2012. február 21. kedd

febr. 21
0:00
Németországból lopott fémhulladékot hoztak Magyarországra (ProfitLine)
Csaknem egymillió forint értékű, Németországból származó fémhulladékot foglaltak le a rendőrök Zalaszentgróton - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság hétfőn az MTI-vel.
febr. 21
0:33
Ismét harapnak a román állampapírokra (ProfitLine)
Románia 2,5 milliárd lejért (755,7 millió dollár), a tervezett 750 millió lejhez képest több mint háromszor nagyobb értékben adott el kétéves kötvényeket hétfőn.
febr. 21
1:06
Portugália GDP-arányos államadóssága 107 százalék volt decemberben (ProfitLine)
Portugália GDP-arányos államadóssága 107,2 százalékra nőtt decemberben az egy évvel korábbi 93,4 százalékról, ez megfelel a Nemzetközi Valutaalap (IMF) előrejelzésének.
febr. 21
2:12
Milyen lesz Budapest arculata? (ProfitLine)
Elkészült Budapest turisztikai arculati koncepciója, amely alapján mára egységesítették a főváros turisztikai marketingjéért felelős Budapest Turisztikai Desztináció Menedzsment Nonprofit Kft. minden kommunikációs felületét - mondta Molnár József, a kft. igazgatója hétfőn az MTI-nek.
febr. 21
3:51
A válság ellenére pörög a görög vendéglátó-biznisz (ProfitLine)
A görög vendéglátóhelyek sorozatos sztrájkok és tüntetések ellenére jó évet zártak tavaly: a szállodák és éttermek forgalma 9,45 százalékkal nőtt 2010-hez képest, így a bevétel 10,5 milliárd euró lett - közölte hétfőn a görög turisztikai cégek szövetsége.
febr. 21
4:57
Kamionokat kapnak el, és büntetnek meg súlyosan (ProfitLine)
Tíz nap alatt tíz kamiont kaptak el, és több mint 88 millió forint bírságot szabtak ki az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség munkatársai a legális és illegális nemzetközi hulladékszállítást ellenőrző, "Demeter II." nevű akcióban - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) hétfőn az MTI-vel.
febr. 21
5:24
Ezreket rúghatnak ki a vízműszektor konszolidációja során (hvg.hu)
A szektor várható koncentrációja következtében 2016-ra 10-15 százalékkal, több mint háromezerrel csökkenhet a víziközműágazat jelenlegi 20-22 ezer fős alkalmazotti létszáma - írja a Napi Gazdaság keddi számában.
febr. 21
5:42
130 milliárd eurós görög mentőcsomag jön, erősödött az euró (hvg.hu)
Tizenkét órás tárgyalás után az euróövezeti országok pénzügyminiszterei megállapodtak a második görög mentőcsomagról, amely 130 milliárd eurós támogatási csomagot és az államadósság leszorítását tartalmazza. Görögország pénzügyi helyzetének középtávú rendezésével és a tervek szerint fenntartható útra állításával az egész eurózóna gazdaságait hónapok óta sújtó bizonytalanságnak lehet vége.
febr. 21
5:48
Jön a Torkos Csütörtök: luxuséttermek féláron (Pénzcentrum)
Hivatalosan hétfőn zárult az éttermek jelentkezése az idei Torkos Csütörtök akcióra. A kampány már elérte mennyiségi határait: évente 1000-1200 vendéglátóhely csatlakozik, és az ínyenceket vonzó drágább éttermek is egyre inkább lehetőséget látnak a szélesebb közönség megszólításában. A szervezők újításokkal próbálkoznak a csütörtöki rendezvény kapcsán....
febr. 21
6:09
Naperőművet terveznek Etén (hvg.hu)
Két telephelyen, összesen öt és fél hektáron tervezi mintegy négy megawattos naperőmű létesítését a Komárom-Esztergom megyei Ete önkormányzata - mondta a település polgármestere.
