A leadott voksok egyharmadának összeszámolása alapján Newt Gingrich volt képviselőházi elnök megnyerte a Republikánus Párt szombati dél-karolinai előválasztását.
Csütörtökön egy nő bejelentést tett a XVIII. kerületi Rendőrkapitányságon, mely szerint a XVIII. kerületi lakásukban holtan találták élettársát. A nyomozók megállapították, hogy gyilkosság történt.
Schmitt Pál lemondását követelte néhány száz tüntető délután a Várban. A Magyar Köztársaság Barátai nevű Facebook-csoport felhívására a Dísz téren rendezett, úgynevezett ünnepélyes diplomafosztó szervezői szerint az államfőnek azért kellene távoznia, mert az őt ért plágiumvád miatt méltatlanná vált hivatalára.
Vesztegetés miatt vádat emelt az Állami Egészségügyi Központ tizenegy nőgyógyász szakorvosa és két szülésznője ellen a Fővárosi Főügyészség. A gyanúsítottak pénzt kértek az egyébként ingyenes ellátásért, a szülés levezetéséért cserébe. Ha igaz a vád, akár letöltendő börtönt is kaphatnak.
Az alaptörvény elfogadása során a parlament eljárási szabálytalanságokat követett el – véli Sólyom László volt köztársasági elnök. Kolláth György ügyvéd szerint ez felveti az új alkotmány közjogi érvénytelenségét. Az egyházügyi törvényt ugyanis ilyen hibák miatt semmisítette meg az Alkotmánybíróság.
Három kistelepülésen tartanak ma időközi polgármester- és képviselő-választást; a Csongrád megyei Árpádhalmon, a Baranya megyei Sumonyban és a Somogy megyei Bonnyán. A településeken önfeloszlatás miatt kellett új választásokat kiírni.
Newt Gingrich volt képviselőházi elnök nyerte meg a Republikánus Párt szombati dél-karolinai előválasztását, a szavazatok 41 százalékával. Ezzel a republikánus elnökjelölt-állítási erőpróba-sorozat minden eddigi fordulóját más jelölt nyerte meg.
Összehangolt bombatámadásokban akár százhatvannál többen is meghalhattak Nigéria második legnagyobb városában. A merényleteket a Boko Haram vállalta magára. Az iszlamista terrorcsoport azért támadott, mert a hatóságok nem engedték szabadon letartóztatott tagjait. Közben az ország déli részén is történt merénylet, ami már a kőolaj-kitermelést veszélyezteti.
A mentőosztagok újabb holttestet találtak az egy hete az olaszországi Giglio szigeténél hajótörést szenvedett és oldalára borult óceánjáróban - közölte szombaton a csendőrség illetékese. Ezzel tizenkettőre emelkedett a múlt pénteki szerencsétlenség halálos áldozatainak száma.
Az Egyesült Államok bővíti azoknak az országoknak a körét, amelyek állampolgárai vízummentességet élveznek az amerikai beutazásban, és több állam - így Kína és Brazília - esetében felgyorsítja a vízumkiadás gyakorlatát, hogy fellendítse idegenforgalmát - jelentette ki szombati rádióüzenetében az amerikai elnök.
Mintegy 415-420 ezer ember írta már alá eddig a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) petícióját, amellyel a nemzetiek népszavazás kiírását követelik arról, hogy Szlovákiában kizárólag a szlovák legyen a hivatalos nyelv. "Hadseregünk ma teljesen alkalmatlan bármire. Már ha a magyar vadászok átjönnének, golyóspuskáikkal két nap alatt kikészítenének minket" - vélekedett a pártelnök.
Három kistelepülésen tartanak ma időközi polgármester- és képviselő-választást; a Csongrád megyei Árpádhalmon, a Baranya megyei Sumonyban és a Somogy megyei Bonnyán. A településeken önfeloszlatás miatt kellett új választásokat kiírni.
A "felháborodottak" újabb kilencemeletes épületet foglaltak el a londoni pénzügyi központ, a City szomszédságában - közölték szombaton antikapitalista aktivisták.
Csak kezdeményező fellépéssel lehet visszaszerezni azokat a piacokat, amelyeket a korábbi kormányzat elvesztett, a magyar agrárdiplomácia ezért a következő hónapokban egy sor olyan országban megjelenik, amelyek korábban a magyar termékek vásárlói voltak - mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter szombaton Berlinben, ahol az agrárminiszterek világtalálkozóján vett részt.
A védelmi kiadások lefaragása ellenére az Egyesült Államok továbbra is hadrendben tartja mind a tizenegy repülőgép-hordozóját - jelentette ki Leon Panetta amerikai védelmi miniszter az Enterprise nevű hordozó fedélzetén.
