Egy fiatal művészekből álló csapat a legfrissebb európai trendeket követve komplex kulturális és civil közösségi teret, Művelődési Szintet tervez kialakítani a Blaha Lujza téri Corvin Áruház évek óta kihasználatlanul álló harmadik emeletén. A MŰSZI egyidejűleg ad majd helyet közösségi tevékenységeknek, nyilvános művészeti és társadalmi eseményeknek, valamint zárt ajtók mögött folyó műhelymunkának.…
Szolgáltató központot létesít a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. és leányvállalata, a CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt. („EMABIT”) tevékenységük összehangolása, hatékonyságuk növelése érdekében - tette közzé a CIG igazgatóságának keddi döntését a társaság a BÉT honlapján.
A 29 ezer orvosból 18 ezren számíthatnak átlagosan bruttó 57 ezer forintos béremelésre - írja a Világgazdaság szerdán a saját értesülésére hivatkozva, míg a Napi Gazdaság arról számol be, hogy a február végére várható béremelési megállapodásig a részletek nem nyilvánosak.
Újabb találgatásokra adhat okot a Pest megyei Ócsán megvalósuló, Szociális Családiház-építési program I. ütemére kiírt építészeti tervpályázat lebonyolítása - derül ki a Belügyminisztérium, lapunk érdeklődésére küldött válaszaiból. Bár a tervek szerint mintegy 500 nem fizető devizahiteles költözhet majd családostul a szociális lakóparkba, ennek ellenére a döntéshozók csak a legminimálisabb szakmai…
Alig két hónap telt el a legutóbbi, költségvetést érintő bejelentések óta, máris újabb kiigazításokat tervez a kormány - derül ki egy friss kormányhatározatból. A részben strukturális lépésekre építő...
A Graphisoft Park SE tavalyi adózott eredménye 1,4 millió euróra nőtt a megelőző évi 289 ezer euróról, utolsó negyedévi nyeresége több mint duplájára, 203 ezer euróról 425 ezer euróra nőtt - közölte az ingatlanfejlesztő európai részvénytársaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján kedden.
A bankok már januárban kijelölték, hogy mely zálogul szolgáló lakóingatlanokat kényszerértékesítik ebben a negyedévben, a Nemzeti Eszközkezelőnél viszont csak márciusban várják az első lakások beérkezését, a társaság indulásként nyolcezer lakás megvásárlásával számolhat - írja a Világgazdaság.
A magánpénztárak továbbra sem kapták meg a KEHI-vizsgálat eredményét, úgy tudjuk feljelentés sem született a pénztári vezetők ellen. A magánkasszák két héten belül bejelenthetik, hogy milyen formában működnek tovább, ha egyáltalán fenn akarnak maradni, a tagoknak így egy hónapja lesz még gondolkozni a maradáson. A tagság elszántnak tűnik, de a "dacnak" ára van. Mennyi - és mire mennek majd el ezek…
Az idén 100 milliárdos, jövőre pedig akár több százmilliárdos kiigazításra lehet szükség ahhoz, hogy a kormány tartani tudja a konvergenciaprogramban vállalt hiánycélokat - mondta az MTI kérdésére Kondrát Zsolt, az MKB Bank vezető makroelemzője.
A shortolásra vonatkozó kelet-európai korlátozások feloldásának köszönhetően az egyes társaságok amerikai letéti jegyei helyett egyre inkább a helyi piacokon forgó részvények váltak a short pozíciót...
Egyre jobban külső finanszírozásra szorulnak a vállalatok, bár a cégvezetők szkeptikusak a fejlesztési forrásokat illetően. Az elmúlt hetekben több HR-es tartalmú pályázatot is kiírtak, amelyek egyebek között a dolgozók képzését, a rugalmas munkavégzést vagy az életmódprogramokat célozzák, és a kormány ígérete szerint tavasszal újabb pénzcsapok nyílnak meg. Összegyűjtöttük azokat a lehetőségeket,…
Sebők Marianna 2011. március 1-je óta tölti be a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. humánpolitikai igazgatói pozícióját. Pályája klasszikusnak tekinthető, karrierje lépésről lépésre épülve vezetett a jelenlegi igazgatói pozícióig.
Jóllehet egykor a brit északi-tengeri olajkitermelés az iparág technológiai csúcsát képviselte, most már bőségesen kiaknázott a terület, így a Shell hamarosan leállítja az északi-tengeri olajfajtának nevet adó Brent olajmező kitermelését - mondta a Royal Dutch Shell kutatásokért és kitermelését felelős egyik elnökhelyettese kedden.
