2018. február 19. hétfő

febr. 19
5:33
Nyári gumival télen autózni? Már teherautóval is lehet! (Autónavigátor)
Személyautókhoz már 3 éve kínál „egészéves” abroncsot a Michelin. A flottakezelők már esedeztek, hogy legyen ilyen a furgonokhoz is. Megérkezett.
febr. 19
6:06
Ma mutatja be új versenyautóját a Red Bull (F1világ)
Ma, február 19-én mutatja be 2018-as Forma-1-es versenyautóját a Red Bull csapata. Az osztrák istálló egy internetes prezentáció keretében rántja majd le a leplet az RB14-es kódjelű versenygépről. A 2018-as modellről természetesen itt az F1Világon is megmutatjuk majd a legjobb fotókat, és szokásunkhoz híven jelentkezünk majd riportfilmünkkel is. A
febr. 19
6:18
Mentősöket fenyegettek meg (Vezess)
Egy beteghez érkező mentőkocsi személyzete szívtelen üzenetet talált a szélvédőn: „Takarodjanak a házam elől!”
febr. 19
7:06
Bottas teljes versenytávon is kipróbálta a Halót (F1világ)
Teljes versenytávon is kipróbálta a Mercedes 2018-as versenygépére felszerelt Halót Valtteri Bottas, az istálló pilótája, aki első tapasztalatairól mesélt. A korábbi tesztek alkalmával néhányan panaszkodtak arra, hogy a Halo esetenként gátolhatja a versenyzőket a kilátásban. Bottas a csapat versenyszimulátorban teljesítette a versenytávot az új aut
febr. 19
7:12
Fájni fog: ennyi pénzt visz el egy autó (Vezess)
Bármennyire fáj is utánaszámolni, jobb tisztában lenni azzal, mennyit kell áldozni egy új autó megvásárlására és fenntartására. Meglepő, de kiskocsival járni nem mindenben jutányosabb, mint alsó középkategóriás autóval.
febr. 19
8:06
Nem mennek szemétbe a hibrid autók elhasznált akkujai (Vezess)
A Toyota és a Chubu Electric Power ipari célú elektromosenergia-tároló rendszereket tervez Priusok és egyéb Toyota hibridek akkumulátorainak felhasználásával.
febr. 19
8:06
Williams: Frusztráló, hogy mindenki a Halo kinézetéről beszél (F1világ)
A Williams technikai igazgatója, Paddy Lowe elárulta, kicsit frusztrálónak tartja, hogy mindenki a Halo esztétikájáról beszél, miközben az eszköz egyértelműen életeket menthet a Forma-1-ben. A 2018-as szezonban már minden versenyző autójára kötelezően fel kell szerelni a fejvédő megoldást, melyet az elmúlt évek során a Nemzetközi Automobil Szövetsé
febr. 19
8:18
Doppingteszttel indult az F1-es versenyző napja (F1világ)
Doppingteszttel indult a Haas Forma-1-es versenyzőjének, Romain Grosjeannak napja. A svájci-francia versenyzőt a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) munkatársai látogatták meg hétfő reggel 6 órakor. Minderről maga Grosjean számolt be a Twitteren. A Haas versenyzője az alábbi üzenetet tette közzé: „Nem is indulhatna jobban a nap egy 6 órai do
febr. 19
8:27
Hamarosan érkezik a SEAT Ateca nagytesója (Autónavigátor)
Az Ateca és az Arona után egy újabb szabadidő-autót dob piacra a spanyol gyártó. A pletykák szerint a Tarraco nevet kapja, és hétüléses is várható belőle.
febr. 19
8:45
Majdnem megszült egy nő az M7-esen, az apának segítséget kellett hívnia (Hírstart)
Végül a rendőrök kísérték el őket egy budapesti kórházig az autópályáról.
febr. 19
9:30
Élő tudósítás: Bemutatkozik a Red Bull 2018-as autója (F1világ)
Ma újabb Forma-1-es autót csodálhat meg a nagyközönség, a korábban sorozatban négy világbajnoki címet gyűjtő Red Bull versenygépéről hull le a lepel hamarosan. Az osztrák istálló nagy reményeket fűz az RB14-es konstrukcióhoz, az optimizmus pedig nem alaptalan, hiszen a csapat a 2017-es év második felében igazán meggyőző formát mutatott. A Red Bull
febr. 19
9:36
Rendőri felvezetést kapott egy szülő nő az M7-en (Vezess)
Rendőri felvezetést kapott az az édesanya, akinek az M7-es autópályán szülési fájdalmai egyre erősödtek, és tartani lehetett attól, hogy nem ér időben a kórházba.
