a férfi kajakosoknál, a kenusoknál az Adolf Balázs, Fejes Dániel kettős verhetetlen.
A labdarúgó NB I 32. fordulójának nyitó mérkőzésén a Mol Fehérvár FC hazai pályán a Vidi szurkolóitól búcsúzó Juhász Roland góljával 1–0-ra legyőzte a már bajnok Ferencvárost, amelynek ebben az idényben 32 bajnokin ez csupán a harmadik veresége volt.
A RegioJet személyszállító magánvasúttársaság új, naponta közlekedő, Magyarországról is közvetlenül igénybe vehető járatokat indít Prága és Rijeka között a nyári turisztikai főszezonban.
Lezárult az orvosi kamara vizsgálata Rovó László ellen, amiből kiderült, hogy a Szegedi Tudományegyetem rektora nem követett el etikai mulasztást. A rektor szerint egyébként az ügyének a kamara vizsgálata ellenére sincs vége, mert visszaélhettek az adataival.
A labdarúgó NB I keddi játéknapján a kiesés elől menekülő Újpest hazai pályán Kire Risztevszki 94. percben szerzett góljával 2–1-es győzelmet harcolt ki a ZTE ellen, így jó esélye van arra, hogy megőrizze élvonalbeli tagságát.
Gól nélküli döntetlennel kezdődött az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 31. fordulója, a dobogó alsó fokán álló Leicester City nem bírt hazai pályán a tizenegyest hibázó Brightonnal.
A foglalások alapján sok magyar a koronavírus-járvány idején is egy mediterrán tengerparton akar nyaralni idén - mondta az InfoRádiónak Molnár Judit, a Magyar Utazási Irodák Szövetségének szóvivője.
Az óvintézkedések betartásával mindannyian sokat tehetünk azért, hogy ne alakuljanak ki kisebb fertőzési gócok az országban: a vírus terjedésének lelassításával elkerülhető az országos járvány. Dr. Röst Gergely, a járványok terjedését
Húszéves élvonalbeli pályafutás, 292 a magyar NB I-es és 210 belga élvonalbeli bajnokival a háta mögött, a Ferencváros elleni bajnoki mérkőzésen elbúcsúzott a klubfutballtól Juhász Roland. Aminiszterelnök sem hagyta szó nélkül a történteket.
A rendes játékidő utolsó percében Visar Musliu váltotta Juhász Rolandot, aki így vastaps közepette hagyhatta el a pályát pályafutása utolsó hazai mérkőzésén.
A banánnal, akár az avokádóval, vigyázni kell: megveszed szinte éretlenül, aztán egy szempillantás alatt már barna is. De a jó hír, hogy a most következő trükkökkel lassíthatod ezt a folyamatot.
A spanyolok világ- és Európa-bajnok labdarúgója, Pedro végigjátssza a szezont a Chelsea-ben, és csak utána csatlakozik új klubcsapatához, a Romához – írta kedden a Calciomercato.
Az Egyesült Államokban "zavarba ejtő mértékben" nő a koronavírus-fertőzöttek száma - jelentette ki Anthony Fauci, az allergológiai és fertőző betegségekkel foglalkozó amerikai intézet igazgatója kedden a képviselőházban tartott meghallgatáson.
A koronavírus-helyzet a civil szférát is keményen érintette. Egy hazai, autistákat segítő alapívtány most online aukciót indít kortárs művészek és galériák közreműködésével.
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 27. fordulójában a Napoli 2–0-ra legyőzte a Veronát Arkadiusz Milik és Hirving Lozano góljával. A Torino egygólos sikert aratott az Udinese felett, a Parma 4–1-re lemosta a Genoát.
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 32. fordulójában az Atlético Madrid 1–0-ra legyőzte a Levantét, a Valladolid pedig 1–1-es döntetlent játszott a Getaféval.
Tovább csökkent Olaszországban az új koronavírus-megbetegedések száma; kedden 122 új esetet jegyeztek föl, kevesebbet, mint a járvány kitörésének első hete óta bármikor.
Vitézy Dávid, a Budapest Fejlesztési Központ vezérigazgatója posztolt ma a Déli Körvasút új Közvágóhíd állomásának terveiről, ami alapján igazán modern vasútállomás épül a Soroksári út feletti új, négy vágányos hídszerkezeten.
Összesen tíz játékos távozik a labdarúgó NB II-ben szereplő ETO FC Győrtől, miközben három akadémista profi szerződést kapott – számolt be róla a klub honlapja.
Helyszíni bírságot 14 007, feljelentés alapján pénzbírságot pedig 2407 alkalommal szabtak ki a hatóságok járványügyi intézkedések megsértése miatt - írta a Pesti Hírlap a belügyminisztériumi összesített szabálysértési statisztikái
Könnyedén adta meg magát a Diósgyőr az elmúlt fordulóban a kiesés elől menekülő Debrecen ellen (0-4), aminek az lett a vége, hogy két délszláv légiósát kitette a keretből.
Egy viszonylag friss felmérés (1) szerint minden második magyar ember küzd mozgásszervi betegséggel, s bár nem létezik hivatalos statisztika, mozgásterapeutaként személyes tapasztalataim azt mutatják, hogy tízből hét-nyolc páciensem rendszeresen jár csontkovácshoz, mielőtt nálam köt ki.
A labdarúgó NB I 32. fordulójának nyitó mérkőzésén a Mol Fehérvár FC hazai pályán a Vidi szurkolóitól búcsúzó Juhász Roland góljával 1–0-ra legyőzte a már bajnok Ferencvárost, amelynek ebben az idényben 32 bajnokin ez csupán a harmadik veresége volt. A találkozó után így értékeltek a vezetőedzők.