2013. március 11. hétfő

márc. 11
5:12
Mesterházy: "Bazi nagy iksz" kell a változáshoz (Alternatív Energia)
Magyarország változást akar, a változás pedig elkezdődött - üzeni Mesterházy Attila azon a szórólapon, amelyet szombaton, az MSZP évértékelő nagygyűlésén résztvevők vehettek először kézbe. A pártelnök, aki meghirdette a "fejlődés és szabadság" programját kijelentette, hogy a szocialisták megtették az első lépést a kormányváltás felé.
márc. 11
5:12
Óriási balhé volt Budapesten – felvétel (ATV)
Mint arra számítani lehetett: óriási balhé előzte meg a vasárnapi Ferencváros-Újpest NB1-es rangadót, melyet végül a Fradi nyert 2-1-re. A lilák drukkerei külön metróval indultak az Üllői útra, de már az újpesti városkapunál rátámadtak a rendőrökre. A verekedés során záporoztak az üvegek és a KRESZ-táblák. Kődobálás azonban akkor is volt, mikor megérkeztek a Népligethez, ott a Fradi-drukkerek…
márc. 11
5:14
Alkotmányellenesen vadásznak az autósokra az autópálya-ellenőrök (Alternatív Energia)
Bár kormányrendeletre hivatkozva állítják meg az Állami Autópálya Kezelő Zrt. ellenőrei az autósokat, akiknek nincsen matricájuk, ez a jogszabály szakértők szerint alkotmányellenes. Közterületen csak a rendőröknek, a vám-és pénzügyőröknek és a Nemzeti Közlekedési Hatóság embereinek van joga járműveket leinteni. Az ÁAK tavaly december óta működtet mobil ellenőrzőcsoportokat, amelyek pihenőhelyeken,…
márc. 11
5:14
„Elteszi az útból a gyereket…” - ezt nem lehet feldolgozni (ATV)
Kaposváron az iratismertetéssel lezárult a nyomozás a brutálisan meggyilkolt kisfiú, Szita Bence ügyében. A rendőrség közölte a családdal, mit sikerült kiderítenie. A vallomások szerint az egyik gyanúsított férfi azt ígérte Bence mostohaanyjának, hogy „megszabadítja minden bajtól, és elrakja az útból a gyereket”. Megrázó riport.
márc. 11
5:16
Kiosztották a Pulitzer-emlékdíjakat (Alternatív Energia)
Az írott sajtó kategóriában Blahó Miklós (Népszabadság), televíziós riporteri, szerkesztői és műsorvezetői tevékenységéért Kálmán Olga (ATV, Egyenes beszéd), az alkotóközösségek közül pedig a Házon kívül (RTL Klub) szerkesztősége vehette át a Pulitzer-emlékdíjat tegnap Budapesten.
márc. 11
5:18
Szolidaritást kérnek a sztrájkoló pedagógusok (Alternatív Energia)
Az oktatási intézményben sem oktatást - nevelést, sem gyermekfelügyeletet nem lát el a sztrájkoló munkavállaló a munkabeszüntetés ideje alatt. Egyebek között ez az információ olvasható a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) oldalán a március 18.-ai héten kezdődő gördülősztrájkról. Ugyanakkor az is kiderül, a gyerekek ellátását intézményen belül meg kell oldani.
márc. 11
5:30
Alkotmánymódosítás: a köztársasági elnök vétója az egyetlen lehetőség Sólyom szerint (Infostart)
Mielőtt a kapu bezárulna, és gyakorlatilag visszavonhatatlanul rögzülne az eredeti alaptörvénynek ellentmondó állapot, egy lehetőség maradt, a köztársasági elnök vétója. A köztársasági elnök olyan döntés előtt áll, amelyben értelmeznie kell hivatalát és a hivatását: az államszervezet demokratikus működése feletti őrködést - vélekedik Sólyom László volt államfő a hétfői alkotmánymódosítás kapcsán…
márc. 11
5:48
A cégvezetők harmada nő (Infostart)
Évek óta 33,5 százalék a vezető beosztású nők aránya a cégekben, és ez az arány az elmúlt években csak minimálisan változott, áll a Bisnode csoporthoz tartozó PartnerControl döntéstámogató céginformáció szolgáltató nemzetközi nőnapi elemezésében. A Bisnode a cégbíróságon bejegyzett cégvezetők és cégtulajdonosok nemét vizsgálta öt év távlatában.
