2012. január 9. hétfő

jan. 9
4:51
Vegetáriánus lett a Dallas rákkal küzdő sztárja (ATV)
Noha éveken keresztül szinte mindennap whiskyvel a kezében volt látható a tévében, manapság frissen préselt zöldséglevekkel és vegetáriánus étrenddel vette fel a harcot a rák ellen a nyolcvanéves Larry Hagman.
jan. 9
5:09
Mindenki a függetlenséget félti (Alternatív Energia)
Éles hangú szóváltásba keveredett a szocialista Bárándy Gergely a Magyar Bírói Egyesülettel. Ez az a szervezet, amely részt vett a fideszes igazságszolgáltatási törvények előkészítésében, de hallgatott akkor, amikor a kétharmad a bírói ítélkezést kétségbe vonó semmisségi törvényt megalkotta, illetve kényszernyugdíjazott több száz bírót.
jan. 9
5:27
Baki: Ez volt Orbán legviccesebb, duplafenekű mondata (168 Óra Online)
A miniszterelnök vasárnap a távirati irodának adott interjút, amelyben egyebek mellett azt is elmondta, korábban harcolt azért, hogy Magyarországon lehessen tüntetni, ezért amikor ma tüntetés, kormány elleni tiltakozás zajlik, azt „a saját munkája eredményének” is tartja.
jan. 9
5:27
Töprengésre késztető magyar jelenség (Alternatív Energia)
A magyar kormány a jelek szerint fölhalmozza minden jellegzetességét, hogy ne mondjam a terhét mindannak, amit korunk nacionalista kudarcának nevezhetünk. Orbán Viktort és pártját 2010-ben olyan beszédmóddal választották meg, amely "brüsszeli diktátumot" emlegetett.
jan. 9
5:27
Holtan találtak egy férfit az autójában Ócsa és Üllő között (ATV)
Holtan találtak egy férfit az autójában vasárnap délután az Ócsa és Üllő közötti út mentén, a rendőrség kizárta az idegenkezűséget – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője vasárnap az MTI-vel.
jan. 9
5:29
A problémát Orbán Viktornak hívják (Alternatív Energia)
Mélységesen csalódott a magyar kormányban az Egyesült Államok, és egyelőre csak egy szűk körét adta elő a Magyarországgal kapcsolatos aggodalmainak - jelentette ki az ATV-nek adott interjújában az amerikai nagykövet.
jan. 9
5:29
Könnyen lehet, hogy a kutyatulajdonosok megúszhatják az ebadót (ATV)
Egyre több gazda viszi be a kutyáját menhelyekre vagy ereszti szabadon, hogy ne kelljen ebadót fizetnie. Bár a decemberben elfogadott állatvédelmi törvény szerint a helyi önkormányzatok döntik el, hogy kivetik-e az ebadót, mégis többen nem várják meg a hivatal döntését. A jogszabály felelős állattartásra akar nevelni, de sok szakember szerint ebben a formában ez nem fog menni.
jan. 9
5:31
BKV-s túlélőcsomag, tarifaemeléssel (Alternatív Energia)
Hétszázalékos, évközi BKV-tarifaemelés, a kedvezményes bérletek drágítása, a fővárosi fenntartású intézményektől összekapart 9 milliárd forint - egyebek között ezeket az elemeket tartalmazza az a csomag, amelyet Tarlós István főpolgármester nyújtott be a BKV "kritikus helyzetének" megoldására, és amelyről szerdán rendkívüli ülésen tárgyal majd a Fővárosi Közgyűlés.
jan. 9
6:39
Újabb republikánus összecsapás: össztűz alatt Mitt Romney (ATV)
Az ellenfelek az NBC News és a Facebook által megrendezett vitán újfent megkérdőjelezték volt massachusettsi kormányzónak a konzervatív mivoltát és üzletemberi kvalitásait is.
jan. 9
6:41
Független jelölt nyerte az idei első időközi választást (ATV)
Lesovics Lossó Miklós (független) lett a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Pálháza új polgármestere a vasárnapi választások eredményeként - tájékoztatta Csató Szabolcs, a kisváros jegyzője az MTI-t.
