Albert Abadzanov büszkén mutogatja különleges bárányát, amelynek mellső lábból négy van - hátsóból a szokásos kettő -, de mind a hatot tudja legalább részben mozgatni.
Napközben az ország délnyugati harmada fölött változóan felhős, máshol derült lesz az ég, sok napsütés várható. A szél időnként megélénkül. Hideg lesz.
Hiába ment tegnap Nyakó István a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság épületébe, a szocialista országgyűlési képviselő nem kapta meg azt a levelet, amelyet a Lomnici-ügyként elhíresült riport készítője írt korábban a hatóságnak. A köztévé munkatársa a híradás készítésének hátterét tárta fel, meglepő őszinteséggel. A levelet - noha Nyakó nem kaphatta meg - végül kora délután mégis közzétette…
Semmilyen szakmai indoka nincs annak, hogy idő előtt megszüntetik az állami fenntartásba kerülő iskolák vezetőinek megbízását - írta közös közleményében hét közoktatási szakmai szervezet, köztük az Oktatási Vezetők Szakszervezete, a Gimnáziumok Országos Szövetsége és a Magyar Szakképzési Társaság.
Csaknem 1600 milliárd forint kárt okoznak az államnak évente a cégbedöntők. Elvileg januártól épp a vagyonukat rutinosan kimentő cégvezetőket próbálják meg kiszűrni. Közben az adóhivatal nagy adóslistáján évek óta ugyanazokat lehet látni. A felszámolás alatt álló cégektől az adóhatóság a legtöbb esetben már nem tudja behajtani a tartozást. 113 ezren állnak csődeljárás illetve felszámolás alatt,…
Izgalmas és szórakoztató film gyerekeknek, de mellőz minden infantilizmust - a múlt héten bemutatott Sherlock Holmes nevében teljesíti mindazt az elvárást, amelyet az ifjúsági film, mint műfaj, az elmúlt években elmulasztott teljesíteni. Bernáth Zsolt rendező Sir Arthur Conan Doyle legendás detektívje előtt tiszteleg, de filmje nem a Sherlock-történet egyik újabb feldolgozása.
Szabadlábra került Ambrus Attila, a Viszkis néven elhíresült rabló, aki keddre virradóra a sátoraljaújhelyi börtön és fegyházból távozott. A 46 rendbeli rablás, közte számos pénzintézet elleni fegyveres támadás miatt elítélt férfi hajnali 3 óra előtt néhány perccel hagyta el a fegyintézetet.
Öngyilkosság, költözés, a barátnő megölése - ezt a három lehetőséget vette fontolóra a féltékeny Z. Dávid, miután barátnője, D. Bernadett elhagyta. Végül az utóbbi mellett döntött, és brutális kegyetlenséggel kivégezte a lányt. A sajtóban "gyáli gyilkosságként" futó ügyben ma hirdetnek ítéletet a Budapest Környéki Törvényszéken.
Navracsics Tibor szerint a Magyarországgal szemben folytatott fellépéssorozat egy idő után visszaüt annak kezdeményezőire. A miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter ezt az m1 Az Este című műsorában mondta hétfőn, kitérve arra is: abban bízik, hogy a kormány a lényegi elemeit minden törvénynek meg tudja majd védeni.
Gazdaságpolitikai váltás figyelhető meg az Európai Unióban, és ennek jegyében előtérbe kerül a növekedés ösztönzése, a munkahelyteremtés - állapította meg Orbán Viktor miniszterelnök hétfő este Brüsszelben, az EU-országok csúcsvezetőinek értekezletét követő sajtótájékoztatóján.
Kedden szabadul a viszkis rabló. Ambrus Attilát 17 évre ítélték el, 12 év után feltételesen szabadulhat. A börtönben szakmát tanult, és diplomát is szerzett. A büntetésvégrehajtás hivatalosan nem közölte, hogy mikor engedik szabadon, azonban a gyakorlat az, hogy hajnalban bocsátják el a büntetésüket letöltőket.
Navracsics Tibor szerint a Magyarországgal szemben folytatott fellépéssorozat egy idő után visszaüt annak kezdeményezőire. A miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter ezt az m1 Az Este című műsorában mondta hétfőn, kitérve arra is: abban bízik, hogy a kormány a lényegi elemeit minden törvénynek meg tudja majd védeni.
