A miniszterelnök hét hónappal ezelőtt megjósolta, hogy kemény bírálatok érik még a kormányt külföldről. Nagyon úgy tűnik, hogy igaza lett, a kérdés, hogy a kormány mikor ismeri fel: az új...
Előkerültek a kamattámogatott hitelek feltételeinek utolsó kis részletei is. Nagy változás nincs a már eddig is ismert részletekhez képest, bekerült viszont egy kamatplafon, ami a támogatott hitelek maximum díjait vághatja le. Még alig van hitel, amit felvehetnének a lakásra vágyó kedvezményezettek, de ösztönzést jelenthet a bankoknak, hogy csökkentsék jelenlegi hiteldíjukat. Kérdés, hogy mi…
A módosítások néhány esetben már 2011. XI. 30. napjától, más esetekben viszont csak 2012. január elsejétől lépnek hatályba. Ezen módosítások az illetékek kiszabásához kapcsolódóan két jelentős területet érintenek, egyrészt az eljárási illetékek mértékét, másrészt az ingatlanhoz kapcsolódó bejelentési kötelezettségek, és kedvezmények körét.
Elsősorban a Mercedes-beruházásnak köszönhető, hogy míg országos szinten enyhe visszaesés, addig Kecskeméten emelkedés mutatkozik a vendégforgalomban - írja a Világgazdaság keddi lapszáma.
Több kereskedőlánc is meglátta a fantáziát a forgalmi adó január elsejétől 27 százalékra növelt felső kulcsában, és nem érvényesíti áraiban az adóváltozásból fakadó különbözetet - ismerteti a keddi Népszabadság.
A csökkenő fogyasztás és a kereskedelmi verseny dacára is elkerülhetetlen az áremelkedés az idén - írja a Világgazdaság (VG). A drágulásban csupán egy elem a legfelső áfakulcs 2 százalékpontos emelkedése, jelentős tétel még az energia- és a bérköltség növekedése is.
Nagyot ugrottak a hosszú hozamok az állampapír-piacon - derül ki az ÁKK hétfői adataiból. A hosszú lejáratú papíroknál a hozamok elérték a 10 százalékot, amelyre két és fél éve nem volt példa.
Kedd reggelre erősödött a forint a svájci frankhoz képest, és kissé gyengült az euróhoz viszonyítva. A többi fontosabb devizával szemben nem változott az árfolyam a bankközi kereskedelemben.
Több kereskedőlánc is meglátta a fantáziát a forgalmi adó január elsejétől 27 százalékra növelt felső kulcsában, és nem érvényesíti áraiban az adóváltozásból fakadó különbözetet - ismerteti a keddi Népszabadság.
Több mint 900 millió dolláros kártérítést ítélt meg egy nemzetközi döntőbíróság az Exxon Mobil amerikai olajtársaságnak Venezuelában államosított beruházásáért, ám a PDVSA venezuelai állami olajvállalat a vele szemben fennálló tartozásokra és a döntőbírósági határozatra hivatkozva ebből csak 255 millió dollárt hajlandó megfizetni.
Az alaptörvény és a sarkalatos törvények visszavonását követelték az operaház közelében hétfő este a civil szervezetek és "demokratikus ellenzéki pártok" szervezésében tartott budapesti demonstráció résztvevői, közvetlenül azelőtt, hogy a dalszínházban ünnepi gálaestet rendezett a kormány az alaptörvény hatálybalépése alkalmából.
5%-nál kisebb mértékben ugyan, de csökkent decemberben a novemberihez képest a devizahitelesek többségének havi terhe. Az egy évvel korábbihoz képest így is 10-15%-kal magasabbak a törlesztőrészletek...
Lengyelország-szerte tiltakoznak az orvosok a január elsejétől hatályos gyógyszertérítési rendelet ellen, amelynek értelmében a betegbiztosítási pénztárról (NFZ) rájuk hárult a térítés mértékének pontos meghatározása, az adminisztrációs tévedések pedig komoly pénzügyi bírságokkal járnak.
Többnyire emelkedtek a vezető ázsiai tőzsdemutatók kedden elsősorban annak hatására, hogy a vártnál kedvezőbben alakult Kínában a decemberi beszerzési menedzser index.
Erős emelkedés mutatkozik az ázsiai részvénypiacokon a keddi kereskedési napon, legfőképp a nyersanyagipari és a pénzügyi vállalatok vezetésével, a befektetői hangulatra pozitív hatást gyakorolt a kínai feldolgozóipari aktivitás alakulása.
A miniszterelnök szóvivője szerint az új magyar jegybanktörvény teljes mértékben összhangban van az uniós joggal. Szijjártó Péter erről kedden beszélt az m1 Ma reggel című műsorában, ahol bírálta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfői államadósság-jelentését. Mint mondta, a magyar államadósság csökken, "ezt mindenki tudja, mindenki látja".
Az amerikai könnyűolaj árfolyama kedden az ázsiai kereskedés során 101 dollár közelébe emelkedett, leginkább a nyugati hatalmak és Irán között élesedő feszültség miatt, amely negatívan érintheti a közel-keleti olajszállításokat.
Az E-Star bejelentette, hogy 2012.02.03-án rendkívüli közgyűlést tart 10:00 órai kezdettel, melynek helyszíne a társaság székhelye (1122 Budapest, Székács utca 29). A korábban már közzétett napirendi...
A FreeSoft bejelentette, hogy 2012. január 1-től új ügyvezető igazgató vezeti leányvállalatát, az Axis Consulting 2000 Kft.-t. Az Axis Consulting 2000 Kft. eddigi ügyvezető igazgatója Azurákné...
