2011. január 6. csütörtök

jan. 6
1:12
Videó: bíróverés Mexikóban (ATV)
Lehet, hogy nem kellett volna felmutatni azt a piros lapot.
jan. 6
1:16
A Tottenhamnél köthet ki Beckham (ATV)
Kölcsönvennék Amerikából.
jan. 6
1:30
Rekord összegért igazol Manchesterbe Dzeko (ATV)
35 millió eurót fizet a bosnyákért a City.
jan. 6
1:34
A MU jött ki győztesen riválisai meccséből (ATV)
Gól nélküli döntetlent játszott az Arsenal és a City.
jan. 6
1:38
Orbán és Csányi is Aranylabdázik (ATV)
Mindketten részt vesznek a FIFA-gálán.
jan. 6
5:24
Sukoró: nem ez a harc lesz a végső (Alternatív Energia)
Újabb fejezet nyílt az Orbán-kormány elszámoltatási ikonjává vált Sukoró-ügyben. A Fejér megyei helyszínre idegenforgalmi és kaszinókmplexumot tervező befektetők a beruházás kiemelt státusának visszaállítását sürgetik, valamint várják a 2,6 milliárd forintos állami támogatást is. Budai Gyula kormánybiztos szerint csak viccelnek, hiszen az ő hibájukból már meg is szűnt a napokban a koncessziós…
jan. 6
5:24
Elkerülhető lehet a borzalmas műtét a magyar színésznőnek (ATV)
Erős antibiotikumokkal kísérlik meg visszafordítani a folyamatot.
jan. 6
5:26
Hírt adott magáról a szökésben lévő ex-rendőr + videó (ATV)
A Blikk úgy tudja, hogy tárgyalni szeretne.
jan. 6
5:42
Húzódik a Pilis-Invest ügye (Alternatív Energia)
Még tovább húzódhat a befizetőinek mintegy 12 milliárdos hiányt okozó Pilis-Invest szövetkezet büntetőpere a Fővárosi Bíróságon, ha a tanács helyt ad annak a tegnapi védői kérésnek, hogy meghallgassák az összes polgári - kártalanítási - igényt bejelentő felet.
jan. 6
5:44
Márciusra születhet ismét első fokú ítélet (Alternatív Energia)
Újabb esélye szállt el annak a mintegy 13 ezer károsultnak, akik az úgynevezett Baumag-ügyben jártak pórul. A másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla ugyanis hatályon kívül helyezte az éppen egy esztendeje hozott első fokú ítéletet, mégpedig azzal az indoklással, hogy az első fokú bíróság súlyos eljárási szabálytalanságokat követett el.
jan. 6
6:00
Kiderült, mi okozhatta a Boney M táncvirtuózának halálát (Infostart)
A Boney M együttes frontembere, Bobby Farrell halálát szívroham okozta - közölték az orosz nyomozók csaknem egy héttel azután, hogy az énekest holtan találták szentpétervári szállodaszobájában.
jan. 6
6:36
Navracsics: Demográfiailag fenntarthatóvá kell tenni a nyugdíjrendszert (Infostart)
Az alkotmányozás és a soros elnökségi feladatok miatt került csupán tizenkét törvény a jogalkotási programba, ezért nem látszanak a nagy reformok sem - mondta a közigazgatási és igazságügyi miniszter az InfoRádió Aréna című műsorában. Beszélt arról is: a következőkben kell megoldani, hogy a kétpilléres nyugdíjrendszer demográfiailag fenntartható legyen.
jan. 6
6:45
Véresre ütötték a családanyát: vádjavaslat az újpesti pornófilmforgatás ügyében (ATV)
A XV. kerületi Rendőrkapitányság korábban személyi szabadság megsértése miatt két gyanúsítottal szemben folytatott nyomozást.
jan. 6
7:12
Honnan jön a magyar tojás? - Lapszemle (Infostart)
Törvénymódosítást kezdeményez a Fogyasztóvédő Egyesületek Országos Szövetsége a Magyar Nemzet egyik cikke nyomán.
