2012. március 11. vasárnap

márc. 11
5:00
Nem volt nála vízipisztoly, kirabolta egy róka (ATV)
Róka rabolt ki egy jól megtermett férfit Nagy-Britanniában: egy sikátorban sarokba szorította, ráugrált és addig nem tágított, meg az illető nem adta neki ennivalóját.
márc. 11
6:30
Nem csak Bajnai esélyes az MSZP miniszterelnök-jelöltjének (ATV)
Bajnai Gordon mellett még más személyeket is el tud képzelni a demokratikus pártok miniszterelnök-jelöltjének Botka László, Szeged szocialista polgármestere, aki választmányi elnöki tisztért indult az MSZP tisztújításán.
márc. 11
7:24
Bombariadó a Pécsi Nemzeti Színházban, félbeszakadt az előadás (ATV)
Bombariadó miatt félbeszakadt a Pécsi Nemzeti Színház szombat esti előadása.
márc. 11
7:51
Így működött a Fekete Sereg belülről: maffiavadászok a hvg.hu-nak (hvg.hu)
Hogy működött a fekete sereg belülről? Hány millió forintot vertek el akár egyetlen éjszaka alatt a 90-es évek maffiózói? Mi történik, ha a rendőrség "lefejez" egy szervezett bűnözői csoportot? Hány női maffiafőnök van Magyarországon? A szervezett bűnözői körökkel kapcsolatban írt tanulmányt két rendőr, Berki Antal és Zsigmond Csaba is. A bűnözők jellemérőlmindketten mindketten beszéltek a hvg.hu-…
márc. 11
8:18
Szlovákia: Fico többséget szerzett, de nem tervez egypárti kormányzást (ATV)
Elsöprő győzelmet aratott a Robert Fico vezette Irány - Szociáldemokrácia (Smer-SD) párt a hét végi szlovákiai előrehozott parlamenti választásokon a szavazatok 94,84 százalékos összesítése alapján. A szlovákiai magyarok voksaiért versengő két párt közül csak az egyik, a Bugár Béla vezette Most-Híd tudta átlépni a törvényhozásba való bejutáshoz szükséges 5 százalékos küszöböt. A Most-Híd 6,94…
márc. 11
8:54
Bezártak az iskolák: 130 rakétát lőttek Izraelre a Gázai-övezetből (ATV)
Péntek óta több mint 130 rakétát és aknagránátot lőttek ki a Gázai-övezetből Izraelre. A terrortámadások vasárnap sem szüneteltek, ezért a palesztin terület 40 kilométeres körzetében iskolaszünetet rendelt el Izrael.
márc. 11
9:03
Érvényben az oszágos tűzgyújtási tilalom (hvg.hu)
A szél és a szárazság miatt veszélyes lehet egy eldobott cigaretta is.
márc. 11
9:12
Vécsi: itthon nem tudták átadni, ezért vitték Brüsszelbe a petíciót (ATV)
Az éhségmenet többek között azt is kéri az uniós képviselőktől, ne büntessék a magyar népet a kohéziós pénzek megvonásával, mert az emberek már nem viselnek el több megszorítást.
márc. 11
9:27
Országos tűzgyújtási tilalom lépett életbe (Metropol)
Általános tűzgyújtási tilalmat rendelt el a vidékfejlesztési miniszter; az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) közlése szerint szombaton több mint félezer tűz keletkezett a szabadban.
márc. 11
9:45
Időközi választás három településen (Metropol)
Időközi önkormányzati választást tartanak ma három településen: Dabroncon és Kiskassán polgármestert, míg Ráckeresztúron a településvezető mellett képviselőket is választanak.
márc. 11
9:48
Afgán civilekre lőtt egy amerikai katona, őrizetbe vették (ATV)
Tizenhat civilt sebesített meg egy amerikai katona Afganisztán déli részén vasárnap. A lövöldöző katonát őrizetbe vették, a NATO egyelőre nem közölte miért támadt az emberekre.
márc. 11
9:50
“60 másodpercem volt, jött a rakéta” Magyar diák Izraelből (ATV)
Péntek óta zuhannak a rakéták - már több mint 130 - Izrael déli városaira, ahol az emberek képtelenek normális életet élni, mivel gyakran éjjel, hajnalban is felveri őket a légiriadó, és óvóhelyre kell menekülniük a Kasszám rakéták elől - néhány másodperc alatt. Egy Beér-Sevában tanuló magyar diák a legutóbbi rakétatámadásról mesélt az atv.hu-nak.
márc. 11
9:52
A világhírű énekesnő elárulta: bulémiás volt (ATV)
Kamaszkora óta küzdött súlyos étkezési zavarral Lady Gaga, akinek végül foglalkozása mentette meg az életét.