Eltérően alakult a bevásárló-turizmus a határ menti megyékben az elmúlt hetekben, a külföldiek és a magyarok is elsősorban akciók esetén járnak át a határ túloldalára vásárolni. A benzinturizmus viszont érzékenyebben reagál a forint árfolyamváltozására.
Megkezdődött Horvátországban az európai uniós csatlakozásról szóló népszavazás, amelyet az ország jövője szempontjából kulcsfontosságúnak ítélnek meg annak vezetői.
Folytatódott az emelkedés a múlt héten is a Budapesti Értéktőzsdén, mivel közelebb került a megállapodás lehetősége a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval (EU) egy készenléti hitelről, továbbá a nemzetközi piaci környezet is támogató volt. A BUX 8,65 százalékkal erősödött az előző heti 7,71 százalékos emelkedés után.
Jön az újabb baba a Jolie és Pitt párosnál, a pletykák szerint ugyanis a színésznő várandós, erről árulkodnak a legfrissebb fotók is – állítják a külföldi lapok.
MÉG mindenkinek joga van tüntetni, bár az Orbán-rezsim mindent elkövet, hogy a vele szemben véleményt megfogalmazó pártokat, civileket, szakszervezeteket, médiumokat megfélemlítsék, és elhallgattassák.Ma tízezrek tüntettek a kormány mellett, amihez joguk van, bár kicsit Kim Dzsong Il-es, de ez a fidesz-alapító szervezők felelőssége. S ez nagyon sokba kerülhetett.
Bár a legtöbb LMP-s politikus szerint az elmúlt évek legsikeresebb akciója volt tavaly december 23-án a Parlament előtti „láncolós” demonstrációjuk, azóta mégis három képviselőjük jelentette be, hogy hátrább vonul. Közülük a legismertebb Schiffer András, aki eddig a Gyurcsány- és MSZP-ellenesség oszlopa volt a Lehet Más a Politikai vezérkarában. A HETEK írása.
A magyar kormány nem teheti meg, hogy nem tárgyal az egykulcsos adóról az IMF-fel és az Európai Bizottsággal - véli a BruxInfo főszerkesztője. Gyévai Zoltán kiemelte: Fellegi Tamásnak békülékeny hangnemet kell megütnie az egyeztetéseken. Hozzátette: előrelépést hozhat Orbán Viktor és José Manuel Barroso keddi találkozója.
Atkári János szerint Budapestet nem támogatnia kellene az államnak, hanem inkább valamivel kevesebbet kellene elvenni tőle. A főpolgármester távozó pénzügyi tanácsadója a Vasárnapi Híreknek adott interjújában azt mondta, "megfeneklett" a főváros annak ellenére, hogy az elmúlt időszakban mindent megtett, amit a jogszabályok megengedtek, hogy ezt elkerülje.
Egy férfi holttestére bukkantak a tűzoltók Monor külterületén, egy égő pince oltása közben vasárnap reggel - közölte a Pest megyei katasztrófavédelem igazgatóhelyettese.
Atkári János szerint Budapestet nem támogatnia kellene az államnak, hanem inkább valamivel kevesebbet kellene elvenni tőle. A főpolgármester távozó pénzügyi tanácsadója a Vasárnapi Híreknek adott interjújában azt mondta, "megfeneklett" a főváros annak ellenére, hogy az elmúlt időszakban mindent megtett, amit a jogszabályok megengedtek, hogy ezt elkerülje.
Teljes anyagi támogatást nyújt a felsőoktatásban a Diákhitel II - közölte a Kormányszóvivői Iroda. Mintegy 400 ezren tüntettek a Parlamentnél a kormány mellett, a Dísz téren az államfő távozását követelték néhány ezren. Horvátországban nacionalista tüntetést oszlatott fel a rendőrség. A nap legfontosabb hírei január 21-én.
Napjaink egyik legforróbb témája, rohamosan terjedő járvány – de egyesek szerint még arra sincs bizonyíték, hogy egyáltalán létezik. Egyre több a szexfüggőségben szenvedő sztár, de hétköznapi emberek is gyakran hivatkoznak az ellenállhatatlan kísértésre. Számos szakember kezelendő bajnak tekinti, mások számára jó üzlet is a drága magánklinikák fenntartása. David Ley pszichológus hamarosan…
Feltehetőleg robbanás történt egy zuglói ház előtt vasárnap; sérültekről nem érkezett jelentés, több autó megrongálódott. A Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese a hvg.hu-val azt közölte, a helyszínen szakértő vizsgálja, mi okozta a detonációt.
A Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) tájékoztatása szerint csaknem teljesen elkeltek az Izland elleni Európa-bajnoki középdöntős mérkőzésre Magyarországon árusított belépők, és Budapesten, Szegeden, valamint Veszprémben mintegy 1500 jegyet vásároltak a szurkolók a férfiválogatott vasárnapi, keddi és szerdai, újvidéki találkozóira.
