2018. január 21. vasárnap

jan. 21
0:39
A SZDSZ-t az ima sem mentette meg 1998-ban (Hírstart)
Megint volt miről beszélni az ECHO TV Troll című műsorában. A pap nem politizálhat, csak ha a ballib kottát mondja fel. Hogy ez mennyire így van, arról egy megdöbbentő sztori árulkodik, amelyet Boros Bánk Levente osztott meg az ECHO TV Troll című műsorában.
jan. 21
4:06
Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei – 2018.01.20 (GazdaságPortál)
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 3. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki: Nyerőszámok: 1 (egy) 5 (öt) 34 (harmincnégy) 45 (negyvenöt) 46 (negyvenhat) Nyeremények: 5 találatos szelvény nem volt; 4 találatos szelvény 28 darab, nyereményük egyenként 1.761.680 forint; 3 találatos szelvény 2.663
jan. 21
5:09
"Alig várom, hogy ételosztás közben tegyenek bilincset a kezemre" (ATV)
Nem teljesen világos, hogy kik, mikor, és hol oszthatnak ételt. Tavaly még arról volt szó, hogy készül egy jogszabály, amely szerint civilek nem oszthatnak majd. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma akkor cáfolt, Budapesten több civil szervezet pedig azóta is segít a rászorulókon. A Budapest Bike Maffia például a hajléktalanoknak ad ételt, egy másik
jan. 21
6:03
A Margitszigeten tart ma szentmisét Erdő Péter (hirado.hu)
A Szent Margit emléknapja lakalmából tartott szentmisére több száz zarándokot várnak.
jan. 21
6:05
Nincs elég hideg a balatoni nádaratáshoz (hirado.hu)
Új, közfoglalkozatási mintaprojektben is vágják a nádat a Balatonon, de mivel a tó az enyhe tél miatt nem valószínű, hogy befagy, várhatóan nem sikerül teljes egészében learatni a tervezett mennyiséget - közölte Csonki István, a Közép-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság vezetője az MTI-vel.
jan. 21
6:27
Hogyan élnek meg télen a balatoni vállalkozók? (ATV)
Balaton télen. Turisták nélkül hogyan élnek meg a balatoni vállalkozók? Mit csinálnak az éttermesek, amikor téli álomba szenderül a magyar tenger? Újabb izgalmas kérdések és válaszok, most vasárnap a Heti Napló Sváby Andrással következő adásában, 19:00-kor az ATV-n!
jan. 21
6:39
Fidesz: nem patkány miatt zártak be egy műtőt (24.hu)
Állítólag egy hete fertőtlenítenek a műtőben.
jan. 21
6:39
Egy zsák rohadt narancsot akartak a Fidesz-székház elé önteni (Hírstart)
Megcsonkítják a Városligetet - legalábbis ezt állítják a Ligetvédők, akik a Rondó megmentéséért tüntettek. Itt épül majd az új Néprajzi Múzeum. A tüntetők szerint több száz éves fákat szeretnének átültetni. Ezt elhibázott döntésnek tartják, mert az idős fák nem biztos, hogy túlélik.
jan. 21
6:41
Már ölt embert a tornyospálcai késelő (24.hu)
T. Béla 2003-ban brutális kegyetlenséggel gyilkolta meg menyasszonyát.
jan. 21
7:00
Magyarok millióinak lett drágább a fűtés: mutatjuk kiket érint (Pénzcentrum)
A fűtési szezon kezdetén az a hír járta be a sajtót, hogy a tűzifa 2017-es, jókora áremelkedése súlyosan érintette a felhasználókat. Most a nagy hidegekre való tekintettel megnéztük, hogy mi lehetett a jelenség oka, valamint hogy mi...
jan. 21
7:06
Tavaszra-nyárra megérkezhet Budapestre az új amerikai nagykövet (Infostart)
A miniszterelnök amerikai ügyekért felelős főtanácsadója azt mondta, hogy nehéz prognosztizálni, hogy a szenátus mikor hagyja jóvá a jelöltet, akit meg is hallgat előtte a testület.
