700 millió forint támogatást kapnak, a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács döntése alapján, az állami erdészeti társaságok azért, hogy részt vegyenek az idei erdőművelési célú közmunkaprogramban.
A Pénzügyminisztérium adótörvények módosításáról szóló törvényjavaslatot nyújtott be az Országgyűléshez, mely egyes adótörvények rendelkezéseit hivatott kiigazítani. A módosító rendelkezések, egyes kivételekkel, 2008. május 1-jén lépnének hatályba.
George Bush amerikai elnök bejelentette: John McCain szenátort támogatja az elnökválasztási küzdelemben. "John rendkívüli bátorságról, jellemerőről és kitartásról tett tanúbizonyságot, mire idáig juto...
A Montana Zrt. működés közben, élőben mutatta be saját fejlesztésű tudásmenedzsment rendszere, az Infovadász legújabb alkalmazását, amelyet a Jedlik Ányos kutatás-fejlesztési pályázat keretében fejlesztett ki az ORFK részére.
Az Európai Unióban összesen több mint 240 milliárd eurót lehetne megtakarítani azzal, ha a cégek a papíralapú számlázásról áttérnének az elektronikusra
Az idei év első mintegy másfél hónapjában lassult a gazdasági növekedés az amerikai jegybank mind a 12 körzetében, miközben gyakorlatilag mindenütt nőtt az árnyomás - közölte az amerikai jegybank szer...
Hiány alakulhat ki tavasszal több fagyasztott hűtőipari termékből a hazai piacon a tavalyi aszály miatt - írja a Világgazdaság. A cikk szerint elsősorban a zöldborsó-, spenót-, tök- és egreskészletek ...
Túlfizetést állapított meg Orbán Viktor Fidesz-elnök vagyonosodási vizsgálata során az APEH és visszautalt 135 ezer forintot - hangzott el a tv2 szerda esti híradójában. Orbán Viktor vagyonosodásá...
A TV2 cégcsoport 2010-ben piacvezető lesz - ismertette középtávú terveit Várdy Zoltán, az RTL Klub mögött most második helyezett országos kereskedelmi tévét működtető társaság vezérigazgatója.
A magyar főváros elsősorban a személyes biztonság és az idegen nyelvek használata terén kapott gyenge pontszámok miatt nem tudott előrébb kerülni a menedzserek legkedveltebb lakóhelyeinek listáján
Az amerikai demokrata párti elnökjelöltségért harcoló Barack Obama szenátor szerdán ígéretet tett: az eddigieknél agresszívabb kampányt fog folytatni vetélytársával, Hillary Clintonnal szemben.
Gyakorlatilag leálltak a bioetanol-beruházások, a több mint harminc tervből 2008 elején összesen egy valósult meg itthon - írta a Napi Gazdaság. A szakemberek szerint a jelenlegi piaci árak mellett ké...
A szerdai erősödés után a forint csütörtökön gyengülhet, 263-264,50/euró között várható, a piac bizonytalan, írta londoni kereskedők véleményét idézve a Dow Jones hírügynökség csütörtök reggel. A ...
Sok tulajdonos elmenekíti közterületen tárolt autóroncsát, amikor annak szélvédőjén elszállításról szóló értesítést talál - a már elvitt kocsikért a költségek miatt nem nagyon jelentkeznek az autósok
Már nem Bill Gates a világ leggazdagabb embere, mi több, a Microsoft társalapítóját ketten is megelőzik a Forbes magazin most nyilvánosságra hozott listáján. A leggazdagabb az amerikai Warren Buffett (62 milliárd dollárral), míg a második a mexikói Carlos Slim Helú és családja (60 milliárd dollár). Bill Gatesnek "mindössze" 58 milliárd dolláros vagyona van.
A Gazprom orosz olajvállalat villámháborúban hódított meg öt EU-országot a Déli Áramlat gázvezeték tervéhez, amely legyőzte a gáz- és beruházási források nélküli nyugati Nabucco-projektet.
Optimista emberekkel érdemes körülvenni magunkat, ha azt akarjuk, hogy sikeresek legyünk a vállalatvezetésben - mondta a CEU Business School Weekend MBA kurzusának keretén belül tartott előadásában Batara Sianturi, a Citibank Zrt. elnök-vezérigazgatója. Az alkalmazottak elvárják, hogy tájékoztassák őket a vállalat ügyeiről, erre a célra minden kommunikációs eszközt be kell vetni.
A holland Aegon biztosító és pénzügyi szolgáltató tavaly 2,551 milliárd eurós adózott eredményt ért el, 20 százalékkal kevesebbet a 2006-os 3,169 milliárdnál. A negyedik negyedév 648 millió eurós adóz...
Előzőleg szerdán kiderült, hogy az Egyesült Államok stratégiai kőolaj-tartaléka a múlt héten, sokheti emelkedés után, váratlanul csökkent, az OPEC-tag Venezuela pedig mozgósította hadseregét Kolumbia ...
A miniszter közölte: nehezen tartja megvalósíthatónak azt, hogy ha a népszavazáson az igenek kerülnek többségbe, akkor még december 31-ig fenn lehessen tartani a vizitdíj és a kórházi napidíj fizetési...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 7,09 pontos csökkenéssel, 22.900,46 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest 0,03 százalékkal gyengült. Suppan Gergely, a Takarékban...
