2012. január 19. csütörtök

jan. 19
0:03
Jogsértő volt két Kossuth téri tüntetés megtiltása (hirado.hu)
Az Emberi Jogok Európai Bírósága gyülekezési szabadságot sértőnek találta annak a két tüntetésnek a megtiltását, amelyet 2006-ban és 2007-ben akartak szervezni a Kossuth térre.
jan. 19
0:07
Torka elvágásával fenyegették: négy év börtön a fogva tartónak (hirado.hu)
Egy furnérlemezből összetákolt melléképületben tartották a rokkantnyugdíjast.
jan. 19
0:21
Etióp támadás: a túlélők nem utazhatnak - Szegeden emlékeztek + fotók (hirado.hu)
A miniszterelnök utasította a külügyminisztert és a TEK-et: tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy a túlélők és a holttestek minél előbb hazajussanak.
jan. 19
0:39
Schmitt-ügy - Pálinkás szerint az akadémiának nincs jogköre vizsgálódni (hirado.hu)
Hét egyetemi doktor a köztársasági elnök doktori disszertációjával kapcsolatos plágiumgyanú kivizsgálását kérte.
jan. 19
0:43
Boross Péter: szükség lett volna egy második kamarára is (hirado.hu)
A korábbi miniszterelnök szerint ha már kétszáz főre csökkentették a parlament létszámát szükség lett volna egy második kamarára is.
jan. 19
0:47
Szelektív hulladék: bevezetik a lerakási díjat (hirado.hu)
Az idén mintegy 15 milliárd forint áll rendelkezésre a lakossági szelektív hulladék gyűjtésére és újrahasznosítására.
jan. 19
0:51
Elbocsátásoktól tart a PDSZ (hirado.hu)
A szakszervezet nem látja az idei költségvetésben a közoktatás finanszírozásának fedezetét.
jan. 19
0:55
Páva szerint jó döntés volt Pécsnek ítélni a kultúrfővárosi címet (hirado.hu)
A polgármester szerint a program és az annak elemző értékelését tartalmazó kiadvány legnagyobb tanulsága az, hogy a város a jövőben nyugodtan támaszkodhat civil szakértőire.
jan. 19
0:59
Bemutatták az Új Nemzedék Jövőjéért Programot (hirado.hu)
A terv elsőként négy területen nyújt támogatást a 14 és 35 év közöttieknek.
jan. 19
1:03
A fővárosi LMP az állami közterület-foglalásokat kifogásolja (hirado.hu)
Az LMP fővárosi frakciója kifogásolja, hogy a kormány szinte Budapest egész belvárosára közterület-foglalási engedélyt kapott a fővárostól március 15-ére.
jan. 19
4:18
Ő költözött Mary Zsuzsi lakásába (NLC)
Egy hónappal az énekesnő tragikus halála után, máris új lakója van Mary Zsuzsi lakásának – írja a Story magazin.
jan. 19
4:22
Apa lesz a Jóban Rosszban Tamás atyája (NLC)
A Story legfrissebb száma arról számol be, hogy a Jóban Rosszban Tamás atyájának hamarosan bekötik a fejét, és a menyasszony kisbabát vár.
jan. 19
5:06
A szmájlis gyilkosnak segít S. Ábel (Blikk)
Magyarország - Embert barátjáról, madarat tolláról, tartja a mondás - igaz ez Z. Dávidra (24), a szmájlis gyilkosként elhíresült fiatalemberre is?
jan. 19
5:09
Szinetár Dóra: a színpadon nem látszhat, hogy nem vagyunk boldogok (hirado.hu)
A színpadon akkor is összetartanak, ha épp nem boldogok a házasságukban, mint férfi és nő - ismerte el Szinetár Dóra D. Tóth Krisztának.
jan. 19
5:27
Indulnak a fogorvos-pályázatok (hirado.hu)
Másfél hónap múlva pályázhatnak a fogászati vállalkozások arra az egymilliárd forintra, amelyet a kormány a fogászati turizmusra szán.
jan. 19
5:45
Titkos nyomozás a bankbetétpánik miatt? (hirado.hu)
Úgy tudni, a bankbetét-állománnyal összefüggő híresztelést egy blogbejegyzés indította el, innen talán visszakereshető az első szerző.
jan. 19
5:47
Seselj kórházban (hirado.hu)
Az ultranacionalista szerbek háborús bűnökkel vádolt vezérét hágai börtönéből egy holland klinikára vitték.
jan. 19
5:49
Fizetési felszólítás a NATO-tól (hirado.hu)
Idén több mint öt és fél milliárd forinttal kell hozzájárulnunk a szövetség büdzséjéhez, tavalyról is van még adósságunk.
