2012. február 8. szerda

febr. 8
4:57
Komoly vádak: elviheti az énekes ingatlanjait is az adóhatóság (ATV)
Az énekes még 2009-ben kerülte el a befizetést, most behajtják.
febr. 8
5:09
Marad a farkasordító hideg (hvg.hu)
A következő napokban sem szűnik a nagyon hideg idő, hétvégén pedig egy mediterrán ciklon néhol újabb havazást hozhat.
febr. 8
5:12
Pintér Sándor nem oszlatta el a politikai utasítás gyanúját (Alternatív Energia)
A Honvédelmi és rendészeti bizottság mai ülésén Pintér Sándor belügyminiszter elismerte, tudtak a január 2-ai kormányellenes tüntetés készülő megzavarásáról. Elismerte, hogy a rendbontás előre beazonosítható helyszínén és időpontjában egyetlen egyenruhás sem volt, miközben 80 civilruhás rendőr kísérte figyelemmel az eseményeket, akik nem avatkoztak be a tüntetők védelmében - állítja Harangozó…
febr. 8
5:14
Nem aggódik a bírói egyesület (Alternatív Energia)
Nem kérhet és nem is adhat tájékoztatást a köziagzagtási minisztérium az igazságügyi államtitkár "szabadidejéről" - reagált lapunk írására a tárca, így tehát nem cáfolták érdemben azt az információnkat, hogy Répássy Róbert éjszakába nyúlóan beszélgetett a balatonőszödi kormányüdülőben a Kúria elnökével valamint egyes vezető bíráival. A Magyar Bírói Egyesület elnöke ellenben cáfolni igyekezett…
febr. 8
5:15
Milliókat követelnek: Gyurcsányék visszavágnak „Orbán kormányának” (ATV)
Jó hírneve megsértése, rágalmazás miatt indított pert Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos ellen két volt miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon. Budai a sukorói üggyel kapcsolatban mindkét volt miniszterelnököt azzal vádolta, hogy hamisan tanúskodott. A két volt kormányfő ezért 3-3 millió forint kártérítés megállapítását kérték a bíróságtól. Budai Gyula nem jelent meg a…
febr. 8
5:16
Két hónap a Klubrádiónak (Alternatív Energia)
Újabb 60 napos ideiglenes szerződést köthet a Klubrádió - döntött az utolsó pillanatban a médiatanács.
febr. 8
5:18
Pintér dícsérte az operaházas tüntetőket (Alternatív Energia)
Higgadtan, szakszerűen járt el a rendőrség az Operaház előtti január 2-i tüntetés biztosításakor - jelentette ki Pintér Sándor az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottsága előtt.
febr. 8
5:20
Jogsértő volt Hagyó fogvatartása? (Alternatív Energia)
Az európai emberi jogi egyezmény több pontját sértették Hagyó Miklós, volt szocialista főpolgármester-helyettes tavalyi előzetes letartóztatásának körülményei - derül ki a www.hagyomiklos.com-on nyilvánosságra hozott dokumentumokból.
febr. 8
5:30
Plágiumrészek az új alaptantervben? (Alternatív Energia)
Egyes részek szinte szóról szóra megegyeznek a hétfőn nyilvánosságra hozott új Nemzeti Alaptanterv (NAT) és az Oktatási Minisztérium által 2006 áprilisában kiadott "Reformok az oktatásban 2002-2006" című kiadványban, amely többek között a 2004-től érvényes NAT céljaival foglalkozik.
febr. 8
5:32
Ismét romlik a levegő minősége (Alternatív Energia)
Országszerte ismét több városban romlott a levegő minősége; a szálló por magas koncentrációja miatt a Borsod megyei Putnokon veszélyesnek, további hét településen pedig egészségtelennek minősítette tegnap a levegő minőségét az Országos Környezetegészségügyi Intézet (OKI).
