2018. február 23. péntek

febr. 23
0:09
Európában előzte be a Tesla a német prémiumokat (Hírstart)
Azt hiszem, senki nem kételkedik abban, hogy a prémiumok szegmensében a jól ismert német hármas uralkodik Európában. Összességében mindez igaz is, azonban kategóriákra lebontva már lehetnek érdekességek. Ilyen például az is, hogy az elektromos Tesla Model S az öreg kontinensen maga mögé utasította az BMW 7-es és Mercedes-Benz S-osztály párosát a 20
febr. 23
0:13
300 lóerős Atecával debütál a Cupra márka! (Hírstart)
Megmutatta a SEAT az első hivatalos képeket az új sportos almárkája, a Cupra modelljeiről!
febr. 23
5:39
Egyetlen nap alatt eladta magát: 12 éves Lexus GS 450h (Autónavigátor)
Tudom, ömlengeni fogok róla, de a 12 éves GS 450h nem csak engem vett le a lábamról. A vevők is sorban álltak érte, még licitálásba is kezdtek.
febr. 23
6:00
Fájdalmas csapda várja áldozatait Pesten (Vezess)
A tábla és a felfestés éppen az ellenkező információt adja az autósoknak egy VI. kerületi utcában: egyik tiltja a parkolást, a másik engedi. A táblát kihelyező útkezelő az önkormányzatra mutogat, Terézváros szedi a pénzt, a figyelmetlen sofőrök autóira repkednek kerékbilincsek. Méltányosság nincs, a bilincselés komoly pénzt hoz több kerületnek.
febr. 23
6:00
Ma mutatja be új autóját a McLaren (F1világ)
Ma, magyar idő szerint reggel 8 órától tartja autóbemutatóját a McLaren Forma-1-es csapata. A brit istálló új, MCL33-as kódjelű versenyautójáról csütörtökön már felkerült az internetre egy kémfotó, ez alapján pedig bizton állítható, az új versenygép papaja-narancs színben pompázik majd. Az apró részletekről azonban csak ma hull le a lepel: a csapat
febr. 23
6:09
Itt számíthat traffipaxra pénteken Fejér megyében (Hírstart)
Pénteken is mérnek a rendőrök – mutatjuk, hol találkozhatnak velük:
febr. 23
6:18
Ebben a Merciben te lehetsz Bobby Ewing (Vezess)
4750 kilométert tekertek bele 30 év alatt ebbe a V8-as motorral szerelt Mercedes-Benz 560 SL-be, amiben ülve bátran begurulhatsz a Dallasba is.
febr. 23
7:12
28 donorból építtek szörnyautót (Vezess)
6,5 millió forintnak megfelelő amerikai dollárért kínálja eladója ezt a szörnyet, melyet 28 autó alkatrészeiből állított össze. Garantálja, hogy vásárlás után mindenki az új tulajdonosról fog beszélni. Ebben nem is kételkedünk.
febr. 23
7:36
Élő közvetítés a McLaren autóbemutatójáról (F1világ)
Hamarosan bemutatja 2018-as Forma-1-es versenyautóját a McLaren csapata. Az MCL33-as kódjelű modell prezentációjáról az F1VILÁG élőben tudósít. A csapat nagy reményeket fűz az idei versenygéphez, hiszen abban már nem a Honda, hanem a Renault V6-os erőforrása dübörög. Az istálló változatlan felállással, a Fernando Alonso – Stoffel Vandoorne kettősse
febr. 23
7:48
F1: Ezt látja a pilóta a glóriával - videó (Vezess)
A Mercedes Valtteri Bottas szemszögéből mutatja, mit is látnak majd vezetés közben a versenyzők idén a fejvédő kerettől.
febr. 23
8:06
Bemutatta 2018-as versenyautóját a McLaren! (F1világ)
Lehullt a lepel a McLaren Forma-1-es csapatának 2018-as versenyautójáról. Az MCL33-as versenygépet a Renault erőforrása hajtja idén. A brit istálló számára kiábrándítóan alakult az elmúlt 3 év, a Honda motorjaival ugyanis képtelenek voltak jó eredményekért harcolni, és a mezőny végére csúsztak vissza. A McLarennél tavaly, szezon közben elégelték me
febr. 23
8:21
Íme, az olaszok erős Pistája (Autónavigátor)
A korábbi híresztelésekkel ellentétben mégsem GTO lesz a Ferrari 488 hardcore változatának neve, hanem Pista. Lássuk, miért is lesz ő az igazi erős Pista.
