2018. január 3. szerda

jan. 3
0:18
Zárolták a szcientológusok székházát (Hírstart)
Zár alá vételi bejegyzés került a Szcientológia Egyház Váci úti épületének földhivatali nyilvántartási lapjára – értesült a hiradó.hu. A közmédia szerint a zár alá vételt a NAV rendelte el. A vallási egyesületet 2016-ban az információs hatóság is bírságolta jogosulatlan adatkezelés miatt, ősszel pedig a Készenléti Rendőrség tartott házkutatást nálu
jan. 3
1:30
Havas Henrik: Mindenkit beperelek (Hírstart)
A műsorvezető kedd este elárulta, hogyan gondolkodik a nőkről, rendkívül kellemetlen perceket szerezve magának és Kálmán Olgának is. Megállt a kés a levegőben. Valamelyikük hazudik.
jan. 3
4:36
Itthon: csak két síterep vívja harcát a "téllel" (Síelők)
Nem indult rosszul itthon az idei szezon, de aztán egyre romlottak a körülmények és január elejére már csak két hazai pályán lehet síelni, de természetesen ilyen időjárási körülmények között ott sem ideális a hóhelyzet. Erre a hétre semmi biztató nem látszik, de korai még aggódni, messze a tél vége.
jan. 3
5:09
Fontos változások a kerékbilincselésben és a bírságolásban (Infostart)
Értesíteni kell a tulajdonost arról is, hogy ha nem fizet, elárverezik az autóját.
jan. 3
5:18
Cáfolja a NATO a kormányt (Alternatív Energia)
A tagállamok számára nem kötelező előírásra hivatkozva militarizálná az iskolákat a kormány.
jan. 3
5:20
Csak ennyi - Leágazást kaphat a metró (Alternatív Energia)
A gödöllői HÉV és a 2-es metró összekötése után épülhet egy szárnyvonal a XVII. kerületig.
jan. 3
5:22
Szomorú fenyősors (Alternatív Energia)
A karácsonyi ünnepeket követően mintegy 500-600 ezer tűlevelű kerül ki az utcára.
jan. 3
5:24
Biohibridek a kiborgok ellen (Alternatív Energia)
Az új típusú robotok élő izomszövettel kifinomultabban haladnak, mint gépi végtagokkal.
jan. 3
5:51
Uniós adatvédelem - Új előírás, hiányos jogszabályok (Alternatív Energia)
Még a tervezeteknek sincs nyoma, legkorábban márciusban születhet valamiféle salátatörvény.
jan. 3
5:53
Orbánék feladták az adósságvitát (Alternatív Energia)
A kormány elbukta az Eurostattal vívott csatáját az Eximbank-elszámolási vitában.
jan. 3
5:54
Még két hétig lehet pályázni az ápolói ösztöndíjakra (Bankmonitor)
Egységesen havonta nettó negyvenezer forint ápolói ösztöndíjat kapnak az egészségügyi szakképzésre beiratkozott tanulók, ha tanulmányi átlaguk eléri a közepes érdemjegyet – mondta lapunknak Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára. Hozzátette, a program kerete 4,4 milliárd forint, ami 2021-ig várhatóan 3200 egés
jan. 3
5:55
Napelemet a vidéknek 8 milliárdért (Alternatív Energia)
A kormány hatszáz farmra ajánlja fel az állami támogatást.
jan. 3
5:57
Kísért a múlt - Öt napja tüntetnek Iránban (Alternatív Energia)
Már 21 személy vesztette életét a nem javuló életszínvonal miatt kitört zavargásokban.
jan. 3
5:59
Drágulás áll a tiltakozások hátterében (Alternatív Energia)
A városi tömegeknek, az iskolázott rétegeknek elegük van a nemzetközi elszigeteltségből.
jan. 3
6:00
Korszerűbbek lesznek a fegyverek (Bankmonitor)
Folytatódik a honvédelmi életpályához kapcsolódó bérrendezés, amelynek keretében négy év alatt átlagosan másfélszeresére nő a katonák illetménye. Ami a haditechnikát és a szolgálati körülményeket illeti: 2018-ban a 428 milliárdos honvédelmi költségvetésből mintegy 100 milliárd forint jut laktanyák felújítására, honvéd­ségi eszközök korszerűsítésére
jan. 3
6:01
Lengyel lista a bűnelkövetőkről (Alternatív Energia)
Az igazságügyi minisztérium mintegy 800, szexuális erőszak miatt elítélt személy adatait tette közzé.
jan. 3
6:03
Teherán fuldoklik a szmogtól (Alternatív Energia)
Hétszer annyi egészségre káros részecske van a levegőben, mint amennyit elfogadható lenne.
jan. 3
6:03
Csökken a nyelvvizsgázók száma (hirado.hu)
Tavaly 26 ezerrel kevesebben próbálkoztak nyelvvizsgát szerezni mint 2016-ban.
jan. 3
6:05
Az amerikai álom fellegvára (Alternatív Energia)
Népessége szerint Los Angeles az Amerikai Egyesült Államok második legnagyobb városa.