febr. 8
5:34
Hét év tíz hónap börtön a fajtalankodó nevelőszülőnek (Alternatív Energia)
Hét év tíz hónap börtönbüntetéssel sújtotta jogerősen a Szegedi Ítélőtábla azt a dévaványai férfi, aki éveken át fajtalankodott nevelőszülőként a rábízott gyerekekkel.
febr. 8
5:36
Halál jár a tél nyomában (Alternatív Energia)
További áldozatokat szedett a kemény tél, csak tegnap négyen fagytak meg hazánkban. Számos település vált megközelíthetetlenné a hófúvások miatt, de az utakat folyamatosan tisztítják. A Duna jégzajlása miatt egyelőre nincs veszélyben a paksi atomerőmű működése. A hideg idő folytatódik, de ma megszűnik a havazás.
febr. 8
5:38
Ezernél többen tüntettek mentek utcára a BKV-ért (Alternatív Energia)
Mintegy ezerfős, más becslések szerint ennél is nagyobb tömeg gyűlhetett össze tegnap délután a BKV Akácfa utcai székháza előtt, hogy a BKV megmaradásáért, jövőjéért demonstráljanak.
febr. 8
5:45
Ma este Orbánra figyelnek a fideszesek Egerben (hvg.hu)
Üléseznek a héten az Országgyűlés frakciói, hogy felkészüljenek a tervek szerint jövő hétfőn kezdődő tavaszi ülésszakra. Mintegy 60 folyamatban lévő előterjesztés van a képviselők előtt a parlamenti honlap adatai szerint, a kormánynak az erre az időszakra vonatkozó jogalkotási programjában több mint 40 javaslat szerepel; a Házra sarkalatos jogszabályok megalkotása is vár. A Házbizottság szerdán…
febr. 8
6:03
VG: benyújthatják a héten az árfolyamgát-javaslatot (hvg.hu)
Akár már ezen a héten benyújthatja a kormány a jó adósokat megsegítő árfolyamgátról szóló módosító javaslatot az Országgyűlésnek. A törvénymódosítás tervezete elkészült, jelenleg a szakmai egyeztetése folyik - közölte Müller János, a Magyar Bankszövetség vezető tanácsadója a Világgazdasággal.
febr. 8
6:21
Népszava: jogsértő volt Hagyó fogva tartása? (hvg.hu)
Az európai emberi jogi egyezmény több pontját is sértették Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes tavalyi előzetes letartóztatásának körülményei - derül ki a hagyomiklos.com-on nyilvánosságra hozott dokumentumokból, amelyeknek a létéről a Népszava számol be szerdai számában.
febr. 8
6:21
Csökkent az üzemanyagok ára (Infostart)
Csökkentette bruttó 5 forinttal a gázolaj és 3 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt.
febr. 8
6:27
Santorum Minnesotát, Missourit és Coloradót is megnyerte (ATV)
Rick Santorum nem várt sikerét hozta a Republikánus Párt elnökjelölt-választási küzdelmének keddi, három államban megvívott fordulója: a politikus a missouri próba-előválasztáson, valamint a minnesotai és a coloradói jelöltállító gyűléseken is győzött.
febr. 8
6:39
Fukuyama a hvg.hu-nak: ne forduljon Magyarország autoriter irányba (hvg.hu)
Senki nem akarja az Európai Unióban, hogy Magyarország autoriter irányba forduljon, ezért érik sorozatos nemzetközi kritikák Magyarországot. Márpedig jelenleg a Fidesz visszaél a választók által ráruházott hatalmával – mondta a hvg.hu-nak adott, emailben készült interjújában Francis Fukuyama. Az amerikai Stanford Egyetem filozófusprofesszora szerint egy republikánus kormány sem lenne elnézőbb az…
febr. 8
6:39
Budapesten elrendelték a szmogriadó tájékoztatási fokozatát (Infostart)
A szálló por légköri koncentrációjának emelkedése miatt Tarlós István főpolgármester - további intézkedésig - Budapesten elrendelte a szmogriadó tájékoztatási fokozatát - közölte a Főpolgármesteri Hivatal szerdára virradó éjszaka az MTI-vel.
