2018. január 16. kedd

jan. 16
0:00
Óriási, 910 karáros gyémántot találtak Afrika déli részén (Hírklikk)
A gyémántbányászattal foglalkozó Gem Diamonds hétfőn jelentette be, hogy a dél-afrikai királyságban működő Letseng bányájából napvilágra került egy színtelen, kitűnő minőségű gyémánt, amelyet a világ legértékesebb gyémántjai közé lehet sorolni, abba a kategóriába, ahová a kibányászott gyémántok mindössze egy százaléka kerül.A bejelentés hírére mári
jan. 16
0:04
Zalatnay Cini elhunyt édesanyjával beszélget (Hírklikk)
Cini nem csak a saját pályafutására emlékezik a koncerttel, hanem imádott édesanyjára is.- Sokan kérdezik, hogy miért adtam azt a címet az eseménynek, hogy "Az arcomat a fénybe fordítom - Édesanyám emlékére". A név első része a Fák, Virágok, Szerelmek című dalomból származik. Édesanyám volt az, aki rábírt arra, hogy elénekeljem ezt a dalt. Azért ke
jan. 16
0:06
Kiengedték a börtönből Lópici fiát (Hírstart)
Szabadon távozhatott a Markó utcai bíróság épületéből Szilágyi István fia, Péter. Az édesapja ellen elkövetett testi sértésért 2 év börtönre ítélték a férfit, melyet 3 évre felfüggesztettek. Péter édesanyja, Jolika néni örül, hogy fia végre hazatérhet, az ország Lópici Gáspárja azonban döbbenetesnek tartja az ítéletet.
jan. 16
0:08
Kilencezer hajhagymát ültettek Berki Krisztián fejébe (Hírklikk)
December közepén egy napig dolgoztak Berki Krisztián hajkoronáján, pontosabban annak a helyén, ahol saját zsírjával feltöltött, az új hajhagymák befogadására szolgáló felületet alakítottak ki, hogy mintegy kilencezer hagymát ültessenek be a celebhuszár fejbőrébe.Krisztián az operáció után köszönetet mondott a szakembereknek, akiknek a keze munkája
jan. 16
0:10
Oszter Sándor: Kétszer is meghaltam (Hírstart)
Oszter Sándor manapság a bírósági ügyei és tórendszere körüli balhék miatt szokott a címlapokra kerülni, de a színésznek mindig is kalandos volt az élete. Mint mondja hatszor érintette meg a halál szele, kétszer pedig testen kívüli élménye is volt, amikor konkrétan leállt a szíve.
jan. 16
0:12
Váratlanul meghalt a Cranberries énekese (Hírklikk)
Szóvivője arról számolt be, hogy az énekes váratlanul halt meg, de az okáról egyelőre nem közöltek információt.A Cranberries első slágere 1993-ban a Linger c. dal volt, melyet 1994-ben a Zombie című, terrorellenes szám követett, mely elsöprő siker lett és világhírűvé tette a zenekart, a No Need to Argue című albumból pedig 17 millió kelt el világsz
jan. 16
0:14
Megérezte édesanyja halálát Szulák Andrea (Hírstart)
Szulák Andrea mindig is különös kapcsolatot ápolt édesanyjával, halálának pillanatát is megérezte, igaz a színésznő akkor épp a Funny Girl címszerepében állt a színpadon.
jan. 16
0:27
Újra falusi góré lesz Csuja Imre: visszatér az RTL sikersorozata (Blikk)
Idén ismét Pajkaszeg polgármesterének bőrébe bújik Csuja Imre!
jan. 16
1:00
Nagy a boldogság: Közös fotón mutatta be mindenkinek Lilu (Blikk)
Édesek együtt!
jan. 16
1:04
Balázs lealázta Majkát (Blikk)
Majka lement kutyába! Meg kakasba, gorillába, cicába, majomba, farkasba, de zsiráf hangját is utánozza abban a videóban, amelyet Sebestyén Balázs (40) tett ki a közösségi oldalára.
jan. 16
2:06
Retró fehérneműben villogott Bella Thorne (Blikk)
A fiatal színésznő most sem volt szégyenlős a kamera előtt.
jan. 16
2:10
Téli tippek asztmásoknak (Blikk)
Fokozatosan szoktassuk szervezetünket a mozgáshoz és az alacsony hőmérséklethez
jan. 16
2:36
Súlyos hibát találtak, rengeteg laptop lehet veszélyben (Blikk)
Az Intel AMT-jében kritikus biztonsági rést találtak, emiatt veszélyben lehet rengeteg laptop.
jan. 16
2:40
Pamela Anderson megmutatta bájait – fotó (Blikk)
Hiába 50 éves Pamela Anderson, a férfiak még mindig megőrülnek érte, erre pedig a legújabb meztelen fotója még egy lapáttal rátett.
jan. 16
2:44
Megfilmesítik Harry herceg és Meghan Markle szerelmi történetét (Blikk)
Filmet készítenek a herceg és szerelmének egymásra találásáról.
