El kell távolítania Ferrarijáról egy brit férfinak minden olyan jelzést, amely a Ferrari cégre utal, mert 7 méter hosszú, 8 személyes limuzinná alakított át egy Modena modellt.
A Saab csődeljárása sajnos a skandináv gyártó múzeuma fölé is sötét fellegeket sodort, de úgy tűnik, hogy ez a történet már biztosan boldog befejezéssel zárul.

Csapatban dolgozni jó, mert többnyire hatékonyan lehet a feladatok nagy részét megoldani. Igaz ez az autóiparra is, ahol mással összeállva a fejlesztés gördülékenyebben folyik, a költségek szépen megoszlanak, a végeredményből pedig mindenki profitál. A Volvo viszont mostanában egyedül érzi magát.
Ámokfutásba kezdett egy autóbuszsofőr szerda reggel az indiai Púna nagyváros zsúfolt utcáin, s legkevesebb kilenc ember halálát és 27-nek a sérülését okozta, mire a rendőröknek több mint fél óra múltán sikerült megállítaniuk a járművet és őrizetbe venni vezetőjét - közölte a rendőrség.
Räikkönen összesen 171 kört tett meg a két tesztnap során, tehát összesen mintegy 666 km-t, ami nagyjából két teljes versenytávnak felel meg. Nem csak ő, de csapata is elégedett az elvégzett munkával. Tovább »
Csapatban dolgozni jó, mert többnyire hatékonyan lehet a feladatok nagy részét megoldani. Igaz ez az autóiparra is, ahol mással összeállva a fejlesztés gördülékenyebben folyik, a költségek szépen megoszlanak, a végeredményből pedig mindenki profitál. A Volvo viszont mostanában egyedül érzi magát.
A Volkswagen nagy múlttal rendelkezik a sportkompaktokat illetően, sőt, ha úgy vesszük, ők a műfaj alfája és omegája, hiszen a Golf I GTI volt az első ilyen modell. Mára már a stílus a kisebb kategóriákba is bekúszott, így nem meglepő, hogy az ellenfelek erős törpéire az UP felmérgesített változatával válaszol a wolfsburgi gyártó.

Változtatott abroncsainak jelölésén a Forma-1 hivatalos gumiszállítója, a Pirelli – az olasz vállalat szerdán mutatta be a 2012-es idényben használatos garnitúrákat a média képviselőinek. Tovább »
Amennyiben nem lehet ott a Forma-1-es rajtrácson 2012-ben, úgy könnyen elképzelhető, hogy a Pirelli tesztpilótájaként folytatja pályafutását Vitaly Petrov. Tovább »
Még izgalmasabb versenyeket ígér a 2012-es idényre a Forma-1 hivatalos gumiszállítója, a Pirelli – az olasz vállalat sokkal agresszívebb megközelítést alkalmaz abroncsai fejlesztésénél, mint az elmúlt esztendőben. Tovább »
A Renault istálló korábbi versenyzője, Vitaly Petrov arra számít, jövő héten tisztázódik sorsa, és eldől, mely csapatnál folytatja Forma-1-es pályafutását. Tovább »
Figyelemreméltó ötletekből sosem volt hiány, azonban napjainkban elérkezünk a műszaki fejlettség azon pontjára, amikor a legmerészebb elképzelések is megvalósulhatnak. Ezek egyike a parkolás közben magát összehúzó Hiriko városi kisautó is, ami ilyen helyzetében még a kompaktságáról közismert Smart helyigényének is csak a kétharmadát foglalja el.

A Tesla Roadster távozása után mérhetetlen hiányérzetünk közepette még alig itathattuk fel könnyeinket, a koncepció zsenialitásától megrészegült fejlesztők máris rávetették magukat a nyugdíjazással keletkezett hatalmas piaci résre.
Habár itt Európában az amerikai futball nem tartozik a legnépszerűbb sportok közé, világszerte mégis rengetegen követik figyelemmel a mérkőzéseket hétről hétre, miközben a Super Bowl, vagyis a kupadöntő egyenesen a világ egyik legnézettebb műsora. A Kia a népszerűséget kihasználva a nagy esemény negyedik negyedben lép porondra az Optimával.

A Volkswagen Golfról, s a legfrissebb, köztudottan nagyon jól sikerült hatodik generációról elég hálátlan kihívás tesztet írni, hiszen ez az ujjgyakorlatnak tűnő feladat minden autós újságíró rémálma is lehetne. Mert ha szigorúan objektívek akarunk maradni - márpedig így teszünk -,akkor iszonyúan nehéz belekötni az autóba, és ha mindig minden négykerekű olyan lenne, mint egy ilyen Golf, a…