2012. március 1. csütörtök

márc. 1
0:03
Tavaszt jelent a természet (BorsOnline)
Hiába riogatott bennünket Géza bácsi, a népi időjós, hogy cudar idő lesz áprilisig, hirtelen mégis beköszöntött a tavasz. Az időjárás ugyan lehet csalóka, de a növények és állatok biztos jelzést adtak.
márc. 1
0:21
Valós meséket ír az exrendőr (BorsOnline)
Internetes blogon tálal ki az elmúlt húsz év bűnügyeiről Dudás Károly. A siófoki exzsaru nyugdíjazása után úgy döntött: rövid, humoros írásokban tárja az emberek elé egykori történeteit. Ezekkel szeretné bizonyítani: a rendőr is ember.
márc. 1
0:30
Pert indított több száz szülő az oktatási minisztérium ellen Romániában (hirado.hu)
A szülők alkotmányellenesnek tartják, hogy a kormány kötelezővé tette a nulladik, vagyis A felkészítő osztály beindítását. Emellett a szülőknek a lakóhelyükhöz legközelebbi iskolába kell beíratni gyereküket.
márc. 1
0:34
Tőkés: sürgős korszerűsítésre szorul a felsőoktatás rendszere (hirado.hu)
Az Európai Parlamenti képviselő jelentésében kiemelte: a modernizálással a nemzetközi gazdasági válság negatív hatását is csökkenteni lehet.
márc. 1
0:38
Osztolykán: végrehajthatatlan a közoktatási törvény (hirado.hu)
Az LMP országgyűlési képviselője úgy véli: már augusztus végén kiderül, hogy bevezethetetlen lesz a pedagógus életpálya-modell.
márc. 1
0:42
Csökkentette költségvetési deficitjét Szlovákia (hirado.hu)
Szlovákia megmutatta: lehetséges úgy csökkenteni az államháztartás hiányát, hogy közben növekedjen a gazdaság - mondta a szlovák pénzügyminiszter.
márc. 1
0:46
Tényleges életfogytiglanit kapott a kettős gyilkos (hirado.hu)
Nem jogerősen tényleges életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélték azt a bodroghalmi férfit, aki a vád szerint 2011. január 1-jén megölte szomszédait.
márc. 1
0:48
Vadászgép lőtte le a volt macedón elnök repülőjét? (hirado.hu)
Borisz Trajkovszki 2004-ben szenvedett repülőszerencsétlenséget, és nyolc másik emberrel együtt életét vesztette. Macedónia most azt követeli Boszniától, hogy ismét vizsgálják meg a baleset körülményeit.
márc. 1
0:50
Hazatérhet Egyiptomból hét megvádolt amerikai (hirado.hu)
A hét ember tagja annak a 16 fős amerikai csoportnak, amelyet perbe fogtak Kairóban. Azzal vádolták őket, hogy a katonai kormányzók elleni tiltakozásokat szították.
márc. 1
0:52
Több hektárnyi területen égett a száraz fű (hirado.hu)
Miskolc Lyukó nevű városrészében szerda délután kapott lángra a lakatlan terület.
márc. 1
0:54
Tovább nőtt a munkanélküliség Boszniában (hirado.hu)
Január végére a 43 százalékot is meghaladta a munkanélküliek aránya, jelenleg 541.360-an vannak állás nélkül Boszniában.
márc. 1
0:56
Kártérítést kaptak a németországi neonáci terror áldozatai (hirado.hu)
A neonáci merényletek áldozatai és hozzátartozóik összesen több mint 400 ezer euró kártérítést kaptak a német kormánytól.
márc. 1
1:00
Külföldi sajtó: ezért akarja megfenyíteni az EU Magyarországot (hirado.hu)
A szerző szerint Magyarország "egyedüli, vad kalandozásba kezdett".
márc. 1
1:04
Változnak a forgalmiadó-kulcsok Horvátországban (hirado.hu)
Csütörtöktől két százalékkal emelkedik az általános forgalmi adó kulcsa, ezzel egy időben 10 százalékra mérséklődik egyes élelmiszerek és a vízszolgáltatás áfája.
márc. 1
4:33
Videó: Alekosz: VV Attila szálljon magába! (Blikk)
márc. 1
4:37
Forgács: Szíven szúrtak a bundázó focistáim (Blikk)
Budapest – Kitart az együttes mellett a tulajdonos, bár fél csapatra való focistát gyanúsítanak bundázással a rákospalotaiaknál. Ha nem lenne Forgács József (65), a REAC rég eltűnt volna a süllyesztőben.