jan. 16
3:42
Elítélték Gáspár Evelint, aki megszólalt lapunknak: „Elegem van abból, hogy mindenki csak átver és kihasznál” (Blikk)
Győzike lánya úgy érzi, őt mindenki átveri és kihasználja.
jan. 16
4:00
Elítélték Gáspár Evelint, aki megszólalt lapunknak: „Elegem van abból, hogy mindenki csak átver és kihasznál” (Hírstart)
Győzike lánya úgy érzi, őt mindenki átveri és kihasználja.
jan. 16
4:15
A Király életének titkai – Tinédzserként már a színpadon állt Jimmy, 19 évesen megnősült (Blikk)
Tizenkilenc évesen vette el az elvált nőt, aki első gyermekével ajándékozta meg.
jan. 16
4:18
Elítélte a bíróság Gáspár Evelint, és ezzel még nincs vége az ügynek (Hírstart)
Győzike lányára alaposan rájár a rúd. Nem elég, hogy édesapja ellen folyamatosan nyomoz a hatóság, most őt is elítélték komoly bűncselekményekért.
jan. 16
4:42
Elítélte a bíróság Gáspár Evelint, és ezzel még nincs vége az ügynek (Ripost)
Győzike lányára alaposan rájár a rúd. Nem elég, hogy édesapja ellen folyamatosan nyomoz a hatóság, most őt is elítélték komoly bűncselekményekért.
jan. 16
4:48
Borbizniszbe kezd Lady Gaga? (Blikk)
Az énekesnő világturnéja mellett egy megdöbbentő dologra készül.
jan. 16
5:06
Pierce Brosnan nagyfia elképesztő genetikai adottságokkal rendelkezik (hirado.hu)
Paris karrierje igen jó úton halad. Itt vannak róla a Milánói Divathéten készült fotók.
jan. 16
5:12
Hiába várta, nem jöttek a rendőrök Bochkor Gáborhoz (ATV)
Nem ijedt meg a szomszédjától Bochkor Gábor, aki tavaly ráhívta a rendőröket szilveszterkor. A műsorvezető már akkor megfogadta, idegeskedő szomszéd ide, vagy oda, ő akkor is tűzijátékozni fog újévkor. Így a tévés idén is bekészítette a kis rakétákat és éjfélkor begyújtotta. Ám ezúttal hiába várta a zsarukat, nem csöngettek.
jan. 16
5:27
Ónodi Eszter alkalmatlan az anyaságra? (NLC)
Legalábbis ő maga néha úgy véli. Ónodi Eszter őszintén mesélt a nehézségeiről.
jan. 16
5:39
Régi titkáról beszélt Kern és Verebes (24.hu)
Kevesen tudják, hogy Verebes István és Kern András a főiskola óta barátok.
jan. 16
5:45
Közokirat-hamisítás: elítélték Gáspár Evelint (NLC)
Hétfőn volt Gáspár Evelin tárgyalása. Közokirat-hamisítás és egyedi azonosítójel meghamisításának bűntette miatt is bűnösnek mondta ki a bíróság.
jan. 16
5:45
Meleg fiút üldöz ajánlataival a magyar olimpikon (Ripost)
Még csak alig-alig kóstolt bele az ismertségbe a magyar Ken babaként elhíresült srác, de máris itt az első szexbotránya.
jan. 16
6:03
Szexi főorvosnőként tér vissza Szabó Erika (NLC)
A Barátok közt egykori Tildája, Szabó Erika egy mozifilm főszerepében tér vissza a vászonra. Már alig várjuk!
jan. 16
6:18
Elítélte a bíróság Gáspár Evelint (Hírstart)
Közokirat-hamisítás, valamint egyedi azonosítójel meghamisításának bűntette miatt vádolták meg.
jan. 16
6:30
Ónodi Eszter: alkalmatlan vagyok az anyaságra, sokszor azt hiszem (Hírstart)
Ónodi Eszter a Lakástalkshow-ban beszélt színházról, meditációról és az anyaságról. A színésznő úgy érzi, karrierjében jelenleg minden jól alakul, anyaként azonban küzdelmes az élete. Rengetegszer azzal találom szemben magam, hogy borzasztóan csinálom, én egyszerűen alkalmatlan vagyok az anyaságra, és nem tudom megoldani az adott dolgokat. Nem tud
jan. 16
6:30
Most már tuti: Dakota Johnson és Chris Martin egy pár - Fotók (Noizz)
A gyönyörű színésznőt és a tehetséges énekest több ízben is lencsevégre kapták... Most már szinte biztos, hogy van köztük valami!
jan. 16
6:48
Koós Jani megmutatja, hogyan kell jót mulatni (Hírstart)
Fantasztikus hangulat volt szombat este a Papp László Sportarénában, a közönség együtt énekelt az 50 éves a táncdalfesztivál fellépőivel.
