Mi tegyünk, ha a korszellemnek megfelelően szeretnénk kombinálni az egyéni és a tömegközlekedést? Ha az autó letámasztásával csökkentenénk privát károsanyag-kibocsátásunkat, nem lesz könnyű dolgunk.
A McLaren Mercedes brit versenyzője, Lewis Hamilton szerint négyesélyes lesz az idei bajnokság, azonban nem négy versenyző, hanem négy csapat között dől majd el a végső győzelem sorsa.
A Fiat célja, hogy átlagosan 7 százalékkal csökkentse a közeljövőben járműveinek emisszióját. Ezért számos új motor kerül hamarosan a Fiatok mellett a Lanciákba és Alfákba.
A Renault főnöke szerint Lewis Hamilton nagy lehetőséget szalasztott el, amiért nem volt hajlandó másodhegedűsként dolgozni Fernando alonso mellett a McLarennél. Persze a csapat is hibás.
A Williams istálló társtulajdonosa, Patrick Head szerint a Forma-1 csak profitálhatna abból, ha megfordítanák a rajtrácsot, és a leggyorsabb versenyző indulna a mezőny végéről.
A Ferrari csapatvezetője, Stefano Domenicali figyelmeztetett, nem feltétlenül a leggyorsabb autóval rendelkező csapat lesz a legsikeresebb az idei évben, a megbízhatóság sokkal nagyobb szerepet kap majd, különösen az első versenyeken.
Ron Dennis pontot tett a hetek óta tartó találgatások végére, és még mielőtt Melbourne-be vette volna az irányt, megerősítette, idén is a McLaren Mercedes csapatvezetőjeként fog tevékenykedni a Forma-1-ben.
Aki tömegközlekedés helyett autózik, az kevesebb kalóriát éget el, s így hajlamosabb az elhízásra. Az elhízás vonzza a betegséget, és növeli a korai halálozás esélyeit.
Kétség kívül Héctor Barberá volt az egyik főszereplője a szezonyitó nagydíjnak, ahol végül a második helyezést szerezte meg. Tóth Imi sajnálatos módon nem tudta befejezni a versenyt.
A Forma-1 kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone bízik benne, hogy időben befejeződnek a felújítási munkálatok Silverstone-ban, mert csakis a pálya lesz a hibás azért, ha netán kimarad a Brit Nagydíj a versenynaptárból.
A Williams társtulajdonosa, Patrick Head szerint jót tenne a Forma-1nek, ha a rajtrácsra a bajnokság fordított sorrendjében állnának fel a pilóták. Így állandó előzgetéseket láthatnánk.
Toyota Celica tuning egy csajszitól! Kata lány létére műszaki beállítottságú, sok férfitársát lepipálja. Arról nem is beszélve, hogy nagyon dögös párost alkotnak, így együtt.
A McLaren-főnök távozását az utóbbi hetekben néhányan már készpénzként kezelték, azonban Ron Dennis a csapat élén akar maradni az egész 2008-as idényben.
A McLaren-főnök távozását az utóbbi hetekben néhányan már készpénzként kezelték, azonban Ron Dennis a csapat élén akar maradni az egész 2008-as idényben.
Ha úgy érzed, a Te irányításod alatt csapatod könnyedén megnyerhetné a világbajnoki címet, ne habozz, nevezz, és mutasd meg, mire vagy képes! Elindult vadonatúj menedzser játékunk, ahol Te lehetsz a főnök.
Már biztos, hogy Budapestről indul a jövő évi Bamako-futam, és hogy a túrázni és a versenyezni vágyók külön útvonalon haladnak majd. A vicces járgányoknak külön kategóriát nyitnak 2009-re.
A Renault csapatvezetője, Flavio Briatore szerint Lewis Hamiltonnak sokkal nagyobb csapatjátékosnak kellett volna lennie a tavalyi évben, ugyanis a McLaren azzal vesztette el az egyéni bajnoki címet, hogy a brit újonc mindenáron szembe akart szállni Alonsóval.
Minden jel arra utal, hogy Nicky Hayden már a következő versenyen megkapja a Honda legújabb fejlesztésű motorját, és azzal állhat rajthoz a Spanyol Nagydíjnak helyet adó Jerezben.