2011. január 8. szombat

jan. 8
5:12
Kisebbségi választások lesznek holnap (Alternatív Energia)
Országos és területi kisebbségi választást tartanak a hétvégén.
jan. 8
5:14
Elszámolták magukat Orbánék (Alternatív Energia)
A családoknak idén jövedelmük nagyobb részét kell majd kifizetniük a rezsiszámlákra, mint tavaly ugyanebben az időszakban. Bár év elejétől már egykulcsos, 16 százalékos az szja, ez inkább csak a jómódúaknak kedvez, ráadásul a közüzemi díjak növekedése ezt az előnyt is elviszi.
jan. 8
5:15
Szeme láttára rabolták ki a házát a TV2 műsorvezetőjének (ATV)
A rablók még a házban voltak mikor hazaért.
jan. 8
5:17
220 ember fagyott halára a kegyetlen hidegben itthon + videó (ATV)
A szerencsétlenül jártak többsége a saját otthonában vagy az utcán hűlt ki.
jan. 8
5:30
Orbán már nem veti el a módosítást (Alternatív Energia)
Visszakozott Orbán Viktor; míg korábban kizártnak tartotta a médiatörvény módosítását, tegnap José Manuel Barrosoval már arról beszélt, ha a médiatörvény ügyében bármilyen politikai aggály igazolódni látszik, akkor készek a változtatásra. Az ígérettől úgy tűnik, az Európai Bizottság elnöke is megenyhült. Kijelentette, Magyarországot demokratikus országnak tartja.
jan. 8
5:32
Hamisnak tartják a médiatörvények összehasonlítást (Alternatív Energia)
Nem csitul a nemzetközi sajtóvisszhang, szinte egész Európában a magyar médiatörvény a fő téma. A német újságíró szövetség szóvivője visszautasította azt a vádat, hogy a magyar jogszabályhoz hasonló passzusok lennének Németországban is. A The Economistnál a Hír Tv lett a főszereplő.
jan. 8
5:34
Pincsit csinálna a sajtóból a pitbull hatóság (Alternatív Energia)
Lendvai Ildikó szerint Orbán Viktornak vissza kellene lépni a miniszterelnökségtől. A szocialista politikus tisztában van vele, hogy ennek csekély a realitása, az országnak azonban szerinte mégis ez lenne az érdeke. Ám a Fideszben jelenleg az a helyzet, hogy Orbán összes lehetséges riválisát igyekszik hibára késztetni, hogy fel se merülhessen a vezető-csere esélye.
jan. 8
5:36
Kínos ellentmondások derültek ki: Orbán Viktor és szóvivője nem egyeztetett (Alternatív Energia)
Miközben európa-szerte nem csitulnak a kritikák a hazai médiatörvény miatt, Orbán Viktor miniszterelnök és José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke között vélhetően kompromisszum van születőben.
jan. 8
6:54
Itt vigyázzanak az autósok! A rendőrség fokozott ellenőrzést tart az EU-elnökség miatt (Infostart)
A Budapesti Rendőr-főkapitányság és a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság fokozott közbiztonsági és közlekedésrendészeti ellenőrzést rendelt el az Európai Uniós elnökséggel kapcsolatos rendezvények miatt. Cikkünkből azt is megtudhatják, januárban hol mérik a sebességet a fővárosban.
jan. 8
7:03
Gyerekek kaptak súlyos ólommérgezést Kínában (ATV)
A szülők magyarázatot várnak.
jan. 8
7:21
Növekvő élelmiszerárak keserítik meg a dél-amerikaiak életét (ATV)
Mexikóba és Bolíviában is drasztikusan emelkedtek az árak.
jan. 8
7:39
Orbán: Kezdődik a mulatság + videó (ATV)
A magyar miniszterelnök ezekkel a szavakkal nyitotta meg a budapesti Európai Unió Házát.
jan. 8
7:48
Kaptunk hideget-meleget! (Infostart)
Érdekesen alakultak a szombat reggeli hőmérsékletek. Somogyban 10-12 fok is volt már kora reggel, míg Magyarország más területein 0 fok körüli hőmérsékletre ébredtek.