jan. 19
6:00
Szabó Kitti szakított! (Blikk)
Budapest - Négy év után szingli lány lett a Barátok közt Lindájából.
jan. 19
6:02
Balesetet érte a Blikk címlaplányát (Blikk)
Szombathely - Már korán reggel a gratuláló telefonok ébresztették Németh Barbarát (20), miközben a mixerként dolgozó lány hajnalig dolgozott. Szerdai címlaplányunk azonban most az egyszer egy cseppet sem bánta, hogy nem hagyták pihenni barátai és szülei, mivel már ő is alig várta, hogy megjelenjenek fotói a Blikk szépe versenyünkön.
jan. 19
6:03
Babaszámlák kormánykézen? (hirado.hu)
Lapértesülés szerint a kormány forgatná tovább a bankok helyett az életkezdési támogatásra beérkezett pénzeket.
jan. 19
6:05
Házomlás Havannában, három halott (hirado.hu)
A kedd éjszaka bekövetkezett házomlásban hatan megsebesültek, kettőt közük kórházba szállítottak.
jan. 19
6:06
Az RTL Klubnak is Liptai kellett (NLC)
Amikor bizonytalanná vált a további tévés pályafutása a TV2-nél, elgondolkodott a csatornaváltáson – írja a Bors.
jan. 19
6:07
Kitolják a vidéki taxisokat a fővárosból? (hirado.hu)
Januártól csak azok dolgozhatnak Budapesten, akik itt telep- vagy székhellyel rendelkeznek, és ide fizetik az iparűzési adót.
jan. 19
6:18
Titokban tárgyalt Liptai az RTL-lel (BorsOnline)
Noha épp a napokban jelentették be hivatalosan, hogy Liptai Claudia továbbra is a TV2 kötelékébe tartozik és ő vezeti legsikeresebb műsorukat, a Bors megtudta, pár hónapja az RTL Klubbal tárgyalt.
jan. 19
6:18
Nem merik azonosítani Ibolya támadóját! (Blikk)
Budapest - Hiába ismerték fel Oláh Ibolya (34) támadóját a verekedés után, hivatalosan már nem merik azonosítani, így nagyon valószínű, hogy az elkövető megússza a brutális támadást.
jan. 19
6:36
Életéért bujkált Zoltán és Irén – Gábor és Tamás nem élte túl a mészárlást (BorsOnline)
Megölték Fábián Tamást és dr. Szabad Gábort, valamint két német és egy osztrák állampolgárt a turistákra támadó etióp terroristák. Puskás Irén és férje túlélte a mészárlást, amelynek – mint arról beszámoltak –egy egész falu áldozatául esett.
jan. 19
6:39
Készítsünk kiugróan szép és nagyméretű fotókat átlagos mobillal (hirado.hu)
3 vagy 5 megapixeles kamera, műanyaglencsével – nagy csodát nem várhatunk tőle. A jelentős fénykontrasztokat tartalmazó képeken pedig még a másfélszázezer forintos okostelefon is elvérzik. A megoldás a valódi HDR app.
jan. 19
6:41
Halálos áldozatok a perui esőzésekben (hirado.hu)
A november óta tartó áradásokban 11 ember vesztette életét, ötezer ember vált fedél nélkülivé.
jan. 19
6:54
Lilu sohasem volt ennyire karcsú - fotó (BorsOnline)
Lilu nem fogyókúrázik, a sportra nincs ideje, mégis vékonyabb, mint valaha. A szőke anyuka állítja, főleg férje bókjai inspirálják arra, hogy estéről estére új arcát mutassa a ValóVilág nézőinek.
jan. 19
6:54
Kihajították meghalni az öreg boxert (Blikk)
Isaszeg - Döbbenetes állapotban vonszolta magát az úton az öreg és beteg boxer hölgy, akit egyszerűen elküldtek az utcára meghalni.
jan. 19
6:56
Bebét kidobták a dalversenyről (BorsOnline)
Pattanásig feszültek az idegek az Eurovíziós Dalfesztivál előadóinak állítólagos szabályszegései miatt. Tegnap a Bebe nevével fémjelzett dal körül merültek fel problémák. Őket ki is zárták a versenyből.
jan. 19
6:57
Vízöntő, ne halássz a zavarosban! - napi horoszkóp (hirado.hu)
Az Ikrek rém sötéten látják a világot, a Bika viszont ellágyul, az Oroszlán pedig a jó kis botránynak örül.
jan. 19
6:59
Kevesebb német hal meg fiatalon (hirado.hu)
Kevesebb a halálos közlekedési baleset, de még mindig ez a vezető halálok.
