2018. január 24. szerda

jan. 24
3:21
Döbbenetes részletek: szembesítették az ablakból kizuhant Panni szüleit – Alkoholt ihatott a 3 éves kislány (Blikk)
Újabb drámai fordulat történt a Kistarcsán tavaly májusban a negyedik emeletről kizuhant Panni (†3) tragikus halálának ügyé­ben. Információink szerint a rendőrségi eljárás keretében szembesítették egymással a kislány szüleit.
jan. 24
3:57
„Hagyták 40 percig haldokolni a párom” – Sokkos állapotban a magyar nő, aki végignézte szerelme haláltusáját Thaiföldön (Blikk)
Még mindig szinte sokkos állapotban van az a fiatal nő, akinek szombaton végig kellett néznie szerelme több órás haláltusáját. Diának azóta se éjjele, se nappala, csak arra tud gondolni, ha időben jön az orvosi segítség, párja, Tibor (†41) még ma is élne.
jan. 24
5:15
Császármetszés közben felsértették egy magzat arcát a budapesti kórházban (ATV)
Megsérült egy baba császármetszés közben egy budapesti kórházban. A szülők sokáig tanácstalanok voltak, hogy mi a teendő ilyenkor. A kórház kedden sajnálatát fejezte ki. Azt írták: a leggondosabb ellátás mellett is előfordulhat szövődmény.
jan. 24
5:39
„Hagyták 40 percig haldokolni a párom” – Sokkos állapotban a magyar nő, aki végignézte szerelme haláltusáját Thaiföldön (Hírstart)
Még mindig szinte sokkos állapotban van az a fiatal nő, akinek szombaton végig kellett néznie szerelme több órás haláltusáját. Diának azóta se éjjele, se nappala, csak arra tud gondolni, ha időben jön az orvosi segítség, párja, Tibor (†41) még ma is élne.
jan. 24
5:42
Orbán az út szélén hagyja a szabolcsiakat, borsodiakat, baranyaiakat (Menedzsment Fórum)
Az Orbán-kormány egyik sokat hangoztatott mondata: "senkit nem hagyunk az út szélén". Most mégis úgy tűnik, a jövőben ehhez nem nagyon tartják magukat.
jan. 24
5:57
Szijjártó: Ausztria tiltakozása ellenére is elkezdődik a paksi bővítés (Hírstart)
Már az időpontot is tudni.
jan. 24
5:57
Simon-per: ingatag az egyik vád? (Bankmonitor)
Fordulat várható Simon Gábor büntetőügyében – legalábbis erre számít az MSZP volt elnökhelyettesének ügyvédje. Nagy István lapunk megkeresésére közölte: védence egy, a büntetőpertől elkülönítve zajló eljárásban bizonyítékokat tudott bemutatni a jövedelméről. Ennek következtében meginoghat a költségvetési csalás vádja.
jan. 24
6:03
Az ütemterv szerint kezdik meg a paksi beruházást (hirado.hu)
Februárban megkezdődik az atomerőmű két új blokkjának építése.
jan. 24
6:03
Ónodi-Szűcs: több eredmény is született az egészségügyben az elmúlt években (Hírstart)
Csökkentek a várólisták, több fiatal került be a szakképzésbe és megduplázódtak az egynapos sebészeti beavatkozások – közölte az egészségügyért felelős államtitkár.
jan. 24
6:03
Ónodi-Szűcs Zoltán: Jó irányba megy a hazai egészségügy (Bankmonitor)
Még úton van, de jó irányba tart az egészségügy – mondta egy tegnapi szakmai konferencián Ónodi-Szűcs Zoltán, miután felsorolta az elmúlt nyolc év ágazatban elért legfontosabb eredményeit. Az egészségügyi államtitkár a jövőre nézve a legnagyobb kihívásnak az elöregedést és az ezzel kapcsolatos többletkiadásokat nevezte.
jan. 24
6:09
Ónodi-Szűcs Zoltán: Jó irányba megy a hazai egészségügy (Hírstart)
Még úton van, de jó irányba tart az egészségügy – mondta egy tegnapi szakmai konferencián Ónodi-Szűcs Zoltán, miután felsorolta az elmúlt nyolc év ágazatban elért legfontosabb eredményeit. Az egészségügyi államtitkár a jövőre nézve a legnagyobb kihívásnak az elöregedést és az ezzel kapcsolatos többletkiadásokat nevezte.