jan. 8
7:57
Szakított párjával a TV2 felfedezettje (ATV)
Most a tanulásra koncentrál.
jan. 8
8:15
Láncra verve tartották: Nézze meg az elrabolt magyar ENSZ munkatárs beszámolóját + videó (ATV)
"Egyszer csak közölték, hogy futás, oda, és én futottam"
jan. 8
8:24
Dioxinveszély miatt német eredetű tojásokat foglaltak le Magyarországon (Infostart)
Dioxinveszély miatt német eredetű tojást foglaltak le az egyik fővárosi bevásárlóközpont élelmiszer-áruházában - írja a Magyar Nemzet. Pénteken az Európai Unió gyorsriasztási rendszere még tájékoztatta a Magyar Élelmiszer-biztonsági Hivatalt, hogy Magyarországra nem érkeztek dioxinnal szennyezett takarmányok és élelmiszerek.
jan. 8
8:30
Orbán Viktor: "Szép volt fiúk!" (Alternatív Energia)
Saját közösségi oldalán, a Facebook internetes portálon gratulált Orbán Viktor miniszterelnök a terrorelhárítóknak, amiért hazahozták Papp Istvánt.
jan. 8
8:48
"Hetvenmillió forint hatására jött meg a filozófusok esze" (Alternatív Energia)
Jogosulatlan gazdasági előny megszerzése és sikkasztás miatt tett feljelentést Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos a Magyar Tudományos Akadémia Filozófiai Kutatóintézetének 70 milliós támogatási szerződése miatt - írja a Magyar Hírlap.
jan. 8
9:18
Újabb roham a hálapénz ellen (Infostart)
A fiatal orvosokat tömörítő rezidensszövetség a bérek megduplázásával szorítaná vissza a hálapénzt és az elvándorlást. Idősebb kollégáik - köztük az ágazati kamara elnöke és a veszprémi kórház egészségügyi miniszterből lett igazgatója - nem támogatja az ötletet.
jan. 8
9:24
Munkába induló nőt támadtak meg a kutyák Bogyiszlón (Alternatív Energia)
Több kutya harapott meg egy munkába induló nőt Bogyiszlón, még csütörtökön - tájékoztatta a Független Hírügynökséget szombaton Farkas Kinga, a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
jan. 8
9:42
Rendőrök segítségével mentettek megy egy idős embert (Alternatív Energia)
Rendőrök segítettek a tanyagondnoki szolgálatnak megmenteni egy idős embert pénteken Röszke mellett, egy tanyán.
jan. 8
10:30
Szmogriadót rendeltek el Veszprémben (Infostart)
A szmogriadó tájékoztatási fokozatát rendelték el a szálló por koncentrációja miatt szombaton Veszprémben - tájékoztatta a polgármesteri hivatal sajtószóvivője az MTI-t.
jan. 8
10:39
Németország addig jobb, amíg Magyarország antiszemita fészek (ATV)
Schöpflin György, a Fidesz európai parlamenti képviselője szerint Nyugat-Európa a 18 század óta hangoztatja, hogy a szőrős barbárok keletre laknak, az újságírók pedig csak azt látják, hogy ismét ügy van, amivel rúgni lehet egyet Magyarországon és Orbánon.
jan. 8
10:41
Az élelmiszerár-emelés ellen tüntetett, agyonlőtték (ATV)
Az algériai imámok szerint nem kell az áremelések és a munkanélküliség miatt demonstrálni.
jan. 8
10:48
Így robbant ki a horvát-magyar fegyverszállítási botrány (Infostart)
Húsz évvel ezelőtt, 1991. január 10-én hozta nyilvánosságra a belgrádi Politika Ekspres című lap, hogy Magyarországról 36 ezer Kalasnyikov-géppisztoly került a függetlenségre törekvő Horvátországba a hivatalos jugoszláv szervek megkerülésével.
jan. 8
10:54
Tűz egy vásárosnaményi gyárban (Metropol)
Az eddigi adatok szerint az elszívó csőhálózatában lerakódott fahulladék gyulladhatott meg, majd a tűz átterjedt az egyik épület födémszerkezetében található szigetelésre.
