2008. március 11. kedd

márc. 11
0:01
Hizlal a mesterséges édesítő? (HáziPatika)
A Behavioral Neuroscience-ben nemrég megjelent egy közlemény, mely szerint az alacsony kalóriatartalmú édesítőszerrel készült ételek fogyasztása nem segíti elő a fogyást, sőt, éppen ellentétes hatást fejt ki.
márc. 11
0:05
Gyilkol a nemalvás? (HáziPatika)
Régebben úgy is kínoztak embereket, hogy nem hagyták őket aludni. Az alváshiány előbb pszichotikus állapotot okozott majd halált. Az alvás ugyanis nem luxus, hanem elengedhetetlen, pótolhatatlan élettani folyamat. Vagy mégis...
márc. 11
0:44
Napi horoszkóp (03. 11. kedd) (NLC)
márc. 11
0:54
Egy újabb országban lett legális az aktív eutanázia (Vital)
tovább
márc. 11
1:52
Vekerdy Tamás: Komolyan venni a világot, úgy, ahogy a felnőttek teszik, az rémes (NLC)
Vekerdy Tamás pszichológust elsősorban az oktatással, gyermekneveléssel kapcsolatos rádió- és tévéműsorok gyakori vendégeként ismerheted. Az író, iskolaalapító őszintén és humorosan mesélt önmagáról, családjáról, munkájáról, élete és pályája nehéz és örömteli pillanatairól.
márc. 11
5:03
Kimondta a bíróság: a csalfa nők hazudhatnak (Infostart)
Az olasz fellebbviteli bírósága kimondta, hogy a házasságtörő olasz asszonyoknak jogukban áll hazudni titkos kapcsolatukról, hogy megvédjék tisztességüket.
márc. 11
5:13
Beismerte az újság: "érzéketlenek és felelőtlenek" voltak (Infostart)
Hivatalosan is bocsánatot kért Harry hercegtől az az ausztrál újság, amely elsőként jelentette meg, hogy a brit trónöröklési sorban harmadik ifjú fenség Afganisztánban szolgál. Miután a hír napvilágot látott, a herceget visszarendelték Nagy-Britanniába.
márc. 11
5:24
A repülőtér biztonsága múlott rajta, ezért megkérte barátnője kezét (Infostart)
Biztonsági okból kérte meg barátnője kezét egy férfi Kanadában - repülőtéri biztonsági okból. A biztonsági személyzet ugyanis gyanúsnak találta a férfi zsebében lévő kis dobozt...
márc. 11
5:34
Beckhamék nyomában a szcientológusok (Infostart)
A Szcientológia Egyház nagyon szeretné, ha David és Victoria Beckham is csatlakozna soraik közé - állítja a szervezet egy volt tagja. A szcientológusok helyzetét megkönnyítheti, hogy az LA Galaxy labdarúgójának jó barátja az egyház egyik legnevesebb híve, a színész Tom Cruise is.
márc. 11
5:45
Kiállították a focizó papot, mert nekiment a bírónak (Infostart)
Olaszországban a hétvégén rendezték meg a Klerikális Kupa fordulóját, melyen egy sajnálatos esemény is történt: az egyik együttesből ki kellett állítani az egyik játékost, mert inzultálta a bírót.
márc. 11
6:18
Fedezd fel a vaginád! (Életforma)
Rendkívül sok nő szenved attól, hogy nem képes az orgazmusra. A legszomorúbb az, hogy a nők 11-13 százaléka, azaz több mint minden tizedik nő, sehogyan sem képes felnőttkorára a csúcsig eljutni! Ha belegondolunk, ez nagyon elszomorító arány.
márc. 11
6:54
A szex szabad - a kutyákat kitiltották (Infostart)
Felháborította az amszterdami kutyatulajdonosokat a városi önkormányzat döntése, amellyel lehetővé tették a nyilvános szexet az egyik közkedvelt parkban.