febr. 21
6:18
Bezárhat a Pécs-pogányi reptér (hvg.hu)
Pécs évente 100 millió forint működési támogatást nyújt a város többségi tulajdonában lévő Pécs-pogányi repülőtér üzemeltetéséhez és további 100 millió forintot a beruházásra felvett hitelek törlesztésére, ezért az idén dönteni kell a repülőtér sorsáról.
febr. 21
6:24
Megvan a görög megállapodás! (Portfolio)
Megállapodásra jutottak az euróövezeti tagországok pénzügyminiszterei kedd hajnalban a Görögországnak nyújtandó újabb mentőcsomagról, amely 130 milliárd eurós pénzügyi támogatási csomagot és a...
febr. 21
6:36
Megállapodtak a görög mentőcsomagról (ProfitLine)
Megállapodásra jutottak az euróövezeti tagországok pénzügyminiszterei kedd hajnalban a Görögországnak nyújtandó újabb mentőcsomagról, amely 130 milliárd eurós pénzügyi támogatási csomagot és a GDP-arányos görög államadósság 121 százalékra történő leszorítását irányozza elő az évtized végéig - közölte két uniós tisztségviselő. A megállapodás hírére erősödött az euró.
febr. 21
6:54
Kevesebb sztrádamatricára sokkal több pénzt költöttünk (hvg.hu)
Kevesebb autópálya-matricát vettek, de a hetiből nőtt a bevétel - írja a Napi Gazdaság.
febr. 21
7:03
Csak a kétkezi dolgozóknak nem jár végkielégítés a Malévnál? (HR Portál)
Visszataszító, hogy a vezetők sok tízmilliós végkielégítésekkel távoztak az elmúlt évek folyamán a Malév-csoporttól, ma pedig valószínűleg nincs pénz a kétkezi dolgozók ezrei számára az újrakezdés esélyét jelentő végkielégítésekre - írja a Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet (LESZ) közleménye.
febr. 21
7:05
Munkaügyi és munkavédelmi razzia Zalában (HR Portál)
Zalában tavaly összesen 761 munkáltatónál tartottak munkaügyi, 706 foglalkoztatónál pedig munkavédelmi ellenőrzést, és együttesen közel 30 millió forintos bírságot szabtak ki - közölte a Zala Megyei Kormányhivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Szakigazgatási Szerve hétfőn az MTI-vel.
febr. 21
7:07
Az Erste végelszámolja magánpénztári ágazatát (HR Portál)
Az Erste Nyugdíjpénztár a magán-nyugdíjpénztári ágazat végelszámolással történő, jogutód nélküli megszüntetésének kezdeményezését javasolja a közgyűlésnek, 2012. július 1-jével - közölte az Erste az MTI-vel hétfőn.
febr. 21
7:09
Az EU segíti a pályakezdők elhelyezkedését Szlovákiában (HR Portál)
Az Európai Bizottság 2,3 milliárd eurót különített el a pályakezdő munkanélküliek számának csökkentésére Szlovákiában - közölte a Hospodárské noviny című szlovákiai gazdasági napilap hétfőn.
febr. 21
7:15
Megállapodtak: Görögország megkapja a mentőcsomagot (Privátbankár)
Megállapodásra jutottak az euróövezeti tagországok pénzügyminiszterei kedd hajnalban a Görögországnak nyújtandó újabb mentőcsomagról, amely 130 milliárd eurós pénzügyi támogatási csomagot és a GDP-arányos görög államadósság 120,5 százalékra történő leszorítását irányozza elő az évtized végéig. A megállapodás hírére erősödött az euró.
febr. 21
7:21
Ciki a magyar libatoll a North Face kabátjaiban? (hvg.hu)
A népszerű téli ruházati cégnek azzal kell szembesülnie, hogy termékeitől elfordulnak a fogyasztók a Magyarországról származó, "nem etikus" módon kinyert libatoll használata miatt – írja a brit The Telegraph. Európai környezetvédők ugyanis azzal vádolják a társaságot, hogy tollal bélelt dzsekijeihez a májuk extra növekedése miatt kényszertáplált (tömött) magyar libák melléktermékként „adják” az…
febr. 21
7:33
Önkéntes adományt kérnek a magánnyugdíjpénztárak (Piac és Profit)
A nyugdíjkasszák havi néhány száz forintos működési célú adománnyal működőképesek maradhatnak, állítja a Stabilitás Pénztárszövetség. Önkéntes tagi hozzájárulás nélkül azonban rövid időn belül a teljes ágazat elérheti a működőképessége határát.