Mai elemzésünkben a sokak által árgus szemekkel figyelt alpesi devizát, a svájci frank árfolyamát vesszük nagyító alá. Jó hírrel szolgálhatunk a devizahitelesek számára: további csökkenésre lehet számítani a jövőben az árfolyamban.
Az árfolyamgátról tavaly decemberben kötött megállapodás felrúgásának tekintik a bankok azt a keddi javaslatot, amelyet Rogán Antal nyújtott be kedden az ide kapcsolódó törvényhez. Eszerint a 30 milliós felső értékhatár nem az ingatlan értékére, hanem a felvett devizahitel összegére vonatkozna. A bankok úgy vélik, hogy ezzel tovább nőnek a veszteségeik – írja a Napi Gazdaság.
Egy cég humánerőforrásának karbantartása hosszú távon éppoly fontos eszköze a versenyképességnek, mint például a költségek csökkentése. A válságban azonban a többség erre kevesebbet áldoz. A TÁMOP pályázatok segítéségvel akár ingyen is lehetőség nyílhat a munkavállalók képzésére. A Brüsszel Center szakértője elmondja, hogyan.
A magánpénztárak továbbra sem kapták meg a KEHI-vizsgálat eredményét, úgy tudjuk feljelentés sem született a pénztári vezetők ellen. A magánkasszák két héten belül bejelenthetik, hogy milyen formában működnek tovább, ha egyáltalán fenn akarnak maradni, a tagoknak így egy hónapja lesz még gondolkozni a maradáson. A tagság elszántnak tűnik, de a "dacnak" ára van. Mennyi - és mire mennek majd el ezek…
Huszonegy közép-kelet-európai, illetve FÁK-térségbeli banki leányvállalat adós- és bankbetét-osztályzatait vette leminősítést valószínűsítő felülvizsgálat alá kedd este a Moody's Investors Service, a felülvizsgálatnak van magyarországi érintettje is. Lassan nem telik el hét csoportos leminősítés (vagy annak felülvizsgálata) nélkül.
A felsőoktatási változások ellen tiltakozik az Oktatói Hálózat, amelyet az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) tizenhárom oktatója és tanárok hoztak létre február 17-én. A szervezet, amely egyetért a héten tüntető Hallgatói Hálózat céljaival, elutasítja "a diktatórikus oktatásirányítást", a felsőoktatási keretszámok csökkentését és a hallgatói szerződést is - írja az origo.hu.
Elmaradt az előzetesen várt pozitív hangulat a befektetők körében az újabb görög mentőcsomag elfogadását követően. Szerényen ugyan, de csökkenő árak és indexek jellemezték a nemzetközi piacokat. A januári jelentős erősödés után a piacok oldalazásba kezdtek, azonban az optimizmus még nem tört meg, ám iránykeresés folyik jelenleg a piacokon.
Az elmúlt 10 évben 30 százalékkal csökkentek az egészségügyben a reálbérek, most 29 ezer orvosból 18 ezren számíthatnak bruttó 57 ezer forintos emelésre, vagyis lesznek akik kimaradnak. 30 milliárdos keret áll a rendelkezésre, a nővérek és az asszisztensek is kaphatnak emelést.
Az OMV osztrák olaj- és gázipari vállalat 1,063 milliárd eurós adózott eredményt jelentett szerdán tavalyról, 16 százalékkal többet a 2010-es 921 milliónál.
A BKV támogatásán és a gyógyszerkasszán akar spórolni a kormányzat, hogy tartani tudja az idei és a jövő évi hiánycélt - derül ki a Magyar Közlönyből. A takarékossági intézkedésekre záros határidőn belül kell tervet kidolgoznia a tárcavezetőknek, Matolcsynak és Némethnének lesz a legtöbb dolga, több száz milliárdos kiigazítás jöhet jövőre.
Ismét munkához láthat a Pest megyei gyermekvédelmi szakértői bizottság, amelynek tagjai tavaly nyáron díjazásuk tartós elmaradása miatt függesztették fel tevékenységüket, és nem lesz fennakadás a nevelőszülők kifizetésében sem - közölte a megyei kormányhivatal vezetője az MTI-vel.
A román állami vasúttársaság személyszállító üzletága (CFR Calatori) a nemzetközi hitelezőkkel, így az Európai Unióval és a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) kötött elővigyázatossági hitelszerződés feltételeinek megfelelően több mint ezer főt bocsát el - közölte a CFR Calatori kedden.
Huszonegy közép-kelet-európai, illetve FÁK-térségbeli banki leányvállalat adós- és bankbetét-osztályzatait vette leminősítést valószínűsítő felülvizsgálat alá kedd este a Moody's Investors Service, azzal kapcsolatos aggodalmára hivatkozva, hogy gyengül e pénzintézetek tulajdonos bankjainak kapacitása vagy hajlandósága leányvállalataik támogatására.