jan. 9
6:43
Milliárdokra bírságolhatják a MÁV-ot (ATV)
Január 19-én tárgyalja a Gazdasági Versenyhivatal versenytanácsa a magyar és osztrák állami vasúti árufuvarozó cégek ügyét, amelyben milliárdos bírságot szabhatnak ki.
jan. 9
6:45
Áprilistól retteghetnek a rendszeres szabálysértők (ATV)
Április 15-től a szabálysértőkre bizonyos esetekben csaknem félmilliós pénzbüntetés vagy kilencven nap elzárás is kiszabható, s szinte jobban jár az, aki kisebb bűncselekmény miatt bíróság elé kerül, mert ott sok mindent meg lehet úszni felfüggesztett börtönnel is - írja a Népszabadság a hétfői számában.
jan. 9
6:47
A forint leértékelődése miatt eltűnhetnek a török cégek Magyarországról (ATV)
Mivel jelentősen csökkent a profitjuk, azon gondolkodnak, hogy hazamennek, vagy Németországba, esetleg Nagy-Britanniába költöznek át.
jan. 9
6:49
A médiatörvényt bírálta a Fidesz alapító tagja (ATV)
A magyar médiatörvény túlnyomó részt nincs összhangban a kormány által hivatkozott európai normákkal és az európai országok gyakorlatával – állapította meg a Közép-Európai Egyetemen működő Média és Kommunikáció Kutató Központ legfrissebb tanulmánya. Ennek elkészítésében részt vettek azoknak az országoknak a médiapolitikai szakértői is, amelyek médiaszabályozására a kormány hivatkozott.
jan. 9
6:51
Kibertámadást terveztek: kiutasították Amerikából a nagykövetet (ATV)
Az Obama-kormány kiutasította az Egyesült Államokból Venezuela miami főkonzulját, miután nyilvánosságra került a gyanú, hogy amikor még hazája mexikóvárosi nagykövetségén teljesített szolgálatot, részese volt Amerika-ellenes kibertámadások tervéről szóló beszélgetéseknek.
jan. 9
6:57
Pontokat vesztett a Barcelona, öt pont a Real előnye (ATV)
A spanyol labdarúgó-bajnokság 18. fordulójának vasárnapi játéknapján többek között 1-1-es döntetlen játszott a címvédő Barcelona a szintén katalán Espanyol otthonában.
jan. 9
6:59
Michelle Obama az „ismeretlen erő” férje politikája mögött? (ATV)
Egy most megjelenő könyv szerzője történelmi léptékben gondolkodó, ugyanakkor realista házaspárnak írta le Obamáékat.
jan. 9
7:01
Kecskefejet akasztottak a Fidesz-irodára (ATV)
A rendőrség büntetőeljárást indított az ügyben.
jan. 9
7:15
Hány éves Észak-Korea új diktátora? (ATV)
Soha nem látott felvételeket bemutató propagandafilmet sugárzott az észak-koreai állami televízió, Kim Dzsong Il fia, Kim Dzsong Un állítólagos születésnapján. Észak-Koreában a vezetők születésnapja nemzeti ünnep, ami jelzi, hogy istenítik az első embereket.
jan. 9
7:30
Vagyonvédők adják a rablási tippeket - lapszemle (Infostart)
Az alvilág megpróbál beépülni a biztonsági cégekbe - írja a Népszabadság. A Magyar Nemzet a vasúti árufuvarozó cégek elleni GVH-vizsgálatról számol be.
jan. 9
7:51
Kecskeméten az elmaradó állami támogatást ellensúlyozza a távhőár emelése (Alternatív Energia)
Elkerülhetetlen volt a hatósági ár megengedett maximumával, a 4,2 százalékkal emelni a lakosságnak, és a meghatározott közintézményeknek a távfűtés díját, mert az ebből származó pluszbevétel - a társaság kalkulációi szerint 80-90 millió forint -, éppen annyi, amennyivel kevesebb állami támogatást kapnak az idén, közölte Horváth Attila, a Termostar Hőszolgáltató Kft. ügyvezető igazgatója.
jan. 9
7:51
Újabb állítólagos amerikai kémeket vettek őrizetbe Iránban (ATV)
Azzal gyanúsítják őket, hogy meg akarták zavarni a márciusi parlamenti választásokat.
jan. 9
7:53
315 forinton az euró, 259-en a frank (ATV)
Enyhült a forintra gyakorolt piaci nyomás hétfő délelőttre, a magyar fizetőeszköz erősödött kissé reggel, de délután újra visszatért a pénteki szintjére.