márc. 11
6:06
Az alaptörvény negyedik módosításáról dönthet a parlament (Infostart)
A tavaly hatályba lépett alaptörvény negyedik, kormánypárti képviselők által javasolt módosításáról szavazhat az Országgyűlés hétfőn. A képviselők azt követően fogadhatják el az alkotmánymódosítást, hogy az ellen civilek a héten többször is tiltakoztak, valamint az Európai Unió is aggodalmának adott hangot, mondván a változtatások alááshatják a jogállamiságot.
márc. 11
6:06
Esterházy: az állam egyre hatalmasabb (Alternatív Energia)
Nincs párbeszéd, a politikában és a társadalomban egyaránt megosztottság van, és ezeknek a csoportoknak a képviselői gyakorlatilag nem beszélnek egymással - egyebek így fogalmazott Esterházy Péter az APA osztrák hírügynökségnek adott interjújában.
márc. 11
6:24
Ismét módosíthatják az alaptörvényt, már Brüsszel is felhördült (ATV)
Negyedszer módosíthatja a tavaly év eleje óta hatályos alaptörvényt az Országgyűlés a mai ülésén. Korábban civilek és az Európai Unió is aggodalmának adott hangot, mivel szerintük a változtatások alááshatják a jogállamiságot. A kormány szerint az alkotmánymódosítás megfelel a brüsszeli normáknak.
márc. 11
6:26
Öngyilkos lett a nemi erőszakkal vádolt férfi a börtönben (ATV)
Öngyilkos lett börtönében az az indiai buszsofőr, akit azzal gyanúsítanak, hogy részt vett egy 23 éves orvostanhallgató lány ellen tavaly decemberben elkövetett csoportos erőszakban.
márc. 11
6:28
Gennyes pulykabőr a baromfivirsliben: lóhús-ügy úrjatöltve (ATV)
Az ételhamisításnak két fajtája ismert: az egészségre nem káros, „csak” undorító, illetve a kémiai anyagokkal történő csalások. Újabb vallomás a hetek óta tartó élelmiszerbotrányban – csak erős gyomrú olvasóknak.
márc. 11
6:30
Gyerekekkel vonultak a hungaristák: antifasiszták várták őket (ATV)
Körülbelül 50 antifasiszta várta az Új Köztemetőben a Szálasi Ferenc kivégzésének évfordulójáról megemlékező hungaristákat. A Vér és Becsület betiltása után létrejött Pax Hungarica mozgalom 20 tagja ment el megemlékezni a hungarista vezetőről. Az antifasiszták transzparensekkel és magyar zászlókkal várták a hungaristákat. Összetűzés nem alakult ki a két tábor között egy-egy szóváltást leszámítva.
márc. 11
6:42
Súlyos lakástűz: fél tucat gyerek, csecsemő vesztette életét (ATV)
Hat gyerek, köztük egy hathónapos csecsemő is életét vesztette egy lakástűzben egy kisvárosban, Németország délnyugati részén. Összesen hét ember halt meg: egy török származású család tagjai, és az anyagi kár is jelentős.
márc. 11
6:44
Lezuhant egy ENSZ-helikopter Kongóban, a személyzet eltűnt (ATV)
Lezuhant az ENSZ-békefenntartók egyik helikoptere Kongóban, Bukavu térségében, négyfős orosz személyzetének sorsa egyelőre ismeretlen.