febr. 21
7:42
Több ezer munkahelybe kerülhet a vízműszektor konszolidációja (ProfitLine)
A szektor várható koncentrációja következtében 2016-ra 10-15 százalékkal, több mint háromezerrel csökkenhet a víziközműágazat jelenlegi 20-22 ezer fős alkalmazotti létszáma - írja a Napi Gazdaság keddi számában.
febr. 21
7:44
Juncker: A mentőcsomag megerősíti Görögország helyét az euróövezetben (ProfitLine)
Görögország és az euróövezet pénzügyi stabilitását egyaránt biztosítja a kedden született megállapodás a 130 milliárd eurós, újabb görög pénzügyi támogatási programról és a görög adósság könnyítéséről - hangoztatta Jean-Claude Juncker, az euróövezeti országok pénzügyminiszteri tanácsának elnöke a miniszterek maratoni ülését követően.
febr. 21
7:45
Kevesebb autópálya-matricát vettek (Infostart)
Február közepéig másfél millió e-matricát vásároltak az úthasználók, 20 százalékkal kevesebbet, mint az előző év hasonló időszakában. A Napi Gazdaság az Állam Autópálya Kezelő adataira hivatkozva azt írta: a heti matricából 400 millió forint többletbevétel származott.
febr. 21
7:45
Tovább erősödik a forint (hvg.hu)
Tovább erősödött a forint kedd reggelre: röviddel hét óra után az eurót 286,50 forinton jegyezték a nemzetközi bankközi devizakereskedelemben a hétfő esti 287,17 forint után.
febr. 21
7:51
Közel kétszáz, hiányszakmában dolgozó szakorvos ment külföldre (Privátbankár)
Évről évre tovább nő azoknak az orvosoknak a száma, akik külföldi munkavállaláshoz szükséges engedélyt kérnek, tavaly már 1200 orvos kapott hatósági igazolványt. Mindezek mellett az elvándorolt orvosok hatoda olyan szakorvos, akinek szakterülete Magyarországon már így is hiányszakmának számít.
febr. 21
7:53
A Bankszövetség reméli, hogy jövőre megszűnik a bankadó (Privátbankár)
A Bankszövetség reményei szerint 2013-tól teljesen megszűnik a bankadó Magyarországon. Várakozásaik szerint az új árfolyamgát nagyon népszerű lesz, a devizahiteleseknek akár 90 százaléka is élhet vele. Az önkormányzatok devizahiteleivel kapcsolatban a Bankszövetség főtitkára elmondta, hogy a felvételkor az önkormányzatok diktálták a feltételeket, így nincs miről vitázni.
febr. 21
7:54
Drágult az arany, lendületét vesztette az olaj (Portfolio)
A nyersanyagpiacokat számos kedvező hír befolyásolta hétfőn, kezdve a hétvégén bejelentett kínai monetáris lazítástól, a görög tárgyalásokkal kapcsolatos optimizmuson át, a dollár leértékelődéséig. A...
febr. 21
8:09
Az önkormányzatok is segítik a költségtérítéses hallgatókat (HR Portál)
Óbuda és Szolnok önkormányzata is rendszeres szociális támogatással segíti a felsőoktatásba szeptemberben bekerülő fiatalokat. A III. kerület vezetése 15 millió forintot különített el a támogatásra - írja a www.obuda.hu. Szolnokon a főiskolával együttműködve érkezik a segítség a hallgatóknak, akik szemeszterenként tízezer forintot kaphatnak.
febr. 21
8:11
Kétszázezer forintos ösztöndíjat ad a legkiválóbbaknak az Edutus (HR Portál)
A legjobb tanulmányi eredményt elért elsőéves hallgatóinak a költségtérítés nagyságával megegyező ösztöndíjat ad a Budapesten és Tatabányán működő Edutus Főiskola. Az összeg a képzéstől, szaktól függően elérheti a 200.000 forintot is. Az intézmény stratégiai főigazgatója elmondta, számításaik szerint 10-20 diák részesülhet a legkiválóbbaknak járó ösztöndíjban.
