A Korinthosz 160 teljesítése után az Ultrabalaton a következő nagy célja a korábbi válogatott labdarúgónak, Ferenczi Istvánnak, akivel a Csupasport beszélgetett.
Várhatóan 63-37% arányban elutasítják a svájciak azt a kezdeményezést, hogy az uniós állampolgárok szabad munkavállalási joga megszűnjön – írja a CNBC az SRF svájci televízió exit-pollja alapján.
Az ukrán Vjacseszlav Zolocsevszkij úgy érezte magát, miután lezuhant a repülőjük, mintha egy számítógépes játékban lenne. Ő kiugrott, és mikor földet ért, látta, hogy mindent lángok borítanak, egyik barátját is, akit megpróbált eloltani.
A határzár fenntartásáról, az egészségügyi dolgozók vezényléséről és a gazdaság erősítéséről beszélt Orbán Viktor kormányfő a TV2 Tények című műsorában vasárnap este sugárzott interjúban.
Már több mint 75 ezren töltötték le a VírusRadar alkalmazást, amelyhez hasonló applikációk Európa több országában bizonyították, hogy rendkívül hasznosak a kontaktok beazonosításában, és életeket menthetnek a koronavírus-járvány második szakaszában - idézte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) vasárnap az MTI-hez eljuttatott közleményéb
Statáriumot és teljes mobilizációt rendelt el Nikol Pasinján örmény miniszterelnök vasárnap, miután az azeri hadsereg támadásba lendült a vitatott hovatartozású Hegyi-Karabah régió ellen.
A militarizált nyelv, miszerint a Covid-vírussal és minden egyébbel szemben „harcban állunk”, a jól működő, demokratikus államnak a pótléka csupán. Úgy tűnik, mintha az állam működne, de ez az intézményrendszer már régen nem az az állam, amit egykor annak gondoltunk – mondta lapunknak Pető Andrea történész, a Közép-európai Egyetem professzora.
A Yamaha simán elfoglalhatta volna a teljes dobogót a legmagasabb géposztályban, ehelyett, ha némi szerencsével is, de a gyári Suzuki csinált olyat, amire már régen volt példa.
A határzár fenntartásáról, az egészségügyi dolgozók vezényléséről és a gazdaság erősítéséről beszélt Orbán Viktor kormányfő a TV2-ben vasárnap este sugárzott interjúban.
Szakmáry Gréta csapata, a SSC Palmberg Schwerin nyerte meg a német röplabda Szuperkupát, mivel a vasárnapi fináléban 3:0-ra legyőzte a drezdai együttest.
Az Újpest idegenben 2–1-re legyőzte a Budapest Honvédot, ezzel megszerezte idénybeli második győzelmét a labdarúgó NB I-ben. A lila-fehérek öt év után nyertek ismét vendégként a kispestiek ellen.
A DAC súlyos vereséget szenvedett a hétközi európai kupafordulóban, ezzel búcsúzott az Európa-ligától. Most azonban újra a bajnokság került az előtérbe, és kiderült, hogy Szlovákiában egyelőre nincs ellenfele a sárga-kékeknek. Ezúttal a Trencín hajtott fejet a Kalmár Zsolt vezette dunaszerdahelyiek előtt, akik ezzel továbbra is pontveszteség nélkül
A naptárdíva egész nyáron elkényeztette követőit, hiszen sok időt töltött vízparton, ahol persze nem sokat takart idomaiból. Nos, itt az idei szezon utolsó lökete...
A Bundesliga 2. fordulójában a Sallai Rolanddal felálló Freiburg fogadta a Wolfsburgot, és ugyan ellenfelénél jóval többször próbálkozott gólszerzéssel a kilencven perc alatt, végül be kellett érnie az 1–1-es eredménnyel.
Felhős, többfelé esős idővel indul a jövő hét. A hétvégén kissé melegszik a levegő, néhol akár 27-28 Celsius-fok is lehet – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
Videó! Magyarország számára lesz koronavírus elleni vakcina és mindenkinek, aki akarja, időben elérhető lesz az oltóanyag – erről Orbán Viktor miniszterelnök a TV2 Tények című műsorában beszélt.
A Milan és a Napoli is elkönyvelte második győzelmét az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 2020–2021-es idényében: a Napoli hazai pályán kiütötte a Genoát (6–0), míg a Milan idegenben verte meg a Crotonét (2–0) a 2. forduló vasárnapi játéknapján.
Mint arról beszámoltunk, a Tottenham Hotspur az utolsó pillanatokban hullajtott el két pontot a Newcastle United ellen, amit nem is hagyott szó nélkül a mérkőzés után José Mourinho, a hazaiak menedzsere.
7,3 milliárd riálos (közel 2 milliárd dollár) állami mentőövet kapott a Qatar Airways, mely komoly veszteséget szenvedett el az előző üzleti évében – számol be róla a Reuters.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2020/09/27/1879/
Mint Sztálin a második világháború előtt, az új iráni forradalmi kormány is saját magát gyengítette véres tisztogatásokkal a hadseregben. Az Irán ellen megnyilvánuló nyugati antipátia következtében Szaddám büntetlenül alkalmazhatott tömegpusztító fegyvereket a harcok során. Káncz Csaba jegyzete
Hétfőn elkezdődik a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2-es futópályájának felújítása, amelyet az eddigiektől eltérően egyetlen ütemben végeztet el a Budapest Airport.
Az Újpest idegenben 2–1-re legyőzte a Budapest Honvédot, ezzel megszerezte idénybeli második győzelmét a labdarúgó NB I-ben. A lila-fehérek öt év után nyertek ismét vendégként a kispestiek ellen.
A savas reflux egyik, gyakran figyelmen kívül hagyott tünete a krónikus köhögés. Ez azért van, mert első pillantásra úgy tűnik, a kettő között nincs összefüggés, illetve a köhögés viszonylag gyakori tünet, amit számos más probléma (megfázás, influenza, hörghurut, stb.) okozhat.
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 2. fordulójának vasárnapi játéknapján az AS Roma a címvédő Juventust fogadja. Kísérje figyelemmel a mérkőzést a Nemzeti Sport Online élő, szöveges tudósítása segítségével, majd olvassa el az összefoglalót, kommenteljen, mondja el a véleményét a meccsről!
Az Újpest idegenben 2–1-re felülmúlta a Budapest Honvédot, ezzel megszerezte idénybeli második győzelmét a labdarúgó NB I-ben. A lila-fehérek öt év után nyertek ismét vendégként a kispestiek ellen. A találkozó után így értékeltek a vezetőedzők.
A Magyar Nemzet információi szerint Pávkovics Gábor, a Fidesz-Kdnp polgármesterjelöltje jelentős előnnyel megnyerte a mohácsi időközi önkormányzati választást.
A Barcelona a Villarreal ellen mutatkozott be a spanyol labdarúgó-bajnokság (La Liga) új kiírásában, és már az első félidőben beállította a 4–0-s végeredményt.