márc. 11
7:18
Ennyi pénzt hozott haza az offshore-amnesztia - lapszemle (Infostart)
A Magyar Nemzet összeállításából kiderül: az offshore-amnesztia utolsó hónapja 30 milliárd forintot hozott Magyarországra. A Népszabadság az ELTE rektorával készített interjút.
márc. 11
7:18
Negyedszer módosíthat az alaptörvényen a Ház (Alternatív Energia)
Negyedszer módosíthatja a tavaly év eleje óta hatályos alaptörvényt az Országgyűlés a mai ülésén. Korábban civilek és az Európai Unió is aggodalmának adott hangot, mivel szerintük a változtatások alááshatják a jogállamiságot. A kormány szerint az alkotmánymódosítás megfelel a brüsszeli normáknak.
márc. 11
7:18
Újabb alaptörvény módosítás: "szinte biztos" hogy aláírja Áder (ATV)
Mielőtt a kapu bezárulna, és gyakorlatilag visszavonhatatlanul rögzülne az eredeti alaptörvénynek ellentmondó állapot, egy lehetőség maradt, a köztársasági elnök vétója. A köztársasági elnök olyan döntés előtt áll, amelyben értelmeznie kell hivatalát és a hivatását: az államszervezet demokratikus működése feletti őrködést - vélekedik Sólyom László volt államfő a hétfői alkotmánymódosítás kapcsán…
márc. 11
7:36
Alkotmánymódosítás: Sólyom László szerint egy lehetőség még maradt (168 Óra Online)
Mielőtt a kapu bezárulna, és gyakorlatilag visszavonhatatlanul rögzülne az eredeti alaptörvénynek ellentmondó állapot, egy lehetőség maradt, a köztársasági elnök vétója. A köztársasági elnök olyan döntés előtt áll, amelyben értelmeznie kell hivatalát és a hivatását: az államszervezet demokratikus működése feletti őrködést – vélekedik Sólyom László volt államfő a hétfői alkotmánymódosítás kapcsán…
márc. 11
7:36
Sólyom László: a köztársasági elnök vétója az egyetlen lehetőség (Alternatív Energia)
Mielőtt a kapu bezárulna, és gyakorlatilag visszavonhatatlanul rögzülne az eredeti alaptörvénynek ellentmondó állapot, egy lehetőség maradt, a köztársasági elnök vétója. A köztársasági elnök olyan döntés előtt áll, amelyben értelmeznie kell hivatalát és a hivatását: az államszervezet demokratikus működése feletti őrködést - vélekedik Sólyom László volt államfő a hétfői alkotmánymódosítás kapcsán…
márc. 11
8:12
Magyarországon folytatná Janics (ATV)
Magyarországon folytatná pályafutását Douchev-Janics Natasa kajakos olimpiai bajnok - közölte a Magyar Kajak-Kenu Szövetség hétfőn az MTI-vel.
márc. 11
8:30
Telefonos segítség a leszokáshoz (Metropol)
Személyre szabott tanácsokkal, de csoportosan is segítenek letenni a cigarettát.
márc. 11
8:30
Szíriai konfliktus: teljes harckészültségben az izraeli hadsereg (ATV)
Az izraeli hadsereg teljes harckészültségbe helyezte a Golán-fennsíkon állomásozó egységeit a szíriai felkelők térségbeli akciói miatt.
márc. 11
8:32
Meg akart fordulni az 1-esen: szörnyethalt (ATV)
Egy manőverező autó okozta azt a balesetet, amelyben egy ember meghalt, négyen pedig megsérültek vasárnap éjjel az 1-es úton Győrtől keletre, Gönyű közelében.
márc. 11
8:48
A tacskós ember (Metropol)
„Végigmérem, és várom, hogy mikor kér valamit. Mert ezek a történetek többnyire úgy végződnek, hogy kellene neki egy kis pénz.”
márc. 11
9:24
Szöuli lap: százmilliókra bukkantak Kim Dzsong Un offshore bankszámláin (ATV)
Kim Dzsong Un észak-koreai vezető több millió dolláros számláira bukkant kínai bankokban az amerikai és a dél-koreai hírszerzés - közölte hétfőn egy szöuli lap.
