Ma kezdődik a Magyar Gárda feloszlatásának pere. Az eljárás akár évekig is elhúzódhat, ahogy történt korábban a hasonló Vér és Becsület egyesülettel, melyet végül megszűntetett a bíróság. A gárda ügyét a Fővárosi Főügyészség indítványára gyorsított eljárásban tárgyalják, azzal az indokkal, hogy az árpádsávos jelvényekkel, fekete egyenruhában masírozó gárdisták tevékenysége "mások jogait és…
A koalíció látszólag ugyan kitart az egészségbiztosítás átalakítása mellett, a vasárnapi népszavazás számukra lesújtó eredménye azonban akár veszélybe is sodorhatja annak végrehatását. A Fidesz emiatt arra számít: a kormány visszavonja az átalakítást, ellenkező esetben ősszel újabb referendumra kell készülni. A több biztosítós rendszer bevezetése elleni népszavazás nagy kérdése az lehet: a kabinet…
Nem új pénzt találtak, hanem régi pénzt címkéztek kommentálta a szocialista Lendvai Ildikó tegnap a parlamentben azokat a javaslatokat, amelyekkel a Fidesz pótolná a népszavazás nyomán kieső díjbevételeket. Az ellenzék szerint életképes a megoldásuk. A népszavazáshoz kapcsolódó kormányzati és fideszes törvénymódosító javaslatokról - amelyekben egyetlen közös pont a díjak áprilisi eltörlése -…
Molnár Károly, a Magyar Rektori Konferencia (MRK) elnöke szerint a részhozzájárulásból befolyt összeg pótlására nincs szükség, mivel az egyetemek, főiskolák a működésükhöz szükséges összeget a költségvetéstől megkapják. Mivel ezen összeg nélkül is működöképesek, nem is tervezték be a "tandíjat" az intézményi költségvetésbe. A plusz pénzt fejlesztésekre használták volna. Ugyanakkor a rektori…
Ismét közeleg egy ünnep és a sokéves tapasztalatok szerint ilyenkor kezdetét veszi az országhatáron belüli népvándorlás. Családok, baráti társaságok tódulnak a temérdek látnivalót kínáló fővárosba. Az alábbi számkavalkádból kibogozhatják, milyen menetjegyet érdemes vásárolniuk, ha keresztül-kasul szeretnék bejárni Budapestet. De a fővárosiaknak és a bérleteseknek is érdemes belemerülniük a…
Ma folytatódnak a tárgyalások a MÁV és a VDSZSZ között: a szakszervezet fenntartja pénzügyi követeléseit, ám teljesítésükre nem látszik több remény, mint az elmúlt másfél hónapban. Értesüléseink szerint már az érdekképviselet tagsága körében sem egyöntetű a sztrájk támogatottsága. Úgy tudjuk, több területi vezető is aggályát fejezte ki emiatt, de Gaskó István elnök kitart a nyomásgyakorló akciók…
Több mint kétszáz, húsz évvel ezelőtt történt gyilkossági ügyet vesz elő újra a rendőrség. A nyomozók abban bíznak, hogy az idő elteltével a szemtanúk bátrabban szólalnak meg.
Folytatódik ma az egyeztetés a MÁV és a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) között Herczog László közvetítő bevonásával a szakszervezet követeléséről, illetve a sztrájk esetén nyújtandó elégséges szolgáltatásról.
Szigorúan büntetné az V. kerület fideszes polgármestere azokat, akik tüntetés résztvevőjeként rongálást követnek el, mások demonstrációját megzavarják - írta a szerdai Népszabadság.
Kína váratlanul bejelentette: a tavaszi hegymászóidényben nem enged be külföldi expedíciókat a Mount Everestre. Kína arra készül, hogy fölvigye az olimpiai lángot az Everestre, és a kínaiak szerint ezt akadályoznák az expedíciók. Klein Dávid és Várkonyi László hegymászók pénteken indultak volna az Everestre, de most engedély nélkül azt fontolgatják, hogy esetleg elhalasztják az expedíciót, vagy a…
A népszavazás eredménye miatt vita alakult ki Horváth Ágnes menesztéséről az SZDSZ vezetőinek kedd esti ülésén - értesült az index.hu. Az ülésen többen úgy vélték, nem lehet úgy csinálni, mint ha vasárnap nem történt volna semmi sem. Több ügyvivő azt vetette fel, hogy Horváth Ágnes egészségügyi minisztert meneszteni kellene.