febr. 8
6:45
Csökkentették az üzemanyagok árait (ATV)
Csökkentette bruttó 5 forinttal a gázolaj és 3 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt.
febr. 8
6:47
Tarlós elrendelte Budapesten a szmogriadó tájékoztatási fokozatát (ATV)
A szálló por légköri koncentrációjának emelkedése miatt Tarlós István főpolgármester - további intézkedésig - Budapesten elrendelte a szmogriadó tájékoztatási fokozatát - közölte a Főpolgármesteri Hivatal szerdára virradó éjszaka az MTI-vel.
febr. 8
6:49
„Az ön napjai meg vannak számlálva” Amerika üzent Aszad elnöknek (ATV)
Az Egyesült Államok több katonai szervezete is megkezdte az amerikai haderő képességeinek előzetes áttekintését arra az esetre, ha Barack Obama elnök utasítást adna különböző lehetőségek kidolgozására Szíriával kapcsolatban.
febr. 8
7:03
Frakcióülésekkel készülnek a képviselők a tavaszi ülésszakra (ATV)
Üléseznek a héten az Országgyűlés frakciói, hogy felkészüljenek a tervek szerint jövő hétfőn kezdődő tavaszi ülésszakra. Mintegy 60 folyamatban lévő előterjesztés van a képviselők előtt a parlamenti honlap adatai szerint, a kormánynak az erre az időszakra vonatkozó jogalkotási programjában több mint 40 javaslat szerepel; a Házra sarkalatos jogszabályok megalkotása is vár. A Házbizottság szerdán…
febr. 8
7:05
A Fidesz Egerben, az ellenzéki pártok a fővárosban készülnek a tavaszi ülésszakra (ATV)
Üléseznek a héten az Országgyűlés frakciói, hogy felkészüljenek a tervek szerint jövő hétfőn kezdődő tavaszi ülésszakra. Mintegy 60 folyamatban lévő előterjesztés van a képviselők előtt a parlamenti honlap adatai szerint, a kormánynak az erre az időszakra vonatkozó jogalkotási programjában több mint 40 javaslat szerepel; a Házra sarkalatos jogszabályok megalkotása is vár. A Házbizottság szerdán…
febr. 8
7:07
Pintér: a rendőrök „helytálltak”, bár csak ötezer tüntetőre számítottak (ATV)
A belügyminiszter szerint higgadt és szakmai rendőri intézkedés történt január másodikán az operaházi tüntetésnél. Pintér Sándort a parlament rendészeti bizottsága hallgatta meg. Az ellenzéki szocialisták szerint politikai okból nem lépett közbe a rendőrség, amikor a demonstrálók egy csoportját ellentüntetők inzultálták. Pintér szerint a rendőrök helytálltak, ha ugyanis egy tüntetés közúton…
febr. 8
7:33
Újabb kazán robbant fel, most Mórahalomnál (hvg.hu)
Felrobbant egy kazán kedd este a Csongrád megyei Mórahalom külterületén, egy tanyán. Az ott lakó idős nőnek eltört a lába – olvasható a delmagyar.hu-n.
febr. 8
7:33
Leépítési hullám indulhat a hazai munkaerő-kölcsönzőknél - lapszemle (Infostart)
A munkaerő-kölcsönzőkre nem gondoltak a bérkompenzációnál a Népszabadság szerint, a Magyar Nemzet értesülése szerint pedig megbeszélést tartottak Magyarországról az amerikai külügyminisztériumban.
