Az amerikai Consumer Reports fogyasztóvédelmi magazin decemberben közzétette a megbízható autók toplistáját. Meglepetésre rosszul szerepeltek azok a német autók, amelyeket itt Európában olyan nagyra tartunk.
Változnak az idők… ezt a kétségkívül tagadhatatlan tényt az autós szívnek-léleknek pedig úgy kell megélnie, hogy a percek suhanásával egyre kevesebb és kevesebb henger pendíti meg az érzelmi húrokat. Szerencsére azonban még közel sincs veszve minden: egyetlen, rendhagyó összehasonlító erejéig összeszedtünk tizennyolc dugattyút, melyekhez mindössze kétszer négy kerék tartozik. Finomkodásra nem…
Az Új-Delhi Autószalon már javában tombol és az indiai mellett nemzetközi fontossággal is bír. A Suzuki például itt mutatta be a Swift-re épülő kis SUV tanulmányát, amelynek végső verziója hozzánk is eljuthat. De még új sportautót is találtunk a forgatagban.
Csütörtökön a Lotus Renault GP enstone-i főhadiszállásán járt a Forma-1-be idén visszatérő Kimi Räikkönen. A finn elárulta, noha tudja, többen kritikusak vele kapcsolatban, nem érdekli mások véleménye. Tovább »
Bár a Porsche továbbra is hallgat érkező közepes méretű SUV-járól, a Cajun nevet viselő modell már úton van, sőt 2013-ban már szériaérett verzióban fog bemutatkozni.
A Lotus Renault GP korábbi versenyzője, Bruno Senna elismerte, továbbra is bizonytalan Forma-1-es jövője, noha az elmúlt napokban olyan hírek kaptak szárnyra, melyek szerint szponzori hátterének köszönhetően bebiztosította helyét a Williams alakulatánál. Tovább »
Újratárgyalná Forma-1-es versenyének megrendezésére vonatkozó szerződését Valencia kormánya, mivel a futam az elmúlt évben is veszteséget termelt. Tovább »
Bár a Porsche továbbra is hallgat érkező közepes méretű SUV-járól, a Cajun nevet viselő modell már úton van, sőt 2013-ban már szériaérett verzióban fog bemutatkozni.
Az Új-Delhi Autószalon már javában tombol és az indiai mellett nemzetközi fontossággal is bír. A Suzuki például itt mutatta be a Swift-re épülő kis SUV tanulmányát, amelynek végső verziója hozzánk is eljuthat. De még új sportautót is találtunk a forgatagban.
Változnak az idők… ezt a kétségkívül tagadhatatlan tényt az autós szívnek-léleknek pedig úgy kell megélnie, hogy a percek suhanásával egyre kevesebb és kevesebb henger pendíti meg az érzelmi húrokat. Szerencsére azonban még közel sincs veszve minden: egyetlen, rendhagyó összehasonlító erejéig összeszedtünk tizennyolc dugattyút, melyekhez mindössze kétszer négy kerék tartozik. Finomkodásra nem…
Helyi sajtóértesülések szerint biztosra vehető, hogy a Francia Nagydíj 2013-ban visszakerül a Forma-1-es versenynaptárba – állítólag már csak Francois Fillon kormányfő jóváhagyására van szükség. Tovább »
A Dacia a Dusternek köszönhetően olyan sikerekre tehetett szert, amire talán még maguk a típus kiötlői sem számíthattak, ám a gyártó nem kíván a babérjain ülni, így Sandero, a Sandero Stepway, valamint a Logan különböző változatainak premierje után egy családi egyterűvel is bővíti kínálatát - végre.
A Honda hazai importőrétől megtudtuk, hogy az új Civic hivatalosan február 18-ától lesz elérhető a magyarországi kereskedésekben, ám ha valaki már most meg szeretné rendelni az autót, megteheti, hiszen az előrendelések megkezdődtek, és már a pontos ár- illetve felszereltség listát is ismerjük; a mérsékeltebb regisztrációs adónak köszönhetően hasonló motorral és felszereltséggel nézve az újdonság…

A Renault a 2012-es modellévre a Mégane sorozatot is kezelésbe veszi, mely során a szolid külső módosítások mellett még hatékonyabb erőforrások gazdagítják a kínálatot. Az egy friss benzines és a két új dízelmotorhoz már szériában társul a start-stop-, valamint a rekuperatív fékrendszer, ezzel is csökkentve a fogyasztást.
Decemberben autós rovatunk leggyakoribb vendégei olaszok voltak, köztük két amerikás olasz, de megtapasztaltuk, milyen a 333 lóerős Audi S4, valamint, hogy mit tud a hazai cégek kedvence, a Ford Focus.