A Gyurcsány-kormány 2007-ben beharangozta nagy kínai beruházásból semmi nem lett, egy kapavágás sem történt Alsózsolcán, ahol a tervek szerint egy 5 milliárd forintos, 800 munkahelyet teremtő beruházás keretében környezetbarát csomagolóanyagot gyártottak volna. A kínai tulajdonosok felszívódtak, a céget felszámolják. Mindeközben egy magyar cég ugyanerre a profilra kért volna kormányzati…
A kormánybiztoshoz Kaposvár vezetése fordult, mert azt gyanítják, az elmúlt nyolc évben nem megfelelően hasznosították a taszári repteret, ahonnan sok minden eltűnt, felelős azonban nincs
Végre olyan rendszert alakíthatunk ki, amely sokkal közelebb áll a nyugati típusú demokráciákhoz, mint az eddigi - nyilatkozta a Magyar Hírlapnak a miniszterelnök-helyettes
A damaszkuszi vezetés azt tervezi, hogy megépítik a gázösszeköttetést Törökországgal, s ha utóbbi később csatlakozik a Nabucco vagy a Déli Áramlat vezetékhez, akkor a fűtőanyag egészen Magyarországig juthat a csöveken keresztül
A Magyar Orvosi Kamara elnöke szerint az elmúlt hónapokban sokkal több és komolyabb környezetjavító, pénzügyi forrást nem igénylő lépést lehetett volna megtenni az egészségügyben
Nem fogunk eltűrni semmiféle provokációt, ezek könyörtelen, kemény válaszokra lelnek - tudatta Dél-Korea, melynek vezetése ugyanakkor komoly párbeszéd esetén kész segélyt nyújtani
Balesetet szenvedett az osztrák Alpok lankáin Hajdú Péter. A TV2 Frizbi című műsorának vezetőjét egy magyar hódeszkás gázolta el síelés közben. Hajdú erôs fájdalmai miatt kórházba került.
Becsajozott Király L. Norbi. Az X-Faktor sztárja lapunknak elmondta: azt szereti kedvesében, hogy nem a sztárt látja benne, s elfogadja megváltozott életstílusát.
Szandika vagány életmódja és zsivány barátai miatt kénytelen volt elköltözni édesapjától. A plasztikcica a munkahelyén, egy night-clubban lelt új családra, de az igaz szerelem eddig még elkerülte.
Az elismert muzsikus, Fernando Saunders lapunknak elmondta, bár fia, Kállay-Saunders András nem keseredett el a kiesés miatt, ő kissé csalódottan fogadta, hogy nem András nyerte meg a Megasztárt.
Eszméleténél van, és beszélni is képes L. Anna, akit életveszélyes állapotban vittek kórházba a mentők, miután újévkor cserbenhagyásos gázolás áldozatává vált.
Húsz év után most először folynak be a parkolási bevételek a fővárosi önkormányzat saját cégéhez - jelentette ki Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója
Esős nyárra számíthatunk, ezért idén nehezebb lesz belőni a tervezett szabadságot. A 74 éves Dávid Mihály 39. alkalommal is elkészítette egy évre szóló időjárás-előrejelző naptárát.
Budapest - Teljesen belezúgott Király L. Norbiba (21) a ValóVilág fekete démonja. A villalakókat meglepetésként köszöntötték szilveszterkor az X-Faktor sztárjai, köztük Király L. Norbi is, aki már puszta jelenlétével levette a lábáról Anikót (21)
Hajdú tapasztalt síző, de arra ő sem volt felkészülve, hogy hátulról elsodorják Balesetet szenvedett az osztrák Alpok lankáin Hajdú Péter. A TV2 Frizbi című műsorának vezetőjét egy magyar hódeszkás gázolta el síelés közben. Hajdú erôs fájdalmai miatt kórházba került. Hajdú Péter és Sarka Kata az osztrák síparadicsomban, Murauban töltötték az új év első napjait. Az idillinek indult vakáció…
Idén sem ússzuk meg áremelkedések nélkül: drágább lesz a kenyér, a hús, májustól többet fizetünk a tojásért is. A benzin éves szinten 5–6 százalékkal is többe kerülhet.
Mi fölfelé nézünk, és javítani fogunk mindent hibát - mondta a KEH hivatalvezetője annak kapcsán, hogy az államfő újévi beszédében helyesírási hibákat találtak
Cristiano Ronaldo féléves kisgyerekének édesanyja visszakéri kisbabáját, akinek felügyeleti jogáról 3,5 milliárd forintnyi összegért mondott le. A portugál focista ügyvédei hajthatatlanok.
Világháború, orosz front és Karády Katalin, munkaszolgálat, zsidóüldözés: Pintér Béla darabja az orosz rónák ironikus dűnéin át idézi fel a háború fanyar humorát és az értelmetlen pusztítást
Ausztriában köszöntötte az újévet Orbán Viktor. A miniszterelnököt és családját többen is látták a népszerű Hochkar sípályánál, illetve egy göstlingi fogadónál is, amint csomagokat pakolt.
A román képzőművészet viharos alakja már több politikai vitát is kirobbantott hazájában, januárban pedig a debreceni Modemben vonulnak fel művei egy egyéni kiállítás keretén belül