A népszavazás eredménye miatt vita alakult ki Horváth Ágnes menesztéséről az SZDSZ vezetőinek kedd esti ülésén - értesült az index.hu. Az ülésen többen úgy vélték, nem lehet úgy csinálni, mint ha vasárnap nem történt volna semmi sem - írja az internetes portál. Több ügyvivő azt vetette fel, hogy Horváth Ágnes egészségügyi minisztert meneszteni kellene.
A kabinet nem tervezi az adók és járulékok emelését a vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj eltörlése miatt kieső bevételek pótlására - mondta az MSZP frakcióvezetője az InfoRádió Aréna című műsorában. Lendvai Ildikó kiemelte: álláspontja szerint a Fidesz javaslata a bevételek pótlására nem megfelelő, hiszen a játékadót eddig is befizették az érintettek.
A kabinet nem tervezi az adók és járulékok emelését a vizitdíj, a kórházi napidíj és a tandíj eltörlése miatt kieső bevételek pótlására - mondta az MSZP frakcióvezetője az InfoRádió Aréna című műsorában. Lendvai Ildikó kiemelte: álláspontja szerint a Fidesz javaslata a bevételek pótlására nem megfelelő, hiszen a játékadót eddig is befizették az érintettek.
Helyreállt a metróközlekedés az Újpest-Kőbánya-Kispest vonalon, ahol egy 23 éves férfit sodort el a jármű szerda reggel - közölte Fehérvári Tibor, a BKV fődiszpécsere.
A 3 tonnányi hús körül patkányok futkostak, sáros, mocskos, bűzös volt a környék, s két kutya is szabadon kószált az udvaron szétszórt húsos edények között.
A Majki Népfőiskolai Társaság elnöke saját magára kötött két biztosítónál befektetéshez kapcsolt életbiztosítást és a népfőiskola számlájáról 7,5 millió forintot utalt át a biztosítóknak, ezért sikkasztással gyanúsítja a megyei rendőr-főkapitányság - írta a szerdai 24 Óra, Komárom-Esztergom megye egyik napilapja.
Nyolcvanezer forinttal növelték meg a háziorvosok támogatását Tatán. A polgármester a népszavazást követő napon utasítást adott, hogy a korábban negyedévente fizetett pénzt egy összegben fizessék ki az orvosoknak - tudatta a város sajtóreferense.
Kossuth-díjra javasolták idén Sas József humoristát, a Mikroszkóp Színpad vezetőjét azonban adócsalásért nem jogerősen elítélte a bíróság, így Gyurcsány Ferenc a kitüntetési előterjesztés visszavonása mellett döntött - értesült az Index.
Illegális húsfeldolgozó-üzemet találtak az ellenőrök Gyálon. A fővárosi és Pest megyei helyettes főállatorvos szerint a családi házban áldatlan állapotokat találtak, az áruk között patkányok futkároztak.
Emma után Johanna tarolja le Európát. Délutántól és az éjjel viharos széllökésekre lehet számítani Magyarországon, főképp a főváros térségében. Bozóki István, az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa elmondta: a vihar akkora pusztítást nem fog végezni, mint az országon két hete végigsöprő ciklon, de 70 km/órás sebességű széllökésekre fel kell készülni. Molnár Anikó kérdezte Bozóki Istvánt.
A mosógépszerelő, kezében az elvízkövesedett fűtőszállal azt tanácsolja a háziasszonynak: vásároljon külön vízlágyítót. Az ismert reklámban aztán felhangzik a dallam: ezzel a mosógép is tovább él. Tényleg? [Dátum: 2008. 03. 12. 09:50]
Április végével saját kezdeményezésére távozik Felsmann Balázs, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium infrastruktúráért felelős szakállamtitkára - közölte a szaktárca szerdán, megerősítve az Index internetes portál értesülését. A GKM közleménye szerint Felsmann Balázs döntését a tárca vezetője sajnálattal tudomásul vette.