jan. 21
7:06
Kockázatok (Bankmonitor)
Számos csúcsot megdöntött az 1061 napig a Föld körül keringő Masat–1, de egyszer minden csoda véget ér. 2015 januárjában a légkör sűrűbb rétegeit elérve megsemmisült az első magyar műhold. Mint egy hullócsillag, felizzott, majd elpárolgott. Hasonló sorsot remélnek műveiknek két újabb hazai műhold fejlesztői is, de előbb fel kell juttatni az eszközö
jan. 21
7:12
Nem fog megállni a tram-train Kishomokon (24.hu)
Pedig még aláírást is gyűjtöttek az ott lakók.
jan. 21
7:15
Nincs elég hideg a balatoni nádaratáshoz (Hírstart)
Új, közfoglalkozatási mintaprojektben is vágják a nádat a Balatonon, de mivel a tó az enyhe tél miatt nem valószínű, hogy befagy, várhatóan nem sikerül teljes egészében learatni a tervezett mennyiséget - közölte Csonki István, a Közép-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság vezetője az MTI-vel.
jan. 21
7:21
Tiltakozó ételosztás a Kossuth téren (168 Óra Online)
Ételosztással tiltakozott a Minden Ember Számít Egyesület az ételosztások tervezett ellehetetlenítése ellen. Videó!
jan. 21
7:24
Hejce örökre szimbólum marad (Bankmonitor)
– Tizenkét éve közös veszteség ért bennünket. Nemcsak egy szomszédos ország katonáit, hanem barátainkat veszítettük el – fogalmazott Simicskó István honvédelmi miniszter pénteken a hejcei repülőgép-szerencsétlenség tizenkettedik évfordulóján.
jan. 21
7:27
Tiltakozó ételosztás a Kossuth téren (168 Óra Online)
Ételosztással tiltakozott a Minden Ember Számít Egyesület az ételosztások tervezett ellehetetlenítése ellen. Videó!
jan. 21
7:27
Elszegényedve, magányosan, Amerikában halt meg a magyar színészlegenda (ATV)
A tehetségéről és szorgalmáról méltán híres színész és komikus – aki emberek millióit nevettette meg – Budapestről menekült az Egyesült Államokba a harmincas évek végén, az antiszemitizmus elől. Azonban rossz döntései elől nem tudott megszökni. Elszegényedve, magányosan halt meg 54 évesen - Kabos Gyula életéről a Hetek emlékezett meg. A Hetek cikke
jan. 21
7:30
Hatodikos kislánnyal akart szexelni a gyáli fiú (Flowcycle)
Többször nyakon is puszilta a kislányt az iskolában.
jan. 21
7:33
Európa roncstemetőjévé válik Magyarország (Hírstart)
Soha nem vettünk még ennyi használt autót, ráadásul főleg tíz évnél öregebb kocsikat.
jan. 21
7:39
Ne lopj, ne hazudj! – Hodász András: Politikusaink mélyen lenéznek minket (168 Óra Online)
A politikus a mi pénzünkkel játszik, ezért meg kell követelnünk tőle, hogy legyen benne alázat felénk és a hivatása iránt – mondta a 168 Órának Hodász András katolikus pap, akinek nincs túl jó véleménye az országot irányító elitről.
jan. 21
7:45
Beer Miklós: szavazásra buzdíthatnak a papok, ezt kötelességük is megtenni (24.hu)
A váci püspök egy budapesti kávézóban beszélt az életéről, a menekültválságról és a templomi politizálásról.
jan. 21
7:47
Gyurcsány: Küzdeni és győzni kell (24.hu)
Bemutatták a Demokratikus Koalíció több budapesti és megyei jelöltjét.
jan. 21
7:51
Rogán: Listánk van az illegális bevándorlást segítő szervezetekről (hirado.hu)
A magyar kormánynak, hatóságoknak van listája azokról a szervezetekről, akik az illegális bevándorlást propagálják, jó dologként állítják be, ráadásul jogi segítséget nyújtanak ahhoz - mondta Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter a Kossuth Rádió Vasárnap Újság című műsorának adott interjúban.