febr. 21
8:15
Az E-Star a jobb üzemelésre és nem a terjeszkedésre fókuszál (ProfitLine)
Az E-Star a lehető legjobb üzemelésre és nem a terjeszkedésre fókuszál, s nem szerencsés egy olyan cégnél növekedésről és új projektekről beszélni, amelynek a közelmúltban még akadtak likviditási problémái - mondta a Napi Gazdaság keddi számában megjelent interjúban Soós Csaba, az E-Star elnök-vezérigazgatója.
febr. 21
8:17
OTP részvény - áll a zászló! (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 207,21 pontos, 1,08 százalékos emelkedéssel, 19.354,75 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 8,7 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest. Az OTP részvények ára 59 forinttal, 1,50 százalékkal 4.004 forintra nőtt, forgalmuk 4,1 milliárd forintot tett ki. Mai elemzésünkben a bankrészvény árfolyamának várható…
febr. 21
8:27
Harmadik segélycsomagra is szükségük lehet a görögöknek (Privátbankár)
Egy szigorúan bizalmas, a Financial Times birtokába került jelentés szerint a görög mentőprogram "messze letért" a kívánt pályáról, és Görögországnak egy újabb, harmadik segélycsomagra lehet szüksége a most formálódó második kifutása után. A jelentés szerint a 200 milliárd eurós adósságrendezés a befektetők elriasztásával megakadályozhatja, hogy Görögország valaha is visszatérjen a tőkepiacokra.
febr. 21
8:29
Görög vizeken evezett 287 alá a forint (Privátbankár)
A lehetséges görög megegyezés már tegnap délután markáns felhajtóerőként jelentkezett a forint mögött, a magyar fizetőeszköz ma reggel, a megállapodás hajnali bejelentése után tovább erősödött a nemzetközi pozitív hangulatban.
febr. 21
8:30
Ki húz hasznot a drága benzinből? - Budapest lehet a nyertes (Portfolio)
Sokan felbecsülhetetlen előnyökhöz juthatnak hosszú távon azzal, hogy a benzin ára hétről hétre döntögeti az újabb csúcsokat. Többek között, az egyre üresedő fővárosi utaknak köszönhetően sok, eddig...
febr. 21
8:32
Egyesül a Libri Csoport és PORT.hu (Portfolio)
Több éve aktív együttműködést folytat a Port.hu és a Libri, azonban most új állomáshoz érkezett a két cég közötti kapcsolat, hiszen a Libri Csoport többségi tulajdonrészt szerzett a Port.hu-ban. A...
febr. 21
8:33
Gondban a Voláncégek (hvg.hu)
Csökkenő árkiegészítéssel és emelkedő üzemanyagárakkal tervezi a 24 Volán társaság az idei évet, ráadásul a helyközi közlekedés ez évi állami támogatását csak 2013-ban térítik meg - olvasható a Magyar Hírlap keddi számában.
febr. 21
8:34
Szigorúan bizalmas: Nincs még vége a görög drámának (Portfolio)
A görög mentőprogram "messze letért" a kívánt pályáról, és Görögországnak egy újabb, harmadik segélycsomagra lehet szüksége a most formálódó második kifutása után - áll egy "szigorúan bizalmas"...
febr. 21
8:35
A sör továbbra is nagyon jó üzlet (hvg.hu)
Csaknem háromszorosára nőtt a dán Carlsberg sörgyártó profitja az elmúlt év utolsó negyedében, részben a bevételek növekedésének, részben a költségek féken tartásának köszönhetően.
febr. 21
8:36
Bezárhat a Pécs-pogányi repülőtér (Portfolio)
Pécs évente 100 millió forint működési támogatást nyújt a város többségi tulajdonában lévő Pécs-pogányi repülőtér üzemeltetéséhez és további 100 millió forintot a beruházásra felvett hitelek...