jan. 6
7:21
Külföldi újságírók előtt a médiatörvény eseteges módosítására utalt Martonyi (ATV)
Martonyi János magyar külügyminiszter külföldi újságíróknak tartott szerdai budapesti sajtótájékoztatóján kijelentette: egyelőre korai lenne megmondani, hogy változtatnak-e a magyar hatóságok a vitatott médiatörvényen.
jan. 6
7:36
EU-elnökség: Belgium ma adja át a zászlót (Metropol)
Január 1-jétől fél évig Magyarország az EU soros elnöke, az elnökségi zászlót ma veszi át hivatalosan Belgiumtól.
jan. 6
7:36
Ma veszi át hivatalosan az EU soros elnökségét Magyarország (Alternatív Energia)
Csütörtökön veszi át hivatalosan Magyarország az Európai Unió soros elnökségét. Az ügyvezető belga miniszterelnök kora este a Parlamentben adja át ünnepélyesen az EU elnökségi zászlaját. A hathónapos magyar elnöki ciklus négy fő témakör köré csoportosul: erősebb Európa, gazdasági növekedés, polgárbarát Európai Unió, valamint bővítés és szomszédságpolitika.
jan. 6
7:39
Vizsgálat indult az újabb YouTube-os titkosszolgálati hanganyagok miatt (ATV)
Az AH azt vizsgálja, hogy a hangfelvételek között található-e olyan, amelyet a polgári elhárítás nem adott át a nyomozó hatóságnak.
jan. 6
7:41
Friss: Eszméletét vesztette a TV2 szereplője, mentőt hívtak (ATV)
Az idős színész ugyan magához tért, a helyszínen lévő orvos jobbnak látta, ha mentőt hívnak hozzá.
jan. 6
7:54
Többmilliós nyereményt nem fizetett ki egy soproni kaszinó (Metropol)
A Szerencsejáték Felügyeleten keresi igazát az a nő, akinek nem fizették ki mintegy 25 ezer eurós (hozzávetőleg 7 millió forintos) nyereményét egy soproni kaszinóban — írja csütörtök hajnali cikkében a nyugatmagyar.hu.
jan. 6
7:54
Százmilliárdot meghaladó fővárosi hiány (Alternatív Energia)
A főváros adósságállománya meghaladja a 200 milliárd forintot, emiatt megszorítások várhatók - nyilatkozta a Magyar Nemzetnek a főpolgármester pénzügyi tanácsadója.
jan. 6
7:56
Hivatalosan ma indul a magyar elnökség (Metropol)
Hivatalosan ma este hatkor lesz a váltás: Belgium ünnepélyesen átadja az elnökségi zászlót Magyarországnak. Yves Leterme ügyvezető belga miniszterelnök a Parlament kupolacsarnokában egyórás, zenés-táncos műsorral kísért rendezvényen adja át az elnökségi zászlót Orbán Viktor miniszterelnöknek. Az ünnepség miatt forgalmi korlátozások lesznek, míg Gödöllőn fokozott ellenőrzésbe kezdett tegnap a…
jan. 6
7:57
Lemondta budapesti útját az EU főképviselője (ATV)
Catherine Ashton a csütörtök esti, kupolatermi ünnepségen képviselte volna az EU-t.
jan. 6
7:58
Mi lesz a belvízzel? (Metropol)
A víz nem talál magának utat, hanem belvízként okoz problémát, amit jelenleg súlyosbít az éppen zajló árvíz.
jan. 6
8:06
Miért hűlnek ki egyre többen? (Infostart)
Egyre több hajléktalan és idős kerül kórházba kihűlés miatt; az ilyen betegek harmadának életét nem tudják megmenteni - mondta az InfoRádiónak Zacher Gábor toxikológus. A Menhely Alapítvány munkatársa, Matlári Ferenc közben arról beszélt: legalább másfél ezerrel több férőhelyre lenne szükség a hajléktalanszállókon.