Életszerűtlennek nevezte a feltételezést Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár, hogy a szűkülő állami támogatás és a szigorodó feltételek miatt a fiatalok inkább külföldre mennek majd tanulni. A hvg.hu-nak adott interjújában úgy vélte: a fiatalok nem korlátként élik meg, hanem célként, hogy élhetnek "az állam nagylelkű ajánlatával".
Sikeres vállalkozók állnak a Pesti központi Kerületi Bíróság előtt embercsempészés vádjával, a többségükben vietnami származású terheltek a gyanú szerint 28 honfitársukat segítették esetenként nyolc-tízezer euró ellenében a La Manche csatornán túlra, ügyük tárgyalása február közepén tanúk meghallgatásával folytatódik - írja a Magyar Nemzet keddi számában.
Az LMP frakcióvezetője szerint pártjuk csak olyan szereplőkkel tud együttműködni, akik teljesítenek bizonyos feltételeket. Jávor Benedek az m1 Az Este című műsorában hétfőn úgy fogalmazott, hogy vannak számukra fontos morális kritériumok, amelyeket "az MSZP vagy a Demokratikus Koalíció nem feltétlenül elégít ki". Ezért velük csak az alkalmi együttműködésre nyitottak.
Több száz embert nem fizettek ki az egyik áruház bicskei logisztikai központjában – legalábbis ezt állítják a cég egykori biztonsági őrei. Hárman vállalták az arcukat, a többiek nem, azt mondják: félnek. Az alkalmazottak közül sokan már hónapok óta nem kapták meg a fizetésüket, így sokan karácsonyi ajándékot sem tudtak venni, mert kellett a pénz az albérletre, vagy a jelzáloghitelre. Az…
A Ken Block és a Ford Fiesta főszereplésével készült, hihetetlen látványelemeket felvonultató vírusvideót, a Gymkhana 4-et több, mint 15 millióan látták tavaly augusztusi bemutatása óta, így a 2011-es év legnézettebb internetes tartalmainak egyikévé vált. A legújabb, a korábbiakhoz hasonlóan elképesztően népszerű, lenyűgöző nézettségű rövidfilm révén a videókirályként is emlegetett Block…
Átgondolatlannak tartják és nem értenek egyet az úthasználati díj tervezett bevezetésével a hivatásos sofőrök, a taxisok demonstrációra is készek a Népszabadság szerint.
Szabadlábra került Ambrus Attila, a rabló keddre virradóra a sátoraljaújhelyi börtön és fegyházból távozott, a 46 rendbeli rablás, közte számos pénzintézet elleni fegyveres támadás miatt elítélt férfi hajnali 3 óra előtt néhány perccel hagyta el a fegyintézetet.
Szabadlábra került Ambrus Attila, a whiskys néven elhíresült rabló keddre virradóra a sátoraljaújhelyi börtön és fegyházból távozott, a 46 rendbeli rablás, közte számos pénzintézet elleni fegyveres támadás miatt elítélt férfi hajnali 3 óra előtt néhány perccel hagyta el a fegyintézetet.
Vezető európai uniós tisztviselők hétfő esti brüsszeli közlése szerint még a héten megszülethet a megállapodás Görögország és magánhitelezői között, továbbá az Athént segítő új pénzügyi támogatási programról is.
Ambrus Attila, a Viszkis néven elhíresült, 46 rendbeli fegyveres támadásért elítélt férfi hajnali 3 óra előtt néhány perccel hagyta el a sátoraljaújhelyi fegyintézetet, miután letöltötte büntetését.
Oktatási és kutatási célokra összesen 223 millió forint értékben hirdetett pályázatot a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE), az unió által támogatott felhívás keretében beszerzendő eszközök a legmodernebb szakmai ismeretek gyakorlati elsajátítását szolgálják, azok üzembe helyezése augusztus végére várható.
Magyarországi középiskoláknak írt ki pályázatot a Rákóczi Szövetség, hogy március 15. alkalmából Kárpát-medencei határon túli települések magyar középiskolájához látogathassanak középiskolás csoportok. A jelentkezéseket február 15-ig lehet benyújtani.
