Sikeresen teljesítette a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) kötelező töréstesztjeit, így rajthoz állhat a jövő hétvégi Ausztrál Nagydíjon a Marussia Forma-1-es alakulata. Tovább »
Tegnap kinyitotta kapuit az év talán legfontosabb autószalonja. Genfre kivétel nélkül az összes gyártó készült valami újdonsággal, mi pedig a helyszínen próbáljuk magunkba szívni az új tapasztalatokat. A premierdömping bizony nem enged egy percnyi szabadidőt sem, pedig egy-egy újdonságnál könnyen el lehetne akár órákat is időzni.
A Sauber istálló versenyzője, Sergio Perez szerint csapata felkészültebben várhatja a Forma-1-es világbajnoki sorozatot, mint egy évvel korábban, és bízik abban, jó eredményekkel örvendeztethetik meg szurkolóikat a szezon első versenyén. Tovább »
F12 Berlinetta – az új név, amely minden autókedvelő agyába sziklaszilárdan bevésődik. Erről a Ferrari minden igyekezete gondoskodik, amire – valljuk be – szükség is volt, ugyanis az Aventadorral meglehetősen magasra tette a lécet a Lamborghini. Hiába; úgy tűnik, hogy a „szomszéd” megugrotta - Genfben pedig hüledező tömeg álta körbe a modellt.
Christian Horner szerint a mclarenes Jenson Button jelentheti a legnagyobb veszélyt versenyzőjére, Sebastian Vettelre a 2012-es idényben – a szakember viszont biztos benne, a címvédő idén tovább javulhat. Tovább »
A Jaguar felélesztette új keletű hagyományait és a kevésbé sikeres X-Type után ismét kombit dobott piacra – ám ezúttal jóval nagyobb népszerűségi potenciállal. Az XF puttonyos verziója szedán testvéréhez hasonlóan remek adottságokkal rendelkezik.
F12 Berlinetta – az új név, amely minden autókedvelő agyába sziklaszilárdan bevésődik. Erről a Ferrari minden igyekezete gondoskodik, amire – valljuk be – szükség is volt, ugyanis az Aventadorral meglehetősen magasra tette a lécet a Lamborghini. Hiába; úgy tűnik, hogy a „szomszéd” megugrotta - Genfben pedig hüledező tömeg álta körbe a modellt.
A Jaguar felélesztette új keletű hagyományait és a kevésbé sikeres X-Type után ismét kombit dobott piacra – ám ezúttal jóval nagyobb népszerűségi potenciállal. Az XF puttonyos verziója szedán testvéréhez hasonlóan remek adottságokkal rendelkezik.
Tegnap kinyitotta kapuit az év talán legfontosabb autószalonja. Genfre kivétel nélkül az összes gyártó készült valami újdonsággal, mi pedig a helyszínen próbáljuk magunkba szívni az új tapasztalatokat. A premierdömping bizony nem enged egy percnyi szabadidőt sem, pedig egy-egy újdonságnál könnyen el lehetne akár órákat is időzni.
Ugyan a Ferrari technikai igazgatója, Pat Fry az előszezon utolsó tesztjét követően úgy nyilatkozott, nem valószínű, hogy a dobogóért harcolhatnak majd Ausztráliában, Luca di Montezemolo abban bízik, felvehetik a versenyt a legjobb helyekért. Tovább »
A 82. Genfi Autószalonon rántotta le a leplet a Mitsubishi az Outlander új, harmadik generációjáról, amely stílusban és kialakításban nagyon sokat örökölt az elődtől. Talán túlzottan is.
A Renault 2010-es modelljét használhatja a továbbiakban tesztautónak a Forma-1 hivatalos gumiszállítója, a Pirelli – erősítette meg az olasz gyártó szerda délután. Tovább »
Már nem újdonság, hogy bővült a Chevrolet Cruze kínálata: a szedán után a praktikus ötajtós érkezett meg, nemsokára pedig a családok számára alkalmasabb kombi kerül a szalonokba. A kombi karosszéria mellett a külsőt is érintő ráncfelvarrás, illetve a motorkínálat bővülése is jó hír, hiszen utóbbi volt a Cruze kínálatának talán egyik leggyengébb pontja.
