A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tiszavasvári nyolc utcájában csütörtök óta nincs elektromos szolgáltatás; az E.ON Zrt. szombati közlése szerint az üzemzavart áramlopások okozzák a kisváros érintett részén.
Befektetők serege várja a Facebook tőzsdére szánt részvényeit, mások viszont kételkednek abban, hogy a világ legnagyobb közösségi hálója cégként olyan sikerre számíthat, mint a Google vagy az Apple.
Történelmet írt a csaknem 190 részt vevő tagállam a 17. ENSZ Klímakonferencián az elnöklő Maite Nkoana-Mashabane, Dél-Afrika külügyminisztere szerint. A december közepén lezárult durbani tanácskozás képe valójában nem ennyire rózsás, leginkább csak arról született megállapodás, hogy majd lesz megállapodás.
Egyes országokban eltérő ütemben, de továbbra is növekszik az influenza terjedése Európában - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) szombaton a hivatalos Facebook-oldalán.
Az a befektető, aki túl nagy figyelmet szentel a kormányzati intézkedéseknek, nem fog sokat keresni - mondta neves befektető, Jim Rogers. Véleménye szerint a fejlett jegybankok masszív pénznyomtatása...
Több szempontból is változtak a magyar internet felhasználók szokásai az elmúlt évekhez képest. Egyre jobban bízunk az online fizetési módokban és a neten rendelt áruk minőségében, ugyanakkor kétszer is átgondoljuk, hol vásárolunk: tavaly számottevően megnőtt az ár-összehasonlító oldalak népszerűsége is. Érdemes óvatosnak lenni a netes vásárlásnál....
Egyre több magyar tölti horvátországi nyaralását saját vagy rokonai, barátai tulajdonában lévő ingatlanban - derül ki a horvát statisztikai hivatal most publikált, 2011-es összesített adataiból.
Kihúzták az Ötöslottó 7. heti nyerőszámait. Mivel ezen a játékhéten nem volt telitalálat, így a következő játékhéten már 1 milliárd 510 millió forint keresi majd gazdáját....
A befektetőknek érdemes ismét a kínai részvények felé fordulni, hiszen a Föld legnépesebb országának részvénypiacai nem teljesítettek jól az elmúlt időszakban, a kínai gazdaságpolitikai változások és...
A kereskedelmi cégek közül sokan még vizsgálják, hogy hogyan lehetne a bérkompenzációt végrehajtani, de van, ahol már látják, hogy az adójogi változások hatásait nem lehet teljesen ellensúlyozni. Van olyan ipari cég is, ahol a kormány által megfogalmazottaknál is magasabb emelést tudtak végrehajtani.
A befektetési alapok teljesítménye helyett a jelenlegi bizonytalan környezetben sokkal inkább az alapkezelő márkájának megbízhatósága és jó hírneve volt döntő az európai befektetési alapok...
Horvátországban szembetűnően nőtt a magyar tulajdonú ingatlanok száma. Ez a horvát statisztikai hivatal turisztikai adataiból derül ki. Bár továbbra is sok magyar megy nyaralni az Adriára, nem fizetnek szállásért, saját, vagy baráti nyaralókban töltik a pihenőidőt.
Az új cafeteria plasztik olcsóbb a munkáltatóknak, mint az üdülési csekk vagy az étkeztetési utalvány volt, és az elfogadóhelyek is jóval kevesebb jutalékot fizetnek a SZÉP-kártya elfogadása után. A Pénzügykutató számítása szerint az Üdülési Csekk és a melegétel-utalvány kártyával történő kiváltása a munkáltatóknál, munkavállalóknál és elfogadóhelyeken együttesen legalább 12-15 milliárd forint…
A kínai központi bank újabb gazdaságélénkítő lépést jelentett be, három hónapon belül másodszor csökkentették a tartalékkövetelményt a kereskedelmi bankok esetében, írja a Reuters. A kínai...