febr. 19
9:39
Rendőri felvezetést kapott egy szülő nő az M7-en (Hírstart)
Rendőri felvezetést kapott az az édesanya, akinek az M7-es autópályán szülési fájdalmai egyre erősödtek, és tartani lehetett attól, hogy nem ér időben a kórházba.
febr. 19
9:54
F1: Ebben kéne javulnia Ricciardónak (Vezess)
A Red Bull-os Daniel Ricciardo úgy érzi, egy kicsit túl érzékeny a beállítási problémákra, egyebek mellett ebben kellene javulnia az idei évre.
febr. 19
9:56
Szombathelyről érkezett a hétvége örült videója (Vezess)
Csak sejtéseink vannak, hogy mi történhetett, mint egy bonyolult matematikai egyenletben.
febr. 19
10:06
Bemutatkozott a Red Bull 2018-as F1-es autója (F1világ)
Bemutatta 2018-as versenyautóját a nagyközönségnek a Red Bull Forma-1-es csapata. Az RB14-es modellel az osztrák istálló világbajnoki babérokra törne. A Red Bull hasonló célokkal vágott neki az elmúlt idénynek is, ám már hamar kiderült, a csapat rossz irányba indult el a 2017-es versenyautó fejlesztésével, a szélcsatornában és a szimulációk során k
febr. 19
10:12
Megszámolták, 163 nagy kátyú van az M1-esen (Vezess)
A Kisalföld egyik olvasója megszámolta, hogy hány nagy kátyú van az M1-esen Győr és Budapest között, majd írt egy felháborodott levelet.
febr. 19
10:14
Garázsba tették a kocsit a hó elől, erre mi történt? (Vezess)
Hát, az, hogy a hóval együtt a garázstető is ráomlott 20 autóra egy moszkvai parkolóházban.
febr. 19
10:15
Megszámolták, 163 nagy kátyú van az M1-esen (Hírstart)
A Kisalföld egyik olvasója megszámolta, hogy hány nagy kátyú van az M1-esen Győr és Budapest között, majd írt egy felháborodott levelet.
febr. 19
10:18
Képgaléria: Megmutatta 2018-as autóját a Red Bull (F1világ)
Február 19-én egy online prezentáció keretében mutatta meg 2018-as versenyautóját a Red Bull. Az RB14-es modellt Daniel Ricciardo és Max Verstappen terelgeti majd.
febr. 19
10:30
F1: Taktikai festést kapott az új Red Bull (Vezess)
A Red Bull Racing hétfő délelőtt leleplezte 2018-as autóját, az RB14-est. Ezzel küzdene a bajnoki címért Daniel Ricciardo és Max Verstappen.
febr. 19
10:30
Ezúttal sem a sorozatgyártású Suprával érkezik a Toyota? (Auto Pult)
Ugyan még mindig nem hivatalos, hogy a Toyota az új Suprát fogja megmutatni Genfben, a japánok célzásai és utalásai – a megosztott ízelítő képet is figyelembe véve – alapján szinte teljesen biztosra vehetjük, hogy a legendás sportautó utódját leplezik le végre a gyáriak. Egyre inkább úgy tűnik azonban, hogy még mindig nem a sorozatgyártású verzió lesz a befutó, hanem egy versenyváltozat –…
febr. 19
10:48
Tragédia Szombathelynél, vonat ütközött autóval (Vezess)
Egy ember meghalt, amikor autó és személyvonat ütközött hétfőn délelőtt a Vas megyei Nagysimonyi belterületén.
febr. 19
11:15
Öt lenyűgöző részlet a Porsche 918 Spyderről (Autónavigátor)
Megérkezett a Porsche „Top 5” sorozatának második évadja. Az első rész főszereplője a 918 Spyder.
febr. 19
11:24
Mit művelt szerencsétlen BMW-vel ez az ember? (Vezess)
Videoválogatás, aminek egy részén nagyon fogsz röhögni, a maradékon pedig felidegesíted magad.