febr. 23
8:24
F1: Megött a narancs-kék McLarenis - videó (Vezess)
A Renault-val új fejezetet nyitó McLaren is megmutatta 2018-as Forma-1-es autóját. Papjanarancs és királykék az új modell.
febr. 23
8:42
Elkapták a halálos hamisítványt áruló neppert (Vezess)
10 millió forint értékben adott el hamis légzsákokat egy brit férfi az interneten, ezzel több száz vásárlójának életét veszélyeztette.
febr. 23
9:00
Változik a magyar jogsi, elmagyarázták a lényeget (Vezess)
A félreértésen alapuló sajtóhírekkel szemben a vezetői engedély megszerzéséhez a jövőben is el kell sajátítani az alapvető elsősegélynyújtási ismereteket.
febr. 23
9:18
F1: Megjött a narancs-kék McLaren is - videó (Vezess)
A Renault-val új fejezetet nyitó McLaren is megmutatta 2018-as Forma-1-es autóját. Papajanarancs és királykék az új modell.
febr. 23
9:33
Itt számíthat traffipaxra pénteken Veszprém megyében (Hírstart)
Pénteken is mérnek a rendőrök Veszprém megyében – tudja meg, hol találkozhat velük:
febr. 23
9:35
A termelési folyamat modernizálását támogatják (Hírstart)
Idén 15 milliárd forintos keretösszeggel hirdetett meg beruházási támogatást nagyvállalatok számára a Nemzetgazdasági Minisztérium, a kérelmeket szeptember 30-ig lehet benyújtani.
febr. 23
9:36
Wolff láncfűrésszel vágná le a Halót a Mercedesről (F1világ)
Habár tisztában van az idén bevezetendő Halo előnyeivel Toto Wolff, a Mercedes motorsport-igazgatója, az autóbemutatón azért kifejezte, hogy egyáltalán nem tetszik neki a fejvédő. A 2018-as versenygépekre felkerült az idén bevezetendő fejvédő, a Halo, amely az idei autókon határozottan a legnagyobb változást jelenti az előző évekhez képest. A koráb
febr. 23
9:39
40 ezer magyar vállalkozás bukott be (Hírstart)
Az elmúlt évben közel 40 ezer vállalkozás szűnt meg Magyarországon, 14 százalékkal kevesebb, mint 2016-ban, ugyanakkor az elindult felszámolási eljárások száma emelkedett – áll a Coface nemzetközi hitelbiztosító elemzésében.
febr. 23
9:41
15 milliárd forintos beruházási támogatásra csaphatnak le a nagyvállalatok (Hírstart)
Idén 15 milliárd forintos keretösszeggel hirdetett meg beruházási támogatást nagyvállalatok számára a Nemzetgazdasági Minisztérium, a kérelmeket szeptember 30-ig lehet benyújtani.
febr. 23
9:48
Képgaléria: A McLaren 2018-as autója (F1világ)
Pénteken mutatta be 2018-as, Renault-motoros versenyautóját a McLaren Forma-1-es csapata.
febr. 23
9:50
Riportfilm a Mercedes F1-es autóbemutatójáról (F1világ)
Csütörtökön hullt le a lepel a világbajnok Mercedes 2018-as versenyautójáról, melyet Lewis Hamilton és Valtteri Bottas rögtön pályára is vitt Silverstone-ban.
febr. 23
9:54
Leleplező videót tett közzé a Magyar Közút (Vezess)
Sokan panaszkodunk, hogy sehol egy hótoló vagy sószóró, amikor épp szükség lenne rá. Ez a videó most megpróbál rácáfolni arra, hogy a Magyar Közút nem veszi komolyan a havazást.
febr. 23
9:54
Alonso elismerte, aggódva várja a téli teszteket (F1világ)
Izgatottan, ugyanakkor némi aggodalommal várja a jövő héten kezdődő téli teszteket a kétszeres világbajnok Fernando Alonso. A spanyol versenyző és csapata, a McLaren számára kiábrándítóan alakultak az elmúlt évek a Forma-1-ben, a Honda-motorok gyengesége és megbízhatatlansága miatt ugyanis képtelenek voltak jó eredményekért harcolni. A McLaren emia
febr. 23
9:56
F1: Alonso tartózkodóan áll az új McLarenhez (Vezess)
Fernando Alonso igen óvatos bizakodással fogadta a McLaren új autóját, az immár Renault-motorral szerelt MCL33-ast.
