A Toyota Racing csapatfőnöke, Tadashi Yamashina elmondta, legkésőbb 2010-ig komoly előrelépést kell elérnie csapatának, miután a japán gárda csúnyán elbukta a tavalyi évet a Forma-1-ben.
A MotoGP világbajnoka, Casey Stoner nem tervezi, hogy elődje, Valentino Rossi nyomdokaiba lép, és elmondta, a közeljövőben biztosan nem kér tesztlehetőséget a Forma-1-ben.
A Williams istálló vezetése úgy döntött, az idei évben nem tart hivatalos bemutatót új autójának, hogy minden erejét arra fordíthassa, hogy visszatérjen a mezőny első felébe 2008-ban.
A BMW Sauber vezetése ismét megerősítette, elsődleges céljuk az, hogy megszerezzék első futamgyőzelmüket a 2008-as idényben, miután kiválóan szerepeltek a tavalyi esztendőben, mikor a Ferrari mögött a második helyen végeztek az összetettben.
A Forma-1-es versenyzők krémje előrehaladott tárgyalásokat folytat a Nemzetközi Automobil Szövetség illetékeseivel, ugyanis attól tartanak, hogy a kipörgésgátló használata nélkül komoly veszélybe kerülhetnek az esős versenyeken.
A Honda Racing újdonsült csapatvezetője, Ross Brawn elmondta, egyelőre még maga sem tudja, milyen feladat vár rá a következő idényben, viszont elhintette, nem szeretne foglalkozni a stratégiai döntésekkel.
A Ferrari ügyvezető igazgatója, Jean Todt szerint nem lehet különbséget tenni a Forma-1 két nagyágyúja, Kimi Raikkönen és Fernando Alonso között, akik mindketten kimagasló tehetségek a mezőnyben.
A Forma-1 kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso egy év után visszatért egykori csapatához, ahol a héten hivatalosan is megkezdte a munkát. A spanyol versenyző egy évet húzott le a McLaren színeiben, majd november elején bejelentette, elhagyja a wokingi alakulatot.
A Toyota Racing olasz versenyzője, Jarno Trulli elmondta, továbbra is hisz csapatában, jóllehet az elmúlt két évben komolyan visszaesett a kölni bázisú alakulat teljesítménye a Forma-1-ben.
Azon túl, hogy a Toyota látta el erőforrásokkal a Williams istállót a 2007-es idényben, a két fél más területeken is segített egymásnak, erősítette meg a japán gárda vezetése.
Azon túl, hogy a Toyota látta el erőforrásokkal a Williams istállót a 2007-es idényben, a két fél más területeken is segített egymásnak, erősítette meg a japán gárda vezetése.
A szervezők péntek délután hivatalosan is megerősítették, elmarad a 2008-as Dakar rali, ugyanis nem tudják vállalni a felelőséget a résztvevőkért, miután az Al Qaeda terrortámadásra készül Mauritániában.
A Ferrari ügyvezető igazgatója, Jean Todt egy német lapnak adott interjújában elárulta, a hétszeres világbajnok Michael Schumacher visszautasította az olaszok ajánlatát, pedig ő lehetett volna Todt utódja egykori csapatánál.
A Budapest-Bamako Rally szervezői szívesen látják a ma délben lefújt Dakar Rally magyar indulóit. A biztonsági okokból ma délben lemondott Dakar Lisszabonban tartózkodó indulói január 15-én Almeriában csatlakozhatnak a Budapest-Bamako mezőnyéhez.
A Forma-1 irányító testülete, a Nemzetközi Automobil Szövetség pénteken nyilvánosságra hozta a 2008-as nevezési listát, mely nem tartalmaz meglepetéseket.
A Super Aguri még nem döntött jövő évi felállásáról, jóllehet a Nemzetközi Automobil Szövetség pénteken kiadott nevezési listája szerint a japán gárda a Takuma Sato Anthony Davidson párossal vág neki a 2008-as idénynek.
A Ferrari ügyvezető igazgatója, Jean Todt biztos benne, hogy Kimi Raikkönen teljes mértékben elkötelezett az olasz gárda iránt, és nem gondolja, hogy a finn pilóta hátat fordítana csapatának a jövőben.
A Ferrari ügyvezetője, Jean Todt cáfolta azon híreszteléseket, melyek szerint az elmúlt időben megromlott volna a kapcsolata Luca di Montezemolóval, az olasz gárda elnökével.
Bár a hivatalos bemutatóra vasárnap délutánig várni kell, a Ferrari saját weboldalán felfedte 2008-as versenygépe egy kis részletét. Az F2008-as modell, Kimi Raikkönen bajnoki címét követően az egyes rajtszámot viseli majd az idei évben.
A Ferrari alelnöke, Piero Ferrari szerint Kimi Raikkönen abszolút favoritként várhatja a következő idényt, ugyanis minden esélye megvan arra, hogy megvédje világbajnoki címét 2008-ban.
A Scuderia Ferrari Marlboro istálló vasárnap délután egy hivatalos ceremónia keretén belül bemutatta vadonatúj, F2008-as kódszámot viselő versenyautóját, mely már első ránézésre is számos területen megváltozott.
A Ferrari finn versenyzője, Kimi Raikkönen úgy gondolja, sokkal erősebb lesz 2008-ban, miután a tavalyi évben megszerezte pályafutása első világbajnoki címét az olaszokkal.
