Az Orbán-kormány által meghirdetett nemzeti középosztály nem más, mint a szolgáló nemesek és az udvari beszállítók rendje, az ellenzéki oldalon nincs meg a hiteles összefogás, a kormány papagájkommandója pedig elhiteti az emberekkel hogy a kudarc is siker - többek között ezek a megállapítások hangzottak el a köztársaság állapotáról tartott konferencián, melyet a Bibó István Közéleti Társulat…
Irán atomfegyverek előállítására törekszik, ami könnyen egy nukleáris hidegháborút „robbanthat ki” a Közel-Keleten. Erről beszélt William Hague brit külügyminiszter, aki azonban eltanácsolta Izraelt attól, hogy megtámadja az iráni atomlétesítményeket. Közben, az 1979-es iszlám forradalom óta másodszor, iráni hadihajók keltek át a Szuezi-csatornán.
Sűrű két nap vár a képviselőkre az Országgyűlés tavaszi ülésszakának második hetében: az Országgyűlés dönthet az európai fiskális paktumról, valamint az előző hétről elhalasztott, a dohány-kiskereskedelem állami felügyelet alá vételéről szóló kormánypárti javaslatról is. Ezt követően vita kezdődhet például a devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítéséről, a Malév-vizsgálóbizottság…
Öten sérültek meg abban a balesetben, amely vasárnap kora reggel történt Túrkevén - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese az MTI-vel.
Öten sérültek meg abban a balesetben, amely vasárnap kora reggel történt Túrkevén – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
Az erős szél az ajkai timföldgyár területéről származó vörös porral lepte be Kolontárt, és a településhez tartozó Lőrintepusztát az elmúlt napokban. Bár már olvad, az utcákon sokáig piroslott a hó teteje a portól, az utak pedig balesetveszélyessé váltak. A helyiek szerint, amikor fúj a szél, mindig széthordja a vörös iszap porát. A kolontári önkormányzat már jelezte a problémát a zöldhatóságnak,…
Sűrű két nap vár a képviselőkre az Országgyűlés tavaszi ülésszakának második hetében: az Országgyűlés dönthet az európai fiskális paktumról, valamint az előző hétről elhalasztott, a dohány-kiskereskedelem állami felügyelet alá vételéről szóló kormánypárti javaslatról is. Ezt követően vita kezdődhet például a devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítéséről, a Malév-vizsgálóbizottság…
Az orosz belügyi erők 17 katonája halt meg, 24 pedig megsebesült abban a műveletben, amely majdnem négy napig tartott az Oroszországhoz tartozó Csecsenföld és Dagesztán határán - közölte szombaton a csecsen belügyminiszter.
Izrael önállóan fogja meghozni a döntést arról, légicsapást mér-e Iránra - közölte szombat este az izraeli hadsereg vezérkari főnöke. Közben Izraelbe érkezett az amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadója, sajtóértesülések szerint azért, hogy megpróbálja meggyőzni az izraeli vezetést, hogy várjanak az Irán elleni katonai akcióval.
Két bolgár kamionban összesen hét pakisztáni és afgán határsértőt találtak a vámosok szombaton, Röszkén - tájékoztatta a Nemzetei Adó- és Vámhivatal (NAV) vasárnap az MTI-t.
Kifejezetten antifasiszta tömörülés kíván lenni, és a demokratikus jogokért küzd majd a BAKA, vagyis a Baloldali Kerekasztal a Változásért nevű fórum. A szervezet keretein belül egy asztalhoz ültek a szociáldemokraták, a kommunisták és a szocialisták – bár az igaz, hogy a tényleges együttműködésről még nem döntött az MSZP. Balogh András, az MSZP elnökhelyettese ugyanakkor azt mondta, hogy aki…
A Magyarországon is egyre népszerűbb elektromos cigaretta feltehetőleg kevésbé káros a dohányzásnál, ám nem tudni, hogy mennyire ártalmas az egészségre - mondta az InfoRádió által felkeresett tüdőgyógyász.