jan. 3
6:06
Rengeteg lakást építenek pár éven belül Magyarországon (ATV)
Még mindig hatalmas a kereslet az ingatlanok után, rengeteg lakást építenek néhány éven belül Magyarországon. A több ezer új lakás az albérlet piacot is befolyásolhatja. Szakértők szerint ugyanis az új ingatlanok nagy részét befektetők vásárolják majd, amit ki is adnak. Így a nagyobb kínálat miatt az albérlet árak nem feltétlenül emelkednek majd to
jan. 3
6:06
Embert csempészett a Csíki Sör tulajdonosa (Hírstart)
Lénárd Andrást az Egyesült Államokban le is tartóztatták. Három táncoslányt akart illegálisan az országba juttatni.
jan. 3
6:07
Fizetős lett a római Pantheon (Alternatív Energia)
Az ókori templom állagmegőrzésére több pénzre van szüksége az államnak.
jan. 3
6:09
Egy förtelmes év kéziratos krónikája (Alternatív Energia)
Heltai Jenő a német bevonulás napján határozta el, hogy följegyzi az eseményeket.
jan. 3
6:11
Nagy Népszava-körkép: film (Alternatív Energia)
Szakértőket kértünk fel, hogy osszák meg velünk szakmai és személyes élményeiket.
jan. 3
6:12
Alakul a választásokra a Szél–Vona-paktum (Bankmonitor)
Már a lehetséges választási együttműködésről is tárgyalna a Jobbik az LMP-vel, holott korábban ezt kizárták. A két párt viszonya néhány éve még kifejezetten ellenséges volt, Vona Gáborék belvárosi úri fiúk gyülekezetének, ultraliberális alakulatnak nevezték az ­LMP-t, amelyet semmivel sem tartottak jobbnak, mint az SZDSZ-t.
jan. 3
6:13
Adyt nem hagyjuk! (Alternatív Energia)
A Nyugat nagyjai megküzdenek a zombikkal.
jan. 3
6:15
Már az interneten is tehetünk feljelentést (Infostart)
Közel 40 ember élt már a rendőrségi elektronikus ügyintézés lehetőségével – mondta az InfoRádiónak az Országos Rendőr-főkapitányság hivatalvezetője. Erre január elseje óta van lehetőség. Gömbös Sándor hozzátette: az ügyfélkapuval rendelkező állampolgárok akár feljelentést is tehetnek a rendőrség honlapján keresztül.
jan. 3
6:15
Távozik Peter Martins, a New York-i balett koreográfusa (Alternatív Energia)
Jelenleg is vizsgálat zajlik a koreográfus ellen felhozott szexuális zaklatási vádak ügyében.
jan. 3
6:18
Alakul a választásokra a Szél–Vona-paktum (Hírstart)
Már a lehetséges választási együttműködésről is tárgyalna a Jobbik az LMP-vel, holott korábban ezt kizárták. A két párt viszonya néhány éve még kifejezetten ellenséges volt, Vona Gáborék belvárosi úri fiúk gyülekezetének, ultraliberális alakulatnak nevezték az ­LMP-t, amelyet semmivel sem tartottak jobbnak, mint az SZDSZ-t.
jan. 3
6:18
Segítség az eltérő fejlődésű gyerekeknek (Bankmonitor)
Óriási segítséget jelenthetnek az eltérő fejlődésű gyermeket nevelő szülők számára a főváros XIII. kerületében induló csoportos foglalkozások. A projekt a kicsik és családjaik hatékonyabb, magasabb színvonalú ellátását célozza meg.
jan. 3
6:27
Itt az év legtahóbb parkolása (24.hu)
Esélye sem volt a trolinak.
jan. 3
6:30
Kurdisztánba küldi a pénzt a terrorizmusért elítélt Kilic (Bankmonitor)
Saját alkalmazottjával küldeti Kurdisztánba le nem adózott bevételeit egy feljelentés szerint a terrorizmus miatt elítélt Hasan Kilic. Ezért többek között sikkasztásért és közokirat-hamisításért folyik nyomozás a hazánkban élő külföldi ellen, akinek a Helsinki Bizottság menekültstátust akar kiharcolni.
jan. 3
6:36
Cáfolja a NATO a magyar kormányt (Hírstart)
A Népszava szerint a tagállamok számára nem kötelező NATO-előírásra hivatkozva militarizálná az iskolákat az Orbán-kormány.
jan. 3
6:39
Százmilliárd jut haditechnikai fejlesztésre az idén (hirado.hu)
Az idei 428 milliárd forintos honvédelmi költségvetésből származó összeg egy részét továbbá laktanyák felújítására fordítják.
jan. 3
6:42
Alstom-ügy: szakértői vizsgálatok (Bankmonitor)
Szakértők vizsgálódnak, valamint jogsegélyekre várnak a Gyurcsány-kormány Alstom-féle metróbeszerzése kapcsán indult nyomozásban. A nyomozó ügyészek három gyanúsítottat találtak eddig, egy lehetséges gyanúsítottat továbbra is köröznek. Közszereplő egyelőre nem érintett az ügyben.
