A többfelé erős, viharos északnyugati szél kedden ismét megélénkül, néhol megerősödik az északi, északnyugati szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 0, +5 fok között várható.
Továbbra is a jómódú, magas keresetű, három-vagy többgyerekes házaspároknak kedvez a kormány a családi adókedvezménnyel, és ezen ígéretük ellenére sem változtattak - jelentette ki lapunknak Korózs Lajos. A szocialista szakpolitikus emlékeztetett , a kabinet ígéretei között kiemelt helyen szerepelt a családok támogatása és az adórendszer egyszerűsítése.
Nem kell kötelezően Magyarországon dolgozniuk az ingyenes hitéleti képzésben részesülőknek, a többi állami ösztöndíjas diáknak viszont akár 12 évig is itthon kell munkát vállalni a diploma után. Hoffman Rózsa oktatási államtitkárnak nincs érdemi válasza arra, hogy miért szüntették meg teljesen a vidéki városokban az ingyenes jogászképzést, miközben az államnak több jogászra lenne szüksége.
Olaszországban egyre nő az elégedetlenség az új kormány intézkedései ellen. A kamionosok országszerte utakat torlaszoltak el, és a taxisofőrök is sztrájkolnak, mert a kormány az eddig védett szektorokat, például a közlekedést is megnyitja a szabad verseny előtt. Ráadásul emelkednek az üzemanyagárak is.
Továbbra sem tudni, kik vesznek részt az államfő doktori disszertációjának vizsgálatában, az egyetem egyelőre nem tudott újabb részleteket közölni a tényfeltáró bizottság ügyében. Schmitt Pál plágiumbotránya így a sajtóban gyűrűzik tovább: időközben ugyanis Klaus Heinemann német sportszociológus is cáfolta, hogy valaha együtt dolgozott volna a mai államfővel.
Az oktatási államtitkár szerint nem tandíjat, hanem önköltséget kell majd fizetniük az egyetemen azoknak, akik idén nem jutnak be államilag finanszírozott helyre. Hoffmann Rózsa szerint 2008-ban a szociális népszavazáson az emberek a tandíjat elutasították, de azért mert az egységesen, mindenhol fizetni kellett volna. Szerinte azzal, hogy drasztikusan csökkentik az ingyenes egyetemi és főiskolai…
Már tavasszal szigoríthatja a Parlament a Btk.-át az orvvadászat súlyosabb megítélése érdekében: akár 3 évi börtön is kiszabható lesz, szemben az eddigi 20-30 ezres bírságokkal. Ma a 300 ezres nagyvadállomány 15 százalékát orvvadászok "szedhetik le". Az Országos Magyar Vadászati Védegylet szerint egyre brutálisabb módszerekkel.
Nyilvános elégtételt és négymillió forint nem vagyoni kártérítést követel az igazságügyi tárcától és egy állami hivataltól az átszervezés miatt december 31-vel posztját elvesztő volt adatvédelmi ombudsman abban a perben, melynek tárgyalását tegnap kezdte meg a Fővárosi Törvényszék (korábban Fővárosi Bíróság).
Minden egyéni körzetben elindulna 2014-ben a formálódó Demokratikus Ellenzéki Kerekasztal (DEKA) jelöltje - derül ki a Magyar Szolidaritás Mozgalom által meghirdetett DEKA koncepciójából, melyet még a kerekasztal minden leendő résztvevőjének el kell fogadnia, hogy programmá váljon.
Bűncselekmény hiányában felmentette Pásztor Bélát, Veresegyház független polgármesterét a különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés vádja alól hétfőn első fokon a Budapest Környéki Törvényszék. A felmerült 487 ezer forintos bűnügyi költséget az államnak kell kifizetnie. Pásztor Béla és védője az ítéletet tudomásul vette, az ügyész annak hatályon kívül helyezését kérte.
Rendkívül népszerű karácsonyi ajándéknak bizonyultak az e-könyvolvasók és a táblagépek, olyannyira, hogy december közepétől januárig megduplázódott azoknak a száma, akik ilyen eszközzel rendelkeznek - derítette ki egy tanulmány.
Jóváhagyta és a múlt héten ratifikálta a svéd kormány a magyar Gripen-vadászgépek bérléséről szóló szerződés módosítását, amely szerint Magyarország további tíz évig fizeti a vadászgépek részleteit - írta a Népszabadság kedden.
Az Európai Bizottság által kifogásolt magyar törvényekről tárgyal ma Brüsszelben Orbán Viktor miniszterelnök és José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke. A kormányfő korábban jelezte, a megbeszélésen politikai megállapodás jöhet létre közte és a bizottság elnöke között.
Nyugtatókon él az olasz luxushajó-balesetben meghalt hegedűművész, Fehér Sándor családja. Édesanyja az ATV Híradónak azt mondta: amikor azonosította a fia holttestét, látott a halántékánál egy hatalmas sérülésre utaló nyomot, ami szerinte azért furcsa, mert Sándor elvileg a hajó tetején volt, ott pedig nem érhette ilyen jellegű sérülés. Sokan viszont látták, amint a világhírű hegedűművész nem…
Már tavasszal szigoríthatja a parlament a Büntető törvénykönyvet (Btk.) az orvvadászat súlyosabb megítélése érdekében; akár 3 évi börtön is kiszabható lesz, szemben az eddigi 20-30 ezres bírságokkal - írta a Népszava kedden.
Sutba dobva korábbi visszafogott modorát, Mitt Romney agresszív vitapartnerként mutatkozott be az elnökjelölt-aspiránsok hétfői, tizenkilencedik televíziós vitáján. Azt állította, hogy fő vetélytársa, Newt Gingrich „szégyenteljes” körülmények között mondott le 1998-ban a képviselőház elnökségéről, és utána tizenöt évig „érdekek kijárója” volt Washingtonban.