A Fidesz és a KDNP törvényjavaslatot nyújt be az egészségbiztosítási törvény hatályon kívül helyezése érdekében - jelentette be Orbán Viktor pártelnök szerdai nemzetközi sajtótájékoztatóján, Budapesten.
A Fidesz és a KDNP törvényjavaslatot nyújt be az egészségbiztosítási törvény hatályon kívül helyezése érdekében - jelentette be Orbán Viktor pártelnök szerdai nemzetközi sajtótájékoztatóján, Budapesten.
Továbbra sem kapta meg a Magyar Rádió a Szonda Ipsos és a GfK Hungária által készített legfrissebb hallgatottságmérés eredményét, annak ellenére, hogy fizetne érte. Such György, a rádió elnöke szerint a Petőfi Rádió hallgatottsága úgy megnőtt, hogy az már sértheti más országos zenei adók érdekeit. Az InfoRádiónak Gábos Zsuzsa, a Szonda Ipsos médiakutatási igazgatója azt mondta, hogy félreértés…
Bántalmaztak a vámosok egy román kamionost Nagylaknál - legalábbis egy erről szóló feljelentés érkezett az ügyészséghez. A Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője szerint a szolgálatban lévő pénzügyőröket még keresik.
Az oktatási tárca tervei szerint a jövő évtől várhatóan már csak központi írásbeli vizsgát kérhetnek a középiskolák a felvételi eljárásuk során - közölte Szüdi János közoktatási államtitkár egy szakmai konferencián szerdán.
Új szakállamtitkári posztot hoznak létre a Pénzügyminisztériumban, amelynek betöltője a minisztériumok közötti együttműködésért és a házon belüli egyeztetésért lesz felelős - erősítették meg a Pénzügyminisztériumban a sajtóértesüléseket.
A fővárosi költségvetésben nincs pénz arra, hogy finanszírozzák a BKV hatmilliárd forintos hiányát - mondta az InfoRádiónak Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettes. Budapest a többi mellett az agglomerációs településektől szeretne pénzt kapni, mert a politikus szerint, "aki muzsikáltat, az fizessen is".
A média a negyedik hatalmi ággá nőtte ki magát, márpedig a hatalom felelősé tesz, de ugyanakkor meg is részegíthet - emlékeztetett Szili Katalin házelnök szerdán, a Sajtószakszervezet március 15-e alkalmából rendezett ünnepségén.
Az MSZP várja az Orbán Viktor által bejelentett törvényjavaslatot, és azokat az eddig nem ismert elképzeléseket is, milyen egészségbiztosítást szeretne a Fidesz. Erről Nyakó István, az MSZP szóvivője beszélt szerdán Budapesten újságíróknak.
Nem született megállapodás szerdán a MÁV és a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) között a szakszervezet sztrájkköveteléséről és a munkabeszüntetés idején nyújtandó még elégséges szolgáltatásról a Herczog László közvetítő bevonásával tartott egyeztetésen.
Egyes szélsőséges csoportok készülődnek csak a március 15-i ünnep megzavarására, ám tisztában vannak vele, hogy minimálisra zsugorodott támogatottságuk, s nem szolidáris velük egyetlen nagy szervezet sem - áll a kormány nemzetbiztonsági kabinetjének előző napi üléséről szerdán kiadott közleményben.
Az SZDSZ vezető politikusai kiállnak Horváth Ágnes mellett - reagált Kóka János szerdán azokra a sajtóhírekre, amelyek szerint a szabad demokraták kedd esti vezetői ülésén vita alakult ki, mivel többen Horváth Ágnes egészségügyi miniszter menesztését követelték. A liberális pártelnök közölte: aki a miniszter menesztéséről gondolkodik, az a "Fidesz forgatókönyvét valósítja meg."