A K&H Biztosító 1,9 milliárd forint adózás utáni nyereséget ért el 2011-ben, szemben az egy évvel korábbi 0,8 milliárd forinttal - tette közzé a K&H Bankcsoport a biztosító teljesítményére vonatkozó adatokat.
Budapesten tavaly közel 3000 új lakást adtak el, míg értékesítési céllal mintegy 2500 társasházi ingatlan épült. A piaci kereslet volumene 2006 óta először haladta meg az új kínálatot, s a két, ellentétes tendenciájú mutató eredőjeként tovább csökkent az eladatlan lakáskészlet a fővárosban. A szocpol és a támogatott hitel idei bevezetése által is generált optimistább várakozásokat ugyanakkor az…
Öt Tolna megyei községben építenek ki az év első felében napenergiát, illetve földhőt hasznosító berendezéseket összesen mintegy háromszáz millió forintos beruházással....
Sűrű két nap vár a képviselőkre az Országgyűlés tavaszi ülésszakának második hetében: az Országgyűlés dönthet az európai fiskális paktumról, valamint az előző hétről elhalasztott, a dohány-kiskereskedelem állami felügyelet alá vételéről szóló kormánypárti javaslatról is. Ezt követően vita kezdődhet például a devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítéséről, a Malév-vizsgálóbizottság…
A július elsejétől hatályos új Munka Törvénykönyvéhez kapcsolódóan külön hatályba léptető törvény születik majd április-május körül. Az új törvény következtében szükség lesz technikai és érdemi jogszabályi módosításokra. Összefoglaltuk a HVG Nexon Munkajogi konferenciáján hallottakat.
A nemzetgazdasági miniszter 4/2012. (II. 14.) NGM rendelete a kiemelt adózók kijelöléséről, valamint a legnagyobb adóteljesítménnyel rendelkező adózók körének megállapításáról rendelkezik.
Optimista hangulatban indult a kereskedés a BÉT-en a héten, miután múlt vasárnap a görög parlament megszavazta a második EU/IMF segélycsomag folyósításának feltételeként kikötött megszorító intézkedéseket, és a hét többi napján is a görög hírek mozgatták a piacot, pozitív és negatív irányba egyaránt.
A kínai központi bank hétvégi bejelentése szerint február 24-től újabb 50 bázisponttal csökkentik a kereskedelmi bankok kötelező tartalékolását, 21 százalékról 20,5 százalékra. Ezzel több pénzük marad a bankoknak a hitelezésre, ami élénkítheti a növekedést.
Véget ért az a kor, amikor "számolatlanul" fogyaszthattuk természeti kincseinket. Közeledik az 1992-es riói Föld Csúcs húsz éves évfordulója, melynek alkalmából júniusban újabb környezetvédelmi konferenciát rendeznek Rio+20 címmel. A brit kormány már jelezte: arra fogja ösztönözni a résztvevő országokat, hogy értékeljék fel saját természeti értékeiket, s az általuk nyújtott "szolgáltatásokat".
A Google volt vezetője, Eric Schmidt jelentősebb mennyiségű részvénytől próbál megszabadulni a következő egy évben, írja a Handelsblatt. A menedzser továbbra is bízik a vállalatban, az eladásokra...
Nyugdíjáról vallott Paudits Béla, Jászai Mari-díjas magyar énekes, színművész. A művész rokkantnyugdíja annyira kevés, hogy már az öngyilkosság is megfordult a fejében....
Márciusig lehet pályázni az energiatudatos vállalat, illetve az energiahatékony vállalat címre - közölte a Virtuális Erőmű Program (VEP) Iroda az MTI-vel.
A United Parcel Service (UPS) az európai terjeszkedés folytatásaként egy 6,4 milliárd dolláros, nem kötelező érvényű ajánlatot tett, az összeget a holland csomagküldőért, a TNT Expressért ajánlotta....
