Felesleges is mellébeszélni, ott folytatjuk, ahol abbahagytuk: az Autó Pult 2010-es Év Autói választásának tegnap kihirdetett első négy kategóriája után jöjjenek a többiek! Ezúttal az utolsó öt kategóriában tesszük közzé győzteseinket, illetve dobogósainkat. Már csak Önökön a sor, hogy szavazásunkban január végéig megválasszák a legjobbak legjobbját, illetve felállítsák az abszolút sorrendet.
A Mitsubishinek igazán szüksége lenne egy kis vérfrissítésre felfrissülésre, de az utóbbi időszakban megmentésre hívott modelleknek nem sikerült teljesen véghez vinni ezt a küldetést. Egy magyar kéz által rajzolt Colt viszont tovább fejleszthetné a vérvonalat, amely bár nem hozna úttörő változást, egy jó árral igazán sikeres modellt adna a kiskategóriának.
A hírek szerint rögtön két gyártó is megirigyelte a BMW X1 és az Infiniti EX sikerét és saját nagyobb modelljeik sikerén felbuzdulva már saját konyhájukon neki is álltak a maguk átiratának elkészítéséhez. A Mazda CX-3 és a Volvo XC30 viszont nevükkel ellentétben különböző egyéniségek lesznek.
Úgy tűnik, a Smart sosem elégszik meg önmagával, sosem elég nekik az a különcség és egyediség, amit az apró méret számlájára írhatunk - példának okáért a gyártónál egy hamarosan érkező tanulmánnyal megint a kabrióvonalat erősítik.
Noha Dr. Martin Winterkorn szerződése csak 2011 december 31-én járt volna le, a Volkswagen AG máris további öt évre, 2016-ig hosszabbította meg azt. A döntés megerősíti, hogy a konszern elnöke az Igazgatótanács teljes bizalmát élvezi.
Van egy jó és egy rossz hírünk. Kezdem a pozitív információval: a mai nap során a Volkswagen végre közzétette a vadonatúj (vagyis inkább csak alaposan frissített), Párizsban bemutatott Passat árlistáját, az autó pedig már konfigurálható is a márka honlapján. És akkor mi a rosszabbik hír? Hát persze: az, hogy amint várható volt, a hazánkban oly kedvelt és magas presztízzsel rendelkező Passat a…