A TNS Hungary által végzett, reprezentatív, telefonos közvélemény-kutatás szerint az emberek több mint negyede megengedhetőnek, de legalábbis szükséges rossznak tekinti a hétköznapokban felbukkanó korrupció különböző formáit. Az állam szolgáltatásait pedig a legjobb esetben is közepesnél gyengébbre értékelték a megkérdezettek.
Az Energia Klub "Lakcímke" néven tanácsadási szolgáltatást indít az épületek január óta kötelező energetikai tanúsítványával kapcsolatos ismeretek terjesztésére.
Hóvirág helyett nárcisszal, jácinttal, tulipánnal, vagy más, virágüzletekben, kertészetekben kapható, nem védett növényekkel lepjük meg a hölgyeket Nőnap alkalmából - javasolja a környezetvédelmi és vízügyi miniszter. A hóvirág ugyanis 2005. szeptembere óta az Európai Unióban veszélyeztetett növények közé tartozik, s mint ilyen, védett.
Minden kedden és csütörtökön ülésezik majd a kormányfő által kezdeményezett Új Tulajdonosi Program szakmai előkészítő anyagát kidolgozó tanács. A testületnek mintegy másfél hónap áll rendelkezésére, hogy meghatározza annak feltételeit, hogy ki és milyen módon vásárolhat majd részesedést az állami tulajdonú cégekben. A tanács munkájában a gazdasági és pénzügyi szakemberek mellett az…
Bér és bérteher reformot szorgalmaz a GKI gazdaságkutató vezérigazgatója, mivel a versenyképességet csökkentik a magas a bérköltségek. A kutatóintézet a Vállalkozók Országos Szövetségével együtt dolgozta ki az úgynevezett szuper bruttósítási javaslatot, amely a kormány adórendszer korszerűsítési terveinek egyike. Akar Lászlóval Emőd Pál beszélgetett Nap vendége című műsorunkban.
Az elmúlt hat évben mintegy 15-20%-kal csökkent az alma, az őszi- és a kajszibarack ültetvények területe – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal tavaly végzett felméréséből. A Gyümölcs Terméktanács igazgatója szerint, a hazai gyümölcsösök öregek, öntözésük nem megoldott és az ágazatban a szemléletváltás csak most kezdődik. László Veronika összeállításában először Laczka Évát, a KSH…
Az egyensúly irányába halad a külkereskedelmi termékforgalom. A hiány 2007-ben 308 millió euró volt, kedvezőbb a tervezett 444 millió eurónál. Egy év alatt mintegy kétmilliárd euróval sikerült javítani az egyenleget. Magai Ágnessel, az Ecostat elemzőjével László Veronika készített interjút.
Banki tájékoztató füzetet készít a Budapest Bank a vállalkozások generációváltásának támogatására. A bank és a Corvinus Egyetem közös felméréséből kiderül: a rendszerváltás idején indult kis- és középvállalkozásokban tömegesen kerülhet sor az utódlásra. A megkérdezett mintegy 300 vállalkozás 63 %-ánál az elkövetkezendő öt évben esedékes a vezető vagy tulajdonosváltás. Sipos Anikó összeállításában…
Rendszeressé vált a tőzsdén a cégek saját részvény vásárlása, ma a Fotex jelentette be egy 84 ezer darabos pakett megvételét. A vagyonkezelő hivatalosan nem indokolta a lépést, a portfolio.hu elemzője szerint a háttérben az állhat, hogy a menedzsment alulértékeltnek tartja a papírokat. Az OTP a részvényopciós programja miatt hétfőn 100 ezer darab törzsrészvényt vett, míg korábban a Mol vásárolt be…
Erősödött a forint a budapesti bankközi kereskedelemben, az euró 261,60/40 forinton állt csütörtök reggel kilenc óra után, míg szerdán délután az eurót 262,25/35 forinton jegyezték. Az euró februá...
A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Füzérradvány környékén arany- és ezüstlelőhelyekre bukkant a kanadai Carpathian Gold Inc. - írja az Észak-Magyarország. A romániai és magyarországi nemesfém-bányászat...
Vízumügyekben az Európai Unió tagállamainak egységesen kellene fellépniük - jelentette ki Günter Verheugen. Az Európai Bizottság ipari biztosa, volt EU-bővítési biztos csütörtök reggel a közszolgá...
A Gazprom feltétel nélkül megadta magát Ukrajnának a gázvitában, miután Kijev kilátásba helyezte, hogy az orosz monopólium Európába irányuló - ukrán területen áthaladó - gázszállítását leállítja, mutatott rá csütörtökön a Kommerszant című orosz gazdasági lap.
Pénteken délutánig kérheti a választópolgár a lakóhelye szerint illetékes jegyzőtől azt az igazolást, amellyel lakóhelyétől távol, Magyarország egy másik településén szavazhat vasárnap.
A magyar főváros elsősorban a személyes biztonság terén kapott gyenge pontszámok miatt nem tudott előrébb kerülni a menedzserek legkedveltebb lakóhelyeinek listáján
A legutóbbi orosz-ukrán gázvita tovább erősítette az Európai Unióban amúgy is meglévő aggodalmakat amiatt, hogy Európa az orosz energiapolitika játékszerévé válhat - írta a Financial Times Deutschland...