febr. 21
8:38
A görög hírre ugrott reggel a forint (Portfolio)
Kedd hajnalban fontos szinteket tört át a forint euróval szembeni árfolyama és a javuló nemzetközi befektetői hangulat közepette erősödött tovább. Fontosabb makrogazdasági adatok hiányában a...
febr. 21
8:42
A szülészorvosok nem vállalják az állandó készenlétet (HR Portál)
Főleg fáradtságukra való hivatkozással döntöttek úgy a soproni szakorvosok, hogy ezentúl nem kötnek szóbeli megállapodást a terhes nőkkel arról, hogy a nap bármelyik szakában, szabadidejükben is bemennek hozzájuk a kórházba levezetni a szülésüket - írja a Népszabadság.
febr. 21
8:44
Tiltakoznak a cseh egyetemisták a tandíj bevezetése ellen (HR Portál)
Nem tetszik a cseh egyetemistáknak és főiskolásoknak a kormány felsőfokú oktatási reformtervezete, ezért február 29-én szerdán országos utcai tiltakozó akciót tartanak Prágában - jelentette be Heda Cepelová, a diákszervezetek képviselője hétfőn.
febr. 21
8:45
Karvalits: a kamatszint nemcsak az IMF-megállapodás függvénye (Privátbankár)
Az MNB alelnöke szerint a piac jól fogadta, hogy legutóbb szintem maradt az alapkamat, saját szavazata kapcsán azt mondta: "héják óvatosan akartak előre haladni". Szerinte a kamatszint alakulása nemcsak attól függ, mire jut a kormány az EU-val és az IMF-fel, a jegybank hamarosan publikálja friss inflációs jelentését is.
febr. 21
8:46
Mavíz: veszélyben több ezer munkahely (HR Portál)
A szektor várható koncentrációja következtében 2016-ra 10-15 százalékkal, több mint háromezer fővel csökkenhet a víziközműágazat jelenlegi 20-22 ezer fős alkalmazotti létszáma - írja a Napi Gazdaság keddi számában. A Magyar Víziközmű Szövetség (Mavíz) szerint a mintegy 400 szereplő közül 40-60-an maradnak a piacon.
febr. 21
8:48
Online álláshirdetés vs. fejvadászat - végletek és komplex megoldások (HR Portál)
Mikor érdemes online álláshirdetést választani, és mikor fejvadász céget megbízni? Ha a vállalatnál megüresedik egy pozíció, a HR-es kollégának első körben arról kell döntenie, hogyan használja fel leghatékonyabban a toborzásra elkülönített pénzt. A HR-esnek jól kell felmérnie, hogy az adott pozíciót miként a leggyorsabb betöltenie: sima álláshirdetéssel, vagy a feladatot kiadni fejvadász cégnek,…
febr. 21
8:48
Stagnálással nyithat Európa (ProfitLine)
Stagnálással kezdhetik a kereskedést a vezető európai tőzsdeindexek kedden, miután az euróövezeti pénzügyminiszterek megállapodtak a Görögország számára nyújtandó újabb mentőcsomagról.
febr. 21
8:48
Ma tárgyalnak az új árfolyamgátról - A kalkulátor segít dönteni (Portfolio)
Az Országgyűlés ma kezdi tárgyalni a devizakölcsönök törlesztési árfolyamának újabb rögzítéséről szóló kormányzati javaslatot, emellett terítékre kerül egy a Malév csődjével foglalkozó bizottság...
febr. 21
8:48
Itt a legújabb magyar világsiker (Pénzcentrum)
Hatalmas sikert ért el a budapesti A38 kulturális központ és szórakozóhely: a neves Lonely Planet útikönyvkiadó közönségszavazásán elnyerte a világ legjobb bárja címet. A szavazás éjfélkor zárult, harmadik helyre szintén egy budapesti hely, a Szimpla Kert került....
febr. 21
8:50
Bika maradt a forint (ProfitLine)
Tovább erősödött a forint kedd reggelre: röviddel fél kilenc után az eurót 286,50 forinton jegyezték a nemzetközi bankközi deviza kereskedelemben a hétfő esti 287,22 forint után.

Keresés