Szolgáltató központot létesít a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. és leányvállalata, a CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt. (EMABIT) tevékenységük összehangolása, hatékonyságuk növelése érdekében - tette közzé a CIG igazgatóságának keddi döntését a társaság a BÉT honlapján.
Ötven Nógrád megyei állástalan vett részt egy 12 hónapos képzésben, amelynek célja, hogy beilleszkedhessenek a munkaerőpiacra; a projektet csaknem 58 millió forinttal támogatta a Társadalmi Megújulás Operatív Program - tájékoztatta a projektvezető kedden az MTI-t.
A kezdeti veszteségeken felülkerekedve többnyire emelkedést mutatnak az ázsiai részvénypiacok a szerdai kereskedési napon, leginkább a japán piacok tudtak erősödni a gyengülő jent kihasználva.
Még nyolc napig lehet jelentkezni a nagycsaládosok, a fogyatékkal élők, a nyugdíjasok és a szociális intézmények dolgozói számára kiírt, összesen kétmilliárd forint értékű Erzsébet-program első elemeként meghirdetett pályázatra - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Üdülési Szolgálat Kft. az MTI-nek küldött keddi közleményében.
Nagyon jót jelentett az OMV, a társaság minden szinten az elemzői várakozásokat érdemben felülmúló negyedik negyedéves számokat tett közzé. A szegmensek mindegyike várt felett alakult, ráadásul még a...
OTP Alapkezelő "A részvénypiacok szempontjából nagyon eredményes hónap áll mögöttünk. Nem jöttek ki újabb jelentős rossz hírek, és a likviditásfokozó intézkedések nyomán beindult emelkedés...
Raiffeisen Alapkezelő "A görög segélycsomag véglegesítésének közelsége és a várakozásokhoz képest kedvezőbb makrogazdasági indikátorok hatására a nemzetközi piacokon magasabb áttételre kapcsolt a...
Pioneer Alapkezelő “Erősen kockázatos portfólió tartását javasoljuk februári ajánlónkban. Eddig is kockázatvállaló pozíció tartását javasoltuk, hiszen 2011 szeptembere óta szinte...
Generali Alapkezelő “Az év eleji szárnyalás után erős túlvettség és túlzottan optimista hangulatindikátorok jellemzik a tőkepiacokat, miközben az adósságválság kapcsán tapasztalható komoly...
Aberdeen Alapkezelő "2012 eddig éles ellentétet mutat az elmúlt év második felével. A piacok másfél hónap alatt szinte ledolgozták a 2011-es visszaesést, a feltörekvő tőzsdék 16, a fejlett piacok...
Allianz Alapkezelő "Óriási lendülettel vágtunk neki a 2012-es évnek. A részvénypiacokra számolatlanul ömlik a friss tőke, melynek következtében a DAX 17%-kal, a BUX 14%-kal az S&P pedig 8%-kal áll...
MKB Alapkezelő "A 2012-es év a piaci trendeket illetően eléggé hasonlóan indult a 2011-es évhez. Az év első néhány napjának bizonytalankodása után a részvénypiacok északnak vették az irányt és...
ING Alapkezelő "Boldogságban úsznak a részvénypiacok. Gyakorlatilag korrekció nélkül emelkedtek főbb indexek 3-15%-kal. A legnagyobb nyertesek a német, a brazil és kínai indexek mellett a...
K&H Alapkezelő "Az elmúlt egy hónapban folytatták a tavaly december közepén megkezdett menetelésüket a kockázatos eszközök. Az S&P 500 index több mint 12%-os töretlen emelkedést tudhat maga mögött...
A bankok már januárban kijelölték, hogy mely fedezeti ingatlanukat értékesítik ebben a negyedévben, a Nemzeti Eszközkezelőhöz azonban csak márciusban érkezhetnek be az első lakások - írja a...
A 29 ezer orvosból 18 ezren számíthatnak átlagosan bruttó 57 ezer forintos béremelésre - írja a Világgazdaság, míg a Napi Gazdaság arról ír, hogy a február végére várható béremelési megállapodásig a részletek nem nyilvánosak....
Dialóg Alapkezelő "Az elmúlt másfél hónapban megtapasztalt részvénypiaci rally alapvetően nem szólt másról, mint egy nagyon komoly hangulatváltozásról. A tavalyi évet meghatározó,...
A Görögország jövőjével kapcsolatos aggodalmak a kereskedés elején éreztették hatásukat, azonban később a részvényindexek magukra találtak, és a piacok emelkedést mutatnak jelenleg. A japán tőzsdét a...