márc. 11
10:06
Válságtünetek az idei lakásvásáron (ATV)
Minden eddiginél kevesebb kiállító és érdeklődő jellemzi az idei lakásvásárt. Míg korábban százezer lakásból választhattak a látogatók, most legfeljebb negyvenezerből. Jellemzően készpénzért vásárol, aki ingatlant vesz és inkább az olcsó, használt lakásokat keresik.
márc. 11
10:24
Helsinki bizottság: rendőröket ítélt el a tábla 2006-os bűnsegédlet miatt (ATV)
Két rendőr bűnösségét mondta ki nem jogerősen a Fővárosi Ítélőtábla a napokban, mert 2006 őszén egy budapesti tüntetésen tétlenül nézték, ahogy az általuk bilincsben elvezetett fiatalembert kollégáik ütik, rúgják. A másodfokú bíróság szóbeli indoklásában többek között azzal érvelt: a rendőrök nem állhatnak bosszút az eljárás alá vont polgárokon, hiszen akkor az már nem jogállam, hanem rendőrállam…
márc. 11
10:39
Tűz ütött ki az acsádi idősotthonban (Metropol)
Eloltották azt a tüzet amely szombat délelőtt a Vas megyei Acsádon egy idősotthonban keletkezett; egy idős nő életét veszítette, egy gondozott és egy ápoló pedig füstmérgezést szenvedett, őket a mentők kórházba vitték.
márc. 11
10:41
2006 őszi tüntetések: rendőröket ítéltek el (Metropol)
Két rendőr bűnösségét mondta ki nem jogerősen a Fővárosi Ítélőtábla a napokban, mert 2006 őszén egy budapesti tüntetésen tétlenül nézték, ahogy az általuk bilincsben elvezetett fiatalembert kollégáik ütik, rúgják.
márc. 11
10:42
Bírálta az iszlamistákat, fel akarták robbantani - 10 halott (ATV)
A merényletkísérlet egy, az iszlamistákat bíráló helyi politikus ellen irányult, aki megúszta a támadást.
márc. 11
11:00
Egy felpaprikázott kopasz jobbikos leköpte az egyik fiatal lányt (ATV)
Náci, rasszista, antiszemita – ilyen és ehhez hasonló jelszavakkal várta mintegy kéttucatnyi fiatal Gaudi-Nagy Tamást a Budapesti Corvinus Egyetem Tárcatükör rendezvényén. Az eset országos hírré dagadt, és információink szerint még a kormánypártok soraiban is megosztást hozott.
márc. 11
11:18
Brit lap: "kínai kémek" lopták el az F-35-ös terveinek egy részét (ATV)
"Kínai kémek" feltörték a brit BAE Systems hadiipari vállalat számítógépes rendszerét, és "ellopták" a nyugati együttműködéssel készülő legújabb amerikai harci repülőgép, az F-35-ös terveinek, teljesítményadatainak és elektronikai rendszereinek egyes részleteit - írta a The Sunday Times.
márc. 11
11:20
Ismét alacsony a Balaton vízszintje (ATV)
A rendkívül kevés csapadékkal járó tél miatt az ilyenkor szokásosnál sekélyebb a Balaton vize. A hivatalos mércén mért nyolcvan centiméter körüli vízszint harminc-negyven centiméterrel kisebb, mint az ilyenkor elvárható lenne. A szakemberek szerint mesterséges vízpótlásra nincs mód, így csak reménykedni lehet, hogy csapadékban bő tavasz következik. Ha nem így lesz, akkor elsősorban a déli parton…
márc. 11
11:45
A kabinet segít az önkormányzatoknak - a nap hírei (Infostart)
A nehéz helyzetben lévő önkormányzatok további támogatására tett ígéretet a miniszterelnök. Kormányellenes tüntetést tartott a Parlament előtt a Magyar Szolidaritás Mozgalom. Kigyulladt a krasznahorkai vár, az MKP a magyar kormány segítségét is kérte a felújításhoz. A nap legfontosabb hírei március 10-én.
márc. 11
11:47
Országos tűzgyújtási tilalmat vezettek be (Infostart)
Általános tűzgyújtási tilalmat rendelt el a vidékfejlesztési miniszter; az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) közlése szerint szombaton több mint félezer tűz keletkezett a szabadban.
márc. 11
12:03
Többszörösen körözött férfit fogtak el egy hajón (hvg.hu)
Évek óta bujkált az a többszörösen körözött férfi, akit szombat délelőtt Budapesten, egy hajón fogtak el a rendőrök - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a rendőrség honlapján.