Az SZDSZ tavalyi elnökválasztásán történtek vizsgálata, amelyet Jüttner Csaba vezetett, lezárult, jelenleg a jegyzőkönyvek véglegesítése folyik, péntekre rendkívüli ügyvivői értekezletet hívtam össze az ügyben - mondta szerdán Kóka János. A liberális pártelnök közölte: az ügyvivők is a pénteki ülésen ismerhetik meg a vizsgálat eredményét és ő azt fogja javasolni, hogy még aznap hozzák…
Jegyeket, bérleteket, mobiltelefonokat kérem felmutatni! - idén nyártól már így kérheti a BKV-ellenőr a menetjegyet, mert a közlekedési cég 2008 második felétől tervezi bevezetni az úgynevezett kísérleti mobiljegyet.
Az SZDSZ tavalyi elnökválasztásán történtek vizsgálata, amelyet Jüttner Csaba vezetett, lezárult, jelenleg a jegyzőkönyvek véglegesítése folyik, péntekre rendkívüli ügyvivői értekezletet hívtam össze az ügyben - mondta szerdán Kóka János. A pártelnök közölte azt is, hogy az SZDSZ vezető politikusai kiállnak Horváth Ágnes egészségügyi miniszter mellett.
Több rendőrségi mikrobusz és járőrautó, illetve egyenruhás rendőrök biztosítják a Fővárosi Bíróság Markó utcai épületét, amelynek főbejáratát fémkordonokkal is körbevették. Szerdán délután kezdődik ugyanis a Magyar Gárda feloszlatására irányuló ügyészségi kereset első tárgyalási napja, amelynek idejére radikális csoportok az interneten a szervezet melletti szimpátiatüntetést jelentettek be a…
A kormánynak gondoskodnia kell a megszűnő vizitdíj miatt kieső bevételek pótlásáról a Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal (NEK) álláspontja szerint; a testület szerdán ismertetett határozatában arra hívta fel a figyelmet, hogy a kormányzat önként vállalta a vizit- és a napidíj április 1-jei megszüntetését.
Eltörölné az önkormányzati képviselők tiszteletdíját a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége. A szervezet azt javasolja, hogy a politikusok csak a jogos és igazolt költségeik után kapjanak térítést.
Nagy létszámban jelentek meg a Magyar Gárda tagjai és szimpatizánsai a Fővárosi Bíróságon, a többség kiszorult a kis tárgyalóteremből. [Dátum: 2008. 03. 12. 15:16]
Mérgező gyermekjátékokat vont be az ÁNTSZ a Kikelet Hadművelet ellenőrzései során - közölte a helyettes országos tiszti főorvos. A játékok olyan anyagból tartalmaztak a megengedettnél többet, amely a gyermekek szervezetébe nagy mennyiségben bekerülve allergiát, asztmát, hormonzavarokat és vesekárosodást okozhattak.
Még ebben a hónapban kiírja a pályázatokat a digitális rádiós és televíziós műsorszóró hálózat üzemeltetési jogosultságának megszerzésére a Nemzeti Hírközlési Hatóság - közölte a testület szóvivője, miután az Országgyűlés eseti bizottsága véglegesen jóváhagyta a pályázati kiírás dokumentációját.
A Magyar Gárda több tagja megpróbálta megakadályozni, hogy az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) képviselői is bejussanak szerdán délután a gárda feloszlatására kezdeményezett per első napján a Fővárosi Bíróság tárgyalótermébe.
Az árampiaci liberalizáció kudarcát a rossz előkészítés okozta, az árak emelkedéséért a kormány a felelős - mondta Fónagy János szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
A civil szervezetek képviselőit is bevonták a bírák Magyar Bíróképző Akadémián folyó oktatásába - közölte Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke szerdán Szegeden. A Magyarországon jelenleg működő több mint 77 ezer civil szervezet között van néhány, amely a bíróságok munkájának ellenőrzésében is fontos szerepet játszik - mondta az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) és a Legfelsőbb…
A gyülekezési jog szigorítását kezdeményezte országgyűlési képviselőként Rogán Antal belvárosi polgármester; a módosító indítványban új mellékbüntetésként a rendezvénytől való eltiltás szerepel - jelentette be az ellenzéki politikus szerdán Budapesten.