Atkári János szerint Budapestet nem támogatnia kellene az államnak, hanem inkább valamivel kevesebbet kellene elvenni tőle. A főpolgármester távozó pénzügyi tanácsadója a Vasárnapi Híreknek adott interjújában azt mondta, "megfeneklett" a főváros annak ellenére, hogy az elmúlt időszakban mindent megtett, amit a jogszabályok megengedtek, hogy ezt elkerülje.
Az Irán elleni szankciós intézkedések erőteljes megszigorítása várható az EU-országok külügyminisztereinek hétfői brüsszeli tanácskozásától - jelezték előzetesen uniós források.
Hiller István, az MSZP humánpolitikai kabinetvezetője szerint jelenleg a kultúra az egyik legkiszolgáltatottabb terület, mert az átlagosnál is súlyosabban érintették a kormány megszorító intézkedései.
Magyarország most már tényleg kényszerpályán van – hangsúlyozta Mellár Tamás, a Központi Statisztikai Hivatal volt elnöke a Népszabadságban szombaton megjelent írásában. Szerinte még most sem lenne késő a kármentés. Ezt azzal tudná elképzelni, ha a kormány egy olyan új embert ültetne a gazdasági miniszteri székbe, aki nem használódott el a szabadságharcban és szakmailag is hiteles.
A fekete csokoládé rendkívüli mértékben növeli a szívelégtelenség miatt kezelt betegek ereinek rugalmasságát - mutatták ki amerikai kutatók, akik tanulmányukat az European Heart Journal című szaklapban tették közzé.
Az MSZP humánpolitikai kabinetvezetője szerint jelenleg a kultúra az egyik legkiszolgáltatottabb terület, mert az átlagosnál is súlyosabban érintették a kormány megszorító intézkedései.
Kézigránátos robbantás történt az elsődleges szakértői vizsgálatok szerint egy zuglói ház előtt vasárnap délelőtt; a rendőrség ismeretlen tettes ellen indított eljárást - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. A lakók nem tudják, mi állhat a robbantás hátterében.
A robbanószerkezet valószínűleg a kapura volt erősítve, és akkor aktiválódott, amikor az egyik lakó a mélygarázsból az utcára tartva kinyitotta a kaput.
Abszurdnak hangzik, hogy a befektetők fizessenek azért, hogy kölcsönadhassanak az államnak. Úgy tűnik azonban, hogy az eurózónán belül és kívül alig maradt olyan hely, ahová a befektetők menekíthetik a tőkéjüket, így a tavalyi év végén a német és a dán állam kötvényei még ezzel a fura feltétellel is kapósak voltak - írja a HETEK.
A 2012-es felsőoktatási keretszámok lehetetlenné teszik, hogy az egyetemeken továbbtanulni szándékozók államilag finanszírozott kommunikáció- és médiatudományi alapképzésre jelentkezzenek – írta a hvg.hu-hoz eljuttatott közleményében a Debreceni Egyetem, Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszék vezetője, Szirák Péter.
Hétfőn jellemzően napos időre számíthatunk, de északon és keleten helyenként futó zápor is kialakulhat – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat. A legmagasabb nappali hőmérséklet hétfőn többnyire 8, 13 fok között alakul.
Bemutatta az Országos közművelődési koncepciót Hammerstein Judit kultúrpolitikáért felelős helyettes államtitkár a magyar kultúra napján, vasárnap a budapesti Mom Kulturális Központban. A Párbeszéd a magyar közművelődésért címmel tartott rendezvényen Szőcs Géza kulturális államtitkár elindította a MaNDA TV első adását, amely rendhagyó, online, kétnaponta jelentkező kulturális híradó lesz a…
Gyakorlatilag azt mond José Manuel Barroso Orbán Viktornak, amit akar, a magyar kormányfőnek nem lesznek feltételei, hiszen - a hivatalos nyilatkozatokkal szemben - égetően szükségünk van az uniós készenléti hitelre, és az EU láthatóan az IMF-el szorosan egyeztetve diktál feltételeket Magyarországnak. Fideszes forrásunk szerint mindent hajlandó lesz elfogadni a jövő héten Orbán Viktor Brüsszelben.
Az MSZP elnöke szerint Schmitt Pál köztársasági elnöknek nem azért kellene lemondania, mert rajtakapták valamin, hanem elsősorban azért kellene távoznia, mert "szégyent hoz egész Magyarországra".
A mentőosztagok újabb holttestet találtak az egy hete az olaszországi Giglio szigeténél hajótörést szenvedett és oldalára borult óceánjáróban - közölte szombaton a csendőrség illetékese. Ezzel tizenkettőre emelkedett a múlt pénteki szerencsétlenség halálos áldozatainak száma.