Megállapodtak az euróövezeti országok pénzügyminiszterei (Eurogroup) hétfőn annak a szerződésnek a szövegében, amely szerint még idén létrejön a zóna stabilitását biztosító állandó mechanizmus (ESM).
Feltartóztatták hétfőn a nashville-i reptér biztonsági emberei Rand Paul republikánus szenátort, aki nem volt hajlandó alávetni magát a testi motozásnak.
A hatóságok szerint Neven Subotićot és három társát egy 21 éves nő jelentette fel, hogy nemi erőszak áldozata lett a futballista házában tartott parti során.
Az Európai Bizottság által kifogásolt magyar törvényekről tárgyal kedden Brüsszelben Orbán Viktor miniszterelnök és José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke.
A Hoszni Mubarak elnök februári bukása óta Egyiptomot irányító hadsereg átadta a törvényhozó hatalmat a parlament alsóházának – jelentette be a kormány.
Az euróövezeti adósságválság kidomborította a valutaunió szerkezeti hibáit, amelyeket csak úgy lehet kijavítani, ha a közösség elindul a költségvetési és politikai unió felé - fejtette ki Angela Merkel német kancellár egy hétfőn elmondott beszédében.
A francia parlament hétfő este végleg elfogadta az örmény népirtás tagadásának tiltásáról szóló törvénytervezetet a szenátusi végszavazással, amely jelentős diplomáciai válságot okozhat Párizs és Ankara között.
Az ország kiszolgáltatottságának és a jelen gazdasági helyzetének semmi köze az előző kormányok munkájához, ez kizárólag az Orbán-kormány gazdaságpolitikájának köszönhető – írja Oszkó Péter a Financial Times blogoldalán. A volt pénzügyminiszter egy vendégposztban teszi helyre a miniszterelnök EP-beli kijelentéseit.
A Fidesz vezetése talán nem is mérte fel, hogy a „nyugati pénzvilággal" és az Unióval történő kiegyezés óriási esélyhez juttatja a Jobbikot - írja cikkében a Véleményvezér blog.
Az avasi városrész egyik családja levélben fordult hozzá, azt panaszolva, hogy a politikusoknak fogalmuk sincs arról, hogyan élnek, milyen körülményeket kell elviselniük nap mint nap, éppen ezért meghívta a volt miniszterelnököt, hogy lakjon náluk.
Az eurónak a görög adósság átalakítási tárgyalások elhúzódása miatt megtorpant erősödéséhez igazodva korrigálta kissé hétfőn szerzett nyereségét a forint kedd délelőtt.
A magyarországi médiahelyzetről is tanácskozik szerdai brüsszeli ülésén az a magas szintű munkacsoport, amelyet Neelie Kroes európai bizottsági alelnök hozott létre tavaly októberben a médiaszabadság és a médiapluralizmus európai uniós helyzetének áttekintése céljából.
Orbán Viktor videóüzenetben köszönte meg a Facebookon a szombati Békemenet résztvevőinek a jelenlétet. A kormányfő szerint "ez óriási kiállás Magyarország mellett".
Az MSZP erősebb lett Gyurcsány Ferenc és követői kilépésével - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a párt elnök-frakcióvezetője. Mesterházy Attila szerint a szocialistákon nem fog múlni az ellenzéki összefogás, de a Jobbikkal nem hajlandók egyezkedni.
Tizenöt embert vádolt meg a Veszprém Megyei Főügyészség a 2010 októberében bekövetkezett vörösiszap-katasztrófa miatt. Bakonyi Zoltán, a Mal Zrt. vezetője akár húsz év börtönbüntetést is kaphat – írja a Magyar Nemzet.
Életveszélyes állapotban szállították kórházba azt a nőt, akit lángoló lakásából mentettek ki kedden reggel Nyíregyházán. A tűzben egy másik ember is megsérült.
Videoüzenetben mondott köszönetet a miniszterelnök a Békemenet Magyarországért nevű szombati megmozdulás résztvevőinek. Orbán Viktor a Facebookon kedden közzétett videóban azt mondta, a demonstráció óriási kiállás volt Magyarország mellett.
Miután a Népszabadság arról számolt be, hogy a magyar szakértők sorra utasítják vissza, hogy a Schmitt Pál plágiumgyanús dolgozatát vizsgáló bizottságban részt vegyenek, a lap szerint felmerült annak a lehetősége, hogy a SOTE külföldi szakértőket kérne fel a szövegelemezésre.
Ha a Klubrádió nyolcmillió forinttal többet ajánlott volna, akkor ma az övé lenne a 95.3 MHz-es frekvencia – mondta kedden a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának szóvivője az m1 Ma reggel című műsorában.
A miniszterelnök a Facebookon köszönte meg a támogatóknak a részvételt. A kormányfő a videóüzenetben többes szám első személyben beszélt arról, hányan voltak a tüntetésen.
A napokban megjelent hírek szerint nem sokáig maradt kihasználatlanul a SYMA csarnok az ünnepi koncert sorozat után sem. Lóerő parádét láthatunk február első hétvégéjén - nyárias körülmények között.
Az MSZP erősebb lett Gyurcsány Ferenc és követői kilépésével - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a párt elnök-frakcióvezetője. Mesterházy Attila szerint a szocialistákon nem fog múlni az ellenzéki összefogás, de a Jobbikkal nem hajlandók egyezkedni.
Nem akar változtatni a kormány az alaptörvényen a bírók nyugdíjkorhatára miatt - közölte Navracsics Tibor miniszterelnök helyettes a Magyar Rádió reggeli műsorában. Kiderült az is, az Európai Bizottság igazságügyi biztosa szerint a szlovák állampolgársági szabályozás belügy.