Már 60 éve, egészen pontosan a Mercedes-Benz 300 S kupé 1952-es bemutatkozása óta vannak közöttünk az S-osztály kétajtós változatai, a jeles évforduló tiszteletére pedig a csillagos márka az aktuális kiadásból jelentet meg különleges változatot.
Minden fontos autógyártó gőzerővel készül a holnap startoló Genfi Autószalonra – mi több, nem csak a gyártók, hanem jómagunk is: ma délután ’repülőnkkel’ Svájc felé vesszük az irányt, hogy minél közelebb hozhassuk Önöknek azt a számtalan újdonságot, amelyeket még a mai nap folyamán a teljesség igényére való törekvéssel sorolunk fel későbbi cikkünkben.
Rendkívül elégedetten nyilatkozott a barcelonai tesztsorozat vasárnapi zárónapját követően a Lotus istálló színeiben idén visszatérő Kimi Räikkönen. Tovább »
Már rendelhető hazánkban a szeptemberi Frankfurti Autószalonon debütált új Fiat Panda. A közel 32 éves történelemmel büszkélkedő típus (a háromajtós, kockaformájú, számtalan kivitelben gyártott ős 1980-ban mutatkozott be) legfrissebb, harmadik generációja technikailag a 2003-ban piacra dobott második széria továbbfejlesztett verziója, ám rengeteg ponton változott. Egy dolog azonban szerencsére…
Minden fontos autógyártó gőzerővel készül a holnap startoló Genfi Autószalonra – mi több, nem csak a gyártók, hanem jómagunk is: ma délután ’repülőnkkel’ Svájc felé vesszük az irányt, hogy minél közelebb hozhassuk Önöknek azt a számtalan újdonságot, amelyeket még a mai nap folyamán a teljesség igényére való törekvéssel sorolunk fel későbbi cikkünkben.
Már 60 éve, egészen pontosan a Mercedes-Benz 300 S kupé 1952-es bemutatkozása óta vannak közöttünk az S-osztály kétajtós változatai, a jeles évforduló tiszteletére pedig a csillagos márka az aktuális kiadásból jelentet meg különleges változatot.
Már rendelhető hazánkban a szeptemberi Frankfurti Autószalonon debütált új Fiat Panda. A közel 32 éves történelemmel büszkélkedő típus (a háromajtós, kockaformájú, számtalan kivitelben gyártott ős 1980-ban mutatkozott be) legfrissebb, harmadik generációja technikailag a 2003-ban piacra dobott második széria továbbfejlesztett verziója, ám rengeteg ponton változott. Egy dolog azonban szerencsére…
A Mercedes csapatfőnöke, Ross Brawn szerint alakulata készen áll arra, hogy 2012-ben jelentős előrelépést tegyen teljesítmény tekintetében a tavalyi évhez viszonyítva. Tovább »
Az Alfa Romeóval gyakorta együttműködő Touring Superleggera elnevezésű műhely alig hat hónappal ezelőtt látott munkához, hogy a Genfi Autószalonon egy olyan különleges autót gördíthessen a világot jelentő deszkákra, ami méltó a gyártók duójának régi jó híréhez.
Csupán 23 kört tudott megtenni a barcelonai tesztek zárónapján, így érthetően csalódottan nyilatkozott a Red Bull Racing kétszeres világbajnoka, Sebastian Vettel. Tovább »
Az Alfa Romeóval gyakorta együttműködő Touring Superleggera elnevezésű műhely alig hat hónappal ezelőtt látott munkához, hogy a Genfi Autószalonon egy olyan különleges autót gördíthessen a világot jelentő deszkákra, ami méltó a gyártók duójának régi jó híréhez.
Öt forinttal emelkedik a benzin, viszont négy forinttal csökken a gázolaj literenkénti ára szerdától a hazai töltőállomásokon - értesült a holtankoljak.hu piaci forrásokból.
Magyar idő szerint hétfő délben bemutatta 2012-es versenyautóját a nagyközönségnek a Marussia Forma-1-es alakulata. Az MR01-est Timo Glock és Charles Pic is pályára viszi Angliában. Tovább »
Noha a Tokióban debütált Volkswagen Cross Coupé már nem ismeretlen számunkra, a Genfi Autószalonon már egy koncepciójában teljesen átalakult prototípust láthatunk.
Rendhagyó módon változnak az üzemanyagok árai a héten, ugyanis a megszokottól eltérően ezúttal nem egységesen történik a módosítás: a gázolaj literjét 4 forinttal csökkenti, miközben a benzinét sajnos 5 forinttal emeli a MOL. Ámbár a dízelolaj ellenértékének mérséklődése a múlt heti emelés után mindenképp jó hír.
A Hispania veterán versenyzője, Pedro de la Rosa lesz az elnöke az Autóversenyzők Érdekvédelmi Szervezetének (GPDA) 2012-ben – a spanyol a Forma-1-ből távozó Rubens Barrichellót váltja. Tovább »
Noha a Tokióban debütált Volkswagen Cross Coupé már nem ismeretlen számunkra, a Genfi Autószalonon már egy koncepciójában teljesen átalakult prototípust láthatunk.
A Hyundai a kötelező köröket mindenképp lefutja a kedden startoló Genfi Autószalonon, ugyanis mind a várva-várt Veloster Turbo, mind a frissített i20 ott lesz a svájci bemutatón. Az i20 külső-belső ráncfelvarráson ment át, míg a Veloster a hiányolt erőteljes erőforrással immáron tényleg ütős játékosként lép színre.
Rendhagyó módon változnak az üzemanyagok árai a héten, ugyanis a megszokottól eltérően ezúttal nem egységesen történik a módosítás: a gázolaj literjét 4 forinttal csökkenti, miközben a benzinét sajnos 5 forinttal emeli a MOL. Ámbár a dízelolaj ellenértékének mérséklődése a múlt heti emelés után mindenképp jó hír.
Ugyan a német sajtóban a napokban olyan hírek kaptak szárnyra, melyek szerint a McLaren versenyzője, Lewis Hamilton lehet Michael Schumacher utódja a Mercedesnél, a német vállalat motorsport-igazgatója, Norbert Haug cáfolta, hogy érdeklődnének a brit szolgálatai iránt. Tovább »
Hétfő délután, Barcelonában vitte pályára először 2012-es versenyautóját a Hispania Forma-1-es alakulata. Az F112-es konstrukciót Narain Karthikeyan próbálhatta ki. Tovább »
Bejött a Hyundai húzása: az Elantra Amerikában elnyerte az év autója címet és a gyártásban új műszakokat kellett beiktatni, éjjel-nappal gyúrják a kocsikat, mint Szarumán Vasudvardjában az orkokat. Tucatigényeket elégít ki, minőségi módon.