jan. 24
6:09
Simicska embere is tárgyalt az LMP-vel (Bankmonitor)
Nem foglalkozik pártok felvásárlásával – állítja Simicska Lajos, akinek fia rendszeresen találkozik Hadházy Ákos LMP-társelnökkel, és akinek legfőbb bizalmasa is részt vett azon a titkos találkozón, ahol Vona Gábor, a Jobbik elnöke is jelen volt. Sajtóhírek szerint a titkos tárgyalásokon azt részletezték, hogy az LMP támogatását és irányítását a Jo
jan. 24
6:15
Simicska embere is tárgyalt az LMP-vel (Hírstart)
Nem foglalkozik pártok felvásárlásával – állítja Simicska Lajos, akinek fia rendszeresen találkozik Hadházy Ákos LMP-társelnökkel, és akinek legfőbb bizalmasa is részt vett azon a titkos találkozón, ahol Vona Gábor, a Jobbik elnöke is jelen volt. Sajtóhírek szerint a titkos tárgyalásokon azt részletezték, hogy az LMP támogatását és irányítását a Jo
jan. 24
6:21
Olcsóbban lehet tankolni mától (hirado.hu)
A 95-ös benzin ára 2, a gázolajé 4 forinttal csökkent.
jan. 24
6:21
Olcsóbban lehet tankolni mától (Hírstart)
A 95-ös benzin ára 2, a gázolajé 4 forinttal csökkent.
jan. 24
6:27
Kampányindító hetet tart a Fidesz (Bankmonitor)
Kihelyezett frakcióüléssel és miniszterelnöki évértékelővel indítja meg hivatalosan február harmadik hetében országgyűlési választási kampányát a Fidesz és a KDNP. A kormánypártok képviselői Visegrádon tanácskoznak két napon át, majd ezt követően tartja meg Orbán Viktor miniszterelnök a 20. évértékelőjét.
jan. 24
6:39
Jó hír az autósoknak: csökkent az üzemanyagok ára (Blikk)
– Csökkentette bruttó 2 forinttal a 95-ös benzin, bruttó 4 forinttal pedig a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt.
jan. 24
6:39
Rövid időre előbújhat a nap (hirado.hu)
Délen és nyugaton változóan felhős időre számíthatunk több-kevesebb napsütéssel.
jan. 24
6:39
Unják az Európai Parlamentben a magyar kormány „brüsszelezését” (24.hu)
A magyar jogállamiság helyzetéről tárgyaltak az alkotmányügyi bizottságban.
jan. 24
6:39
Szijjártó: az ütemtervnek megfelelően kezdődik meg a paksi beruházás (888.hu)
A korábban meghatározott ütemterv szerint, februárban megkezdődik a paksi atomerőmű két új blokkjának építése - erősítette meg Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a TASZSZ orosz hírügynökségnek nyilatkozva.
jan. 24
6:39
Hiányos Vajda Zoltán vagyonnyilatkozata (Bankmonitor)
Érdekes üzleti tevékenység nyomaira bukkant lapunk Vajda Zoltánnál, az Együtt politikusánál. A Soros-plakátok megrongálásáról elhíresült önkormányzati képviselő – aki az átláthatóságot kéri számon a kormánypártokon, és korrupcióval vádolja őket – vagyonnyilatkozatában nem szerepelteti minden bevételét.
jan. 24
6:42
„A legkeményebb az volt, amikor négyen megerőszakoltak” – Gellén Kata kaszkadőr (NLC)
Esett már be megkötözve a jeges Dunába, verték péppé meztelenül, robbantottak rá házat, és zuhant felhőkarcolónyi magasságokból. Azt mesélte, mindez semmi ahhoz képest, amikor azt kell eljátszani, hogy megerőszakolnak. Mert az olyan, mintha tényleg megtörténne. Gellén Kata (42), az egyik legelismertebb magyar kaszkadőr avatott be nemrég munkája érd
jan. 24
6:45
Szijjártó Péter: az ütemtervnek megfelelően kezdődik meg a paksi beruházás (Bankmonitor)
Ausztria tiltakozása ellenére a korábban meghatározott ütemterv szerint, februárban megkezdődik a paksi atomerőmű két új blokkjának építése – erősítette meg Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a TASZSZ orosz hírügynökségnek nyilatkozva.
jan. 24
6:51
Pörög az ingatlanpiac, további drágulás várható (ATV)
Európa élmezőnyébe tartozunk a lakásárak emelkedésében – ez derült ki a legfrissebb Eurostat-elemzésből. 2015 és 2017 harmadik negyedévi indexe között 24,6%-kal drágultak a lakások, mindezt az infláció levonása után. Idén 10 százalék körüli lehet a drágulás mértéke, hosszabb távon ugyanakkor lassabb bővülési ütem várható a piacon. Az elemző szerint
jan. 24
6:54
Gyomorforgató, amit a 8 éves Timivel tett a nevelőapja: videó is készült (Ripost)
A szigetközi férfi hosszú éveken át erőszakolta nevelt lányát, és a mindössze nyolcéves gyermekkel egy "szerződést" is aláíratott arról, hogy Tímea önként teszi mindezt...