márc. 11
7:05
Kellemetlen kérdések Heath Ledger apjához (Infostart)
Összekülönbözött Heath Ledger édesapjával a tragikus sorsú ausztrál színész volt kedvesének apja. Larry Williams arról faggatta a néhai fia vagyonát éppen most felosztó Kim Ledgert: igaz-e, hogy tizenöt évvel ezelőtt nem adta saját testvéreinek a nagyapjuk vagyonából járó részt.
márc. 11
7:16
Nem hagyják az embert aludni az anyagi gondok (Infostart)
Az emberek kétharmada nem alussza végig az ajánlott nyolc órát éjszakánként, s a minden második az anyagi gondjai miatt forgolódik álmatlanul - derült ki egy brit felmérésből.
márc. 11
7:21
Akik veszélyeztetettebbek az Alzheimer-kórra (Infostart)
Kétszer akkora esélye van az Alzheimer-kórra annak, akinek mindként szülőjénél kialakult a betegség - állapították meg kutatók.
márc. 11
7:27
A drogbáró esete az imádott rajzmacskával (Infostart)
Hello Kitty, a népszerű japán rajzfilmfigura segített egy drogbáró bűnös ügyeit bonyolítani: a férfi a macska rajzába rejtette el titkos, végrehajtóinak szóló üzeneteit.
márc. 11
7:32
Veszélyesek is lehetnek a táplálék-kiegészítők (Infostart)
A multivitaminok, izomfejlesztő szerek és egyéb táplálék-kiegészítők eladása az Egyesült Államokban évi 23 milliárd dollár hasznot hoz a forgalmazóknak: a természetes eredetűnek mondott anyagok árusítása a leggyorsabban fejlődő üzlet.
márc. 11
7:49
A levegőszennyezés többet árt az agynak, mint gondolták (Infostart)
Egy szennyezett levegőjű, füstös helyen eltöltött óra nemcsak fejfájást okoz, hanem az agy működését is megváltoztathatja - mutatnak rá holland kutatók.
márc. 11
8:18
Mit vegyünk fel, ha nem tökéletes az alakunk? (Életforma)
Válassz jól - főleg akkor, ha takargatnivalód van. Nem tökéletes az alakod? Kicsit nagy a feneked, esetleg körtealakod van? Akkor is csinosnak fogsz látszani, ha jól választod meg a ruhadarabjaidat! A nadrágvásárlásban segítünk!
márc. 11
9:01
Miért színesek a vetőmagvak? (Édenkert)
Egyre gyakrabban találkozhatunk lila vagy piros színű vetőmagvakkal. Növénydoktorunk beavat minket a csávázott vetőmag titkaiba.
márc. 11
9:20
A cannabis reményt adhat az alzheimereseknek (Infostart)
Egy újfajta, cannabisalapú kezelési mód megállíthatja az Alzheimer-kórban szenvedők memóriavesztését - állapították meg izraeli és spanyol kutatók.
márc. 11
9:21
Katie Holmes bohócot csinált magából! (NLC)
Úgy tűnik, Katie Holmes szakított Victoria Beckhammel, akinek mindeddig szinte mindenben kikérte a tanácsát. A színésznő meglepő fotósorozaton mutatta be új image-ét egy neves divatmagazinban.
márc. 11
9:23
Hétköznapi példaképek (NLC)
Lódít az, aki azt mondja, nem esik jól neki a munkájáért járó dicséret és elismerés. Mindenkinek igénye van arra, hogy észrevegyék és díjazzák, kiváltképp, ha olyan feladatokról van szó, amelyek példamutatóak. A Pannon Példakép Alapítvány idei első kiválasztottjai méltán vehették át díjaikat.
márc. 11
9:25
Egy kisfiú érkezésére várva (NLC)
Itt ülök a számítógépemnél. Most nem levélre válaszolok, az élet írja a következő cikket. Még nem tudom, milyen hosszú lesz, ha holnap szüléshez megyek, a leadásig már nem is tudom befejezni. Akkor majd a jövő héten mesélem tovább Nóri történetét.
