Se egy telefon, se egy távirat, se egy meghívó, de még a nagy támogatója, Friderikusz Sándor sem kereste a verseny fináléjáig a legtöbb szavazatot kapott győri asszonyságot.
Hasznot húzna VV Szandika népszerűségéből barátja, Sanyi. A férfi abban bízik, hogy pártfogoltja nemcsak a tartozását fizeti vissza, hanem megosztja vele az ismertségből szerzett pénzét is.
Egy 19 éves lány és 17 éves öccse maradt félárván a Svájcban elhunyt bázisugró, Markó Miklós után. A profi sportoló volt 2010-ben a Lauterbrunneni halálvölgy harmadik áldozata.
A HÉT MONDÁSA: „Körülbelül tízéves korom óta Fábry Sándor szeretnék lenni, akkor még azt hittem, hogy ez valamiféle szakma: kiáll az ember, mondja a hülyeségeket, a többiek meg nevetnek rajta” Kiss Ádám
Elsírta magát a Való- Világ testes nehézfiúja, Laci. Mint kiderült, a villa dokija tizenhárom évesen éppen szilveszter napján vesztette el az édesapját, így különösen nehéz volt számára az év utolsó napja.
Az elmúlt évszázad a technikáé volt, megannyi mérföldkövet jelentő találmánnyal. Ám akadnak olyanok, amik már a „világra jövetelük” idején is hiábavaló kísérletnek tűntek. A Life magazin összegyűjtötte a világ leghaszontalanabb találmányait – a legérdekesebbeket ezennel közreadjuk.
Mobiltöltő okozhatta a tüzet, amelyben három gyerek füstmérgezésben halt meg. William Hudson, a családfő kilencéves, ötéves és hároméves gyermeke nem tudott kimenekülni bridlingtoni otthonukból.
Lángokban állt az új év első napján a dél-kelet angliai Ford börtön, miután a rabok lázadni kezdtek amiatt, hogy az őrök meg akarták őket szondáztatni.
Az elmúlt évszázad a technikáé volt, megannyi mérföldkövet jelentő találmánnyal. Ám akadnak olyanok, amik már a „világra jövetelük” idején is hiábavaló kísérletnek tűntek. A Life magazin összegyűjtötte a világ leghaszontalanabb találmányait – a legérdekesebbeket ezennel közreadjuk.
A svéd járványügyi intézet illetékese szerint az idei tél során már 65 betegnél regisztráltak H1N1-es fertőzést az ország különböző városaiban, s köztük három járt komoly szövődménnyel
Micsoda esztendőt hagytunk magunk mögött - az elmúlt évben minden megtörtént, ami megtörténhetett, sőt, gyakran még az ellenkezője is. Úgy gondoltuk, olvasóink se maradjanak ki a jóból, ezért közzé tesszük az év legérdekesebb képeit. Íme, egy fincsi kis koktél - 2010. augusztusából.
Semmit sem bízunk a véletlenre vagy a csapatok és a sportolók felkészülésére. Igazi szakember, Szegedi Erika jósnő tanácsát kértük ki: mit remélhetünk 2011 legnagyobb hazai és nemzetközi sporteseményeitől?
Különös fogyókúrát talált ki egy 22 éves nő, aki akkor határozta el végleg, hogy lefogy, amikor összetévesztették Lisa Riley-vel, egy ismert, nagyon kövér táncossal. Meztelen hullahoppozás vetett véget duciságának.
Se egy telefon, se egy távirat, se egy meghívó... ...de még nagy pártfogója, Friderikusz Sándor sem keresi a kieséséig legtöbb szavazatot kapott győri asszonyt. Anyja szerint eltűnik a süllyesztőben. Szíj Melinda édesanyjának, Ilonának meggyőződése, hogy amint lánya visszaül irodai székébe és folytatja a traktoralkatrészekkel való bíbelődést, el fog tűnni a süllyesztőben. A lányára oly büszke…
Az elmúlt évszázad a technikáé volt, megannyi mérföldkövet jelentő találmánnyal. Ám akadnak olyanok, amik már a „világra jövetelük” idején is hiábavaló kísérletnek tűntek. A Life magazin összegyűjtötte a világ leghaszontalanabb találmányait – a legérdekesebbeket ezennel közreadjuk.
A wilmingtoni hulladéklerakónál az ügyeletes unottan figyelte, amint a dömperek leöntik a szemetet. Az egyik pillanatban azonban megugrott az adrenalin szintje, mert egy hullát látott kiesni az egyik szemetes autóból.