jan. 6
8:12
Trükközni próbált a kormány a fordításnál (Alternatív Energia)
Hiányos az angol nyelvre lefordított médiatörvény. Több fontos passzus ugyanis hiányzik az Európai Bizottságnak, illetve a Budapesten működő külképviseleteknek elküldött dokumentumból. A kormány nem tartotta fontos résznek például, hogy 2014-re tolta a digitális átállást, pedig ennek még idén meg kellene történnie. Továbbá azt sem, hogy a médiahatóság csak a július után elkövetett jogsértésekért…
jan. 6
8:30
Semjén Zsolt: Fontos, hogy a vadászat méltóságát helyreállítsuk (Alternatív Energia)
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes lett a tavaly év végi tisztújításon az Országos Magyar Vadászati Védegylet elnöke. A Magyar Nemzetnek adott interjújában Semjén Zsolt azt mondta: szeretné helyreállítani a vadászat méltóságát, szerinte sok méltánytalanság éri ugyanis a vadászokat.
jan. 6
8:33
Hoffmann Rózsa nem tart attól, hogy leváltják + videó (ATV)
Lapértesülés szerint Orbán a kormány változtatására készül.
jan. 6
9:09
Chavez: Sean Penn legyen az USA nagykövete Venezuelában + videó (ATV)
De Oliver Stone-t vagy Bill Clintont is szívesen látná a poszton.
jan. 6
9:11
30 évig volt ártatlanul a börtönben + videó (ATV)
„Szabadon távozhat” – közölte egy bíró egy texasi férfivel, aki harminc évet töltött börtönben egy texasi férfi, míg végül egy DNS vizsgálatból kiderült, ártatlanul ítélték el.
jan. 6
9:13
Médiatörvény: Az EU-t nem érdekli a kormány angol fordítása + videó (ATV)
Újabb nemzetközi bírálatokat kapott a médiatörvény – ezúttal a Német Újságíró Szövetség valamint a The Guardian brit baloldali liberális lap kritizálta a jogszabályt. A miniszterelnök szóvivője a vádakra reagálva azt mondta: a médiatörvény ízig-vérig európai jogszabály és a kormánynak nem áll szándékában változtatni rajta
jan. 6
9:45
Az orvosi kamarát nem érdekli a kormány 30 milliárdja (ATV)
Éger István szerint az egészségügyi dolgozók érzik, hogy a kormány nem veszi őket komolyan, így vagy ott hagyják a pályát, vagy külföldre mennek.
jan. 6
9:47
Új zenekart alapít az RTL Klub felfedezettje (ATV)
Velük készíti harmadik lemezét is.
jan. 6
10:00
Csempészautókat koboztak el a pénzügyőrök (Metropol)
Üzemanyag-csempészetre átalakított személygépkocsikat koboztak el a magyar-ukrán határszakaszon - közölte Kupecz József pénzügyőr őrnagy csütörtökön.
jan. 6
10:03
Külügyminisztérium: az EU főképviselője jön Budapestre (ATV)
Catherine Ashton csütörtök délután Budapestre érkezik, és részt vesz este a Parlamentben az EU-elnökség ünnepélyes átadásán.
jan. 6
10:12
Orbán kész a médiatörvény megváltoztatására (Infostart)
Ha az Európai Unió szükségesnek ítéli a médiatörvény megváltoztatását, akkor azt elfogadjuk - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök külföldi újságíróknak a Reuters jelentése szerint.
jan. 6
10:14
Csalás az Országos Hitelmentő Akció? (Infostart)
Súlyos tárgyi tévedésekkel, világméretű összeesküvés-elméletekkel, brutális helyesírási hibákkal és homályos ajánlatokkal teli lánclevéllel bombázza a bajba került adósokat egy ismeretlen társaság. A Banki Hitel Károsultjainak Egyesülete csalásnak tartja az Országos Hitelmentő Akciónak nevezett ajánlatot, a PSZÁF pedig vizsgálatot indított.