márc. 11
9:27
Flört a fitneszteremben (NLC)
Nyakunkon a tavasz, egyre több testfelület marad szabadon, így jól jöhet egy kis mozgásorientált tatarozás. A kilókkal folytatott küzdelem azonban más fronton is sikert hozhat, feltéve, ha koedukált termet választunk.
márc. 11
9:41
Baleset miatt lezárták a Budakeszi utat (Infostart)
Teljes szélességében lezárták Budapesten a Budakeszi utat, egy baleset miatt - mondta az InfoRádióban a fővárosi tűzoltók szóvivője.
márc. 11
9:47
Teszteld szíved egészségét (Blikk)
Rendszeres mozgással megelőzheted az infarktust
márc. 11
9:54
Dobó Kata: Ízig-vérig nő vagyok (NLC)
Nincs oka panaszra, hiszen nemcsak a szerelmet találta meg, de nemrég felkérték egy hollywoodi filmszerepre is. A producer nem kisebb sztár, mint Antonio Banderas.
márc. 11
10:20
Csajozási útmutató gyáva férfiaknak! (Életforma)
Általában a legtöbb férfi túl gyáva ahhoz, hogy megszólítson egy igazi bombanőt, és szereti azzal nyugtatni magát, hogy felesleges, hiszen az úgysem lehetne az övé.... Ezek a férfiak általában tele vannak téveszmékkel, és ezeket állandóan erősítik magukban. De ennek nem kell így lennie! Ha te is a gyávák közé tartozol, akik nem mernek csajozni, akkor jó cikket olvasol...
márc. 11
10:27
3 tipp, hogy igazán élvezd a szexet (NLC)
A nők teste biológiailag kevésbé alkalmas a könnyű kielégülésre, mint a férfiaké, ám a szakemberek szerint az orgazmus megtanulható! Nagy türelemmel és egy megértő partnerrel te is valódi örömforrássá teheted a testedet!
márc. 11
10:29
A baby boom folytatódik! (NLC)
Christina Aguilera és Jennifer Lopez után most újabb színésznő családja gyarapodott egy gyermekkel. Egészséges kislánynak adott életet a Shark és a legendás Star Trek sorozat gyönyörű színésznője, Jeri Ryan.
márc. 11
10:31
Friss fuvallatok (NLC)
Bemutatjuk az új illatokat, hogy kedvedre válogathass köztük. Összegyűjtöttük az illatjegyeiket, hogy megkönnyítsük a döntésedet, ha kedvet kaptál kipróbálni őket.
márc. 11
10:43
A madárinfluenza vírusa a mutálódás jeleit mutatja? (Metropol)
Egy kínai kutatóorvos szerint a madárinfluenza emberre is veszélyes H5N1-es vírusa a mutáció jeleit mutatja: a fertőzött emberek számára egyre inkább halálossá válik, ha a betegek nem kapnak időben megfelelő kezelést.
márc. 11
11:03
Van Damme lakása (Blikk)
A belga születésű színész pár éve vásárolta meg házát Vancouverben
márc. 11
11:19
Halálhoz vezethet, ha nem beszéljük meg problémáinkat! (Életforma)
Hamarabb halnak meg azok, aki a haragjukat magukban tartják - legalábbis azok szerint a szakértők szerint, akik állítják: a hosszú házasság, és egyben a hosszú élet titka is a kommunikáció.
márc. 11
12:04
Görög Zita hódít! (NLC)
Az extopmodell levette a lábáról Csordás Tibit, a Fiesta együttes énekesét. Az énekes nagyon jól érezte magát Görög Zitával a közös munka során. Márciustól a Szexi vagy nem című műsorban láthatjuk zsűrizni Csordás Tibit, Majkát és Görög Zitát.