márc. 11
9:26
Gulyás: nem lesz változás – Schiffer: ez önkényuralom (ATV)
Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezető-helyettese nem tartja elképzelhetőnek, hogy a mai végszavazás előtt sor kerüljön bármilyen bizottsági módosításra.
márc. 11
9:42
Ismét Magyarországgal van tele a világsajtó (168 Óra Online)
A magyarországi alkotmánymódosítással foglalkozik minden vezető napilap Európa-szerte, sőt az Egyesült Államokban is hírt adnak róla. A cikkek beszámolnak arról, hogy aggódnak az Európai Unióban, hiszen a magyar kormány minden előzetes figyelmeztetés ellenére ma megszavazza az alaptörvény legújabb módosítását, ezzel biztosítva, hogy a kormány menjen tovább a maga útján, függetlenül attól, hogy ki…
márc. 11
9:42
Lezuhant egy terepjáró a Határ úti felüljáróról (Metropol)
Az MTI úgy tudja, hogy a sofőr elhagyta a baleset helyszínét.
márc. 11
9:43
Varga szavaira erősödött a forint: jelenleg 301 az euró (ATV)
Az új nemzetgazdasági miniszter szavaira kissé erősödött a forint hétfőn délután, négy órakor az euró jegyzése 301,65 forinton állt a kora délutáni 303,50 forinttal szemben.
márc. 11
9:45
Bazi nagy x-ről beszél az MSZP elnöke (ATV)
Az alaptörvény negyedik módosítása körül kialakult vita kapcsán az Európai Unió is megszólalt, Mesterházy Attila szerint azonban a szavak szintjén történő fellépés kevés ahhoz, hogy érvényt szerezzen a közös európai értékeknek.
márc. 11
10:00
Független többség Harkányban (Alternatív Energia)
Öt független és egy fideszes képviselőjelölt szerzett mandátumot Harkányban, a vasárnapi időközi önkormányzati választáson. A baranyai város polgármesterének újra a független Imri Sándort választották meg.
márc. 11
10:00
Életveszélyes bántalmazás a Hajógyárinál: egy 17 évest gyanúsítanak (ATV)
Egy 17 éves fiatalt gyanúsítanak a budapesti Hajógyári-szigetnél vasárnap hajnalban történt életveszélyes bántalmazással - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) hétfőn a rendőrség honlapján.
márc. 11
10:18
Egy 17 éves fiatalt gyanúsítanak az életveszélyes bántalmazással (Metropol)
A gyanú szerint vasárnap hajnalban a Hajógyári-szigeten ő bántalmazott egy 19 éves fiatalembert.
márc. 11
10:18
MSZP: bűvésztrükkök Fidesz-módra (Alternatív Energia)
Szócska Miklós a még itthon dolgozó orvosok és ápolók türelmével játszik. A 2012-ben nagy csinnadrattával végrehajtott és igazságtalanságokkal terhelt bérkorrekció folytatásához a nemzetgazdasági tárca az év végén még 50-55 milliárd forint többletet becsült - olvasható az MSZP közleményében.
márc. 11
10:36
Március 15. – Tisztelet a bátraknak (X) (Metropol)
Március 15-e jelkép. Nemzeti identitásunk egyik alapköve, a „magyar mitológia” része.
márc. 11
10:36
Ivóvízforrás: több mint ezer tetem lebegett napokig a folyóban (ATV)
Több mint 1200 döglött sertésre bukkantak a hatóságok az elmúlt napokban a Sanghaj fő ivóvízforrásaként szolgáló Huangpu-folyóban - számolt be az esetről a helyi média.
márc. 11
10:38
Meghalt Cipő (ATV)
Meghalt Cipő (Bódi László). A Republic együttes énekese, alapítója 47 éves volt. A szívbetegségben szenvedő énekes három hétig volt kómában.