jan. 9
8:09
Csak egy ötlet (Metropol)
„A rendszámtáblán látható logó büszke üzenetté válik, mindenki láthatja az utcán, és ez serkenti az adakozást.”
jan. 9
8:11
Ötvenezerre nő a helyszíni bírság plafonja (Metropol)
Április 15-től a szabálysértőkre bizonyos esetekben csaknem félmilliós pénzbüntetés vagy kilencven nap elzárás is kiszabható, s szinte jobban jár az, aki kisebb bűncselekmény miatt bíróság elé kerül, mert ott sok mindent meg lehet úszni felfüggesztett börtönnel is - írja a Népszabadság a hétfői számában.
jan. 9
8:42
Tarlós István javaslatcsomagot küld a miniszterelnöknek a BKV ügyében (Infostart)
Tarlós István főpolgármester hét-nyolc pontból álló javaslatcsomagot küld Orbán Viktor miniszterelnöknek hétfőn a BKV helyzetének hosszú távú rendezése kapcsán.
jan. 9
8:45
Tarlós a miniszterelnökhöz fordul a BKV ügyében (Alternatív Energia)
Tarlós István főpolgármester hét-nyolc pontból álló javaslatcsomagot küld Orbán Viktor miniszterelnöknek hétfőn a BKV helyzetének hosszú távú rendezése kapcsán.
jan. 9
8:45
Két súlyos intézkedés: bevezetnék a közlekedési adót is (ATV)
Tarlós István főpolgármester hét-nyolc pontból álló javaslatcsomagot küld Orbán Viktor miniszterelnöknek hétfőn a BKV helyzetének hosszú távú rendezése kapcsán.
jan. 9
8:47
Megszületett Beyoncé kislánya (ATV)
A világhírű énekesnő első gyermeke az Ivy Blue Carter nevet kapta a New York Daily News című lap szerint.
jan. 9
8:49
Jóval szigorúbb lehet az új uniós szerződés, mint, amit vártak (ATV)
A Handelsblatt beszámolója szerint a megállapodás automatikus szankciókat irányozhat elő az államadósságra vonatkozó szabályok ellen vétő országokkal szemben és a költségvetési politika mellett a gazdaságpolitikára is kiterjedhet.
jan. 9
9:21
Czink az első körben kiesett Sydneyben (ATV)
A magyar teniszező a dél-afrikai Scheeperstől kapott ki két játszmában.
jan. 9
9:39
Karambol miatt villanyoszlop zuhant az úttestre - teljes lezárás (168 Óra Online)
Villanyoszlopot döntött ki egy személygépkocsi a 451-es úton, Csongrád és Gátér között hétfőn reggel – közölte a rendőrség.
jan. 9
9:39
Djokovic a férfi, Wozniacki a női teniszranglista élén (ATV)
A férfiaknál a szerb teniszező Nadal és Federer előtt őrzi első helyét, a nőknél Arn Gréta a 63.-ról visszaesett a 92. helyre.
jan. 9
9:41
Rendőrség, könnygáz – három halott a koncerten (ATV)
Az ország függetlenné válásának évfordulóját ünnepelték, a hatóságok könnygázt vetettek be.
jan. 9
9:57
Kacagtató: máris gúnyt űznek Orbán szavaiból (168 Óra Online)
Ha úgy látják, hogy megfontolandóak az EU és az IMF érvei, készek azokat „magukévá tenni”, „mert számunkra nem presztízskérdés a korábbi álláspontunk fenntartása vagy megváltoztatása” – mondta Orbán Viktor az MTI-nek adott interjúban. A kormányfő egyes mondataira azonnal lecsapott az internetes közönség, az máris egy vicces montázson buzdítja távozásra Orbánt.
jan. 9
9:57
Füstölt a 2-es metró egyik szerelvénye (Metropol)
Lezárták és kiürítették a 2-es metró Deák Ferenc téri állomását hétfő reggel, mert füstölni kezdett az egyik szerelvény; a teljes vonalon állt a forgalom - mondta a BKV fődiszpécsere.