febr. 23
10:12
Elkezdődött a dízelek kipusztulása Európában (Vezess)
Nem csupán a jövőjük, már a jelenük is sötét a dízelmotoroknak – írja az egyik legnagyobb piacelemző vállalat éves jelentésében.
febr. 23
10:12
A testvérek nyomában – frissült a Toyota Aygo (Auto Pult)
A Toyota még 2014-ben mutatta be az aprócska Aygo második generációját, és bár a vagány városi mini formái még ma is frissnek hatnak, a japánok természetesen nem hagyhatták el a modellciklus felénél esedékes frissítést, ráadásul ennek kapcsán a márka legfrissebb formanyelvéhez igazították a paletta legkisebb tagját is.
febr. 23
10:14
10 különleges ZiL-lel ünnepeljük a hétvégét (Vezess)
Zabálta a benzint rendesen, de számtalan területen megállta a helyét a ZiL-130-as. Összeszedtük a 10 legérdekesebbet.
febr. 23
10:30
Jövőből jött gépemberek járnak köztünk (Vezess)
Az van, hogy ez most vagy átverés, vagy filmforgatás, vagy tényleg egy Terminátort látunk. Nem fogsz hinni a szemednek, mi sem hiszünk.
febr. 23
10:39
Michelisz saját csapata is Hondáról Hyundaira vált – mutatjuk az új M1RA autókat (Hírstart)
Mindenki Norbija nemcsak a saját versenyautóját, hanem a csapatának a kocsijait is lecserélte.
febr. 23
10:45
Michelisz saját csapata is Hondáról Hyundaira vált – mutatjuk az új M1RA autókat (Hírstart)
Mindenki Norbija nemcsak a saját versenyautóját, hanem a csapatának a kocsijait is lecserélte.
febr. 23
10:48
A testvérek nyomában – frissült a Toyota Aygo (Auto Pult)
A Toyota még 2014-ben mutatta be az aprócska Aygo második generációját, és bár a vagány városi mini formái még ma is frissnek hatnak, a japánok természetesen nem hagyhatták el a modellciklus felénél esedékes frissítést, ráadásul ennek kapcsán a márka legfrissebb formanyelvéhez igazították a paletta legkisebb tagját is.
febr. 23
10:51
Váratlanul izgalmas lett az új Peugeot 508 (Hírstart)
A franciák mindig is formabontó külsőkkel halmozták el a modellpalettájukat, a Peugeot most megint egy igazán extravagáns modellt hozott, az új 508 elegáns és mérhetetlenül izgalmas.
febr. 23
10:54
Fotó: Alonso pályára vitte az új McLarent (F1világ)
Péntek délelőtt pályára vitte a McLaren vadonatúj versenyautóját Fernando Alonso. A kétszeres világbajnok a spanyolországi Navarrában gurult pályára az MCL33-as kódjelű modellel, melyben már a Renault V6-os erőforrása dübörög. Our #MCL33 takes to the track for the very first time. ???? For everything you need to know about our car, head over to #TEAMS
febr. 23
10:57
Még négy nap és kiderül, kitiltják-e a dízeleket (Hírstart)
Elnapolta a német szövetségi közigazgatási bíróság csütörtökön a döntést a dízelautók városi használatának tiltásáról szóló eljárásban, a testület tájékoztatása szerint az országszerte nagy figyelemmel várt ítéletet február 27-én hirdetik ki.
febr. 23
11:09
Amerikában már bemutatták a Hyundai legnagyobb SUV-ját (Autónavigátor)
Egyelőre még csak az USA-ban elérhető specifikációkkal mutatták be az új Hyundai Santa Fe szabadidő-autót.
febr. 23
11:15
Amerikában már bemutatták a Hyundai legnagyobb SUV-ját (Hírstart)
Egyelőre még csak az USA-ban elérhető specifikációkkal mutatták be az új Hyundai Santa Fe szabadidő-autót.
febr. 23
11:24
F1: Együtt az összes új autó - galéria (Vezess)
Egy galériában az összes eddig leleplezett 2018-as Forma-1-es autó.