márc. 1
4:51
Meglepetés a Pilobolus társulattól (Blikk)
Budapest - Elvarázsolta a közönséget a Shadowland produkció! Hatalmas vastapssal jutalmazta a Pilobolus társulat első magyarországi előadását a közönség.
márc. 1
4:51
Franciaágyat vitetett irodájába a szépségguru (Blikk)
A Blikk úgy tudja, hogy Répásra hat volt pártfogoltja tett terhelő vallomást
márc. 1
5:00
Magányos lesz Katalin: a herceg döntése (hirado.hu)
Az újdonsült feleségnek máris meg kell küzdenie a magánnyal.
márc. 1
5:27
Kiből lehet Miss Február? (Blikk)
Tata - Még nem szólt a szüleinek szerdai címlaplányunk, hogy indult a Blikk szépe versenyen, de már megszokták tőle az ilyesmit. Balogh Gabriella (24) mindent megtesz, hogy ő legyen a hónap szépe, hiszen a cél a döntőbe jutás!
márc. 1
5:29
VV Attila: Én sosem leszek áruló! (Blikk)
VV Attila köszöni a törődést, de nem kér Alekosz tanácsaiból
márc. 1
5:31
Lola és Brasch Bence egy pár (Blikk)
Budapest - Újabb álompár a sztárvilágban! A tavasz közeledtét nemcsak a madárcsicsergés jelzi, hanem a tomboló hormonok is.
márc. 1
5:33
Kern András: hónapokig tart, míg felépülök! (Blikk)
A színházcsinálóban nem tudott színpadra lépni, pedig múlt héten már játszott
márc. 1
5:36
Népszabadság: előrehozott kormányátalakítás jön? (hirado.hu)
A Népszabadság forrásai szerint Orbán Viktor nem vár a nyári ciklusfelező értékelésig, az EU-IMF hiteltárgyalások lezárása után változtat.
márc. 1
5:36
VV Attila: Nem leszek áruló (NLC)
A Való Világ 5 győztese állítja, nem kell őt félteni, tud magára vigyázni, a rosszindulatú embereket pedig eddig is kerülte. Ráadásul esze ágában sincs Alekosz útját követni, aki elárulta a tévécsatornáját – írja a Blikk.
márc. 1
5:38
Külföldre mennek az evások? (hirado.hu)
Decemberben több mint 1300-an léptek be, 13400-an kijelentkeztek ki az eva-körből, a a magasabb kulcs is is szerepet játszhat.
márc. 1
5:54
Veszélyben a Várkertbazár-rekonstrukció? (hirado.hu)
Akkora összeget bukhat az állam egy perben, amiből el lehetne végezni az állami tulajdonú, de forgalomképtelen műemlék együttes fejlesztését.
márc. 1
5:56
Elindult a nagy rendszámvadászat (hirado.hu)
Akciót indított a külföldi rendszámmal autózók ellenőrzésére az adóhatóság, a trükközők akár 800 ezer forint bírságot is kaphatnak.
márc. 1
6:12
Meghalt a legidősebb Castro-nővér (hirado.hu)
Angela Castro 88 éves volt, egy havannai kórházban halt meg, Alzheimer-kórban szenvedett.
márc. 1
6:12
Rabosították Berki Krisztiánt? (NLC)
Szabó Zsófi kedvese állítja, gyanúsítottként hallgatták ki a rendőrségen. Sőt a rabosításkor készült rendőrségi felvétellel még dicsekszik is az ismerőseinek a legnépszerűbb közösségi oldalon – írja a Blikk. A fotóról azonban kiderült: nem eredeti.
márc. 1
6:21
Tovább marad börtönben Stohl (BorsOnline)
XIII. Gergely pápa kibabrált Stohl Andrással. A naptárreformjáról híres egyházfő által bevezetett szökő­évek miatt a vártnál egy nappal többet tölt rács mögött az öt hónap után szabaduló színész.
márc. 1
6:30
Google vezető nélküli autók: 322 ezer kilométer baleset nélkül (hirado.hu)
A Google folyamatosan teszteli saját automata, vezető nélküli járműveit a kaliforniai utakon.
márc. 1
6:39
Nyomor várta Fecót a Villán kívül (BorsOnline)
Fecóra rájár a rúd: míg a villában aranyélete volt, odahaza munkanélküliség és adósság várta. A VV Dumagépe egyelőre azt sem tudja, hogy miből rendezi elmaradt tartozásait.
márc. 1
6:48
Szegény Szűz, az áldozat! - napi horoszkóp (hirado.hu)
Zűrösnek ígérkezik a mai nap, jó lesz észnél lenni.