márc. 11
12:15
Népszavazás után - reform közben - konferencia az egészségbiztosítási rendszerről (Metropol)
A 2008-as év a nagy előkészítések és a kis változások éve lesz az egészségbiztosítási rendszerben - mondta Kincses Gyula, az Egészségügyi Minisztérium államtitkára kedden a Népszavazás után - reform közben című konferencián kedden Budapesten. Az idei változások sem az ellátást, sem a betegeket még nem érinti.
márc. 11
12:17
Gyógyító ételek, nem csak magas vérnyomásra! (Életforma)
Felment a vérnyomása? Vagy egyébként is magas? A következő recepteket elsősorban Önnek ajánljuk, de bárki megfőzheti. Ezzel is az egészségét óvja!
márc. 11
12:23
Katalógusautó lett a Viper (Blikk)
Mindössze hétdarabos a Neiman Marcus limitált széria
márc. 11
12:37
Felnőttképzés A-tól Z-ig (NLC)
Nagyon kevés olyan szerencsés ember van, aki ne akarna változtatni - jobbítani - a helyzetén, esetleg megfordítani a sorsának kerekét.
márc. 11
12:39
Gyógyszer nélküli megoldás orrdugulás ellen (Vital)
tovább
márc. 11
13:09
Egészségnap gyerekeknek (NLC)
Egészségnap a gyerekekért címmel a Pataky Művelődési Központ és az Oltalom Alapítvány március 16-án, vasárnap a testi-lelki egészség fontosságát középpontba helyező egészségnapot rendez a Pataky Művelődési Központban.
márc. 11
13:16
A nagy mell mégsem előnyös? (Életforma)
Komoly problémákat is okozhat a makromasztia, azaz a kórosan nagy mell a hölgyeknek. Ezek a nők ugyanis gyakran szenvednek nyaki fájdalmaktól, zsibbadástól, fülzúgástól és végtaggyengeségtől.
márc. 11
13:18
Újra terhes Britney Spears! (Életforma)
A popsztár egyelőre nem cáfolta, de meg sem erősítette a hírt. Egy amerikai bulvármagazin az énekesnő közeli ismerősére hivatkozva állítja, hogy Britney újra gyermeket vár!
márc. 11
13:48
Vekerdy Tamás: Komolyan venni a világot, úgy, ahogy a felnőttek teszik, az rémes (NLC)
Vekerdy Tamás pszichológust elsősorban az oktatással, gyermekneveléssel kapcsolatos rádió- és tévéműsorok gyakori vendégeként ismerheted. Az író, iskolaalapító őszintén és humorosan mesélt önmagáról, családjáról, munkájáról, élete és pályája nehéz és örömteli pillanatairól.
márc. 11
13:50
Dobrády Ákos: Egyedül is megy! (NLC)
Két és fél éve a csúcson búcsúzott el közönségétől a TNT popduó. Dobrády Ákos szólókarrierbe kezdett, magánéleti és szakmai válsággal is küzdött. Ám az énekes ismét a zenére koncentrál.
márc. 11
13:52
Horton (NLC)
Miért van nagy füle egy elefántnak? Nem is kérdés, számtalan haszna van, de egyebek közt arra is jó, hogy viselője meghallja mindazt, amit más nem.
márc. 11
13:54
Napi horoszkóp (03. 11. kedd) (NLC)
márc. 11
13:56
Katie Holmes bohócot csinált magából! (NLC)
Úgy tűnik, Katie Holmes szakított Victoria Beckhammel, akinek mindeddig szinte mindenben kikérte a tanácsát. A színésznő meglepő fotósorozaton mutatta be új image-ét egy neves divatmagazinban.
márc. 11
13:58
Hétköznapi példaképek (NLC)
Lódít az, aki azt mondja, nem esik jól neki a munkájáért járó dicséret és elismerés. Mindenkinek igénye van arra, hogy észrevegyék és díjazzák, kiváltképp, ha olyan feladatokról van szó, amelyek példamutatóak. A Pannon Példakép Alapítvány idei első kiválasztottjai méltán vehették át díjaikat.

Keresés