febr. 23
11:24
Kutyás kiegészítőkkel ünnepli a kínai újévet a Land Rover (Auto Pult)
A kínai, vagy más néven holdújév nemrég kezdődött el, és a távol-keleti országban ez az esztendő a kutya éve lesz. Ennek örömére a Land Rover úgy döntött, hogy kutyás tartozékokkal kedveskedik az állatbarát tulajdonosok számára, melyek könnyebbé és biztonságosabbá teszik négylábú barátaink számára az utazást – és ha ez nem lenne elég, a Barbourral közösen néhány csinos kiegészítőt is megalkottak.
febr. 23
11:30
Fotók: Pályán a Haas 2018-as autója (F1világ)
Pályára vitte 2018-as Forma-1-es versenyautóját a Haas csapata. Az amerikai istálló még február 14-én az interneten mutatta meg az első fotókat új, VF-18-as kódjelet viselő autójáról, melyet a minap Barcelonában vitt pályára. A bejáratásról néhány fotót is közzétett a Haas, íme: Always ready to lend a hand to his teammate. Thanks @KevinMagnussen ????
febr. 23
11:36
Videó: Alonso kipróbálta az új McLarent (F1világ)
A fotók után egy videót is közzétett új autójának bejáratásáról a McLaren. Az MCL33-as versenygépet Fernando Alonso vitte pályára Spanyolországban.
febr. 23
11:42
Tartálykamionnal ütközött egy autó a 8-ason (Vezess)
Összeütközött egy személyautó és egy üzemanyagot szállító tartálykamion péntek délelőtt Vas megyében, a 8-as főút vasszentmihályi szakaszán, a főút és a Nemesmedvesre vezető bekötőút kereszteződésében.
febr. 23
11:42
A Williamsnél folytatja Oliver Rowland (F1világ)
A Williams Forma-1-es csapatának kötelékében folytatja pályafutását Oliver Rowland. A brit versenyző a csapat „hivatalos fiatal versenyzőjeként” csatlakozik a grove-i istállóhoz, és leginkább a csapat szimulátorában dolgozik majd. Rowland persze lehetőséget kap arra is, hogy kipróbálja a Williams új, FW41-es modelljét, hiszen a fiatal versenyzők te
febr. 23
11:44
Hótoló csúszott le az útról Salköveskúton - fotó (Vezess)
Lecsúszott az útról egy hótoló Salköveskúton pénteken délelőtt. Személyi sérülés nem történt, a járművet kamionmentő vontatta vissza az útra.
febr. 23
11:46
Felborult egy betonkeverő Budapesten (Vezess)
Egy autó és egy betonkeverő ütközött a III. kerületben, két ember megsérült.
febr. 23
11:54
Riportfilm: Bemutatta 2018-as betontorpedóját a Ferrari (F1világ)
Csütörtökön, Maranellóban mutatta be 2018-as, SF71-H kódjelű versenyautóját a Ferrari csapata.
febr. 23
12:00
Másik márka gázpedálját szerelték az autóba (Vezess)
A hét legmókásabb visszahívási akciója a Renault Zoét érinti. A szokásosnál jóval több motorkerékpár került terítékre.
febr. 23
12:15
Izgalmas koncepcióval készül a BMW Genfre – az M8 Gran Coupét hozzák el? (Hírstart)
Már korábban is pletykáltak róla, hogy a BMW M részlege egy izgalmas koncepcióval készül a Genfi Autószalonra, azonban eddig csak találgatásokkal találkozhattunk. Most egy jól értesült forrás már szinte biztosra veszi, hogy a bajorok a hamarosan bemutatkozó 8-as sorozat négyajtós, Gran Coupé változatát viszik majd el tanulmányként, méghozzá rögtön
febr. 23
12:18
Kutyás kiegészítőkkel ünnepli a kínai újévet a Land Rover (Auto Pult)
A kínai, vagy más néven holdújév nemrég kezdődött el, és a távol-keleti országban ez az esztendő a kutya éve lesz. Ennek örömére a Land Rover úgy döntött, hogy kutyás tartozékokkal kedveskedik az állatbarát tulajdonosok számára, melyek könnyebbé és biztonságosabbá teszik négylábú barátaink számára az utazást – és ha ez nem lenne elég, a Barbourral közösen néhány csinos kiegészítőt is megalkottak.

Keresés