Felipe Massa egészen addig nem szeretne előzetes jóslatokba bocsátkozni, amíg meg nem bizonyosodik arról, mennyire ütőképes a Ferrari vasárnap bemutatott vadonatúj versenygépe, az F2008-as.
A Ferrari technikai igazgatója, Aldo Costa már a bemutató napján kijelentette, az F2008-as teljesen más lesz, mikor kigördül a pályára a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjnak helyet adó Melbourne-ben.
A Ferrari technikai igazgatója, Aldo Costa már a bemutató napján kijelentette, az F2008-as teljesen más lesz, mikor kigördül a pályára a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjnak helyet adó Melbourne-ben.
A Ferrari műveleti igazgatója, Mario Almondo biztos benne, hogy nem fog megismétlődni a tavalyi évet végigkísérő kémbotrány, ugyanis csapata minden óvintézkedést megtett annak érdekében, hogy elkerülje az ilyen és ehhez hasonló eseteket.
A Scuderia Ferrari Marlboro istálló vasárnap délután egy hivatalos ceremónia keretén belül bemutatta vadonatúj, F2008-as kódszámot viselő versenyautóját, mely már első ránézésre is számos területen megváltozott.
A Scuderia Ferrari Marlboro istálló vasárnap délután egy hivatalos ceremónia keretén belül bemutatta vadonatúj, F2008-as kódszámot viselő versenyautóját, mely már első ránézésre is számos területen megváltozott.
A Ferrari motorrészlegének vezetője, Gilles Simon biztos benne, hogy csapata még a szezon kezdete előtt megoldást talál azokra a problémákra, amik az egységesített elektronika bevezetése miatt jöttek elő az elmúlt időben.
A világbajnoki címvédő Kimi Raikkönen egy nappal a hivatalos bemutató után, hétfő délelőtt pályára vitte a Ferrari vadonatúj versenygépét az olaszok saját tesztpályáján Fioranóban.
A Ferrari csapatmenedzsere, Luca Baldisserri szerint Lewis Hamilton felkötheti a gatyáját, ugyanis komoly nehézségeket okozhat számára a vezetést segítő elektronika hiánya.
A Vodafone McLaren Mercedes versenyistálló, brit pilótája, Lewis Hamilton 23. születésnapján, hétfőn mutatja be vadonatúj versenygépét, az MP4/23-ast, amely a tavalyi kémügy miatti kizárást követően a 22-es, illetve a 23-as rajtszámot viseli majd.
Egy nappal legnagyobb riválisa, a Ferrari bemutatója után, a Vodafone McLaren Mercedes versenyistálló a stuttgarti Mercedes múzeumban megrendezett ceremónia keretén belül leleplezte 2008-as versenyautóját, melytől áttörő sikert vár.
A McLaren Mercedes vadonatúj versenyautója, az MP4/23-as már most gyorsabb elődjénél, jelentette ki a csapat ügyvezető igazgatója, Martin Whitmarsh az új autó hétfői bemutatóján Stuttgartban.
Lewis Hamilton az MP4/23-as mai bemutatóján elmondta, sokkal erősebb lesz a 2008-as idényben, miután debütáló évében fantasztikus teljesítményt nyújtott a McLaren Mercedes színeiben.
A McLaren Mercedes előnyben lesz a többiekkel szemben, mert partnercége gyártja és szállítja az egységesített elektronikai rendszert a Forma-1-es csapatoknak az idei évben, véli a Ferrari ügyvezető igazgatója, Jean Todt.
Annak ellenére, hogy decemberben kiadott közleményében a spanyol biztosítótársaság bejelentette, követi Alonsót a Renault-hoz és elhagyja a McLarent, a wokingi alakulat versenyzőinek szerelésén ott díszelgett a Mutua Madrilena emblémája a mai bemutatón.
A világbajnoki címvédő Kimi Raikkönen sikeresen teljesítette a Ferrari új autójának első tesztnapját az olaszországi Fioranóban. A finn versenyző teljes mértékben meg volt elégedve csapata vadonatúj modelljével.
A tegnapi hivatalos bemutató után a Ferrari világbajnoka, Kimi Raikkönen hétfőn kipróbálta az F2008-ast az olaszországi Fioranóban, ahol hűvös, ködös idő fogadta a csapatot.
Heikki Kovalainennek semmi kétsége afelől, hogy egyenlő feltételek mellett szállhat majd harcba a bajnoki címért a következő idényben, mint csapattársa, Lewis Hamilton.
A Ferrari motorrészlegének vezetője, Gilles Simon megerősítette, csapata megkezdte motor-, illetve elektronikai részlegének egyesítését, hogy maximális lendülettel dolgozhasson a 2009-től bevezetésre kerülő energiatároló rendszer kifejlesztésén.
Lewis Hamilton úgy gondolja, hogy a vezetést segítő elektronikai rendszerek betiltása az élversenyzők malmára hajthatja a vizet, és a következő idényben a Forma-1 krémje minden eddiginél jobban elszakadhat a középmezőnytől.
A McLaren Mercedes ügyvezető igazgatója, Martin Whitmars szent meggyőződése, hogy csapata semmiféle hátrányt nem szenved majd a tavalyi évet beárnyékoló kémügy miatt, jóllehet a felkészülés alatt három területen is leállította a fejlesztéseket.