márc. 11
10:54
A miniszterelnök felszólal napirend előtt Magyarország nem hagyja magát címmel (Alternatív Energia)
Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn, napirend előtt felszólal az Országgyűlésben Magyarország nem hagyja magát címmel.
márc. 11
10:54
Ezért folytatná Magyarországon pályafutását Janics - részletek (ATV)
A magyarországi versenyszellemet dicséri, és az ebből eredő kihívásokra hivatkozva jelentette be Douchev-Janics Natasa háromszoros olimpiai bajnok kajakos, hogy mégsem külföldön, hanem Magyarországon folytatná pályafutását.
márc. 11
11:12
Fidesz-KDNP: az alkotmánymódosítás eldöntött kérdés (Infostart)
Eldöntött kérdésnek tartja és egységesen támogatja a Fidesz-KDNP parlamenti frakciója az alaptörvény negyedik módosítását - derült ki a képviselőcsoport hétfői ülése után tett nyilatkozatokból.
márc. 11
11:12
Életbe lépett a jegybank új irányítási rendszere (ATV)
Hétfőn életbe lépett a jegybank új irányítási rendszere, amely 5 ügyvezető igazgatóra épül - tette közzé a Magyar Nemzeti Bank hétfőn honlapján.
márc. 11
11:30
Fidesz-KDNP: az alkotmánymódosítás nem kérdés (168 Óra Online)
Eldöntött kérdésnek tartja és egységesen támogatja a Fidesz-KDNP parlamenti frakciója az alaptörvény negyedik módosítását – derült ki a képviselőcsoport hétfői ülése után tett nyilatkozatokból.
márc. 11
11:30
Alkotmánymódosítás - Fidesz-KDNP: a módosítás eldöntött kérdés (Alternatív Energia)
Eldöntött kérdésnek tartja és egységesen támogatja a Fidesz-KDNP parlamenti frakciója az alaptörvény negyedik módosítását - derült ki a képviselőcsoport hétfői ülése után tett nyilatkozatokból.
márc. 11
11:48
Tüntetők zárták el a Parlament főbejáratait (Alternatív Energia)
Néhány, az alaptörvény módosítása ellen tüntető fiatal jelent meg hétfőn délelőtt a Parlament északi és déli főbejáratánál az autóközlekedést akadályozva.
márc. 11
11:48
Lezáratta a köztársasági elnök palotájának környékét a TEK (ATV)
A Terrorelhárítási Központ (TEK) biztonsági intézkedésként lezáratta a Sándor-palota előtti Szent György teret. Civilek hétfő estére a téren álló Köztársasági Elnöki Hivatal épülete elé szerveztek demonstrációt, hogy Áder János köztársasági elnököt arra kérjék, ne írja alá az - Országgyűlés által addig várhatóan elfogadott - alaptörvény negyedik módosítását.
márc. 11
12:06
Tüntetők zárták el a Parlament főbejáratait (Infostart)
Néhány, az alaptörvény módosítása ellen tüntető fiatal jelent meg hétfőn délelőtt a Parlament északi és déli főbejáratánál az autóközlekedést akadályozva.
márc. 11
12:06
Súlyos megállapításokat fogalmazott meg az ombudsman az OEP-pel szemben (168 Óra Online)
Az ombudsman szerint az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) utólag nem nyilváníthatja semmisnek egy várandós nő munkaviszonyát csak azért, mert a terhessége alatt állt munkába – közölte az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala hétfőn az MTI-vel.
márc. 11
12:06
A TEK lezáratta a Sándor-palota előtti Szent György teret (Alternatív Energia)
A Terrorelhárítási Központ (TEK) biztonsági intézkedésként lezáratta a Sándor-palota előtti Szent György teret. Civilek hétfő estére a téren álló Köztársasági Elnöki Hivatal épülete elé szerveztek demonstrációt, hogy Áder János köztársasági elnököt arra kérjék, ne írja alá az - Országgyűlés által addig várhatóan elfogadott - alaptörvény negyedik módosítását.

Keresés