A miniszterelnök szóvivője szerint az új magyar jegybanktörvény teljes mértékben összhangban van az uniós joggal. Szijjártó Péter erről kedden beszélt az m1 Ma reggel című műsorában az MTI...
A megyei önkormányzatok 180 milliárd forintos átvállalt adósságának kifizetésére és gazdaságélénkítő tőkeinjekcióra használná fel kormány a Magyar Nemzeti Bank devizatartalékainak egy részét - közölte az Index, amely azt írta, e szándék tényét a portálnak már kormányközeli forrásból is megerősítették.
Január 1-jétől változtak egyes, a fizetési kedvezményi eljárásokat érintő szabályok - hívja fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a honlapján közzétett tájékoztatóban.
A Jobbik szerint nem fogja megoldani az ország költségvetési problémáit sem "a gyarmati függéshez vezető" IMF-hitel, sem pedig az, ha a kormány esetleg "feléli" az MNB devizatartalékait, ezért nem lesz más lehetőség, mint az államadósság újratárgyalása, átütemezése.
A kormány azt tervezi, hogy az a cég, amely 5 százalékkal sem tudja emelni a bérkompenzációra szorulók bérét költségvetési pénzekre pályázhat majd - értesült az MTI Hírcentrum.
Szinte kivétel nélkül emelkedést mutattak ma reggel az ázsiai piacok. Bár japán és kína még zárva tartott, a piacok 1-3% közötti emelkedést mutattak, csak a maláj tőzsde vette lefelé az irányt. A jó...
A PannErgy bejelentette, hogy 2012. január 2-án a BÉT-en az Erste Befektetési Zrt. közreműködésével a társaság 500 darab saját részvényt vásárolt 609 Ft/db átlagáron. A tranzakciót követően a...
Egyértelmű optimizmus jelei mutatkoztak tegnap és ma hajnalban is az európai, illetve ázsiai részvénypiacokon, a devizapiacok is a javuló kockázati étvágyat tükrözik az újév második kereskedési...
A svájci központú privátbank, a 80 milliárd svájci frankot kezelő EFG International a profittisztítás jegyében megválik dán leányvállalatától. Az EFG Bank Denmarkot egy lett bankcsoport vagyonkezelő...
A megyei önkormányzatok 180 milliárd forintos átvállalt adósságának kifizetésére és gazdaságélénkítő tőkeinjekcióra használná fel kormány a Magyar Nemzeti Bank devizatartalékainak egy részét, az...
Kiemelkedő decembert zárhatott a magyar újautó-piac, noha a forgalomba helyezési statisztika éves alapon 15 százalékos visszaesést mutat - ismerteti a keddi Napi Gazdaság.
Ma reggel érdemi emelkedést láthattunk Ázsiában és az európai határidős indexek is emelkedést vetítenek előre, így hazai parkett is felfelé veheti az irányt, de a tegnap látott alulteljesítés ma is...
Olyan szabályokat állítottak össze az USA hatóságai, melyek alapján kockázatmentesnek számítana a banki tőkekövetelményekben az európai állampapírok többsége. A javaslatokat sokan bírálják - derül ki...
A 2012. évi elvárt béremeléssel kapcsolatos Útmutató úgy fogalmaz, hogy amennyiben a cég az elvárt béremelés feltételeit teljesítette, az adókedvezmény a 2012-ben újonnan belépett munkavállalók után is igényelhető. Például, ha 2012. március 1-jétől hajtjuk végre az elvárt béremelést minden dolgozóra, így március hónaptól jogosultak vagyunk az adókedvezményre. Az év elején (január, februárban)…
A kormányzati szektor 2011 első három negyedévében 1537 milliárd forintos többlettel rendelkezett, a magán-nyugdíjpénztári vagyon átvételével együtt a kormányzati szektor bevétele 11.631 milliárd, kiadása 10.095 milliárd forint volt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden az MTI-vel.
A csak regisztrációs számmal rendelkező magánszemély nem tekinthető őstermelőnek; az őstermelői igazolvány helyett az adóévre hitelesített értékesítési betétlapot kell bemutatni a kifizetőnek; a tárgyévi jövedelem nem csökkenthető maradéktalanul a korábbi években elhatárolt veszteség összegével - hívja fel a figyelmet az adóhatóság a mezőgazdasági őstermelőket érintő legfontosabb változásokra.
A Duna House 2011 utolsó, decemberi tranzakciószám becslése szerint az országos adás-vételi darabszám 2011-ben 80 500 lett, ami kb. 10 százalékos visszaesést jelent 2010-hez képest. Amíg a november...
Márciusban már nem dolgoznak a külsős biztonsági őrök a metróbejáratoknál. Csak ellenőrök kérik majd a bérleteket a kijáratnál, illetve lent a metrókocsikban is - értesült a Blikk....
A tavalyi harmadik negyedévben 404 milliárd forintot ért el a kormányzati szektor hiánya, ami 212 milliárd forinttal haladja meg a 2010-es értéket. 2011 első három negyedévében összesen 1537...
Több mint 10%-kal növekedhettek tavaly az amerikai autóértékesítések, miután az autópiacon a keresletet segítette a hitelezés javulása és az alacsonyabb kamatlábak, valamint az, hogy miután a válság...
Német partnerét vásárolná fel a kínai napenergetikai LDK Solar társaság. A kínai cég a német Sunways vállalatot szemelte ki magának. A befektetők abban reménykednek, hogy több hasonló tranzakció is...
Azt nem tudjuk pontosan megjósolni, hogy mikor, és milyen mértékű lehet a következő nagyobb piaci korrekció, az azonban biztos, hogy a magas volatilitás 2012-ben is jellemző lesz a részvénypiacokra -...