febr. 8
7:36
Készülődnek a frakciók a parlamenti szezonkezdetre (Alternatív Energia)
Üléseznek a héten az Országgyűlés frakciói, hogy felkészüljenek a tervek szerint jövő hétfőn kezdődő tavaszi ülésszakra. Mintegy 60 folyamatban lévő előterjesztés van a képviselők előtt a parlamenti honlap adatai szerint, a kormánynak az erre az időszakra vonatkozó jogalkotási programjában több mint 40 javaslat szerepel; a Házra sarkalatos jogszabályok megalkotása is vár. A Házbizottság szerdán…
febr. 8
7:39
Hazarendelték a nagykövetet is: rólunk volt szó Washingtonban (ATV)
A tanácskozásra múlt csütörtökön hazarendelték Washington budapesti nagykövetét is.
febr. 8
7:41
Erősödött a forint, az eurót 290 közelében jegyzik (ATV)
A forint árfolyama az euróhoz képest stagnált, a többi devizával szemben erősödött szerda reggelre.
febr. 8
7:51
Meghalt egy szombathelyi lány szén-monoxid-mérgezésben (hvg.hu)
Szén-monoxid-mérgezésben meghalt egy fiatal lány kedd éjjel Szombathelyen - közölte a katasztrófavédelem szerdán.
febr. 8
7:54
Szén-monoxid-mérgezésben halt meg egy 18 éves lány (Alternatív Energia)
Szén-monoxid-mérgezésben meghalt egy fiatal lány kedd éjjel Szombathelyen - közölte a katasztrófavédelem szerdán az MTI-vel.
febr. 8
7:57
Több száz áldozatot szedett a tél Európában (ATV)
Legtöbben a kontinens keleti felében halnak meg a hideg időjárás miatt. Többségük hajléktalan ember, de sok áldozata van a tüzeknek, illetve a szén-monoxid mérgezéseknek.
febr. 8
8:09
Blikk: egymás után ölték meg Baunokékat (hvg.hu)
Egymás után végezték ki a Baunok házaspár tagjait – a Blikk szerint erre utalt beismerő vallomásában az ügy egyik gyanúsítottja. A volt NB I-es labdarúgó nemrég megtört a börtönben, és beszélt a rendőröknek. A lap úgy tudja: az emberrablást elismerte, a gyilkosságokat nem.
febr. 8
8:12
Felrobbanó kazán miatt sérült meg egy mórahalmi asszony (Alternatív Energia)
Súlyosan megsérült egy idős asszony, amikor mórahalmi otthonának melléképületében felrobbant egy kazán kedden este - tájékoztatta a rendőrség az MTI-t.
febr. 8
8:27
Mennyire hihető Orbán beszéde? (hvg.hu)
Orbán célja az erős középosztály, de segíti-e ezt a középosztálynak munkát adó multik különadója és a bankrendszer gyengítésével a magyar kkv-k hitelhez jutásának nehezítése és a manyup-einstand - teszi fel a kérdést a Véleményvezér blog.
febr. 8
8:27
Schlett: Nem hirdetett új korszakot Orbán Viktor (Infostart)
Kevés konkrétumot tartalmazott Orbán Viktor évértékelője, és elsősorban az volt a célja, hogy megerősítse a Fidesz bázis támogatását, mondta Schlett István politológus az InfoRádió Aréna című műsorában.
febr. 8
8:30
Megint rossz Budapest levegője (Metropol)
A szálló por légköri koncentrációjának emelkedése miatt Tarlós István főpolgármester - további intézkedésig - Budapesten elrendelte a szmogriadó tájékoztatási fokozatát - közölte a Főpolgármesteri Hivatal szerdára virradó éjszaka.
febr. 8
8:32
Terézvárosi galvanizálás (Metropol)
Riportsoro­za­tunkban olyan városi iparoso­kat mutatunk be, akiknél a szakma apá­ról fiúra örö­k­lő­dött, és a műhely vagy szalon meg­találja a maga célközön­ségét még a 21. században is.