Nincs befújt diffúzor, van viszont kacsacsőr a 2012-es Forma-1-es versenyautók többségén, a királykategória technikai szabályai ugyanis ezúttal is komoly keretek közé szorították a világ legjobb autótervezőit. Tovább »
A Fiat egyik fő attrakciója a Genfi Autószalonon az 500-as modellcsalád bővítése, amelyet az Abarth, illetve a nyitott C-verziók után egy hosszabb és praktikusabb, ötajtós kivitellel tesznek teljessé a torinóiak. Így már nem csupán divatautót, hanem praktikusabb, a kisebb családok számára is alternatívaként említhető modellt nyújt a Fiat.
Nagyon hálás a Caterham Forma-1-es alakulatának Vitaly Petrov azért, amiért lehetőséget biztosít számára a 2012-es évadban – árulta el az orosz versenyző a száguldó cirkusz hivatalos weboldalának adott exkluzív interjújában. Tovább »
A Range Rover Evoque sikerében nagy szerepe van annak a sokszor merésznek tűnő útkeresésének, ami az indiai Tata irányítása alatt a márka sajátjává vált. Akinek nem elegendő az Evoque extravaganciája, a Genfi Autószalonon a tetejétől megfosztott változattal olthatja szomját.
A 82. Genfi Autószalonon rántotta le a leplet a Mitsubishi az Outlander új, harmadik generációjáról, amely stílusban és kialakításban nagyon sokat örökölt az elődtől. Talán túlzottan is.
Már nem újdonság, hogy bővült a Chevrolet Cruze kínálata: a szedán után a praktikus ötajtós érkezett meg, nemsokára pedig a családok számára alkalmasabb kombi kerül a szalonokba. A kombi karosszéria mellett a külsőt is érintő ráncfelvarrás, illetve a motorkínálat bővülése is jó hír, hiszen utóbbi volt a Cruze kínálatának talán egyik leggyengébb pontja.
A Fiat egyik fő attrakciója a Genfi Autószalonon az 500-as modellcsalád bővítése, amelyet az Abarth, illetve a nyitott C-verziók után egy hosszabb és praktikusabb, ötajtós kivitellel tesznek teljessé a torinóiak. Így már nem csupán divatautót, hanem praktikusabb, a kisebb családok számára is alternatívaként említhető modellt nyújt a Fiat.
A Range Rover Evoque sikerében nagy szerepe van annak a sokszor merésznek tűnő útkeresésének, ami az indiai Tata irányítása alatt a márka sajátjává vált. Akinek nem elegendő az Evoque extravaganciája, a Genfi Autószalonon a tetejétől megfosztott változattal olthatja szomját.
Olasz sajtóhírek szerint olyan komoly módosításokat hajt végre 2012-es versenyautóján a Ferrari Forma-1-es alakulata, hogy annak újra át kell esnie a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) kötelező töréstesztjén. Tovább »
Hogyan tegyünk még lehengerlőbbé egy bődületes, sőt, rekordtartóan gyors szuperautót? A válasz egyszerű: ügyes csiszolással és még több lóerővel. A svéd Koenigsegg is ezt a filozófiát követte.
A Marussia Forma-1-es alakulata szerda délután hivatalos közleményben erősítette meg, hogy egy hölgy, Maria de Villota lesz tartalékosa a 2012-es évadban. Tovább »
Igaz, a Tokiói Autószalonon debütált a Nissan Juke legvadabb változata, a Nismo, azonban az európai közönség első ízben a Genfi Autószalonon szembesülhetett a bestiával. A Nissan semmit nem bízott a véletlenre és tényleg durva jószágot faragott a divatos crossoverből.
Hogyan tegyünk még lehengerlőbbé egy bődületes, sőt, rekordtartóan gyors szuperautót? A válasz egyszerű: ügyes csiszolással és még több lóerővel. A svéd Koenigsegg is ezt a filozófiát követte.
Igaz, a Tokiói Autószalonon debütált a Nissan Juke legvadabb változata, a Nismo, azonban az európai közönség első ízben a Genfi Autószalonon szembesülhetett a bestiával. A Nissan semmit nem bízott a véletlenre és tényleg durva jószágot faragott a divatos crossoverből.
Népi kezdeményezést indít Salgótarjánban az MSZP; az aláírásgyűjtéssel azt akarják elérni, hogy a fideszes többségű városvezetés vonja vissza az új parkolási rendről, valamint a módosított helyijárati buszmenetrendről hozott határozatot - mondta az ellenzéki párt önkormányzati frakcióvezetője szerdán.