jan. 6
10:21
Orbán: ha az EU úgy ítéli meg, változhat a médiatörvény (ATV)
Magyarország 2010-es GDP-arányos költségvetési hiánya 3,9 százalék - idézte a Reuters hírügynökség Orbán Viktor miniszterelnököt. A Reuters jelentése szerint a magyar kormányfő azt is bejelentette: ha az EU szükségesnek ítéli a médiatörvény megváltoztatását, azt Budapest elfogadja.
jan. 6
10:48
Vörösiszap: a károsultak harmada az államnak adná a földjét (Infostart)
A vörösiszappal szennyezett termőföldek tulajdonosai közül majdnem minden harmadik döntött úgy, hogy felajánlja földjét az államnak - derült ki a Vidékfejlesztési Minisztérium InfoRádióhoz eljuttatott közleményéből.
jan. 6
10:54
Orbán: ha kell, módosítjuk a médiatörvényt (Metropol)
Ha az Európai Unió szükségesnek ítéli a médiatörvény megváltoztatását, akkor azt elfogadjuk - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Budapesten külföldi újságíróknak a Reuters jelentése szerint.
jan. 6
10:57
Így változnak a rezsiköltségek (ATV)
A három alapul vett példacsalád közül kettőnél a gázszámla - átlagos fogyasztás esetén - 13 százalékkal növekszik.
jan. 6
11:12
Gyurcsány: Pesten ezt úgy mondják, hogy ez igazi gáz... (Alternatív Energia)
A legtöbbet használt úgynevezett fájlmegosztó site, a "pirate bay" is csatlakozott a médiatörvény elleni nemzetközi tiltakozáshoz.
jan. 6
11:15
Gyurcsány: Ez igazi gáz, Orbán kérdezze meg a gyerekeit (ATV)
A politikával mit sem foglalkozó, döntően fiatal európaiak szemében egy cikis, lesajnálandó ország lettünk, írja a volt miniszterelnök.
jan. 6
11:30
Késnek a vonatok a szobi vasútvonalon (Metropol)
Késnek a vonatok a Budapest-Vác-Szob vasútvonalon, mert leszakadt a felső vezeték csütörtök délelőtt Rákospalota-Újpest és Dunakeszi között - közölte a Mávinform.
jan. 6
11:30
Orbán változtat a médiatörvényen? (Alternatív Energia)
Míg Szijjártó Péter szerdán még azt mondta, hogy fel sem merült a médiatörvény megváltoztatása, Martonyi János tegnap már nem zárta ki a lehetőséget. Orbán Viktor ma megerősítette: ha az unió szükségesnek tartja, változtatnak a törvényen- olvasható az index.hu portálon.
jan. 6
11:33
"Elsüllyed vagy úszik" - Magyarország uniós elnökségéről közöl elemzést a BBC (ATV)
A magyar uniós elnökség fél évének főbb témáiról, a nemzetközi felzúdulást kiváltó médiatörvényről, és Magyarország megosztottságáról közölt elemzést csütörtökön, a BBC, brit közszolgálati médium internetes oldala. Magyarország hivatalosan csütörtökön veszi át az Európai Unió soros elnökségét.
jan. 6
11:35
Kína: 3 nap alatt 92 földrengés (ATV)
A legnagyobb 4,9-es erejű volt.
jan. 6
11:37
Nehéz munka: „népszámlálást” tartanak az állatkertben (ATV)
Minden állatfajt egyesével megszámolnak.
jan. 6
11:42
Megszüntethetik Magyarországon a pártok harmadát (Infostart)
Magyarországon jelenleg 141 párt van bejegyezve, ebből a törvényi rendelkezések alapján 50 megszüntetését kezdeményezi az ügyészség. Az 1989-es párttörvény szerint abban az esetben, ha a bejegyzett párt két egymást követő általános országgyűlési választáson nem állít jelöltet, akkor a bíróság az ügyész indítványára megállapítja a párt működésének megszűnését, ami azonban nem érinti az adott párt…
jan. 6
11:51
Óriási változás: 10-15 fokkal változik a hőmérséklet (ATV)
A hétvégén délnyugaton, akár 10 fok fölé is kúszhat a hőmérő higanyszála.

Keresés