febr. 19
11:24
Már ma pályára gurul a Red Bull új autója (F1világ)
Már ma pályára viszi 2018-as Forma-1-es autóját a Red Bull Forma-1-es csapata. Az osztrák istálló délelőtt mutatta meg a nagyközönségnek RB14-es modelljét. Az új autó a tavalyi modell továbbfejlesztése, ám természetesen számos elemében megújult az új szezonra. Különösen szembetűnő az új festés, mely a csapat tájékoztatása szerint még nem végleges:
febr. 19
12:00
F1: Rosberg beszólt a Pirellinek (Vezess)
A 2016-os világbajnok szerint a Forma-1-es gumiszállító rossz irányba indult a kínálat bővítésével, a színek szaporításával.
febr. 19
12:18
Megtriplázódhat az elektromos városi buszok száma (Vezess)
Egy elemzés szerint hét év alatt drasztikusan megnőhet az elektromos buszok száma a világon. És ez leginkább Kínának lesz köszönhető.
febr. 19
12:20
Elkészült a Volvo háromhengeres motorja (Vezess)
Az XC40 fedélzetén debütál a Volvo Cars másfél literes háromhengerese. A négyhengeres, kétliteresből lemetszett blokk mellett egyéb újdonságokat is kap a városi szabadidőjármű.
febr. 19
12:22
Újabb árcsökkenés jön a hazai benzinkutakon (Vezess)
Szerdán ismét csökken az üzemanyagok ára itthon.
febr. 19
12:24
Videó: Az új autóhoz igazították Ricciardo öltözékét is (F1világ)
Már ma, Silverstone-ban kipróbálja a Red Bull nemrég bemutatott versenyautóját Daniel Ricciardo. Az ausztrál versenyző már a brit versenypályán tartózkodik, hamarosan pedig az RB14-es volánja mögé pattanhat. A csapat 2018-as autója új festést is kapott, bár állítólag a szezonnyitón már nem ilyen színekben pompázik. Az mindenesetre a fenti videóból
febr. 19
12:36
Hatmilliárdos beruházással bővít a győri Audi (Vezess)
Ötödrészben kormányzati támogatásból, 6,15 milliárd forintból megvalósuló beruházással hoz létre új kutatási-fejlesztési központot Győrben az Audi.
febr. 19
12:36
A második testvér – bemutatkozik az új Opel Combo (Auto Pult)
Ahogyan az várható volt, a PSA nem várt sokat azzal, hogy a Citroën Berlingo után bemutassa a következő azonos alapokra épülő testvért. Ezúttal a konszern legújabb márkájának iterációjáról lebbentették fel a fátylat, ugyanis másodikként a friss Opel Combo érkezett meg. A villámosok dobozosának esetében nem állíthatnánk, hogy újdonságot jelentenek a kölcsönzött alapok, ugyanis a németek korábban a…
febr. 19
12:55
Ez a hét is jól kezdődik – szerdától ismét csökken az üzemanyagok ára (Auto Pult)
A múlt hét után ismét egy kellemes hétfő délelőttöt köszönthetett az autós társadalom, ugyanis ezúttal is kellemes hírek érkeztek az üzemanyagok árának alakulásáról. Az árcsökkenés mértéke ugyan ismét egy fokkal kisebb lett, mégis örömmel mondhatjuk, hogy a múlt heti 11 és 10 forint után ezen a héten tovább folytatódik a benzin és a dízel átlagárának mérséklődése.
febr. 19
12:57
Újabb árcsökkenés jön a hazai benzinkutakon (Hírstart)
Szerdán ismét csökken az üzemanyagok ára itthon.
febr. 19
13:12
F1: Jövőre jöhet a Red Bull-Honda? (Vezess)
A Red Bull motorsportfőnöke nem zárja ki, hogy 2019-től a nagyobbik F1-es csapatuk is a japán gyártó erőforrásait használja. Helmut Marko visszafogottan optimista az idei évet illetően.
febr. 19
13:21
Szerdától még olcsóbban tankolhatunk – benzint és dízelt is (Autónavigátor)
Az előző hetinél szerényebb mértékben, de folytatódik az üzemanyagárak csökkenése.