jan. 9
9:57
A cseh jegybankelnök szerint a görögöknek távozni kell az euróövezetből (ATV)
Miroslav Singer arról ír, hogy Európának a bajba jutott bankok feltőkésítésében kellene segítenie, és az olyan ügyekre kellene koncentrálnia, amelyek valóban megoldhatóak.
jan. 9
9:59
Független polgármestere lett Magyarország legkisebb városának (168 Óra Online)
A független Lesovics Lossó Miklós lett a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Pálháza új polgármestere a vasárnapi választások eredményeként - tájékoztatott Csató Szabolcs, a kisváros jegyzője.
jan. 9
9:59
Megbénult a 2-es metró - Kiürítették a metró Deák téri megállóját (ATV)
Egyelőre nem tudni, mitől kezdett füstölni az egyik metrószerelvény utolsó kocsija.
jan. 9
10:15
Füstölt, leállt a piros metró a Deákon (168 Óra Online)
Lezárták és kiürítették a 2-es metró Deák Ferenc téri állomását hétfő reggel, mert füstölni kezdett az egyik szerelvény; a teljes vonalon áll a forgalom - mondta a BKV fődiszpécsere.
jan. 9
10:15
Kettétört az Új-Zélandnál megfeneklett tartályhajó (ATV)
A hajó fedélzetén majdnem 900 konténer volt, ezek közül eddig mintegy 500 csúszott a tengerbe.
jan. 9
10:33
Újszülöttet tettek a Heim Pál Kórház Madarász utcai babamentő inkubátorába (Alternatív Energia)
Egy egészséges fiú újszülöttet helyeztek a Heim Pál Gyermekkórház Madarász Utcai Kórházának babamentő inkubátorába - közölte Harmat György, a kórház főigazgatója.
jan. 9
10:51
Napok óta szakad a hó: több település elérhetetlen Ausztriában (ATV)
Továbbra is jelentős közlekedési fennakadásokat okozott a folytatódó havazás és lavinaveszély hétfőn Ausztria nyugati részében - számoltak be róla osztrák tömegtájékoztatási eszközök.
jan. 9
11:09
Távozik az Index utolsó alapítója is (168 Óra Online)
Távozik az Indextől Gerényi Gábor, a hírportál utolsó alapítója. Blogjában jelentette be a búcsút, ami szerinte nem illeszkedik az elmúlt hónapok távozási híreinek sorába.
jan. 9
11:09
Az MSZP-frakció megerősíti Bárándy "pártkomisszárokat" érintő közlését (Alternatív Energia)
Az MSZP országgyűlési frakciója "teljes mértékben egyetért" Bárándy Gergellyel, akinek gondolatait megismételve hétfőn közölte: ha lehetősége lesz rá, az MSZP mindent megtesz majd azért, hogy a független intézmények élére és vezetőségébe delegált "pártkomisszárokat" eltávolítsa posztjukról.
jan. 9
11:09
Megrohamozták a magyarországi boltokat a szlovákok (ATV)
A forint/euró árfolyam történelmi csúcsa miatt sokkal olcsóbban tudnak Magyarországon vásárolni.
jan. 9
11:11
Itt az új Peugeot 208 (ATV)
Olyan jármű alkotásakor, amely széles skálán elhelyezkedő, állandóan változó elvárású vevőkört képes vonzani és egyesíteni, nem elegendő egy szimpla megújítás. Ezért az „A9” projekt kezdettől fogva messze meghaladta a márka korábbi, nagyratörő célkitűzéseit, valódi generációs ugrást hajtva végre.
jan. 9
11:27
Olajkincsre bukkantak Európában (ATV)
Egy éven belül a második, ezúttal 200-300 millió hordó olaj-egyenértéknyi felfedezést jelentett be a norvég állami olajipari vállalat, a Statoil.
jan. 9
11:29
200 nap múlva kezdődik a londoni olimpia (ATV)
A hazai ötkarikás szervezet (MOB) összesítése alapján mostanáig 83 magyar sportoló szerzett indulási jogot.
jan. 9
12:03
Csaba László: nem kell Orbánnak tigrisbukfencezni (168 Óra Online)
Nincs a torkunkon a kés, de azért meg kellene egyezni az IMF-fel, mert minél előbb egyezünk meg, annál hamarabb nyugodnak meg a piacok – . A szakember azt mondta: nekimentünk a falnak azzal, hogy ilyen drágává vált a finanszírozásunk.

Keresés