22 új bíborost avatott fel a római katolikus egyházfő a Vatikánban. XVI. Benedek hét éve tartó pápaságának negyedik konzisztóriumán 133 bíboros vett részt, köztük Erdő Péter. Mivel az új kardinálisok között sok az olasz, nagy az esély arra, hogy a következő pápa is olasz lesz.
A magyarországi cégek többsége megértette, hogy érdemes teljesíteni az elvárt béremelést, az idei bérkompenzáció végrehajtásánál ugyanakkor a munkahelyek megtartását tekintik elsődleges szempontnak - derült ki cégek és szervezetek válaszaiból, amelyet az MTI azon kérdésére adtak, hogy miként alakulnak a bérek az idén.
Hosszan tartó, súlyos betegség következtében, életének 69. évében szombaton elhunyt Lengyel Pál, az egri Harlekin Bábszínház igazgatója, a Magyar Bábművészek Szövetségének elnöke, a Magyar Színházi Társaság elnökségi tagja - tudatta a Magyar Színházi Társaság vasárnap az MTI-vel.
A zsűri nagydíját nyerte el Fliegauf Bence alkotása a 62. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon. Az üzemanyagárak jövő heti emelkedésére számít a Portfolio.hu. Örök nyugalomra helyezték Csurka Istvánt a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben. A nap legfontosabb hírei február 18-án.
A kutatókat már régóta foglalkoztatják a Jeruzsálem és Betlehem között félúton lévő fennsík, Ramat Rahel (Ráhel magaslatának) titkai, ahol a bibliai Júdea korából ismert egyetlen királyi palota magasodott.
Egyre több magyar tölti horvátországi nyaralását saját vagy rokonai, barátai tulajdonában lévő ingatlanban - derül ki a horvát statisztikai hivatal most publikált, 2011-es összesített adataiból.
Többen könnyebben megsérültek, amikor tolatás közben összeütközött két vonat vasárnap délelőtt a csornai vasútállomáson - közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság.
Többen könnyebben megsérültek, amikor tolatás közben összeütközött két vonat vasárnap délelőtt a csornai vasútállomáson - közölte Győr-Moson-Sopron megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
A Szaúd-Arábiai Királyság mezőgazdasági minisztere a közeljövőben Magyarországra látogat - erről állapodott meg Kardeván Endre, a Vidékfejlesztési Minisztérium élemiszerbiztonságért felelős államtitkára a szaúdi mezőgazdasági miniszterrel folytatott rijádi tárgyalásán a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) tájékoztatása szerint.
A szolgáltatásnyújtás teljes szabadságának érvényesülését vizsgálja az Európai Bizottság az újonnan bevezetett magyar étkezési jeggyel, az Erzsébet-utalvánnyal kapcsolatban.
A KDNP szerint a szocialista EP képviselők nem a magyar érdekeket képviselik. Pálffy István szerint a bírói nyugdíjazás kérdését az Unióban diszkriminációs és nem igazságügyi kérdésként kezelték.
Egy 1391 tőből álló marihuána-ültetvényt találtak a rendőrök egy Soroksári úti gyártelepen - közölte honlapján a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) vasárnap.
A 11 könnyű sérült közül nyolcat a helyszínen láttak el, hármat pedig megfigyelésre a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórházba szállítottak a mentők a csornai vasútállomáson vasárnap délelőtt történt baleset helyszínéről. A GYSEV szóvivője, Rázó László jelezte: egyelőre nem tudni, hogy műszaki hiba vagy emberi mulasztás okozta azt a balesetet.
Egy 1391 tőből álló marihuána-ültetvényt találtak a rendőrök egy Soroksári úti gyártelepen - közölte honlapján a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) vasárnap.