febr. 19
13:24
Fotó: Pályán a Red Bull vadonatúj autója (F1világ)
Pályára vitte nemrég bemutatott 2018-as versenyautóját a Red Bull csapata. Az osztrák istálló RB14-es modelljét az esős Silverstone-ban próbálta ki az istálló ausztrál versenyzője, Daniel Ricciardo. A Red Bull közösségi oldalain egy fotót is közzétett a bejáratásról. That feeling when the #RB14 hits the track for the first time ???? #givesyouwings pic
febr. 19
13:48
Szabálytalan autós ütötte ki az ittas sofőrt (Vezess)
Bíróság elé állítási javaslattal élt a rendőrség egy ittasan vezető férfival szemben, akit egy szabálytalan autós „szűrt ki” a forgalomból.
febr. 19
13:50
A bükkszenti hősök egy házaspárt mentettek meg (Vezess)
A GPS olyan útra navigálta őket, ami már teljesen be volt havazva, az autó egy idő után feladta a harcot és elakadt a hóban.
febr. 19
14:06
F1: A Renault ellenzi a motorhangosítást (Vezess)
A Renault csapatfőnöke szerint nem kellene hajszolni a Forma-1-es motorok nagyobb hangerejét.
febr. 19
14:24
F1: Pályán az új Red Bull - videó (Vezess)
Első ízben lépett pályára 2018-as Forma-1-es autó, a Red Bull RB14-esével Daniel Ricciardo körözget a vizes Silverstone-ban.
febr. 19
14:24
Videó az új Red Bull első métereiről (F1világ)
Közzétette az első videót új versenyautójáról a Red Bull Forma-1-es csapata. Az osztrák istálló Silverstone-ban vitte pályára ma bemutatott RB14-es modelljét Daniel Ricciardo vezényletével. A Red Bull az esős pályán legfeljebb 100 km-t tehet meg az új autóval a szabályok szerint. A csapat közösségi oldalain osztotta meg a fenti videót az új autóról
febr. 19
14:24
Divatosan, vidáman, praktikusan – Citroёn C3 Aircross BlueHDi 100 teszt (Auto Pult)
Crossover a négyzeten – talán nem tévedek nagyot, ha e két szóval illetem a Citroёn újdonságát, a C3 Aircrosst. A franciák modellpalettájának legfrissebb tagja ugyanis a már egyébként is crossoveres stílusjegyeket magára öltő C3 még emeltebb, még crossoveresebb verziója, amely az alapmodell erényeit tovább fokozva próbál több és több szívet meghódítani.
febr. 19
14:39
Elkészült a Volvo háromhengeres motorja (Hírstart)
Az XC40 fedélzetén debütál a Volvo Cars másfél literes háromhengerese. A négyhengeres, kétliteresből lemetszett blokk mellett egyéb újdonságokat is kap a városi szabadidőjármű.
febr. 19
14:51
Nem mennek szemétbe a hibrid autók elhasznált akkujai (Hírstart)
A Toyota és a Chubu Electric Power ipari célú elektromosenergia-tároló rendszereket tervez Priusok és egyéb Toyota hibridek akkumulátorainak felhasználásával.
febr. 19
15:00
Izgalmas bejelentés a győri autógyártól (Vezess)
Jubileumi évében új autómodell és jövőbe mutató, elektromos hajtásláncok sorozatgyártását kezdi meg az Audi Hungaria Győrben.
febr. 19
15:15
Francia műsor, német szinkronnal (Hírstart)
Öt- és hétszemélyes verzióban, kétféle karosszériahosszal, iszonyatos méretű csomagtérrel érkezik a PSA-alapokra épülő Opel Combo Life.
febr. 19
15:18
Vezettük: : megújult Nissan E-NV 200 Evalia (Vezess)
Az új Leaf bemutatójának betétprogramja volt a felfrissített E-NV 200 kisbusz, az Evalia menetpróbája is. A hétszemélyes villanyautó is megkapta az új 40 kWh-s akkumulátort.
febr. 19
15:20
F1: Eltűnik a fehér a Ferrariról (Vezess)
Olasz sajtóértesülés szerint a 2018-as Ferrari újra teljes vörös színben lép majd pályára, egy évtized után eltűnnek a fehér elemek.

Keresés