2018. március 12. hétfő

márc. 12
5:06
Lopott autóval ment tárgyalására az autótolvaj (Vezess)
Az emberi ostobaság határtalan, amint azt egy 25 éves, piti bűnöző esete is bizonyítja.
márc. 12
5:36
Már nem rejtegeti, mennyire sportos – BMW i3s (Autónavigátor)
Megosztó egy autó a BMW i3, ám a különc külső mögött egy egészen egyszerű gép rejtőzik. Az i3 most sportosabb lett, na, nem mintha eddig nem ment volna veszettül jól.
márc. 12
6:00
Itt a lista a közveszélyes autósokról (Vezess)
Kíváncsi volt, igazolják-e adatai a sztereotípiákat, ezért táblázatban rögzítette a közveszélyes szabálytalanságot elkövetők autóinak márkáit. Önkritikusan utána azt is bevallotta, ő miért szegte meg a KRESZ-t Budapesten autózva. Külön beszélt a bringásokról és a buszsofőrökről is.
márc. 12
6:12
Itt számíthat traffipaxra hétfőn Fejér megyében (Hírstart)
Hétfőn is mérnek a rendőrök - mutatjuk, hol találkozhatnak velük:
márc. 12
6:48
Itt számíthat traffipaxra hétfőn Fejér megyében (Hírstart)
Hétfőn is mérnek a rendőrök – mutatjuk, hol találkozhatnak velük:
márc. 12
7:12
Eszelős a jégen gyorsuló, V8-as Yugo (Vezess)
Nincs autó, amibe ne pakolnák bele a V8-as motort az amerikaiak, ezzel a Yugóval ráadásul még jégen rendezett gyorsulási versenyre is ellátogattak.
márc. 12
7:48
Fotó: Így pózol kisfiával Sergio Perez (F1világ)
Decemberben született emg Sergio Perezék gyermeke, a büszke apuka pedig most egy Instagram-bejegyzésben mutatta meg kisfiát. Pérez a minap tette közzé az alábbi fotót a közösségi oldalon, mellé pedig a következő szöveget mellékelte: „A legnagyobb motorom.” Mi motor más grande. Checo Pérez (@schecoperez) által megosztott bejegyzés, Márc 11., 2018, i
márc. 12
8:18
A Renault nem fél attól, hogy bajba kerül kipufogója miatt (F1világ)
A Renault Forma-1-es csapatánál nem tartanak attól, hogy a rivális csapatok tiltakoznak majd új kipufogórendszerük ellen. A francia istálló új autójának kipufogóját úgy alakították ki, hogy az a hátsó szárny irányába fújja a forró kipufogógázokat – a hátsó szárnyat pedig emiatt hőálló anyagokkal erősítették meg. A barcelonai teszteken látottak alap
márc. 12
8:24
Beültünk az új Honda CR-V-be a Genfi Szalonon (Vezess)
Az új CR-V kívül pont olyan, mint a régi, és belül is, de csak a felszínen. A technika nagyot változott: nem lesz többé dízel változat, lesz ellenben hibrid.
márc. 12
8:24
GPS miatt hajtott tóba a Subaru (Autónavigátor)
Egy helyismerettel nem rendelkező hölgy közlekedett Tapolca városában, amikor egy megforduláshoz készülődvén véletlenül belehajtott az Alsó-tóba.
márc. 12
8:42
A Renault előszezoni tesztjei képekben (F1világ)
A múlt héten befejezték a 2018-as idény előtti teszteket a Forma-1 csapatai. Megmutatjuk a Renault-ról készült legjobb fotókat.
márc. 12
9:36
Megrázó fotók a bátonyterenyei halálos balesetről (Vezess)
Egy ember meghalt, amikor személygépkocsi és kisbusz ütközött össze a 21-es főúton Bátonyterenye közelében vasárnap.
márc. 12
9:36
Indul a nagy felújítás az M1-esen, sávzárás lesz (Hírstart)
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. március 12-től, hétfőtől kezdődően a lokális javítások mellett már a nagyfelületű burkolatjavítási munkákat is elindíthatja az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán. Ezzel párhuzamosan a kátyúzási munkák is több szakaszon folytatódnak.
márc. 12
9:38
Indul a nagy felújítás az M1-esen, sávzárás lesz (Vezess)
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. március 12-től, hétfőtől kezdődően a lokális javítások mellett már a nagyfelületű burkolatjavítási munkákat is elindíthatja az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán. Ezzel párhuzamosan a kátyúzási munkák is több szakaszon folytatódnak.