„Én vagyok saját magam legnagyobb ellensége” – jelentette ki egy tíz évvel ezelőtt készült interjúban Whitney Houston, aki többször is őszintén beszélt saját démonjaival vívott harcáról, amelyben múlt héten tragikus körülmények között tette le a fegyvert. Minden idők legtöbbet díjazott popikonja 48 évesen a szórakoztatóipar olyan áldozatai közé iratkozott fel, mint Elvis Presley, Michael Jackson…
Tóth Mihály büntetőjogász szerint kétarcú az új büntető törvénykönyv (Btk.) tervezete, elavult szemléletű szigorítás, illetve az európai tendenciákhoz közelítő dekriminalizálás, alternatív szankciók egyszerre jellemzik; a szakember az MTI-nek nyilatkozva azt mondta, hogy összességében a jelenleg hatályos büntető kódex egytizede változik.
Christian Wulff német elnök lemondása kapcsán számolt be Schmitt Pál köztársasági elnök plágiumügyéről a Le Monde című francia napilap hétvégi számában.
Bár több fideszes országgyűlési képviselő azt állította lapunknak, hogy a puccs kifejezést nem használta Orbán Viktor a Fidesz egri frakcióülésén, de az általa vázolt, 8-10 „érdekes” esemény alapján egyértelműen arról beszélt, hogy december-január magasságában meg akarták őt buktatni. Kormányzati forrásaink szerint a folyamatokat félreértették a nyugati államok nagykövetségei is, ezért a…
Megszünteti az olasz kormány a taxisok, fuvarozók, ügyvédek, közjegyzők, újságírók, gyógyszerészek, építészek, postások körében a protekcionizmust – írja a Hetek az olasz megszorításokról készített elemzésében. A The New York Times szerint az olasz Monti-kormány válságkezelését nemsokára a politikai közgazdaságtan esettanulmányaként fogják tanítani.
A Duna magyarországi szakaszán a jégzajlás minimális, a folyó több helyen jégmentes, a Tiszát viszont csaknem teljes hosszában állójég borítja - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) az MTI-vel vasárnap.
Képtelenségnek tartja a KDNP vádjait az MSZP. Kovács László az Egyenes Beszédben elmondta: a bírák azért dolgozhatnak csak 62 éves korukig, mert közülük nem lehet kiszűrni a kormánnyal szembenállókat.
Feltehetően gázszivárgás okozta azt a két robbanást, amely - nem sokkal egymás után - vasárnap hajnalban, illetve reggel következett be az erdélyi Máramarossziget egyik éjszakai mulatóhelyén: az elsőben fiatal lányok szereztek súlyos sérüléseket, a második robbanásban a helyszínelést végző rendőrök, tűzoltók, és a gáz- és áramszolgáltató vállalat alkalmazottai sebesültek meg.
Gyors, jogi vizsgálatnak veti alá az Európai Bizottság a magyar kormánytól kapott válaszokat - nyilatkozta Viviane Reding, a bizottság alelnöke egy vasárnapi osztrák napilapnak.
Gyors, jogi vizsgálatnak veti alá az Európai Bizottság a magyar kormánytól kapott válaszokat - nyilatkozta Viviane Reding, a bizottság alelnöke egy vasárnapi osztrák napilapnak. Reding azt is kifejtette: ő maga és José Manuel Barroso bizottsági elnök is az EPP tagjai, ahogyan a Fidesz is, ennek ellenére három gyorsított kötelezettségszegési eljárás indult Magyarország ellen, tehát az uniós jog…
Christian Wulff német elnök lemondása kapcsán számolt be Schmitt Pál köztársasági elnök állítólagos plágiumügyéről a Le Monde című francia napilap hétvégi számában.
Szakértők szerint a zöldségek és gyümölcsök vitamintartalma télen alacsonyabb, mint nyáron vagy ősszel, de így is hasznos a fogyasztásuk. Ami bizonyos: mindenképpen érdemes pótolni, akár mesterséges úton is a hiányzó vitaminokat, ásványi anyagokat és nyomelemeket.
Lakástűzben halt meg két ember vasárnap Komáromban - közölte a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság. Az MTI névtelenséget kérő szemtanúktól úgy tudja, hogy egy férfi és másfél éves kisfia vesztette életét.
A németek többsége Joachim Gauck korábbi keletnémet polgárjogi harcost látná szívesen a Christian Wulff lemondásával megüresedett államfői poszton - derült ki felmérésekből.