márc. 1
6:57
Rabosították Berki Krisztiánt (BorsOnline)
Szabó Zsófi kedvese a facebook oldalán büszkélkedett el vele: kedden kihallgatták, ujjlenyomatot vettek tőle és lefényképezték a rendőrök. Berkit segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják.
márc. 1
7:06
Élesre töltve várnak a felmondólevelek (hirado.hu)
A bértárgyalások jól haladnak, de március végén még aktiválódhatnak a letétbe helyezett felmondások - mondja a rezidensszövetség elnöke.
márc. 1
7:08
40-es, londoni, férfi és boldogtalan (hirado.hu)
A nemek közötti brit "versenyt" a nők nyerték, elégedettebbek életükkel, mint a férfiak, és ez szinte az összes korcsoportra igaz.
márc. 1
7:10
Még kómában az ingatlanpiac (hirado.hu)
Egy ideig még eltarthat, míg újra magára talál, ehhez mindenekelőtt a gazdaság és a hitelezési tevékenység felfutására van szükség.
márc. 1
7:15
Lenyúzta áldozata arcát B. Antal (BorsOnline)
Feldarabolta, arcáról a bőrt is lenyúzta áldozatának B. Antal. A férfi szerelemféltésből gyilkolta meg ismerôsét. A holttestet a rendőrök az ujjlenyomat alapján azonosították.
márc. 1
7:24
Jó hír a rendetleneknek (hirado.hu)
Elég megneveznie a keresett tárgyat, a megtaláló robot felkutatja, és odavezeti gazdáját vagy elmondja, hol a "lelőhely.
márc. 1
7:33
Vanczák Vilmos lenyomta Messit - videó (BorsOnline)
Vanczák Vilmos, a Sion védője címlapra került a svájci Blick online-kiadásában. Úgy emlegetik, mint azt az embert, aki megfékezte Lionel Messit.
márc. 1
7:42
Bosszús SZÉP-kártyások (hirado.hu)
Már negyedmillióan vannak, de a kibocsátó bankok nehezen állapodnak meg egymással a kölcsönös elfogadásról, noha ez kötelező lenne.
márc. 1
7:44
Életbe lép a C-lista: vége a legális drogozásnak (hirado.hu)
A kábító anyagok törzsképletét és variánsait is tartalmazó rendelettel megszűnhet az a gyakorlat, hogy az előállítók kis módosítással újra legálissá tegyék a már betiltott szereket.
márc. 1
7:46
Chávez: "szárnyalok, mint a kondorkeselyű" (hirado.hu)
Egy nappal havannai rákműtéte után megszólalt a venezuelai elnök.
márc. 1
7:51
Fábry megvált a Dizájn Centertől (BorsOnline)
Hosszú idő után először kimaradt a Dizájn Center Fábry Sándor műsorából. Nem a dumagép unta meg a hagyományos blokkot, a felvételt széttördelő rengeteg hiba miatt szorult ki a show-ból.
márc. 1
8:00
A Fed gyengítette a forintot (hirado.hu)
Az euró 288,80, a frank 239,57, a dollár 213,44 volt csütörtök reggel, Bernanke szerda esti beszéde kissé visszafogta a befektetőket.
márc. 1
8:09
Életéért harcol a halva született Barnus (BorsOnline)
Senki nem fogadott volna a holtan született seregélyesi kisfiú életére. Tizenhat perc után tudták újraéleszteni Barnabást, aki folyamatosan küzd az életéért. Szülei őssejtbeültetésben reménykednek.
márc. 1
8:09
Ebben az áruházban Te döntöd el, mennyit fizetsz! (Blikk)
Ilyen webáruházat még biztosan nem láttál! A március 1-jén nyíló Árharc.hu oldalon Te döntheted el, mennyiért vennéd meg az adott terméket, így akár 99%-os kedvezménnyel juthatsz hozzá a portékákhoz!
márc. 1
8:11
Illegális filmpremier miatt tört ki a botrány (BorsOnline)
A Testnevelési Egyetem Kollégiumába hirdették meg a Warrior – A végső menet című film premier előtti vetítését. Erről csak a film forgalmazója nem tudott, akitôl a kópiát kaphatták volna.
márc. 1
8:13
Fia fenekébe nyúlkált a pedofil férfi (BorsOnline)
Saját fiával fajtalankodott egy baranyai férfi. Horváth Lászlót jogerősen 5 év fegyházra ítélete a Pécsi Törvényszék, mert 7 éves kisfiát szexuálisan molesztálta.

Keresés