jan. 8
10:57
Bíróság elé áll a nőveréssel vádolt tévészínész volt barátnője is (ATV)
A lányt alapvetően közokirat hamisítás miatt rántotta be a bíróság.
jan. 8
11:06
Budai Gyula: Nem épül kaszinóváros Sukorón! (Infostart)
Sukorón nem épül sem most, sem a közeljövőben kaszinóváros - szögezte le Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos szombati budapesti sajtótájékoztatóján.
jan. 8
11:12
Budai szerint nem épül kaszinóváros Sukorón (Metropol)
A kormánybiztos azzal kapcsolatban, hogy a King's City kaszinókomplexum beruházója, a KC Bidding Kft. 2010. december 20-án megnevezte végleges helyszínként a sukorói földterületet, kijelentette: felháborító és érthetetlen a beruházó közleménye, és a magyar kormány számára elfogadhatatlan.
jan. 8
11:12
Mikulásgyár - januárban osztják szét az adományokat (Alternatív Energia)
Januárban osztják szét azoknak az adományoknak a többségét, amelyeket még decemberben küldtek a Mikulásgyárnak. A jótékonysági akció szervezői szerint a főváros mellett Győrben, Nagykanizsán és Szegeden voltak a legtöbben azok, akik fontosnak tartották, hogy decemberben a magukéból adjanak a rászorulóknak.
jan. 8
11:15
Schmitt Pál felesége az önkéntes munkától derül és boldogul (ATV)
Az önkéntes munka 3-5 százalékkal járul hozzá az EU GDP-jéhez.
jan. 8
12:09
Magyar teniszező nyerte a WTA-tornát (ATV)
Négy kiemeltet is búcsúztatott.
jan. 8
12:11
Budai: Gyurcsányon keresse a 2,6 milliárdját a kaszinócég (ATV)
A kormány lezártnak tekinti a Sukoró-projektet és mintegy 1,7 milliárdot követel a beruházótól.
jan. 8
12:18
Bakondi: Az olvadás miatt 400 ezer hektárnyi területet boríthat belvíz (Infostart)
Az olvadás miatt 400 ezer hektárnyi területet boríthat belvíz - közölte az InfoRádió Aréna című műsorában Bakondi György. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója kiemelte: sok helyen hiányoznak a szükséges vízelvezető-rendszerek, vagy azok összehangolása, tisztítottsága nem megfelelő. Hangsúlyozta, hogy pénz- és eszközhiány nem akadályozhatja a munkálatokat.
jan. 8
12:24
Vasárnap 13 kisebbség területi és országos képviselőit választják meg (Alternatív Energia)
Vasárnap lesz a területi - azaza m egyei és fővárosi - és országos kisebbségi önkormányzatok tagjaink választása, ami 13 magyarországi kisebbséget érint. Ekkor választják meg a megyei és fővárosi illetve országos kisebbségi önkormányzatok tagjait a települési kisebbségi önkormányzati képviselők.
jan. 8
12:27
Beleszólna a szélsőjobb a rendőrképzésbe (ATV)
Feljelentette a Rendőrtiszti Főiskola docensét a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete főtitkára.
jan. 8
12:42
Több mint négyezer kérelem (Metropol)
Az egyszerűsített honosítási eljárás indulása óta eltelt öt nap alatt 4102 kérelem érkezett. A legtöbben természetesen a szomszédos országokból jelentkeztek, de Érkezett beadvány Dohából, Isztambulból és Buenos Airesből is.
jan. 8
12:42
MSZP: Magyarország Európa szégyenpadjára került (Alternatív Energia)
Orbán Viktor és kormánya eljátszotta Magyarország több évtizedes megbecsülését és az önsorsrontás világbajnokai lettünk - mondta szombati sajtótájékoztatóján az MSZP alelnöke. Kovács László érthetetlennek nevezte, hogy a kormány a kétharmados parlamenti támogatottságot miért nem reformokra, munkahelyteremtésre vagy a növekedés beindítására használja.