jan. 21
7:57
Rogán: Senkit nem fog meglepetésként érni, ha Soros Györggyel szemben az elsők között vezetik be a távoltartási végzést (444.hu)
"A magyar kormánynak, hatóságoknak van listája azokról a szervezetekről, akik az illegális bevándorlást propagálják, jó dologként állítják be, ráadásul jogi segítséget nyújtanak ahhoz."
jan. 21
7:57
Rogán: Listánk van az illegális bevándorlást segítő szervezetekről (Hírstart)
A magyar kormánynak, hatóságoknak van listája azokról a szervezetekről, akik az illegális bevándorlást propagálják, jó dologként állítják be, ráadásul jogi segítséget nyújtanak ahhoz - mondta Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter a Kossuth Rádió Vasárnap Újság című műsorának adott interjúban.
jan. 21
8:06
Jó hír a magyaroknak (Infostart)
Eredményesek voltak a levegő minőségének védelmét szolgáló intézkedések a 2014-2016 közti időszakban, a kis méretű szálló por (PM10) részecskék koncentrációja ráadásul csökkenő kiadások mellett mérséklődött - mondta Németh Erzsébet, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) felügyeleti vezetője.
jan. 21
8:09
Hejce örökre szimbólum marad (Hírstart)
– Tizenkét éve közös veszteség ért bennünket. Nemcsak egy szomszédos ország katonáit, hanem barátainkat veszítettük el – fogalmazott Simicskó István honvédelmi miniszter pénteken a hejcei repülőgép-szerencsétlenség tizenkettedik évfordulóján.
jan. 21
8:15
Baleset Sződligetnél - Lezárták az M2-es autóutat (Alternatív Energia)
Egy ember súlyosan megsérült.
jan. 21
8:18
Európa roncstemetőjévé válik Magyarország (24.hu)
Soha nem vettünk még ennyi használt autót, ráadásul főleg tíz évnél öregebb kocsikat.
jan. 21
8:18
Rogán Antal: van listánk az illegális bevándorlást segítő szervezetekről (Bankmonitor)
A magyar kormánynak, hatóságoknak van listája azokról a szervezetekről, akik az illegális bevándorlást propagálják, jó dologként állítják be, ráadásul jogi segítséget nyújtanak ahhoz – mondta Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter a Kossuth Rádió Vasárnap Újság című műsorának adott interjúban.
jan. 21
8:21
A Margitszigeten tart ma szentmisét Erdő Péter (Hírstart)
A Szent Margit emléknapja lakalmából tartott szentmisére több száz zarándokot várnak.
jan. 21
8:27
Évente egy kisvárosnyi ember halála lehetne elkerülhető (ATV)
Tényleg egyre hosszabbak a kórházi várólisták? Kik, és miért várnak különböző műtétekre Magyarországon? Igaz, hogy évekig kell fájdalomban élni, csak azért, mert a lista végén vagyunk? A Heti Napló riportja.
jan. 21
8:33
Rogán: nem lesz meglepetés, ha Sorossal szemben bevezetik a távoltartási végzést (ATV)
A magyar kormánynak, hatóságoknak van listája azokról a szervezetekről, akik az illegális bevándorlást propagálják, jó dologként állítják be, ráadásul jogi segítséget nyújtanak ahhoz - mondta Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter a Kossuth Rádió Vasárnap Újság című műsorának adott interjúban.
jan. 21
8:36
Fontos listát írt össze a kormány (Infostart)
A magyar kormánynak, hatóságoknak van listája azokról a szervezetekről, akik az illegális bevándorlást propagálják, jó dologként állítják be, ráadásul jogi segítséget nyújtanak ahhoz - mondta Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter a Kossuth Rádió Vasárnap Újság című műsorának adott interjúban.