jan. 24
6:57
Szijjártó: Ausztria tiltakozása ellenére februárban elkezdődik a paksi bővítés (ATV)
Ausztria tiltakozása ellenére a korábban meghatározott ütemterv szerint, februárban megkezdődik a paksi atomerőmű két új blokkjának építése - erősítette meg Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a TASZSZ orosz hírügynökségnek nyilatkozva.
jan. 24
6:57
Már januárban megemelhetik az ápolók bérét (Hírstart)
A Népszava információi szerint Orbán Viktor miniszterelnök lépett, és a szakdolgozók novemberi béremelését előrehozták januárra.
jan. 24
6:59
Pörög az ingatlanpiac, további drágulás várható (Hírstart)
Európa élmezőnyébe tartozunk a lakásárak emelkedésében – ez derült ki a legfrissebb Eurostat-elemzésből. 2015 és 2017 harmadik negyedévi indexe között 24,6%-kal drágultak a lakások, mindezt az infláció levonása után. Idén 10 százalék körüli lehet a drágulás mértéke, hosszabb távon ugyanakkor lassabb bővülési ütem várható a piacon. Az elemző szerint
jan. 24
7:00
Ez történik ma, Csengey Dénes szülinapján (NLC)
Budapesten szerdán reggel 07:21-kor kel fel a Nap, és 16:29-kor nyugszik. Csengey Dénes szülinapján ilyesmikre számíthatunk:
jan. 24
7:06
Ment a zsigeri gyűlölködés, aztán ráébredtek, hogy már a közös túlélés a tét (168 Óra Online)
Hosszú és tragikus története van annak a politikaépítésnek, amely úgy ígér nemzeti boldogulást, hogy más csoportok ellen gyűlöletet szít – mondja Kontler László. Interjú.
jan. 24
7:09
Az ütemterv szerint kezdik meg a paksi beruházást (Hírstart)
Februárban megkezdődik az atomerőmű két új blokkjának építése.
jan. 24
7:12
A Tv2 volt meteorológusa lett a biciklisszervezet elnöke, a régi vezetés kilépett (24.hu)
Németh Lajos lett a kormányzattal szoros együttműködést építő Kerékpáros Magyarország Szövetség új elnöke, 2 milliárd megy rajtuk keresztül.
jan. 24
7:21
Mesterházy lehet, hogy visszalép Kész Zoltán javára (ATV)
Gőgös Zoltán arról beszélt az ATV Egyenes Beszédben, hogy illik ezt a helyet a győztesnek otthagyni.
jan. 24
7:21
Frakcióhétvégével, miniszterelnöki évértékelővel fordul rá a kampányra a Fidesz (444.hu)
Február 14-15-én Visegrádon kapják meg az eligazítást a frakció tagjai, Orbán február 16-án értékeli a most lezáruló kormányzati ciklust.
jan. 24
7:27
Volner: Orbán távol fogja tartani magát a rendkívüli üléstől (ATV)
A jobbikos politikus szerint a miniszterelnöknek Őcsényre is magyarázatot kellene adnia.
jan. 24
7:27
Kampányindító hetet tart a Fidesz (Hírstart)
Kihelyezett frakcióüléssel és miniszterelnöki évértékelővel indítja meg hivatalosan február harmadik hetében országgyűlési választási kampányát a Fidesz és a KDNP. A kormánypártok képviselői Visegrádon tanácskoznak két napon át, majd ezt követően tartja meg Orbán Viktor miniszterelnök a 20. évértékelőjét.
jan. 24
7:27
A szaktársaság szerint kevés pszichiáter jut egyre több betegre (Bankmonitor)
A társadalom ötöde küzd mentális betegséggel – hívta fel a figyelmet a Magyar Pszichiátriai Társaság az idei kongresszusuk beharangozóján. Elhangzott: nap mint nap elmegyünk mellettük, egy járművön utazunk, sőt beszélgetünk velük, anélkül, hogy észrevennénk bármit, sok esetben ugyanis nem látszik semmilyen tünet a külvilág számára. A szakemberek ki
jan. 24
7:29
Mérgező gáz miatt riasztották a tűzoltókat Hajdúszoboszlón (Hírstart)
Életet mentett a szén-monoxid-érzékelő egy hajdúszoboszlói házban: miután riasztott, a tűzoltók a helyszínre siettek, és még időben kimentettek mindenkit.