Március 8-án indítaná és március 11-én le is zárná a magánhitelezők adósságcseréjét a görög kormány. Az adósságcsere része az újabb 130 milliárd eurós mentőcsomagnak, amelyet a várakozások szerint hétfőn hagynak jóvá az euróövezeti pénzügyminiszterek. A görög államadósságból a magánhitelek 50 százalékát elengedik, a másik felét új, harmincéves lejáratú kötvényekre váltják az érintett hitelezők,…
A kínai központi bank újabb 50 bázisponttal csökkenti a kereskedelmi bankok kötelező tartalékolását, 21 százalékról 20,5 százalékra. Ezzel több pénzük marad a bankoknak a hitelezésre, ami élénkítheti a növekedést. A kötelező tartalékolás csökkentését a gazdaság lassulása tette szükségessé, lehetőségét pedig az infláció mérséklődése teremtette meg.
A magyarországi cégek többsége megértette, hogy érdemes teljesíteni az elvárt béremelést, az idei bérkompenzáció végrehajtásánál ugyanakkor a munkahelyek megtartását tekintik elsődleges szempontnak - derült ki cégek és szervezetek válaszaiból, amelyet az MTI azon kérdésére adtak, hogy miként alakulnak a bérek az idén.
Gyors, jogi vizsgálatnak veti alá az Európai Bizottság a magyar kormánytól kapott válaszokat - nyilatkozta Viviane Reding, a bizottság alelnöke a Kurier osztrák napilapnak. "Gyors jogi vizsgálatnak...
Javultak az Apple beszállítóinak dolgozók munkakörülményei - írja a China Daily napilap a gyárakban a héten vizsgálatot kezdett amerikai munkajogi szervezet, a Fair Labor Association (FLA) előzetes megállapításaira hivatkozva.
Az évnek ebben a szakaszában még soha sem volt ennyire drága az üzemanyag az USA-ban, elemzők szerint azonban ennél még jóval magasabb árakat is láthatunk, írja a CNBC. Január eleje óta a benzin...
Rekordnagyságú, 1,04 ezer milliárd jüan (165 milliárd dollár) nyereséget értek el tavaly a kínai bankok, 15,8 százalékos növekedéssel 2010-hez képest - közölte honlapján a kínai bankfelügyelet.
Az idei év harmadik negyedévben kezdi meg termékeinek piaci bevezetését a Happy Chocolates Zrt., amely mintegy 1,2 milliárd forintos beruházással "édesipari övezetet" hozott létre a fővárostól 40 kilométerre, Úriban - közölte Torma Veronika, a társaság marketing és kommunikációs igazgatója az MTI-vel....
Megkezdődött a jelöltállítás a Világbank élére, miután a pénzügyi szervezet jelenlegi vezetője mandátumának lejártával távozik a posztról június végével.
Hétfőre a múlt heti sztrájk folytatását jelentette be a repülésbiztonsági dolgozókat tömörítő GdF szakszervezet a frankfurti repülőtéren: hétfőn hajnali 5.00 órától 24 órás munkabeszüntetést tartanak, mivel péntek óta - mint mondták - még kapcsolatfelvétel sem történt velük a vezetés részéről a további tárgyalások ügyében.
Japán és Kína megállapodott a hétvégén, hogy közös álláspontot alakít ki az IMF euróövezeti szerepvállalásával kapcsolatban. A két ország kész támogatni az IMF-et, de az euróövezeti tagországok részéről további erőfeszítéseket tart szükségesnek - jelentette ki a Kínában tartózkodó japán pénzügyminiszter, miután találkozott a kínai miniszterelnök-helyettessel.
Megkezdődött a jelöltállítás a Világbank élére, miután a jelenlegi vezetője, mandátumának lejártával távozik a posztról június végével. A jelöltek nevét március 23-ig lehet leadni. Ezután a listát három főre szűkíti a Világbank igazgatótanácsa, amely azt ígérte, hogy a Világbank és a Valutaalap tavaszi ülésére megnevezi az új elnök személyét.