márc. 12
9:40
A Mercedes hiper-hibridje lehet a világ leggyorsabb autója (Vezess)
Az AMG Project One küldetése megdönteni az abszolút legjobb köridőt a Nürburgingen. Már csak a megfelelő pilótát kell megtalálniuk.
márc. 12
9:48
Hamarosan vége a világ legnézettebb autós műsorának: mi lesz veled The Grand Tour? (Hírstart)
Clarksonék egy szezont még mindenképpen legyártanak a műsorból, de utána valószínűleg vége a népszerű sorozatnak.
márc. 12
10:12
F1: Kiszámoltak a gumik közti különbséget (Vezess)
A két barcelonai téli teszt után a Pirelli már tudja, nagyjából milyen időkülönbségek vannak az idei gumikeverékek között.
márc. 12
10:30
Ilyen garázsra nem számítanál Amerikában (Vezess)
Egy amerikai gyűjtő garázsában helyi izomautókra számítunk, V8-as motorral, esetleg Ford teherautókra, Hot Rodokra, de persze a tengerentúl is akad pár őrült, aki az igazi ritka, elérhetetlen, kevésbé ismert különlegességekért rajong.
márc. 12
10:30
Dühös magára a Räikkönen-utódnak tartott újonc (F1világ)
A Forma-1-es világbajnokságon idén bemutatkozó Charles Leclerc elismerte, nagyon dühös volt magára, amikor a múlt pénteki, barcelonai teszten a gumifalnak csapta autóját. Leclerc a zárónapon a pálya 12-es kanyarjában veszítette el uralmát Alfa Romeo Sauberje felett, a kavicságyba csúszott, és lekoccolta a pályát szegélyező gumifalat is. A monacói v
márc. 12
10:32
10 kép mutatja, hogy miért életveszélyes az M1-es (Vezess)
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. épp most jelentette be, hogy nagyobb szakaszokon is elkezdik újra aszfaltozni az M1-est, mi pedig megmutatjuk, hogy erre miért van égető szükség.
márc. 12
10:48
A Ferrari nem zsarolhatja a Forma-1-et! (Vezess)
A Red Bull-főnök Christian Horner szerint nem szabad hagyni, hogy Ferrari a kiszállási fenyegetésével elbuktassa a Forma-1 tervezett reformjait.
márc. 12
10:48
A Mercedes-AMG megdöntené a Nürburgring valaha volt leggyorsabb körét (Auto Pult)
A Mercedes-AMG ugyan már tavaly megmutatta a nagyközönségnek a Forma-1-es motorral szerelt szuperautóját, a Project One azonban még nincs teljesen kész – a kiszállítások valószínűleg csak jövőre kezdődnek meg. A németek azért nem hagyják, hogy lankadjon a figyelem az autó körül, és ezúttal egy igencsak merész ígérettel sikerült ismét középpontba helyezni a különlegességet.
márc. 12
10:48
A Mercedes hiper-hibridje lehet a világ leggyorsabb autója (Hírstart)
Az AMG Project One küldetése megdönteni az abszolút legjobb köridőt a Nürburgingen. Már csak a megfelelő pilótát kell megtalálniuk.
márc. 12
10:54

11:00
Ricciardo a jövőjéről: Érdekes és nehéz döntés lesz! (F1világ)
Nehéz döntést kell meghoznia jövőjével kapcsolatban a Red Bull versenyzőjének, Daniel Ricciardónak – az ausztrál pilóta áprilisi határidőben állapodott meg csapatával. Ricciardo szerződése a 2018-as év végén jár le a Red Bullnál, és miután 2019-re a Ferrarinál és a Mercedesnél is lehet üresedés, a rutinos versenyző szeretné alaposan átgondolni dönt
márc. 12
11:06
A Mercedes-AMG megdöntené a Nürburgring valaha volt leggyorsabb körét (Auto Pult)
A Mercedes-AMG ugyan már tavaly megmutatta a nagyközönségnek a Forma-1-es motorral szerelt szuperautóját, a Project One azonban még nincs teljesen kész – a kiszállítások valószínűleg csak jövőre kezdődnek meg. A németek azért nem hagyják, hogy lankadjon a figyelem az autó körül, és ezúttal egy igencsak merész ígérettel sikerült ismét középpontba helyezni a különlegességet.