jan. 19
7:01
Eltűntek a Teremtés oszlopai? (hirado.hu)
A 6500 fényévnyire, a Kígyó-csillagképben lévő Sas-köd három, gázokból és porból álló felhőoszlopát szupernóva-robbanás tüntethette el.
jan. 19
7:12
Berki háztűznézőben járt Szabó Zsófiéknál (BorsOnline)
Egyre komolyabbá válik Szabó Zsófi és Berki Krisztián kapcsolata. A Jóban Rosszban színésznője már szüleinek is bemutatta választottját, és abban is biztos, új hajszíne elbűvölte szerelmét.
jan. 19
7:14
Engedékeny lett Orbán (BorsOnline)
Gyorsan és egyszerűen módosítható az Európai Bizottság által kifogásolt három törvény – ezt is mondta Orbán Viktor az Európai Parlament (EP) ülésén. Sallerekről ezúttal nem esett szó.
jan. 19
7:15
Ma ónos eső is jöhet (hirado.hu)
Keleten a havazást fokozatosan eső váltja fel, Délelőtt néhol átmenetileg ónos eső sem kizárt.
jan. 19
7:17
Pöröghetnek a diákfillmesek (hirado.hu)
Augusztus 1-jéig nevezhetnek a filmmel és videóval foglalkozó ifjú alkotók a 19. Országos Diákfilmszemlére.
jan. 19
7:30
Bell a magyar válogatottról is álmodik (BorsOnline)
Körmendi klubcsapata mellett a magyar válogatott sikereiért is sokat szeretne tenni a honosítás előtt álló Rashad Bell. Ha meglesz az állampolgársága, szerepelhet Rátgéber László együttesében.
jan. 19
7:30
Tíz másodperc alatt rabolt a banda (Blikk)
A magyar kriminalisztika legnagyobb zsákmányainak nyomába eredünk
jan. 19
7:48
Kiderült a tanárnőről, hogy szexéhes luxusprosti (BorsOnline)
Alaposan felbolydult az angliai Lemington Spa nevű kisváros. Kiderült ugyanis, hogy a szigorú elveket valló helyi katolikus iskola egyik alkalmazottja a munkaidő után átváltozik szexéhes luxusprostituálttá.
jan. 19
7:50
Februárban bezár a ValóVilág-villa? (BorsOnline)
Minden idők leghosszabb hazai valóságshow-ját ígérték a készítők, amikor útjára indult a ValóVilág 5. A Bors értesülése szerint nem így lesz.
jan. 19
7:51
Bécs is aggódik Budapest miatt (hirado.hu)
Ausztria is támogatja Magyarországgal szembeni kötelezettségszegési eljárásokat, de bízik a párbeszédben.
jan. 19
7:53
Torkos Csütörtökre toboroznak (hirado.hu)
A február 23-i akcióhoz az éttermek mellett idén kereskedelmi szálláshelyek is csatlakozhatnak, foglalni február 1-jétől lehet.
jan. 19
7:55
Jókedvű a forint (hirado.hu)
Jót tett az Orbán-beszéd, az euró 303,41, a svájci frank 251,19, a dollár 235,96 forintba került csütörtök reggel.
jan. 19
8:06
19 magyar olimpiai érmet dobott volna ki Schmitt Pál (BorsOnline)
Schmitt Pál állítja: ma is ugyanazt írná doktori dolgozatába, mint húsz évvel ezelőtt. Nos, a mai köztársasági elnök, a Magyar Olimpiai Bizottság akkori elnöke azt javasolta: egy sportoló csak egy érmet nyerhessen ugyanazon az olimpián.
jan. 19
8:24
Hét éve csak prostikkal szexel Attila! (Blikk)
Budapest - Interneten kereste a szerelmet az elmúlt hét évben VV Attila (32).
jan. 19
8:24
Titokban tárgyalt Liptai az RTL-lel (Habostorta)
A konkurens csatornához is bekopogtatott Claudia? Noha épp a napokban jelentették be hivatalosan, hogy Liptai Claudia továbbra is a TV2 kötelékébe tartozik és ő vezeti a hamarosan induló Megasztárt, a Bors megtudta: a műsorvezető pár hónapja még az RTL Klubbal tárgyalt. Az esemény arra az időszakra esett, amikor Claudia távozott a Mokkából, és úgy tűnt, a TV2-t is elhagyja, amikor bejelentette,…
jan. 19
8:24
Bujdosó Bianka: Az egyediséget keresi a blogger (Metropol)
Stílusversenyünk hölgy zsűritagja a divatblogger. Az OurFashion bloggerétől kértek már divatta­ná­csot ruhaboltban is. Szerelemből foglalkozik a divattal.

Keresés