Semmilyen körülmények között nem támogatja Tarlós István főpolgármester az útdíj bevezetését és biztos abban, hogy ezt a miniszterelnök és a kormány sem teszi. A főpolgármester keddi sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, gyakorlatilag nulla az esélye annak, hogy a matricás, tízezer forintos útdíjat bevezetik Budapesten. Mint mondta, ez elméleti lehetőség volt a tizenkét alternatíva közül, s a…
Szabadlábra került Ambrus Attila, a whiskys néven elhíresült rabló keddre virradóra a sátoraljaújhelyi börtön és fegyházból távozott, a negyvenhat rendbeli rablás, közte számos pénzintézet elleni fegyveres támadás miatt elítélt férfi hajnali három óra előtt néhány perccel hagyta el a fegyintézetet.
Orbán Viktor szerint a döntések azt mutatják, az EU-ban gazdaságpolitikai váltás figyelhető meg. Megállapodtak a csúcstalálkozón annak a szerződésnek a részleteiben is, amely növeli a költségvetési fegyelmet a hozzá csatlakozó országokban.
Korszerűsítik a pannonhalmi általános iskola és az ahhoz tartozó veszprémvarsányi oktatási intézmény épületét 330 millió forintos költségből, európai uniós támogatással.
Ma kezdődik a Győri Törvényszéken az a per, amelyben azt kell tisztázni: ki a felelős azért, hogy egy ötéves kisfiú olyan súlyosan megsérült 2009 nyarán a csornai strandon, hogy egy héttel később meghalt.
A politika nem a kiadások csökkentésében gondolkozik, hanem ugyanannak a fenntarthatatlan rendszernek a toldozásában-foldozásában, a hiányt pedig szokás szerint újabb adókkal próbálja meg kezelni - írja keddi bejegyzésében a Véleményvezér blog.
Holnap tárgyalja a kormány azt a nyolc lehetőséget, amelyet a főpolgármester javasolt a miniszterelnöknek ahhoz, hogy a főváros előteremthesse a hiányzó forrást a BKV finanszírozásához.
Navracsics Tibor szerint a Magyarországgal szemben folytatott fellépéssorozat egy idő után visszaüt annak kezdeményezőire. A miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter ezt az m1 Az Este című műsorában mondta hétfőn, kitérve arra is: abban bízik, hogy a kormány a lényegi elemeit minden törvénynek meg tudja majd védeni.
Leégett egy csirkenevelde tetőszerkezete kedd hajnalban Tímáron, a tűzben mintegy tízezer naposcsibe pusztult el - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.
A foglalkoztatottak száma 3 millió 851 ezer fő volt 2011 negyedik negyedévében, 1,2 százalékkal több mint az előző év azonos időszakában, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint elsősorban a férfiak munkaerő-piaci pozíciói javultak, a munkanélküliek száma az egy évvel korábbival lényegében megegyezett, 459 ezer fő volt, amely 10,7 százalékos munkanélküliségi rátát eredményezett.
A foglalkoztatottak száma 3 millió 851 ezer fő volt 2011 negyedik negyedévében, 1,2 százalékkal több mint az előző év azonos időszakában, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint elsősorban a férfiak munkaerő-piaci pozíciói javultak, a munkanélküliek száma az egy évvel korábbival lényegében megegyezett, 459 ezer fő volt, amely 10,7 százalékos munkanélküliségi rátát eredményezett.
Egyes jelentések szerint 15, mások szerint 11 halálos áldozata van annak a légitámadásnak kedd hajnalban Jemenben, amelyet pilóta nélküli repülőgépről elindított rakétákkal hajtottak végre az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet feltételezett tagjai ellen - közölték helybeliek.
Most a korábbinál is sokkal egyértelműbbnek, igazolhatóbbnak tűnik számomra az az állítás, hogy az LMP nagy lehetősége szerintem nem a szocialistákkal való együttműködés, hanem az MSZP legyőzése, meghaladása, kiszorítása - írja blogján Török Gábor elemző.
A foglalkoztatottak száma 3 millió 851 ezer fő volt 2011 negyedik negyedévében, 1,2 százalékkal több mint az előző év azonos időszakában, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint elsősorban a férfiak munkaerő-piaci pozíciói javultak, a munkanélküliek száma az egy évvel korábbival lényegében megegyezett, 459 ezer fő volt, amely 10,7 százalékos munkanélküliségi rátát eredményezett.