febr. 8
8:45
Nol: szándékosan húzzák az időt az LMP-s élőlánc ügyében (hvg.hu)
Még folyamatban vannak azok a büntetőeljárások, amelyeket az LMP országgyűlési képviselői és aktivistái ellen indítottak a hatóságok a tavaly decemberi „leláncolós” akciójuk után. Lehet, azért húzzák az időt ebben az ügyben, hogy elkezdődjön a parlament tavaszi ülésszaka, és a kormánypártok kegyelmet gyakorolhassanak – legalábbis ezt írja a szerdai Népszabadság bennfentes forrásokra hivatkozva.
febr. 8
9:09
Az államadósság csökkentéséért énekel Caramel, Király Linda és Tóth Vera (ATV)
Összefogás címmel koncerteket szerveznek a magyar államadósság csökkentése érdekében: a február 19-i győri és budapesti program fővédnöke Borkai Zsolt, Győr fideszes polgármestere, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, a bevétel az Összefogás az Államadósság Ellen Alap számlájára kerül.
febr. 8
9:11
A Hezbollah elismerte, hogy Irán pénzeli (ATV)
Elismerte kedden a Hezbollah vezetője, hogy Irán nemcsak morális és politikai, hanem pénzügyi és anyagi támogatást is nyújt a libanoni síita szervezetnek.
febr. 8
9:27
Szlovák játékossal pótolja a Veszprém Iváncsik Tamást (ATV)
Május 31-ig szóló szerződést kötött az MKB Veszprém férfi kézilabdacsapata a szlovák Tomas Urbannal, aki a Tatabánya játékosaként hazájában játszott kölcsönben.
febr. 8
9:39
Tárki: a fiatalok közel harmada már a Jobbiké (hvg.hu)
A Jobbik a 2011-es év nyertese, főleg a fiatalok körében szerzett szimpatizánsokat - áll a Tárki felmérésében. A Fidesz-tábor megcsappant, az MSZP éppen hogy előzi a Jobbikot, az LMP pedig túlélt.
febr. 8
9:41
Rajong Orbánért a saját középosztálya - videó (hvg.hu)
Meggyőzte "kritikus híveit" Orbán Viktor évértékelő beszéde. Rajongói szerint csak taktikai lépés, illetve kényszer, hogy a kormány visszatér az IMF-hez. Orbán-fanokkal beszélgettünk. Videó.
febr. 8
9:42
Óriásakvárium a FeHoVa kiállításon (Metropol)
Óriási, 22 400 literes akvárium lesz az egyik különleges látnivalója a Hungexpo Budapest Vásárcsarnokban február 16-án megnyíló Fegyver, Horgászat, Vadászat Nemzetközi Kiállításnak (FeHoVA) - mondta el az MTI-nek a halasstandot "berendező" rétimajori Aranyponty Zrt. elnök-vezérigazgatója.
febr. 8
9:45
2017-ig kitolják az árfolyamrögzítést (ATV)
Egy, a kormány szerdai ülésére készült, árfolyamrögzítéssel kapcsolatos törvénytervezet szerint a lízingesek is segítséget kaphatnak, de jelen állás szerint a devizában törlesztő devizahitelesek nem.
febr. 8
9:57
Több vonalon késnek a vonatok (hvg.hu)
Késnek a vonatok műszaki hiba miatt a Budapest-Cegléd-Szeged és a Budapest-Hatvan-Miskolc-Szerencs vonalon, illetve a Déli pályaudvarról induló és oda érkező járatok - közölte a Mávinform szerdán.
febr. 8
9:57
Több vonalon késnek a vonatok (Infostart)
Késnek a vonatok műszaki hiba miatt a Budapest-Cegléd-Szeged és a Budapest-Hatvan-Miskolc-Szerencs vonalon, illetve a Déli pályaudvarról induló és oda érkező járatok - közölte a Mávinform szerdán az MTI-vel.

Keresés