jan. 8
12:45
Végigsöpört a világon a magyartudat – 4 ezer állampolgársági kérelem (ATV)
A kormány idén összesen mintegy 250-400 ezer kérelmezővel kalkulál.
jan. 8
12:47
Megint elmarad az esküvő, magára hagyja kedvese a tévésztárt (ATV)
Igaz csak fél évre, és a pletykákkal ellentétben nem erotikus munkára, hanem a vegyiparba megy Milánóba.
jan. 8
12:54
A hétfő a vállalati önkéntesség napja lesz (Infostart)
Önkéntes az, amit érdek nélkül teszünk - mondta Schmitt Pál köztársasági elnök az önkéntesség európai évének alkalmából rendezett nyitó konferencián szombaton Budapesten. A szombat a gyermek, ifjúság, sport és szabadidő, a vasárnap a kultúra, design, művészet, a hétfő a vállalati önkéntesség, a kedd az oktatás napja lesz.
jan. 8
12:56
Mesterházy: nagy várakozás előzi meg az Ab döntését nyugdíjügyben (Infostart)
Az MSZP arra hívja fel az Alkotmánybíróság (Ab) figyelmét, hogy nagy és általános várakozás előzi meg a korábbi nyugdíjrendszer egyik pillérének "kidöntésével" kapcsolatos beadványok sürgős alkotmánybírósági döntését - a párt a döntés halogatását beleegyezésnek tekintené.
jan. 8
12:58
Budai Gyula feljelentést tett az MTA Filozófiai Kutatóintézete miatt (Infostart)
Megerősítette Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos szombati budapesti sajtótájékoztatóján, hogy feljelentést tett az MTA Filozófiai Kutatóintézete és a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal (NKTH) közötti hetvenmillió forintos támogatási szerződés miatt.
jan. 8
13:00
Budai feljelentette a Filozófiai Intézetet (Metropol)
Megerősítette Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos szombati budapesti sajtótájékoztatóján, hogy feljelentést tett az MTA Filozófiai Kutatóintézete és a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal közötti hetvenmillió forintos támogatási szerződés miatt.
jan. 8
13:00
Nem tudták kifizetni Abádszalókon az alkalmazottakat (Alternatív Energia)
160 önkormányzati alkalmazott bérének felével maradt el januárban Abádszalók. A polgármester azt mondta, a pályázati rendszer, a normatívák csökkenése és a ciánszennyezés événél is rosszabb turisztikai szezon vezettek a település adósságának felhalmozódásához.
jan. 8
13:03
Már dolgozóik bérét sem tudják fizetni egyes önkormányzatok (ATV)
Van, ahol már az óvodákat és az iskolákat sem nyitják ki.
jan. 8
13:36
Levél az Alkotmánybírósághoz (Metropol)
Az MSZP arra hívja fel az Alkotmánybíróság figyelmét, hogy nagy és általános várakozás előzi meg a korábbi nyugdíjrendszer egyik pillérének "kidöntésével" kapcsolatos beadványok sürgős alkotmánybírósági döntését. A párt a döntés halogatását beleegyezésnek tekintené.
jan. 8
13:36
Tűz volt a forgácslapgyárban (Alternatív Energia)
Tűz volt péntek éjszaka a vásárosnaményi forgácslapgyárban. Az elsődleges vizsgálatok szerint az elszívó vezetékben lerakódott por és forgács lobbant lángra, ami átterjedt a tetőszerkezetre.
jan. 8
13:39
"A kormány makacs mint egy öszvér" + videó (ATV)
Mesterházy szerint nem fogják visszavonni a médiatörvényt.
jan. 8
13:54
Megkezdődött az olvadás (Alternatív Energia)
Hét helyről nyolc szivattyúval vezetik el a belvizet Újfehértón az Érpatakba, onnan a Lónyay-főcsatornába, majd a Tiszába. Az olvadás miatt, mint ahogy arra számítani lehetett, melléképületek kerültek veszélybe, sorra fognak összedőlni - tájékoztatta a Független Hírügynökséget Nagy Sándor polgármester. Hozzátette: a szivattyúzásoknak köszönhetően - amit éjszaka is folytatni fognak - rosszabb nem…

Keresés