márc. 12
11:24
Ilyen garázsra nem számítanál Amerikában (Vezess)
Egy amerikai gyűjtő garázsában helyi izomautókra számítunk, V8-as motorral, esetleg Ford teherautókra, Hot Rodokra, de persze a tengerentúlon is akad pár őrült, aki az igazi ritka, elérhetetlen, kevésbé ismert különlegességekért rajong.
márc. 12
11:36
Egyre öregebb, lepusztultabb autóval jár a magyar (Hírstart)
Tavaly 14,1 évre nőtt a forgalomban lévő hazai személygépkocsik átlagéletkora, szemben az egy évvel korábbi 13,9 évvel, a dinamikusan emelkedő újautó-értékesítés csak lassítani képes a 2008-as válság óta tartó öregedési tendenciát – derül ki a Joautok.hu elemzéséből.
márc. 12
11:42
Tarol a Lamborghini új SUV-ja – még a gyáriak is meglepődtek (Auto Pult)
A Lamborghini tavaly mutatta be az Urust, és az olaszok hatalmas érdeklődésre számítottak már előzetesen is. Az előrejelzések pedig még így is túl pesszimisták voltak, ugyanis az olaszok vezetője, Stefano Domenicali elárulta, hogy még annál is jobban megy a márka vadonatúj szuper-SUV-ja, mint az előzetesen gondolták. Az úriember néhány érdekességet is elárult az eladásokkal kapcsolatban.
márc. 12
11:54
Amikor a tuningot tuningolják! (Autónavigátor)
Valóban megárt a jóból a sok? A Fostla tuningműhely szerint biztosan nem, hiszen egy már eleve átalakított BMW-X6-ost vettek kezelésbe.
márc. 12
12:00
F1: A Mercinél nem tudják, mit tud az autó egy körön (Vezess)
Valtteri Bottas azt mondja, a barcelonai teszteken a lehető legalaposabb adatgyűjtésre koncentráltak, ezért az időmérős tempójuk egyelőre számukra is kérdés. Azért nem aggódnak.
márc. 12
12:00
Közösen fejleszt elektromos padlólemezt az Audi és a Porsche (Auto Pult)
Az Audi és a Porsche tulajdonképpen még be sem mutatták első szélesebb rétegek számára is elérhető elektromos autójukat – bár ez előbbinél még idén, utóbbinál pedig legkésőbb jövőre megtörténik –, máris közösen dolgoznak a következő generációs villanyos modelljeik alapjain. Természetesen semmi meglepő nincs abban, hogy a Volkswagen konszern prémium és luxusmárkái összefognak, de mindenképpen…
márc. 12
12:12
Bottas: Az egykörös tempónk még kérdéses (F1világ)
Egyelőre nagy a kérdőjel a Mercedes új versenyautójának egykörös teljesítménye kapcsán, az F1-es csapatnál viszont nem érezték szükségét annak, hogy választ kapjanak az ezzel kapcsolatos kérdésekre az előszezoni teszteken. Minderről a csapat fiatal versenyzője, Valtteri Bottas beszélt a minap egy interjúban, miután ő és csapattársa, Lewis Hamilton
márc. 12
12:18
Országúti csőrösöket készítenek a japánok (Vezess)
A Toyota-csoporthoz tartozó Hino az amerikai Work Truck Show-n mutatta be legújabb nehézkategóriás csőröseit. A japán gyártó eddig nem volt jelen ebben a szegmensben az észak-amerikai piacon, éppen ezért lépése mérföldkőnek tekinthető.
márc. 12
12:18
Közösen fejleszt elektromos padlólemezt az Audi és a Porsche (Auto Pult)
Az Audi és a Porsche tulajdonképpen még be sem mutatták első szélesebb rétegek számára is elérhető elektromos autójukat – bár ez előbbinél még idén, utóbbinál pedig legkésőbb jövőre megtörténik –, máris közösen dolgoznak a következő generációs villanyos modelljeik alapjain. Természetesen semmi meglepő nincs abban, hogy a Volkswagen konszern prémium és luxusmárkái összefognak, de mindenképpen…
márc. 12
12:20
Tarol a Lamborghini új SUV-ja – még a gyáriak is meglepődtek (Auto Pult)
A Lamborghini tavaly mutatta be az Urust, és az olaszok hatalmas érdeklődésre számítottak már előzetesen is. Az előrejelzések pedig még így is túl pesszimisták voltak, ugyanis az olaszok vezetője, Stefano Domenicali elárulta, hogy még annál is jobban megy a márka vadonatúj szuper-SUV-ja, mint az előzetesen gondolták. Az úriember néhány érdekességet is elárult az eladásokkal kapcsolatban.