márc. 11
12:03
Kezdődik a tavaszi nagytakarítás (Infostart)
Már a héten megkezdte a tavaszi nagytakarítást a Fővárosi Közterület-Fenntartó Zrt. A Budapesti Városüzemeltetési Központ szóvivője elmondta: április végéig lemossák a hidakat, kitakarítják az aluljárókat és megállóhelyeket.
márc. 11
12:05
A Jobbik a Közgázon – hogy csinálják külföldön? (hvg.hu)
Nagy Britanniában majdnem tévét ostromoltak egy szélsőjobboldali politikus szereplése miatt, és tüntetők akadályoztak meg a Brit Nemzeti Párt egyetemi fórumát. Németországban a szélsőjobbos ruhamárka is tilos, Amerikában nyugodtan beszélhetett Ahmedinedzsád. Változatos a külföldi gyakorlat, körülnéztünk, máshol is botrány lenne-e egy Jobbikhoz hasonló párt egyetemi szerepléséből.
márc. 11
12:12
Halálra verték Balatonfüreden, a pub előtt esett össze (ATV)
Bántalmazás következtében meghalt egy férfi Balatonfüreden - közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletes szóvivője az MTI-vel.
márc. 11
12:27
Halálos verekedés Balatonfüreden (Metropol)
Bántalmazás következtében meghalt egy férfi Balatonfüreden - közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletes szóvivője.
márc. 11
12:27
Halállal végződött egy verekedés Balatonfüreden (Alternatív Energia)
Bántalmazás következtében meghalt egy férfi Balatonfüreden - közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletes szóvivője az MTI-vel.
márc. 11
12:48
"Szüzességi teszt" Sokkolóval támadtak a nőre, az orvos megúszta (ATV)
Egyiptomi állami hírügynökségek közlése szerint a katonai bíróság felmentette azt az orvost, akit erőszakkal végrehajtott szüzességi vizsgálatokkal vádolt számos tüntető nő. A felmentő ítélet azért meglepő, mert a vizsgálatokat a hadsereg beismerte.
márc. 11
13:06
Rá akart gyújtani két tizenéves - a vár is lángba borult (ATV)
A rendőrség feltételezése szerint egy 11 és egy 12 éves fiú felelőtlen magatartása vezetett a krasznahorkai tűzvészhez.
márc. 11
13:15
MTA: éles verseny a Lendület-pályázaton (Infostart)
A Magyar Tudományos Akadémia elnöke szerint 133-an jelentkeztek a negyedik alkalommal meghirdetett Lendület Fiatal Kutatói Pályázatára.
márc. 11
13:21
Pulitzer-emlékdíjat kapott Aczél Endre (Metropol)
Bölcs István életmű kategóriában, Tódor János az írott sajtóban végzett újságírói munkájáért, Aczél Endre pedig az elektronikus sajtó kategóriában vehette át a Pulitzer-emlékdíjat vasárnap Budapesten.
márc. 11
13:24
"Ügynök-asszó" Kölcsönösen hazugozza egymást Lázár és Schiffer (ATV)
Gyakorlatilag hírzárlatot rendeltek el a Fideszben arról a kérdésről, hogy ügynökügyben a múlt heti fiaskót követően milyen konkrét megoldásokon gondolkodnak. Úgy tűnik, hogy nemcsak a Fidesz és az LMP között, hanem a Fideszen belül is zajlik egy asszó, nehezen kideríthető, hogy valójában kik között és miről.
márc. 11
13:33
14 milliós csempészcigaretta-fogás Röszkénél (hvg.hu)
Három járműben elrejtve összesen több mint 14.500 doboz csempészett cigarettát találtak a pénzügyőrök Röszkénél, a lefoglalt dohányáru értéke mintegy 14 millió forint - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-alföldi Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatóság sajtóreferense vasárnap az MTI-vel.
márc. 11
13:42
DK: a Fidesz évek óta gátolja az átlátható pártfinanszírozást (ATV)
A Demokratikus Koalíció (DK) szerint a Fidesz évek óta megakadályozza, hogy átláthatóvá váljék a párt- és kampányfinanszírozás; Varju László, a DK pártigazgatója vasárnap, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján megkérdőjelezte a pártok gazdálkodását ellenőrző Állami Számvevőszék (ÁSZ) függetlenségét, amiért annak elnöke, Domokos László korábban fideszes képviselőként dolgozott.
márc. 11
14:00
Jóval kevesebbet vállal az IMF a második görög mentőcsomagból (ATV)
Arányaiban jóval kisebb összeggel járulna hozzá az IMF a második, Görögországnak szánt mentőcsomaghoz. A szervezet egyre kockázatosabbnak tartja a hitelezést.