jan. 24
7:31
Egyre több a mentális beteg (Hírstart)
Már gyermekkorban vannak intő tünetei a mentális betegségeknek. A Magyar Pszichiátriai Társaság szerdán kezdődő kongresszusán ez lesz az egyik fő téma. A mentális betegséggel küzdők száma világszerte drasztikusan nő.
jan. 24
7:33
Mérgező gáz miatt riasztották a tűzoltókat Hajdúszoboszlón (Blikk)
Életet mentett a szén-monoxid-érzékelő egy hajdúszoboszlói házban: miután riasztott, a tűzoltók a helyszínre siettek, és még időben kimentettek mindenkit.
jan. 24
7:33
Botrány! A holokauszt nemzetközi emléknapján misézik Horthyért a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (Hírstart)
Megdöbbentő meghívóra bukkant a Sztárklikk. A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége - amelynek tavaly szeptemberben, az Országgyűlés Felsőházi termében megtartott kongresszusán Orbán Viktor is felszólalt - a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templomban megemlékezést tart január 27-én. A meghívó szövege szerint szentmise keretében "szere
jan. 24
7:35
A szaktársaság szerint kevés pszichiáter jut egyre több betegre (Hírstart)
A társadalom ötöde küzd mentális betegséggel – hívta fel a figyelmet a Magyar Pszichiátriai Társaság az idei kongresszusuk beharangozóján. Elhangzott: nap mint nap elmegyünk mellettük, egy járművön utazunk, sőt beszélgetünk velük, anélkül, hogy észrevennénk bármit, sok esetben ugyanis nem látszik semmilyen tünet a külvilág számára. A szakemberek ki
jan. 24
7:51
Idén is meghirdeti diákutaztatási programját a Rákóczi Szövetség (hirado.hu)
A magyarországi középiskolások számára Kárpát-medencei utazási lehetőség nyílik március 15-én.
jan. 24
7:51
Előrehozzák az ápolók béremelését: ennyivel kaphatnak több pénzt (ATV)
A kormány előre hozza januárra az egészségügyi szakdolgozók novemberre ígért nyolc százalékos béremelését – írja a Népszava.
jan. 24
7:51
Jelzett a mérő, nem mérgezett a szén-monoxid Hajdúszoboszlón (Hírstart)
Hajdúszoboszlón vonultak az éjjel egy házhoz a tűzoltók, miután jelzett a szén-monoxid-mérő. Szerencsére a ház lakói nem kaptak mérgezést. Egy Erkel Ferenc utcai házban jelzett a szén-monoxid-érzékelő szerda hajnalban Hajdúszoboszlón – olvasható a katasztrófavédelem közleményében. A város hivatásos tűzoltói méréseket végeztek és kimutatták a mérgez
jan. 24
7:53
Simon-per: ingatag az egyik vád? (Hírstart)
Fordulat várható Simon Gábor büntetőügyében – legalábbis erre számít az MSZP volt elnökhelyettesének ügyvédje. Nagy István lapunk megkeresésére közölte: védence egy, a büntetőpertől elkülönítve zajló eljárásban bizonyítékokat tudott bemutatni a jövedelméről. Ennek következtében meginoghat a költségvetési csalás vádja.
jan. 24
7:57
Sztrájkolnak a Bosch-dolgozók (HírTV)
Az érdekképviselet 15 százalékos béremelést kért, de a munkáltató csak 8 százalékot adott.
jan. 24
8:09
Ausztriába megy autóval? Ezt semmiképp ne hagyja itthon (ATV)
Formanyomtatvánnyal a zsebükben üljenek be az autóba, ha az osztrákok felé veszik az irányt. Abban az esetben ugyanis, ha megbüntet a rendőr, és nem beszélik a nyelvet, az ügyvéd szerint könnyen lekéshetik a fellebbezés lehetőségét. Vasárnap a Heti Napló című műsorunkban már láthatták a magyarok kálváriáit az osztrák utakon. Az igazságügyi szakértő
jan. 24
8:09
Kamionban rejtőző migránst fogtak Röszkénél (Hírstart)
Az albán férfi egy szerb járműre kapaszkodott fel.
jan. 24
8:11
Trump jelöltje irányíthatja a Fedet (Hírstart)
Az amerikai szenátus kedden éjjel megszavazta Donald Trump elnök jelöltjét az amerikai jegybank, a Fed élére.

Keresés