jan. 3
6:48
Tömeges leépítés jön a közszférában? (ATV)
A köztisztviselők és közalkalmazottak szakszervezete nem tud létszámleépítésről. Jóllehet, a Nemzetgazdasági Minisztérium 5 milliárd forint uniós támogatást kapott, még karácsony előtt erre a célra. Az Együtt elutasítja a kormány leépítési szándékát. A Jobbik az e-közigazgatás fejlesztését tartaná megalapozottnak.
jan. 3
6:48
Korszerűbbek lesznek a fegyverek (Hírstart)
Folytatódik a honvédelmi életpályához kapcsolódó bérrendezés, amelynek keretében négy év alatt átlagosan másfélszeresére nő a katonák illetménye. Ami a haditechnikát és a szolgálati körülményeket illeti: 2018-ban a 428 milliárdos honvédelmi költségvetésből mintegy 100 milliárd forint jut laktanyák felújítására, honvéd­ségi eszközök korszerűsítésére
jan. 3
6:54
A köztisztviselők és közalkalmazottak szakszervezete nem tud létszámleépítésről (Hírstart)
A köztisztviselők és közalkalmazottak szakszervezete nem tud létszámleépítésről. Jóllehet a Nemzetgazdasági Minisztérium 5 milliárd forint uniós támogatást kapott, még karácsony előtt, erre a célra. Az Együtt elutasítja a kormány leépítési szándékát. A Jobbik az e-közigazgatás fejlesztését tartaná megalapozottnak.
jan. 3
6:57
Fának csapódott egy autó Győr közelében (Blikk)
Fának csapódott egy személyautó Győr közelében, egy sérültje van a balesetnek az első hírek szerint.
jan. 3
6:57
Főutca (Alternatív Energia)
Szinte minden hónapban hallani arról, hogy valamelyik településen egy autóbusz vagy teherautó az út menti "házakban" köt ki...
jan. 3
6:57
Ez történik ma, Nemes Nagy Ágnes szülinapján (NLC)
Budapesten szerdán reggel 07:32-kor kel fel a Nap, és 16:02-kor nyugszik. Nemes Nagy Ágnes szülinapján ilyesmikre számíthatunk:
jan. 3
6:59
Fogy a nemzet (Alternatív Energia)
Demagóg propagandának tekintem azt, hogy Orbán Viktor úton-útfélen a „magyar emberek” érdekvédőjének pózában tetszeleg.
jan. 3
7:01
Szinglik 1938-ban (Alternatív Energia)
A magyar országgyűlés egykori hölgytagjairól szóló írással kapcsolatos az alábbi történet.
jan. 3
7:06
Fordulat a Rezesová ügyben: elhagyhatta a börtönt a szlovák milliomosnő (Ripost)
Az ünnepek alatt eltávozást kapott a börtönből a szlovák milliomosnő, a kapuban lánya várta.
jan. 3
7:12
Csaba László: Ha nem lenne Brüsszel, hitelt kéne felvennie Magyarországnak (HírTV)
Merész kijelentésnek tartja Orbán Viktor véleményét az uniós támogatásokról a közgazdászprofesszor.
jan. 3
7:15
Nem mindegy hol lesz valaki beteg - vándorolnak a magyarok az egészségügyben (Napi)
Átalakulás előtt áll a budapesti egészségügyi ellátás, kérdés azonban, hogy az Egészséges Budapest Program nyomán megvalósuló ellátórendszer hogyan illeszkedik az országos betegellátáshoz, a betegek vándorlásához. A fővárosban gyógyul az ország lakosságának közel harmada.
jan. 3
7:15
Porig égett egy ház Zalaegerszegen: így oltották a lángokat a tűzoltók (Blikk)
Zalaegerszeg - Lángokban álló házhoz riasztották a zalai tűzoltókat.
jan. 3
7:18
Fának rohant egy autó a 81-es főúton (Hírstart)
Az első hírek szerint egy sérültje van a balesetnek. Fának csapódott egy személyautó a 81-es főúton, a 77. és a 78. kilométer között, Győr közelében. Az első hírek szerint egy ember megsérült a balesetben, amely nem akadályozza a forgalmat. A műszaki mentést a győri hivatásos tűzoltók végezték. Az egység áramtalanította a járművet.
jan. 3
7:24
Meg lehet-e még akadályozni, hogy négyötödös parlamenti többséget szerezzen a Fidesz-KDNP? (168 Óra Online)
Az MSZP-DK koordinációba ugyan beszállhat egy-két mikropárt, ám nagyobb arányban egyszerűen nem lehet többfelé osztani a körzeteket, így taktikai szavazásra kell biztatni az ellenzéki oldalt, s végre elkezdeni kampányolni. A helyzet egyelőre lesújtó.
jan. 3
7:24
Fának csapódott egy autó Győr közelében (Hírstart)
Fának csapódott egy személyautó Győr közelében, egy sérültje van a balesetnek az első hírek szerint.

Keresés