Kicsit tatottam a Meriva tesztelésétől, az Opel varázsdobozának második generációja első blikkre ugyanis feminin járgánynak tűnt, azonban az egy hétnyi együtt töltött idő alatt kellemes csalódást okozott a turbómotoros kékség. Azért az autó rendeltetése, létjogosultsága így is szolidabb vitát bontakoztatott ki szerkesztőségünkben.
Bár sokan új nagy szedánként, Audi A6 konkurensként az új messiást látta benne, ahogy azt sejteni lehetett, valójában a kezdetben csak NMS néven emlegetett modell a tengerentúlra az új Volkswagen Passat szelét hozta el. Az Észak-Amerika ízlésére szabott verziót a gyártó helyi (Chattanooga, Tenenessee) gyárában készítik majd.
A Nissan Leaf Év Autója győzelme bizony alaposan meglepte szakmát. Bár számítottunk jó szereplésére, nem sokan gondolták volna, hogy egy teljesen elektromos autó viszi a pálmát a szavazáson. A Fordnál többek közt emiatt indították útjukra a környezetkímélőbb modelleket.
Amióta tart a válság, minden máshoz hasonlóan szinte napról-napra érkeznek negatív kimenetelű hírek az autóipar területéről, ám ezúttal szerencsére némi jóról is beszámolhatunk: a 2010-es évben a Škoda eladási rekordot döntött, mégpedig nem is kicsivel, hiszen tavaly 11,5 százalékkal adott el több négykerekűt a 2009-es esztendővel összehasonlítva.
Alig kezdődött meg az újév, máris „megérkezett” az első üzemanyagár-emelés: a holtankoljak.hu értesülései szerint szerdától három-három forinttal nő mind a benzin, mind pedig a gázolaj literenkénti ára a hazai töltőállomásokon, így a benzin országos átlagos ára 364 forint, míg a gázolajé 354 forint lesz – még soha nem volt ennyire drága egyik üzemanyagféle sem.
Törzsolvasóinkat bizonyára nem lepi meg az új Chevrolet Aveo érkezésének híre – ugyanis október elején beszámoltunk a Chevrolet közelgő újdonságairól -, ám a mai nap folyamán jelentek meg az első hivatalos képek a modell szériaváltozatáról (a Párizsi Autószalonon még csak a koncepcióval volt alkalmunk ismerkedni). Bevallom, akad a