márc. 12
12:36
Csökken a benzin ára (Vezess)
Szerdán csökken a 95-ös benzin ára, a gázolajé nem változik.
márc. 12
12:54
F1: A Red Bullt nem izgatja a renault-s határidő (Vezess)
Hiába vár májusra választ a Renault, a Red Bull főnöke azt mondja, ők majd a nyár végén döntenek csak arról, hogy milyen motorpartnerrel folytatják 2019-ben.
márc. 12
13:12
Munkagép ütközött vonattal Komáromban, fotók (Vezess)
Személyvonat és darus tehergépjármű ütközött hétfőn Komáromban, a Klapka György úton lévő vasúti átjáróban.
márc. 12
13:30
Afrikában terjeszkedik a PSA (Hírstart)
A PSA francia autógyártó csoport hétfőn bejelentette, hogy összeszerelő üzemet létesít Namíbiában, és az év második felében megkezdik a termelést.
márc. 12
13:48
Kína betámadja a Teslát! (Vezess)
Ha nem cseng ismerősen a sanghaji LVCHI Auto neve, majd fog: az autógyártó félelmetesen gyors elektromos kupét tervezett.
márc. 12
13:54
Olcsóbb benzint hoz a nemzeti ünnep (Autónavigátor)
Míg múlt héten a dízel ára apadt, a mostanin úgy néz ki, csak a benzin ára kerül lejjebb.
márc. 12
14:06
F1: Ez lesz az év meglepetéscsapata? (Vezess)
A téli tesztelés alapján az amerikai Haas nagyot ugrott előre 2018-ra, akár a középmezőny élén is kiköthet a csapat.
márc. 12
14:42
Igazi ritkaság lesz a Morgan Aero 8 búcsúszériája (Vezess)
Nyolc darabos limiált szériával búcsúzik a Morgan Aero 8-as, a GT-be 370 lovas BMW V8-as motor kerül.
márc. 12
14:48
Ezek az országok lehetnek az amerikai védővámok bevezetésének legnagyobb vesztesei (Hírstart)
Egyelőre beláthatatlan a hatása, de jelentős károkat okozhat az acél termékeket felhasználó ágazatokban az Egyesült Államokban az acél- és az alumíniumimportra kivetett védővám Fazekas Roland, a Magyar Acél- és Fémkereskedők Egyesületének (MAFE) elnöke és a Carboferr Zrt. vezérigazgatója szerint.
márc. 12
14:54
Elkezdődött az új magyar autópálya építése (Hírstart)
Az alapkőletétellel hétfőn lényegében megkezdődött a Miskolc-Kassa közötti autópálya magyarországi szakaszának építése.
márc. 12
15:00
Elkezdődött az új magyar autópálya építése (Vezess)
Az alapkőletétellel hétfőn lényegében megkezdődött a Miskolc-Kassa közötti autópálya magyarországi szakaszának építése.
márc. 12
15:18
Videó - Késről szikére váltott a Porsche (Vezess)
Olyan ez, mintha éles késről sebészi szikére váltanánk – mondja az új Porsche 911 GT3 RS-ről a GT-modellsor fejlesztési vezetője. Meg kellett néznünk az autót Genfben, ahol egyértelművé vált: ez nem ráncfelvarrás, hanem továbbfejlesztés.
márc. 12
15:18
Red Bull: Nyár végén döntünk majd motorkérdésben (F1világ)
Hiába szabott májusi határidőt a Renault, a Red Bull Forma-1-es csapata csak nyár végén kíván dönteni arról, milyen motorokkal vág neki a 2019-es szezonnak. Az osztrák istálló és a Renault szerződése a szezon végén lejár, a hírek szerint pedig jó esély van rá, hogy a Red Bull jövőre Honda-motorokkal folytatja, amennyiben testvércsapatuk, a Toro Ros
márc. 12
15:24
Csökken a benzin ára (Hírstart)
Szerdán csökken a 95-ös benzin ára, a gázolajé nem változik.

Keresés