márc. 11
14:15
Tizennégymillió forintnyi cigarettát találtak (Metropol)
Három járműben elrejtve összesen több mint 14.500 doboz csempészett cigarettát találtak a pénzügyőrök Röszkénél, a lefoglalt dohányáru értéke mintegy 14 millió forint - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-alföldi Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatóság sajtóreferense vasárnap.
márc. 11
14:18
Kiosztották a Pulitzer-emlékdíjakat vasárnap (ATV)
Bölcs István életmű kategóriában, Tódor János az írott sajtóban végzett újságírói munkájáért, Aczél Endre pedig az elektronikus sajtó kategóriában vehette át a Pulitzer-emlékdíjat vasárnap Budapesten.
márc. 11
14:54
Kolostorban keres nyugalmat a lemondatott német államfő (ATV)
Kolostorban keres nyugalmat az utóbbi hónapok megpróbáltatásai után Christian Wulff volt német államfő, és miközben a korrupció gyanúja miatt távozásra kényszerült politikus pihen, tovább folytatódik a vita a volt szövetségi elnökök juttatásai körül - írták a vasárnapi német lapok.
márc. 11
14:56
Tüzérségi és szárazföldi támadást indított a szíriai hadsereg - közel száz halott (ATV)
A szíriai hadsereg erősítette offenzíváját vasárnap az északnyugati Idlíb tartományban; előző nap országszerte legkevesebb 91 ember vesztette életét az erőszak következtében.
márc. 11
15:12
Londoni elemzők: akár a nyár elejéig kitolódhat a megállapodás (ATV)
A nyár elejéig kitolódhat a megállapodás a Magyarországnak nyújtandó IMF/EU-hitelkeretről - jósolták legújabb előrejelzésükben londoni felzárkózó piaci elemzők, akik szerint az eddigi tapasztalatok alapján csekély a valószínűsége, hogy a kötelezettségszegési eljárások az EU-bíróság elé kerülnek.
márc. 11
15:39
Harmincezer aláírást gyűjtött eddig az LMP (hvg.hu)
Az LMP szombat estig megközelítőleg harmincezer aláírást gyűjtött össze népszavazási kezdeményezéséhez – mondta a párt kampányfőnöke vasárnap az MTI-nek; Vágó Gábor közlése szerint ez jobb, mint az általuk előzetesen kalkulált ütem.
márc. 11
15:48
Vágó Gábor: eddig közel harmincezer aláírást gyűjtött össze az LMP (ATV)
Az LMP szombat estig megközelítőleg harmincezer aláírást gyűjtött össze népszavazási kezdeményezéséhez – mondta a párt kampányfőnöke vasárnap az MTI-nek. Vágó Gábor közlése szerint ez jobb, mint az általuk előzetesen kalkulált ütem.
márc. 11
15:50
Időjárás-előrejelzés hétfő estig: mínusz öt fok is lehet (ATV)
Általában kevés felhő, csípős éjszaka és szép nappal valószínű, erős széllel.
márc. 11
16:03
LMP: 30 ezer aláírást gyűjtöttek össze (Metropol)
Az LMP szombat estig megközelítőleg harmincezer aláírást gyűjtött össze népszavazási kezdeményezéséhez — mondta a párt kampányfőnöke vasárnap; Vágó Gábor közlése szerint ez jobb, mint az általuk előzetesen kalkulált ütem.
márc. 11
16:24
Nicolas Sárközy szerint felülvizsgálandó a schengeni egyezmény (ATV)
A másfél hónap múlva esedékes francia elnökválasztás előtt a schengeni egyezmény felülvizsgálatát sürgette vasárnap Nicolas Sárközy francia államfő a Párizs közeli Villepinte-ben tartott választási nagygyűlésén, jelezve, hogy amennyiben egy éven belül nem valósul meg egy „schengeni politikai kormányzat”, Franciaország felfüggesztheti az övezetben való részvételét.
márc. 11
16:51
Húsz hektáros avartűz tombol a Jászságban (hvg.hu)
Nagy területen ég az aljnövényzet a Jászságban, a tűz két tanyát is veszélyeztet – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok megyei katasztrófavédelmi szóvivő vasárnap az MTI-vel.
márc. 11
17:00
Gyurcsány a demokratikus ellenzék nihiljét bírálja (ATV)
Az általános politikaellenességgel szemben szól Gyurcsány Ferenc vasárnapi A nihil barátai című blogbejegyzése. „A demokratikus ellenzék a saját sírját ássa, ha nem érti meg, a politika nem önmagában ócska, a rendszerváltozás nem tévedés, hanem minden nehézsége ellenére történelmi meghatározottság, az egyetlen valóságos út” – véli a volt kormányfő.
márc. 11
17:15
Nincs telitalálat a hatos lottón (Metropol)
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 10. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki: 2, 23, 32, 40, 41, 44.

Keresés