jan. 21
8:36
Sétasebesség (Bankmonitor)
Bár az épített környezeti nevelés gyerekcipőben jár, a vizuális kultúra fejlesztését célzó kezdeményezések száma egyre nő hazánkban. A Fedezzük fel Biatorbágyot! című program keretében a város összes negyedikes osztálya – évenként csaknem kétszáz diák – sétálva, beszélgetve ismeri meg lakóhelyét. A felfedezők mészhomokon heverésző, iszapfaló tenger
jan. 21
8:42
Lakást vásárolna? Pénzt kérhet rá a munkahelyétől (Napi)
A vállalkozások 5 millió forintig adómentesen támogathatják dolgozóik lakáshitel törlesztését, lakás vásárlását, építését, bővítését, korszerűsítését vagy akadálymentesítését. Az akár havi 83 ezer forintos juttatás cafeteria elemként is választható - idézi Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti és adóügyekért felelős államti
jan. 21
8:45
Püspök volt, plébánosi egyszerűséggel – Ötven éve halt meg Shvoy Lajos (hirado.hu)
Az egyik legnagyobb szálka volt a kommunista vezetők szemében Prohászka Ottokár utódja, Shvoy Lajos. Hosszú évekre bebörtönözték, és házi őrizetben is tartották a kommunizmus idején, sokan csak „megingathatatlan főpásztorként” hivatkoznak rá. Halálának ötvenedik évfordulója alkalmából misével emlékeznek Székesfehérvár 18. püspökére, aki a leghossza
jan. 21
8:45
Orbán egyelőre nem tervezi, hogy Washingtonba utazik Trumphoz (Hírstart)
A miniszterelnök főtanácsadója szerint ehhez valamilyen fontos téma vagy konfliktus kellene.
jan. 21
8:48
Terror Kabulban - Kilencen haltak meg a luxusszállóban (Alternatív Energia)
A biztonsági erők az összes támadóval végeztek. A civil áldozatokról még nem közöltek információt.
jan. 21
8:48
Nem oszthat ételt a DK (HírTV)
Nem kapott engedélyt ételosztásra Pécsett a Demokratikus Koalíció.
jan. 21
8:51
Halálos tűzeset Budapesten és Sopronban (24.hu)
A fővárosi Nagymező utcában egy lakás, Sopronban egy családi ház gyulladt ki.
jan. 21
8:57
Stop Soros: "A puding próbája az evés" (ATV)
A Fidesz arra kéri a kormányt, hogy a Stop Soros törvénycsomagot ért támadások ellenére a jövő hónapban terjessze azt a parlament elé. Nagy Boldizsár alkotmányjogász szerint a jogszabály megvalósíthatatlan és az európai és a hazai szabályokkal is szembe megy. Az érintett civil szervezetek képviselői és az ellenzéki pártok szerint is elfogadhatatlan
jan. 21
9:03
"Politikusaink minden megnyilatkozásukból az süt, hogy lenéznek minket. Elég csak a legutóbbi nemzeti konzultációra gondolnunk" (444.hu)
A kispesti bloggerpap, Hodász Andrász szerint "a kereszténység politikai termék lett Magyarországon."
jan. 21
9:03
„A mai napig megfordul a fejemben, hogy elég jó vagyok-e” – Öt ismert magyar nő a siker áráról (NLC)
Sikeres nők, magabiztosak, jól keresnek, gyereket nevelnek. Az életük kereknek tűnik. Videónkból kiderül, hogy nagyon is meghozzák a maguk áldozatát: „Az életed nemcsak az életed, hanem a projekted” – mondja egyikük. Huszonnégy órás logisztika. De bármennyit tesznek is le az asztalra, van, ami mégsem változik. Még a legsikeresebb női vezetőkkel is
jan. 21
9:18
A kormány távoltartást lengetett be Soros ellen (Napi)
Rogán Antal kabinetminiszter egy vasárnapi interjúban magyarázta, hogy mik lehetnek a Stop Soros törvénycsomag következményei. Épp az ellenkezőjét mondta, mint Pintér Sándor belügyminiszter, amikor bejelentette a szigorítást.
jan. 21
9:24
Leszakadt a hó, elő a szánkóval (24.hu)
Az ország középső része fehérbe borult, a Kékesen már 15 centi esett, lassú a BKV.
jan. 21
9:30
Pocsék állapotban vannak a magyar utak (HírTV)
Nem csökken a kátyús, balesetveszélyes közutak száma Magyarországon.
jan. 21
9:33
Nem engedélyezték a DK ételosztását Pécsen (444.hu)
A 150 adag gulyást felajánló vendéglősnél azért megjelent két ellenőr.
jan. 21
9:33
Rogán: A kormánynak van listája az illegális bevándorlást segítő szervezetekről (888.hu)

Keresés