jan. 16
6:48
Oszter Sándor drámai vallomása: Kétszer is meghaltam (Ripost)
A legendás színész kalandos élete során sokszor nézett farkasszemet a kaszással, kétszer pedig járt is "odaát".
jan. 16
6:50
Tóth Gabi kiborult az idős nénit gyalázó ápolókon (Ripost)
Az énekesnőt hosszú posztban alkotott véleményt az ügyben, ám ezt a Facebook letiltotta.
jan. 16
6:52
Egy év rejtegetés után mutatta meg kisfiát a sztárpár - Fotó (Ripost)
A színész-rendezőt mindenhova elkíséri a 35 évvel fiatalabb barátnője, azonban a közös gyereküket eddig mindig otthon hagyták.
jan. 16
6:54
Ez durva: Kiakasztotta a szondát a magyar színésznő (Ripost)
Komoly meglepetés érte a rendőröket és a színésznőt is, amikor egy igazoltatás során előkerült az alkoholszonda.
jan. 16
6:56
Elrepedt az arccsontja, összedrótozták a magyar sztárszínész fogait (Ripost)
A Madách Színház művésze minden bizonnyal nem ilyen évkezdésre számított.
jan. 16
7:06
Ónodi Eszter: Sokszor borzasztó anya vagyok (Hírstart)
A Lakástalkshowban beszélt életéről és az anyaságról.
jan. 16
7:12
Kétszer szabadult a halál torkából Oszter Sándor (Hírstart)
Oszter Sándor olyan kalandos életet él, amire sokan csak vágynak. A színésszel azonban nem csak jó dolgok történtek, mint kiderült, kétszer szabadult a halál torkából. Állítja, sokáig nem is foglalkozott azzal, hogy mi várja a túlvilágon, ám a második ilyen eset óta gyakran töpreng azon, vajon mi történik a halál után.
jan. 16
7:18
Elítélte a bíróság Gáspár Evelint (24.hu)
Közokirat-hamisítás, valamint egyedi azonosítójel meghamisításának bűntette miatt vádolták meg.
jan. 16
7:30
A legbizarrabb temetések II. rész - csak erős idegzetűeknek (Noizz)
Ha a temetés szót meghalljuk, általában hasonló kép ugrik be mindenkinek. Csendes, szomorú légkör, emberek fekete ruhában, sírás, halk zene, és Isten földi helytartója. Hát, a most következő ceremóniák messze nem ilyenek. Ugye ülsz?
jan. 16
7:33
Hajdú Péter úgy él, mint egy húszéves (Blikk)
Hajdú Péter egyedül él hatalmas, egyedi tervezésű házában és a munka jelent számára mindent.
jan. 16
7:35
Kétszer szabadult a halál torkából Oszter Sándor (Blikk)
Oszter Sándor olyan kalandos életet él, amire sokan csak vágynak. A színésszel azonban nem csak jó dolgok történtek, mint kiderült, kétszer szabadult a halál torkából. Állítja, sokáig nem is foglalkozott azzal, hogy mi várja a túlvilágon, ám a második ilyen eset óta gyakran töpreng azon, vajon mi történik a halál után.
jan. 16
7:37
Kínos helyzet: lekapcsolták a rendőrök Nyertes Zsuzsát – Kiakadt nála a szonda (Blikk)
Elég megalázó helyzetbe került Nyertes Zsuzsa, amikor múlt csütörtökön igazoltatták őt a rendőrök.
jan. 16
7:51
Pillantson be Szabó Zsófiék új otthonába! (24.hu)
És az újszülött Mendelt is.
jan. 16
7:51
Becsapódott a földbe Kóbor Jánosék repülője (Ripost)
Moszkvába tartott az együttes, amikor a baleset történt.
jan. 16
7:54
Szabó Zsófi megmutatta kisfiát, Mendelt - fotó (Hírstart)
Újra megmutatta a kis Mendelt.
jan. 16
8:00
Sikered van, de mostanában nem az lesz a lényeg!- Egymondatos horoszkóp - január 16. kedd (Glamour)
Új, kedvező oldaláról ismered meg főnöködet
jan. 16
8:00
Magyar celebek a trópusokon – nézd meg, hova menekültek mostanában a mínuszok elől a hazai hírességek (Joy)
Aki csak teheti, egy mesés tengerparton vészeli át a hideget.
jan. 16
8:06
Szabó Zsófi bemutatta kisfiát – Ismerjék meg a pici Mendelt! – videó (Blikk)
Szabó Zsófi kisfia még csak 5 hetes, ám a műsorvezető úgy döntött, már most megmutatja a legfiatalabb családtagot. A házaspár keveset alszik, ugyanis Mendel éjjelente ébren van, ám napközben úgy alszik, mint egy kis angyal. Zsófi elárulta, hogy mi nyugtatja meg a fiát, valamint férje, Zsolt is elmondta, hogy milyen édesanyjának tartja kedvesét.

Keresés